Meg még az Interspar miatt voltam frusztrált. Kitaláltam ugyanis a tegnapi meglepően sok és mindenféle munkával töltött kimerítő nap után, hogy az egyetlen megoldás, ha tofupudingot készítek. Főzni imádok, a tofupudingomat pedig imádom, úgyhogy remek, helyénvaló, és megvalósítható ötletnek tűnt. Tofut manapság szinte bármely nagyobb szupermarketben lehet kapni, útvonalam mentén például a Skála Metróban, a Westend Match-ben, és az Arany János utcai Rotschildben. Okosan úgy döntöttem, mégsem szállok le emiatt a metróról, hanem veszek majd egy tofut az Eurocenter tízezernégyzetméteres intersparjában. Zseniális helyzetértékelő képességem azonban ez egyszer tévútra vezérelt.
Először csak körbejártam a boltot vagy hatszor, mivel autonóm nő vagyok, eligazodom a térképen, és képes vagyok adott árucikket magamtól megtalálni a bevásárlóközpontban. Később eladóktól érdeklődtem, akik szimplán nem tudták, hogy hol van, vagy pedig, hogy mi az.

- Jó napot, tofut keresek.
- Mi? (A Brian élete börtönőrének modorában).
- Tofut keresek. To-fu.
- Mi?
- Sajtkészítési eljárással készült szójatermék, kb ekkora barna dobozban, a tejtermékeknél szokott lenni.
- Mi?
- ...
- Ja, hát olyan nálunk nincsen! - mondja a néni szája, a tekintete meg, hogy mégis mit képzelsz magadról, növényzabáló hippi, tudod, mikor koszoljuk össze a tejtermékpultunkat holmi gyanús eredetű bionyavajával, tofu, persze, jó, hogy nem mindjárt varázsgomba, na húzzál innen szépen, és vegyél magadnak parizert meg zacskóslevest, ahogy a többi ember.

Azért még nem adom fel, hogy a társadalom teljes értékű tagjának érezzem magam.