Még csak 18 éves voltam, amikor elköltöztem otthonról. Kollégiumba. Ez a tény két, történetünk szempontjából jelentős változással járt: 1. a hétköznapokban nélkülöznöm kellett a televízió nyújtotta kikapcsolódást; 2. magamnak kellett kimosnom a ruháimat a kollégium mosógépében, az általam vásárolt mosószerekkel (ó irgalom atyja, ne hagyj el). Az öblítősdoboz formája miatt választottam a coccolinot, négyszögletes alakjából adódóan klasszul elfért bármilyen zugban, a koleszszobában pedig nem volt sok hely.
Később: felnőttem.
Siralmas újpesti panelba költöztem, ahol szintén nem volt tévé, munkát vállaltam, később siralmas mesterutcai cselédszobát béreltem, manapság meg klassz kis féllakást bérelek a hatkerben. Nyolc éve tévé nélkül. Nyolc éve mosok magamra. Nyolc éve csak időnként, hétvégenként anyáméknál kellett szembesülnöm a kedvenc öblítőm idióta reklámjával. Ez mondjuk két-háromhavonta egy coccolino-reklámot jelent. Magát a terméket mindvégig nagyra értékeltem, szerintem klassz öblítő, jó illatú, én pedig alapvetően márkahű személyiségtípusba tartozom (legalábbis mosószerek, kutyák, mobiltelefonok, farmerek, pasik, illatszerek terén). Persze, nyolc év hosszú idő, én is többször meginogtam. Amikor a jó kis hasáb alakú doboz más formájúvá változott. Amikor a lakótársam tényleg macis hűtőmágnest rakott a hűtőajtóra (nyugi, eltakartam egy föléragasztott pizza hut-szórólappal). Amikor először megláttam a tarajos sülös reklámot. De végig azt gondoltam: én szabad, gondolkodó ember vagyok, akit nem befolyásol a marketing, hanem a termék minősége alapján választ. Ha coccolinoval szeretek mosni, hát azzal mosok, vaze.
Na, ennek vége. Megtörtem. Bedőltem. Tegnap, a duna pláza földszintjén megszűntem szabad, gondolkodó embernek lenni. Levettem a polcról a kedvenc öblítőmet, ami szinte bele volt csomagolva egy hatalmas szórólapba: ha visszaküldöm a vonalkódot, macis tollat, macis törölközőt, macis mianyavaját küldenek. És akkor hirtelen úgy éreztem: elég volt. Én gyűlölöm ezt a kurva macit. Nem kell. És megvettem életem első Silanját.
Ezúton gratulálnék a coccolino reklámszakembereinek, akik életem során először éreztették velem a marketing alapvetően érzelmeinket manipuláló, a józan gondolkodást felülíró hatását.