Az összes dolog az életemben

Voltunk Sopronban tíz napot, ebből egyszer fel kellett jönnöm a mozgásterápiás szupervízióra, mert már elhasználtam az összes hiányzásomat a költözéskor. Ami cseppet sem volt nehéz, tekintve, hogy egyet lehet hiányozni. Ezért aztán felvonatoztam arra a pár órára, majd haza. Persze, az egyik csoporttársam, aki már egyszer hiányzott, most sem volt ott, mert beteg lett, szóval valószínűleg megtehettem volna én is, hogy hiányzom és valahogyan bepótolom majd - na mindegy. Igazából jó volt egyedül vonatozni, én nagyon szeretek (tudjátok, furcsa vagyok, essünk túl ezen), és gyermekem születése óta csak gyermekkel vonatoztam. 

Ezenkívül igen nehezen viseltem a nagymamákat, főleg amikor ott volt anyósom is nálunk (azaz minden nap), és a dédi is (azaz minden nap), és ezek hárman, jaj. A dédi csak gonosz és idegesítő és nem bírja elviselni, ha nem rá irányul a reflektorfény. A két nagymama meg simán csak túltolja, a Lány megnyikkan és már ugranak, zenét tesznek be, lehalkítják, felhangosítják, egy intésre fel-le hurcolják a lakásban az amúgy járóképes gyermeket, ha lusta lehajolni egy kavicsért, csak rá kell mutatnia, hogy "kavics", és máris többen ugranak felvenni és a kezébe nyomni. Túlféltik, túlkényeztetik. Oké, ez a dolguk, csak rossz volt, hogy nekem ebben nem maradt hely. Hogy én is szeretek a Lánnyal lenni, de a jelenlétükben csak a zavaró tényező vagyok, aki idegesítően rászól, amikor dobálja a kaját ("dehát hadd dobálja, jó, padlószőnyeg van, dehát nem nagy gond azt kimosni!") és kicseréli a pelenkát akkor is, ha a gyermek azt épp nem akarja. Szerintem amúgy eléggé elkényeztetjük a Lányt a férjemmel együtt, mindent megengedünk neki és egyfolytában ölelgetjük és puszilgatjuk, de a nagymamák jelenlétében kegyetlen diktátornak tűnök. 

A Lány iránti szerelmünk pedig töretlen, csak az már biztos unalmas, dehát imádjuk. Annyira okos, annyira szép. A gyönyörű kis haja, meg az arcocskája... és elképesztő szókincse van így 23 hónaposan, rengeteg dalt és mondókát tud, tízig számol (csak felsorolja a számokat, szerintem neki az is egy mondóka, nem szoroz fejben, nyugi), csomó növénynek és állatnak tudja a nevét, nyelvtanilag helyes mondatokban beszél. Nagyon aranyos hangja is van mindehhez. Imádom, amikor elújságol dolgokat, ma reggel például meglátta a pocsolyát, rámutatott és elújságolta, hogy "Elefánt beleesett a pocsolyába!" - ez valami mesében volt. Meg azt is elújságolta, hogy "Apa megsimogatta a barátságos kutyát!" Persze századszor, mert ez múlt héten történt, a férjem öccsének vidéki házában. 

Ja, és még az is volt, hogy két év után először kettesben töltöttünk egy éjszakát a férjemmel, a Lányt az anyukámnál hagyva kinn aludtunk a Muckon. Itt. Gyalog mentünk oda és vissza is, semmi extra, 5-8 km, dehát az erdőben van, szuper volt. A szállás maga pedig végtelenül olcsó. És vannak helyes cicák meg kutyák is. 

Hát ilyenek vannak, csak sose érek rá blogot írni, mert vagy dolgozom, vagy máshol dolgozom, vagy házimunka, vagy nyuszikat rajzolok. Továbbra is az az elrendezés, hogy heti három napot jár családi napközibe, én meg addig magánrendelek, cikkeket írok, ügyintézek, esetenként takarítok is. Egy hónap múlva lesz két éves, és ugye egy csomó ember akkor megy vissza dolgozni a gyereket bölcsibe adva - hát én nagyon sírnék, ha be kéne adnom egész hétre bölcsibe és vissza kellene mennem teljes munkaidőbe dolgozni. Ahol emlékeim szerint rengeteg munkával nagyon keveset kerestem. Szóval még egy évig tuti itthon maradok, és reménykedjünk, hogy addig sikerül összehozni még egy kislányt. 

Mindenütt jó, de

Nathan Fillion és Alan Tudyk

új vígjáték-sorozata, amiben gyakorlatilag saját magukat játsszák. Közösségi finanszírozású, lehet nekik pénzt küldeni, de ha nem akartok, akkor is cuki a videó. 

Bruges képekkel

Bruges egy középkori kisváros, aminek a középkori része szinte teljes egészében épen maradt. Első pillantásra úgy néz ki, mint valami tündérmese, kis házikók mindenütt ablakocskákkal, tornyocskákkal, csipkével és csokoládéboltokkal. Macskakő, hidacskák, hattyúk. Emellett így, hogy viszonylag hűvös, nedves, szeles idő volt (ami az óceán partján gondolom, mindennapos) és több múzeumba meg templomba is bementünk, számomra nagyon jelen volt a középkori ember kínkeserves élete, szóval a mesebeli csipkék mögötti szenvedés és nyomorúság.

Arra gondolok, hogy nem volt orvostudomány, ha megbetegedtél, csak isten kegyelmében bízhattál, Bruges közel van a tengerparthoz, így volt kikötője is hajósokkal, hajósként meg halászként nagyjából isten kegyelmében bízhattál, plusz az egész Belgium egy hatalmas síkság, amin mindig fúj a szél, esik az eső és köd van, az aprócska házacskák közül sehol sem emelkedik ki egy domb vagy hegy, egyedül a templomtornyok, de azok aztán iszonyú magasak és masszívak. Az összes korabeli festő vallási témákat festett, és nem annyira a vidámabb részeket, hanem vérző Jézust, démonokkal harcoló szenteket meg apokalipszis lovasait. A kórházul szolgáló kolostorokban (kettőben is voltunk) kezdetleges öntöttvas kínzóeszközökkel, érvágással és beöntéssel próbáltak gyógyítani, meg imádkoztak érted. És nem volt meleg víz, sem eldobható pelenka, sem antibiotikumok. Az élet egy siralomvölgy volt, és csak abban reménykedhettél, hogy a végén nem a pokol tüzén fogsz elégni. Egyébként minden magyar betegnek el kellene időnként látogatnia egy-egy, a középkort bemutató orvostörténeti múzeumba, mindjárt sokkal elégedettebbek lennének az egészségüggyel. 

És ez így együtt nagyon érdekes hangulatot kölcsönöz, a sötét középkori szenvedés árnyai meg a csipkés-hattyús mesebeliség. 

Az egyik legszebb ez a kolostorudvar (fent, Begijnhof), ahol még pont nem nyíltak ki a nárciszok, de már nem sok hiányzott. Csodálatosan nyugodt hangulata van. Alább pedig a Markt, piactér, ahol a nagy torony is van. Tornyokról lehetetlen átlagos géppel jó képet csinálni, bocs, nézzétek meg itt. 

Vajon az alábbi két Szűz Mária közül melyik Michelangelo műve és melyik a csodatévő? 

A hattyúkhoz kötődik monda is, a Bruges-iek kivégezték a német-római császár Hosszúnyak gúnynevű tanácsadóját, és bosszúból a császár hattyúk tartására kötelezte a várost. A lovak tartására az idegenforgalom kötelezi őket. 

A továbbiakban kilátás a toronyból, valamint sajtok.  

Meggyőződésem, hogy Isten a sajtokkal és a sörökkel próbálja kompenzálni derék protestáns katolikus híveit a zord időjárásért és a hegyek hiányáért. 

Egyébként nem tudom, laknék-e Bruges-ben. Talán inkább nem. Kicsit olyan lenne, mint valami mesefilm díszletében lakni, plusz biztos, hogy azok a kis házak sötétek és penészesek belül. És sohasem vehetsz fel tűsarkút. 

"And I realized, fuck man, maybe that's what hell is: the entire rest of eternity spent in fuckin' Bruges."

Valódi kaja

Addig is mesélek a kajáról: küldött nekem a Házikó dobozebédet, hogy egyem meg és írjak róla. 

Kevésbé tájékozottak kedvéért elmesélem, kik ezek: fővárosi fiatalok, akik ételkészítésre adták a fejüket, az alapanyagokat mind maguktól a gazdáktól veszik, nem használnak mesterséges adalékanyagokat, minden friss, ropogós, finom, ellenőrzött. Én komolyan mondom, nem tudok annál nagyobb hipszterséget elképzelni, mint amikor egy kultúrantropológus vajat köpül. De idézek tőlük, tessék: "A kifli minden nap frissen sül a Dembinszky utcai kisüzemünkben egy biomalom lisztjéből, a vaj pedig egy olyan tehén tejéből készül, akit akár személyesen is bemutatunk neked. A bazsalikomos kecskesajt egy családi manufaktúrából, a rukkola egy közeli biogazdaságból kerül a szendvicsbe. A kápia paprikát egy létező, de nembio néni termeli egy kisgazdaságban. A mustárhoz a magot cimboráinktól vesszük, de mi magunk készítjük, mert szerintük kell bele egy kis balatoni bor is. A füstölt sonka egy hitelesen kövér hentes munkája. (...) És hogy mit csinál éppen e konyhában egy táplálkozásantropológus, egy Írországból hazatért pék, egy New York-ban edződött formatervező és egy marék társadalomtudós? Hát szendvicset." 

Egyrészt ez tényleg iszonyú menő, és tök jó, másrészt nagyon nehezen tudom megállni, hogy ne gúnyolódjak kicsit sem. Sajnálom, gyerekek, én vidéken nőttem fel, bár városban, és nem volt tehenünk, de minden egyes alkalommal lenyűgöz, amikor a pesti ember rácsodálkozik arra, hogy a paprika az egy növény. Egy létező néni termeli a paprikát! A földben! Elülteti, utána öntözi, megkapálja, ha nagyon süt a nap, még biztos kis kendőt is köt a fejére, uramisten, ez hihetetlen. Egyszer láttam valami videót a yummie-n, arról volt szó benne, hogy a műanyagkorszak lecsengésével a "valódi" milyen komoly marketinges hívószó lett. Mert ugyan mondhatom azt, hogy citromfagylalt, de mennyivel jobban hangzik a valódi fagylalt, valódi citrommal. És ez azért, valljuk be, rettenetesen szomorú. Hogy külön hozzá kell tenni. Mert ha nem teszik hozzá, akkor nem is biztos, hogy valódi. Hogy rá kell írni a gyümölcslére, hogy valódi gyümölcsből. Rémes. 

Mindenesetre a házikós kaják valódi kenyéből vannak valódi sonkával meg valódi paprikával és valódi lisztből valódi barackkal valódi sóval valódi mustárral valódi hagymával. A csomagolás az nem valódi, mert lebomló műanyag, nem árt a bolygónak, cserébe nem lehet betenni a levest (mármint dobozostul, külön be lehet) a mikróba, hát, valamit valamiért. 

De a lényegre térek: tényleg nagyon finom. Ettem sütőtöklevest, az abban különbözött az általam készítettől, hogy egy kicsit kevésbé volt merész (én teletolom gyömbérrel meg csillivel), viszont sütőtökíze volt, és csak durvára volt turmixolva, amitől még rusztikusabbnak hatott. A combsonkás szendvics valódi sült húst és valódi sült hagymát jelentett valódi kenyérben, és egyébként tényleg lehetett érezni a ízén, még a kenyérén is, a valódit. Tudjátok, amikor nem szójagranulátum- meg tejpor- meg sütőporíze van a kenyérnek, hanem ilyen szimpla kenyéríze. Ettem még egy barackos táskát, namost szerintem elbírt volna még pár evőkanál cukrot, vagy ha az ellenkezik a policy-val, akkor legalább mézet, nekem egy édes péksütemény legyen édes, dehát nyilván így az egészségesebb, a tésztája viszont kiváló, nem margarinos, hanem vajas. A legfinomabb és a legnagyobb meglepetés a ropogós téli saláta volt, amit amúgy utálok, mert ezekben mindig nagy csíkokra vágott répa van, és nekem nem jók a fogaim, és nagyon sokáig kell rágnom, és csak rágom rágom rágom, mint a nyúl. Na, most végre picike darabkákra vágott céklát, répát, vöröskáposztát és almát kaptam, egyáltalán nem kellett évezredekig rágcsálni, plusz balzsamecet és valami indiai fűszer volt rajta, amitől extrém finom lett, kérek még. 

Nekem ez így egy teljes ebéd, leves, szendvics salival, édesség, és nagyjából annyiba is került, mint egy rendes ebéd valamelyik kajaszállítótól. A különbség a minőség mellett az, hogy mindenen fel van tüntetve az összes összetevő és annak eredete. Így aztán tudhatod, hogy tényleg nincs bennük adalékanyag, pontosan tisztában lehet az ember az allergénekkel, meg hát lehet azon romantikázni, hogy úristen, a sajt a Jóska bácsi tehenészetéből jött, a rukkola meg a Juci néni kertjéből. És tényleg jobb tőle.