A szabim során nincs időm Sopronba utazni, mert minden napra van valami program, intéznivaló vagy mozi, a rég kinézett panzióba hétvégére nincs hely, hétköznap a férjem nem ér rá jönni, meg ilyenek, úgyhogy egy napon úgy döntök, na jó, engem nem érdekel, lemegyek egyedül másfél napra holnap és kész. Felhívom a Muck Erdei Panziót kedden, foglalok egy főre egy napra szállást szerdára, bepakolok kullancsriasztót, térképet, két szendvicset és a Pszichoanalitikus gondolkodás történetét, a 10.10-es vonattal elmegyek Sopronba, és kigyalogolok a Muckra. Azért, valljuk be, 5 km gyaloglás egy enyhén emelkedő betonúton nem egy durva távolság még azoknak sem, akik nem túráznak. A soproniak (beleértve az anyukámat, a panzió pincérét és a másnap reggel érkező villanyszerelőket is) félelemmel vegyes tisztelettel, döbbenten méregetnek, amikor kiderül, hogy gyalog megyek. Ennek az az oka, hogy az ember nem megy ki a Muckra: a Muck hegy és a rajta lévő kilátó egészen a rendszerváltásig, azaz 1989-ig a határzár Ausztria felé eső részén helyezkedett el: magyarul olyan közel van a határhoz, hogy tilos volt civileknek ott tartózkodni. Emellett a Muckon katonai támaszpont is volt, ez három házat jelent, ahol a mucki örs állomásozott. Ők járőröztek a vasfüggöny mentén és vésték bele az út menti fákba a csajuk nevét, meg hogy hány nap van még hátra a szolgálatból.
Amikor megérkezem, a parkoló üres, bent az étteremben pedig egy pincérruhás srác egyedül eszik egy asztalnál. Mellette nagyon aranyos, foltos kis korcskutya szájában egy teniszlabdával téblábol és vágyakozva nézeget a hasábburgonya és fasírt felé. Amikor belépek, a srác megtörli a száját, és azt mondta:
- A szoba miatt, ugye?
Ad egy bejelentőlapot, amíg kitöltöm, befejezi az ebédjét (rettenetes a rohanás), aztán beírja a nevemet egy könyvbe egy táblázatba. Látom, hogy az oldalon lévő összes többi rubrika üres. Megkérdezi, mivel jöttem, hüledezik egy sort, megkérdezi, kérek-e vacsorát, hánykor kérem a reggelit, majd megmutatja a szobámat. Nagyon egyszerűen berendezett (ágy, asztal, tévé), nemrég felújított, szép kis szoba, erkéllyel. Kicsomagolok (kiveszem a hátizsákomból a tusfürdőt, a pizsamát meg a Pszichoanalitikus gondolkodás történetét), és lemegyek az étterembe egy kávéért. Meg egy palacsintáért. Meggyes-mákos. A teraszon ülök le, még mindig sehol egy lélek, leszámítva a szomszédos asztalon összegömbölyödve alvó cicát. A pincér srác gyengéden leveszi onnan a cicát, talán még nem biztos benne, mennyire leszek kötekedő vendég vagy ántsz-ellenőr. Később konzultál velem a délutáni sétautamat illetően, szemlátomást túl sokat tudok a környék turistaútjairól, úgyhogy gyanakodva megkérdezi, soproni vagyok-e. Megnyugtatom, hogy régen soproni voltam, de már 16 éve Pesten élek. "Ja, jó" - mondja. "Soproniak nem szoktak ide kijönni aludni."
Sétálok még egy 8-10 km-es kört, először elmegyek keleti irányba, mert ott még nem voltam, és tényleg ott vannak az izgalmas helyek, olyan magas és sűrű fenyves, ahol csak a fák legteteje zöld, a szemmagasságban lévő erdő vékony, csontvázszerű, barna ágakból és ugyanilyen tűlevélszőnyegből áll, amin tényleg hangtalanul lehet lépkedni. Van egy forrás is, meg egy csomó magasles, meg vaddisznó-élőhelynek alkalmas susnyások. A vaddisznóktól félek egy kicsit, de nem jönnek elő. Azután felmegyek a Várhelyre, mert ott jó a csí. Néhány biciklissel találkozom, általában drága ruhákban tekernek felfele, az egyik szalonnasütő helyen egy negyven-ötven év körüli párocska vadul csókolózik, egyébként pedig mindenhol virágzik a hárs, jó illatot lehel, oly édes a lég, hogy pillád le-lezárod. A mucki örs elhagyatott katonaépületei pont úgy néznek ki, mint valami kísértethorror-díszlet, fel is merül bennem, hogy basszus, egyedül leszek az egész házban itt az erdő legközepén (legközelebbi lakott területek: Sopron 5 km, Brennbergbánya 4 km), mi van, ha jönnek a zombik, fegyverem sincs, de aztán kiderül, hogy nyáron kint lakik a tulaj (egy velem egykorú fickó, az egyik barátnőm volt pasija haverjának a barátnőjének a volt barátja), a kis korcs kutya, egy hatalmas, nyugodt, és szemlátomást a légynek sem ártó bulldog, valamint négy cica. Két család vacsorázik az étteremben, a soproniak ugyanis ebédelni meg vacsorázni autóval ki tudnak jönni az idevezető, egy nyomsávos, kissé repedezett betonúton. Olvasok egy kicsit az erkélyen, néhány macska óvatosan megközelít, megeszem a szendvicseimet, alszom. Olyan csend van, hogy lehet hallani az ablakon keresztül az odakint zümmögő bogarak zümmögését.
Reggel háromnegyed nyolckor szintén sehol egy lélek, leszámítva az asztalnál ülő fekete macskát. Később felbukkan egy srác, talán a tulaj. A lekvár + péksütemény nevű reggelit választom kávéval, figyelmeztet, hogy a péksütemény esetünkben kenyeret jelent, valamint hogy mindjárt el fog menni az áram, mert most telefonáltak, hogy valamit szerelni fognak és áramszünet lesz 8-15 óráig. Gyorsan kérek még egy tejeskávét, bemegy készíteni, két perccel később elmegy az áram. Pont meleg a kávém. Fú, nem sokon múlt. Figyelmen kívül hagyva a magyar kullancsszövetség elnökének ajánlását (délelőtt 10 előtt és délután 4 után ne tartózkodjunk a természetben) elindulok a városba. Mindjárt az elején villanyszerelőkkel találkozom, akik az út mentén pakolásznak. Köszönök neki, hogy "jó reggelt", az egyik megkérdezi: "reggeli séta?" Mondom, igen, mire ő gyanakodva: "de nem Sopronig?!!". Mondom, hogy de. Furán néznek.
A Muck-ot hegynek nevezzük, mint ahogy a Soproni-hegységet is hegységnek, ugyanakkor valójában egyrészt csupán 522 m magas, másrészt a hegyet eredetileg Nyíresnek hívják és csak a lebontott kilátót hívták Mucknak. Nevét Muck Endréről kapta, aki a századfordulón volt Sopronban főerdész, és sok erdőrendezési projektje volt a környéken. A kilátótorony már nem létezik, szóval arra ne számítsunk, hogy felmegyünk a Muckra és lenézünk. A helyén épült menedékház még a rendszerváltást követően is, egészen 2006-ig a határőrség pihenőházaként funkcionált, civilek nem látogathatták. Néhány éve nyílt meg a volt pihenőházban a Moha Muck vendégfogadó, amely panzió és étterem. Hétköznap eléggé üres, ellenben hétvégén asztalt kell foglalni ebédidőben és július végéig nincs már szabad szobájuk. A mucki örs kísértetházainak a helyére magánkórházat szeretne építtetni egy befektető, amely miatt évek óta harcban áll a Védegylet egyesülettel / a várossal. A magánkórházzal önmagában még talán nem is lenne baj, de akkor nyilván ki kellene szélesíteni a jelenleg másfél méter széles kopott kis betonutat, amin jelentős autósforgalom közlekedne onnantól, be az erdő legközepébe. Utolsó információim szerint a befektetők állnak vesztésre, reméljük, hogy ez így is marad.
Képek innen és innen. Nem találom sehol a kis fényképezőmet, a telefonommal meg elég ócska képeket lehet csinálni, a cicák is milyen homályosak lettek.