Az előjelek sokasodnak

Megmondom, honnan tudom, hogy új életet kell kezdenem:

1. Valamelyik nap hazafele az intersparból szembejött velem az utcán lakókörnyezetem három jellegzetes képviselője: két átlag lakótelepi néni és egy harmincötéves-forma, kissé lepukkant férfi. Amikor elmentem mellettük, a pasas épp ezt mondta a néniknek: "... szóval most azért ilyen bűn szar a fizetésem, mert nem csináltam meg a tudományos fokozatot, pedig ha az meglenne..."

2. Kolléganőm említette, hogy "P. kórházba került infarktussal", és én először azt hittem, hogy a nálunk dolgozó tudományos igazgató / statisztikus az, aki nélkül bizonyára nem tudom megírni a cikkemet, és ha kórházba kerül infarktussal, akkor Végünk Van. (de aztán kiderült, hogy nem róla, hanem egy másik P.-ről van szó.)

3. A google reader általában olyan blogokat ajánl nekem, amik tényleg az érdeklődési körömbe passzolnak (pl. a sajátomat), de ma finom utalásféleképpen a futóblogot helyezte első helyre.

4. Niké azt mondta, olyan leszek, mint a nagyanyám, és bár viccelt, de tudjuk, hogy valójában vigyáznom kell ezzel, mert megvan bennem a rejtett képesség, hogy mindenbe beledumáló és mindenhol rémeket látó rinyáló öregasszony legyek, akár holnaptól.

 

I should focus more and stop complaining today

Tai-chi-zni akarok most épp (ez találtam ki, a velvet buta cikke miatt). Sportolni, erős és ruganyos és hajlékony és a testemben a végsőkig otthon lenni és magabiztosan viselni szűk farmerokat és vagány csizmákat és bakancsokat, de miniszoknyát és képességszinten tűsarkú cipőt is. Elolvasni az összes betárazott tudományos cikket, de nem csak elolvasni, hanem onnantól megjegyezni is örökre és interdiszciplináris összefüggéseket fedezni fel közöttük. Elolvasni az összes megvásárolt pszichoterápiás könyvet és fél kézzel alkalmazni a bennük lévő technikákat, miközben a másik kezemmel empatikus vagyok és kongruens és feltétel nélkül elfogadó. Fel akarok kelni reggelente rendesen, hogy ne az utolsó pillanatban, félálomban essek be a munkába, hanem legyen időm a referáló előtt még kávézni és emaileket nézni is. Rendes dolgokat akarok enni, barna kenyeret és biotejterméket és gyümölcsöt és halat, és azt akarom, hogy legyen pénzem ezeket megvenni. Legyen pénzem megvenni a tai chi-bérletet, a szűk farmerokat, a tűsarkú cipőt és a pszichoterápiás könyveket is, meg a regényeket, de ne költsem a pénzemet olyan hülyeségekre, amire nem is akartam. Rendet akarok tartani a szobámban és az életemben, és azt, hogy legyen időm leszedni a ruhákat a szárítóról és ne legyenek ott napokig. Legyen időm feltenni a tízperces Revalid hajpakolást és néha elmenni fodrászhoz és foglalkozni a külsőmmel annyit, hogy ne érezzem magam slamposnak. Ne kelljen sminkelni magam, de szükség esetén tudjak úgy sminkelni, hogy ne látszódjon, hogy festék van rajtam, csak tűnjek fiatalnak és gyönyörűnek. El akarok menni néha a masszőrhöz, és szaunázni is, meg találkozni a barátaimmal és dumálni velük, és moziba, és kávézni, és kirándulni erdőbe, meg néha táncolni, és azt akarom, hogy legyen ezekre időm és pénzem, és azzal a jóleső tudattal mehessek, hogy megérdemlem a pihenést, hiszen már elolvastam az összes tudományos cikket és pszichoterápiás könyvet és a megfelelő kontexusban alkalmaztam az olvasottakat. Meg akarom hallgatni az összes jó zenét, azt akarom, hogy nagy konyhapultom van, kint fák susognak, besüt a nap, a kedvenc zenémet hallgatom és épp apróra vágok valamit a vacsorához, amire meghívtam a barátaimat, hogy beszélgethessek velük róluk, magamról, a tai chi-ról, a ruhákról, a tudományról, a filmekről, a regényekről, a pszichoterápiáról és a sminkelésről. 

I said chocolate, people! The good one.

Ezen a héten eddig minden este csokis sütit ettem. Szerintem rendszert csinálok ebből, hagyományt, trendet, mémet, végülis november első hetében ennyit megérdemlünk. Brownie Week.

Remélem, nem névsor szerint haladunk

Pár héten belül meghalt a második volt osztálytársam is nem szokványos körülmények között. Ő mondjuk olyan volt, akivel kb. érettségi óta nem találkoztam és előtte sem sok szót váltottunk, de azért kicsit durva ez a tempó.

Reklámozok egy boltot, mert megtetszett

Éppen eltévedtem (nem igazából, csak kicsit) a hetedik kerületben és akkor elmentem egy ruhabolt előtt, amire az volt kiírva, hogy Jajcica, pontosabban: Jajcica, ilyen-olyan ruhák is. És először elmentem előtte, mert nem akartam azzal húzni az időt / fájdítani a szívemet, hogy hó végén, nulla anyagi fedezettel olyan ruhákat nézegetek, amiknek a viseléséhez már úgyis túl öreg / túl konszolidált vagyok (ezt már a kirakat alapján lehetett tudni). Úgyhogy csak benéztem az ajtón, ott volt egy lefelé vezető lépcsősor és egy Blues Brothers-ös póló, és akkor gondoltam, na jó, csak körülnézek, végülis mit árthat az.

Gondolom, a célközönség már úgyis régesrég ismeri a helyet, de azért hadd reklámozzam, ha már ennyire megtetszett. Nagyjából a régi Ciánkáli boltok meg az öreganyám padlásának kínálata vegyül benne, vintage, punk, hippicuccok, katonai gyakorló, csipkefűző, dzsörzéruha, Chaplin-kalap, parasztblúz. Jó nagy, az eladók pedig - egy meghatározhatatlan korú nő és egy tarajos punk - nem szekálnak, ha csak nézelődsz, de amint akartam valamit, segítettek. Igazán nagyon tetszik a hely, sajnos nem innen fogom beszerezni a munkaruháimat, de aki szeret régi, vagány cuccok között időzni, az szeretni fogja, itt a honlapjuk. Tök jó, hogy vannak ilyen helyek.