Dolgok, amiket jó tudni

2016.02.13. 17:31 - címkék: Címkék: lány emberek nyafogás - komment

Van itt ez a nagyon jó lista, hogy a tanácsadó pszichológus szerint milyen készségeket kellene a gyerekeknek tanítani az iskolában - egy időben a Filozófusnak voltak is ilyen tervei, hogy pályáz valami pénzt és elmegy általános iskolákba oktatni az empatikus visszajelzést, hát ez már akkor sem tűnt túl valószínűnek. Most is hangosan röhögök a listán, ja, majd pont az iskolában fognak tanulásmódszertant meg asszertív kommunikációt tanítani, bizonyára*. Asszertív kommunikációt tanítani különben is rém idegesítő, mi is mindig megtanítottuk a munkahelyemen a betegeknek, aztán egyből elkezdték rajtunk használni, hát nem kényelmesebb volt, amíg szót fogadtak? (Viccelek.) (De nem vagyok biztos benne, hogy a mai iskolarendszer szeretné, ha a diákok túl asszertívek lennének.)

Szóval ezeket a dolgokat otthon kell megtanítani szülőként, és ha nem tudjuk, akkor először el kell menni megtanulni vagy elolvasni legalább könyvben és utána megtanítani. Elmondjam, hogy állok a kétévessel? Kb. csecsemőkora óta tanítom, hogy ha nem bír megnyugodni, akkor "sóhajtunk", azaz veszünk pár mély levegőt nagyon lassan, néha már tudja. Emellett tudja, hogy akit szeretünk, nem bántjuk, és hogy őt csak simogatni és puszilgatni szabad, ütögetni és megharapni nem, ha valaki az utóbbiakat csinálja, akkor hangosan kell kiabálni. Majd idővel árnyalni kell nyilván ezt a kérdést, mármint hogy bárki nem simogathatja és puszilgathatja, de a bölcsis társadalomban egyelőre elégnek tűnik ennyi. 

Azért is kell nagyon vigyáznom magamra, mert meggyőződésem, hogy ha én nem tanítom meg neki ezeket, akkor más nem igazán fogja. Bár a tanulásmódszertanról fogalmam sincs, én egyféleképpen tanultam mindig, de majd utánanézek, ha kell. 

*Update: kiderült, hogy Hajnalkáék iskolájában, ami egy vidéki szakközép, tanítanak relaxációt és tanulásmódszertant, szóval mégsincs minden veszve. 

Vigyázat, erőszakos nyelvezetet tartalmaz

2016.02.10. 19:50 - címkék: Címkék: nyafogás - komment

Akkor elmondom, kiket fogunk először legéppuskázni, jó, magas biztonságú börtönökben kényszermunkára fogni, ha hatalomra kerülök. Az ordítozó szomszédot, azt. 

Kezdjük azzal, amikor gyerek voltam és a szüleim persze feszt este meg éjszaka veszekedtek, és az mondjuk gyerekként nem jó érzés, hogy fekszel az ágyban és nem tudsz aludni, mert az apád a másik szobában ordít. Én azt értem, hogy minden házasságban vannak nézeteltérések, sőt, alkalmanként még a veszekedésnek sem vagyok feltétlenül ellenére, de: nem ordítunk, amikor alszik a gyerek.

Kamaszkoromra ők lehiggadtak, akkor éjszaka nem ordított senki, szerettem viszont délutánonként a kertünkben napozni vagy akár tanulni, ahol a szomszéd ordított a feleségével meg a gyerekével. Nem is feltétlenül ordított, csak a szükségesnél hangosabban szidalmazta őket folyamatosan és minden nap, a "kurva életbe teszed azt már megint oda, hogy dögölnél meg"-stílusban, szóbeli bántalmazás-oktatófilmet lehetett volna belőle forgatni. Akkor még nem tudtam, hogy az mi, sőt, bár időnként felmerült bennem, hogy tiszta hülye ez a nő, amiért ezt hagyja, valójában csak egy dolog érdekelt volna, hogy kussoljanak már el. Többnyire fülhallgatón hallgattam a walkmanem, rosszabb napokon azon is simán behallatszott. 

A koleszos éveket hagyjuk, persze, hogy időnként zaj volt meg részeg fiúk is rancsúroztak a folyosón, de az egy másik műfaj szerintem, most egy koleszban mit vársz. Egyszer hallottam a szobaszomszéd csajt sírva könyörögni, hogy rancsúrozzanak már egy másik folyosón, mert ő holnap nyelvvizsgázik, hát feszt ugyanott folytatták, de ez egy kirívó eset volt. Meg hát teljesen más vidám dajdajozást hallgatni, mint fröcsögő agressziót hasonló hangerőn, nekem elsősorban az agresszív magánjellegű ordítozással van problémám, nem a partival. 

Aztán a panelos éveink során lakott mellettünk a pszichopata szomszéd, akiről nagyon sokáig nem is tudtuk, hogy az, mivel egyedül élt, és így nem fogtuk gyanúba, mindig azt hittük, hogy valamelyik másik lakásból jön az este 9-12-ig tartó "kurva anyád rohadj meg a gecibe". Mígnem egyszer megkérdeztük az egyedül élő szomszédot, nem tudja-e, ki szokott itt torkaszakadtából trágárságokat üvölteni esténként, mire mondta, hogy hát például ő. Mert az alatta lévő lakásban direkt csapkodják az ajtót és ez őt zavarja és ezért hangosan kell ordítania, hogy ők is hallják. Remek volt hasfájós csecsemőt altatni meg szoptatni úgy, hogy közben full hangerőn ment a kurvaanyád.

Később elköltöztünk egy jó lakóközösségű, majdnem újépítésű társasházba a panellakás háromszorosáért, itt hatalmas mázlink van, mert a közvetlen szomszédaink nem ordítanak, jó, távolabb valaki ordít, egy férfi és néha egy válaszoló nő, ez a szellőzőn hallatszik fel és elég zavaró volt, úgyhogy végül is betömtük az amúgy teljesen funkciótlan szellőzőt, nem hiányzik, így is kapunk levegőt, és így nem hallani, hepiend. A felettünk lévő lakás még üres. 

Erre bazmeg eljövünk anyámék családi házába Sopronba, ez még csak nem is valódi ikerház: az egyik fala közös a szomszéd házéval, a tető nem. A szomszédék viszonylag normálisak voltak, de meghaltak, most a felnőtt fiuk él itt egyedül, néha nála alszik a barátnője, akivel ilyen alkalmakkor hajnali háromtól kb. ötig ordít, hogy rohadjon meg. Mármint ezt ordítja. Például tegnap. Miért alszik nála és miért a barátnője, merül fel a kérdés. 

Én ezekkel szemben teljesen eszköztelen vagyok, most mit csinálsz, szólsz, hogy légyszi ne ordítson? Ja, majd biztos nem fog. Egyébként a panelban a pszichopata szomszéd kb. egy hétig nem ordított, amikor szóltunk, tök rendes. Rendőrt hívsz? Szkeptikus vagyok, hogy egyáltalán komolyan vesznek-e, és ha igen, akkor mi van, kijönnek, azt mondják, ejnye, és minden megy tovább úgyis, csak még személyes ellenségem is lesz az ordító szomszéd. Menjek át és ordítsak vele? Amúgy a legtöbb kedvem ehhez lenne, csak kételkedem a hasznosságában meg gyáva is vagyok. Ahol nő is lakik, csöngessek be egy NaNé-s szórólappal? Én vagyok a társadalmilag érzéketlen, mert eleve nem ezt tettem? Vagy? Mit kell csinálni?

Szóval az a költői kérdésem, hogy halál komolyan akárhova költözik az ember, ott kell lennie egy lehetőleg éjszaka, hangosan kurvaanyázó szomszédnak? Költözzek egy kibaszott tanyára? Egyébként ez egy magyar sajátosság, vagy a svédek is ordítanak a nőikkel éjjelente? Elnézést a nemi sztereotípiáért, de az én tapasztalataim mind ordító férfiakhoz köthetőek, akik az esetek nagy részében nőkkel ordítoztak. A feminista hatalomátvétel megoldaná ezt a kérdést? Svájcban, ahol este kilenc után a turmixgépet sem kapcsolhatod be, hogy megy ez? 

Még egy kicsit a temetőkről

2016.02.09. 19:47 - címkék: - komment

Volt másfél órám a fodrász meg a könyvelő között, így elmentem megnézni Margaret Mahler sírját, ha már a múltkor így szóba jött. A soproni Izraelita Temetőben van, a 84-es főút túloldalán. Margaret Mahler az a híres pszichoanalitikus, aki egyrészt soproni és született Schönberger Margit, másrészt ugyan szinte teljes felnőtt életét Bécsben, Londonban, majd New Yorkban töltötte, mégis ide temettette magát. Különben nem kínos, hogy soproniként ezt nem is tudtam, meg egyébként azt se tudtam, hogy zsidók is voltak Sopronban, mármint kettőnél több? Kelták, azok voltak, meg rómaiak, meg cigányok, horvátok és sváb őseim. Pedig amúgy nem vagyok hülye és bár a történelem sose érdekelt, a helytörténet igen, szóval csak arra tudok gondolni, hogy ezeket direkt nem oktatták nekünk. Vagy aznap pont beteg voltam. Érdekes. Szóval rémlett, hogy van valami zsidó temető, de sose voltam még ott, mondjuk mi keresnivalóm is lett volna. 

Az izraelita temető napi 4 órát van nyitva, nem is minden nap, de a múltkor megnéztem a nyitvatartást a Harrer csokoládéműhelybe menet, így jókor érkezem. A kapu ennek ellenére zárva, két dolog van kiírva: hogy csengetés nélkül ne lépj be, mert széttépnek a kutyák, és hogy fedetlen fővel bejönni illetlenség. Meg is szeppenek, mert fényképezőgép persze van nálam, de sapka nincs - bár rémlik valami, hogy a sapka inkább csak a férfiakra vonatkozik? A csengetésre egy szintén sapka nélküli, piros pufimellényes, kissé mogorva csaj jön ki, és a rácson keresztül megkérdezi, mit akarok. Mondom, mit, erre a két, vadul acsarkodó kutya felé int és megkérdezi: "bezárjam a kutyákat?". "Hát, ööö, ha barátságtalanok, akkor inkább igen". Barátságtalannak tűnnek.  

dscf9083edited.jpg

Elmegy bezárni a kutyákat, visszajön, beenged és még egyszer megkérdezi, mit/kit keresek. Mondom, hogy a Margaret Mahler/Schönberger Margit nevű sírkövet. "Ja, azt tudom, melyik" - mondja és odavezet. Közben felriasztunk egy lila szőnyegről három különböző színű macskát, "Most mostam ki, kiteszi az ember száradni, és máris rajta ülnek". 

dscf9080edited.jpg

A zsidó temetőkben egyébként az a szokás, hogy nem vágják le a növényzetet, szóval a sok borostyán nem elhanyagoltság jele, hanem koncepció. Lefényképezem Margaret Mahler sírját, lásd alább. Rajta kívül még a szülei vannak benne (Dr. Schönberger Gusztáv és -né, mindketten 1944-ben hunytak el) és a férje, aki nem soproni és nem is magyar, dehát így járt, az asszony idetemette. Bevallom, én meghatónak tartom ezt az egész sztorit, istenem, annyira cuki a lényegretörő angol nyelvű sírkővel a soproni fenyő alatt. Az van ráírva, hogy "The remains of Dr. Paul H. Mahler, Dr. Margaret Mahler rest in this ground". 

dscf9084edited.jpgdscf9075edited.jpg

Kifaggatom a csajt, hogy mindig így be vannak-e zárva és miért, azt mondja, igen, a miértre meg nem válaszol. Megkérdezem, szoktak-e még ide temetkezni, azt mondja, 2006-ban volt utoljára új temetés, egyébként elvi lehetőség van rá, de mégis kevesen szoktak, talán már mindenki meghalt, aki itt akart nyugodni, nem tudja. De például van egy bácsi Pesten, meg van két idős soproni, akik majd "ide jönnek", már jelezték a szándékukat. 

dscf9087edited.jpg

Ezután bemegyek a.... sajnos, fogalmam sincs a zsidó temetkezési szokásokról, abba az épületbe, ami katolikuséknál ravatalozó néven futna, itt meg nem tudom, hogy hívják. A falon gondolom, a holocaust során elhurcolt soproni zsidók nevei, gyertyatartó, imapadok és a lila szőnyegről korábban elüldözött három macska. Középen ruhaszárítón mosott ruhák és egy bicikli. Én mondjuk kifejezetten kedvelem, amikor a vallásos és a hétköznapi világ így összemosódik. A macskák gyanakodva méregetnek. 

dscf9092edited.jpgdscf9094edited.jpg

A temetőőr (?) csaj időközben ártalmatlannak ítélt és megenyhült irányomba. Kifelé menet is kikulcsolja nekem a kaput és megkérdezi, soproni vagyok-e. Megmondom, hogy eredetileg soproni, de már régóta Pesten élek. "És meg tudtad szokni?" - kérdezi együtt érzően. 

Addig is

2016.02.08. 14:16 - címkék: Címkék: munka nyafogás - komment

Olvassátok el IKL hosszú, de érdekes bejegyzését az egészségügyről. Azt hiszem, nem orvos-szemmel könnyű megsértődni azon, hogy csak az orvos szemszögéből láttatja a problémát, a betegekéből nem, de talán ha egy kicsit utánagondolunk, akkor be lehet látni, miért szar a betegeknek is pontosan ugyanez.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása