A befőzésről

2012.07.07. 11:40 - címkék: -

Elmondom, idén miket főztem be eddig.

Először is volt kétféle gyömbérszörp, a citromos, meg a borsos-kardamomos, mindkettő elég jó lett szerintem. A citromos kicsit emlékeztetett a gyömbér nevű üdítőitalra, a másik meg inkább édesebb, fűszeresebb volt. Legalábbis úgy emlékszem, mert csupán néhány hétig tartottak, ráadásul az utóbbit kávéízesítésre is használtam. A maradék gyömbérből készítettem kandírozott gyömbért (azt úgy kell, hogy adsz még hozzá egy csomó cukrot, jó sokáig főzöd lassan, majd kiterítgeted száradni, nagyon finom).

Pár hónap kihagyást követően jött az eperszörp, elég egyszerű volt megcsinálni, viszont az a fajta szörp lett, ami ülepszik, és ha nem iszod elég gyorsan, akkor fel kell keverni, mert lemegy az aljára a cucc. Gondolom, legközelebb át kell majd szűrni vagy valami. Vagy csak meg kell szokni, gyermekkoromban az összes szörp ilyen volt. Az íze nagyon finom lett. Az eperszörpöt azért főztem be, mert a szemműtétem után betegszabin voltam 3 napig, és a végén már nem voltam annyira beteg és kellett valami hasznosat is csinálnom, amihez azért nem kell erőltetni a szemet.

Ezután jött a fenyőszörp. A fenyőszörpöt két okból készítettem, egyrészt egyszer ittam a Ráspiban fenyőszörpöt és nagyon finom volt, másrészt meg romantikus-nosztalgikus okokból, hogy amikor honvágyam van Sopronba, akkor mindig érezhessek egy kis fenyőtű-ízt a budapesti panelban. Ezt nem én találtam ki, hanem Szilvási Lajos Bujkál a Hold című regényében a Sopronból Kanadába disszidált fiatalemberek mindig elrágcsálnak egy fenyőtűt, amikor honvágyuk van*, és egy időben egyetemista koromban az akkori fiúmmal mi is mindig rágcsáltunk. Itt Pesten  viszonylag kevés a rágcsálásra alkalmas fenyőtű, úgyhogy kénytelen az ember befőzni. Ezt a receptet csináltam, és nem olyan lett, amilyet szerettem volna, mert nem elég fanyar, nem elég erőteljes, nem elég durván fenyőízű. Finom, finom, de, értitek. Jövőre vagy tovább kell áztatni, vagy kipróbálom ezt a receptet is, ahol tovább főzik.

Életem főműve ezidáig a rumos-vaníliás meggylekvár, amit mások is megdicsértek, de bevallom, nekem nagyon ízlik, elképesztően finom szerintem, pedig nem vagyok annyira lekváros. Igazi gasztrosznob cucc, néniktől piacon vett meggyből, madagaszkári vaníliaeszenciával és jamaikai rummal. Ha lett volna időm, készítek még egy adagot, de majd jövőre.

Tegnap pedig főztem ribizliszörpöt, elég sokat keresgéltem hozzá receptet, végül egy klasszikus főzőset készítettem el, mert ez hangzott a legmegbízhatóbbnak. A ribizliszörpöt ugyanis sok recept szerint nem főzik, ennek az az előnye, hogy megmarad a C-vitamintartalma és télen is ehetsz C-vitamint. Nekem furán hangzik a nem-főzés, a nagymamám is főzte, és majd akkor hiszem el, ha egy ismerősöm már kipróbálta, nem beszélve arról, hogy manapság úgyis tabletta formájában visszük be a C-vitamint, valamint 2 kg ribizliből lett 3 üveg, amiből nem fog maradni télire. Mindegyik recept javasol bele valamilyen tartósítószert, mert különben ribizliborrá változik a cucc. Amúgy 800 Ft egy kg valamirevaló ribizli, az nem kicsit durva?

A befőzés divatos dolog, ez nem vitás, biztosan én is részben azért főzök be, mert az menő. Másrészt meg azért főzök be, hogy megőrizzem a józan eszemet és valóságérzékelésemet mai modern világunkban, ahol egész nap olyanokkal vagyok elfoglalva, hogy a szelfszabályozó affektusmag meg a korai maladaptív sémák meg az implicit mentalizáció meg a szülői érzelemtükrözés biofeedback szerepe meg az interszubjektív térben formálódó szelférzet. Ugye, értjük, ezek után mennyire üdítő azt mondani, hogy "meggy".

*(Nem is ebben a könyvben van ez, hanem a folytatásában.)

Tanklabor a Holdon!

2012.07.06. 16:23 - címkék: -

1956.dec.22. Népszabadság címlap

Felmentem a Széchenyi-könyvtárba mikrofilmeken régi újságokat nézegetni, mert ott van légkondi.

Valamelyik másik számban meg az volt a főcím, hogy "A szigorló orvosnő rémtettei" - természetesen arról a Tóth Ilonáról van szó, akit ma hősként tisztelünk, szobra is van meg minden. A kedvenc főcímem 1959-ből való, amikor az oroszok épp fellőttek valamit az űrbe: "Tanklabor a Holdon!". Merthogy valami lánctalpas holdjáró is volt a tervben, aztán az már egyből tank. Az eszem megáll.

Az idealizmusról a munkahelyen

2012.07.05. 10:17 - címkék: -

Szóval betegállományban vagyok és napszaktól függően 32-35 fok van nálunk, ami sem fizikai, sem szellemi munkára sajnos nem ad lehetőséget - mentegetőzött. Így Suits-ot nézek, ami meglepően klassz sorozat, nézzétek, és rájöttem, hogy mi a problémám. Az, hogy én ilyen helyen akarok dolgozni. Nem menő ügyvéd akarok lenni NY-ban (bár az se lehet rossz), hanem pontosan ezt a fajta munkahelyi hangulatot hiányolom, ami a sorozatban van. Ami nagyjából az, hogy mindenki teszi a dolgát és próbálja magából a legtöbbet kihozni és a legjobbat nyújtani egy közös célért, ami vagy az aktuális Ügy, amit éppen megoldanak, vagy a Cég, aminek az egyik alapítóját ismerjük és jó fej (Gina Torres játssza). A főnökök kiállnak a beosztottjaikért, és az ő főnökeik kiállnak értük. Természetesen van egy csomó versengés, fúrás meg intrika is, de ennek ellenére az egész hangulatot meghatározza a lojalitás, egymáshoz és a céghez. Nekem ez hiányzik. Én pontosan így szeretek dolgozni, amikor nem baj, ha sokat kell dolgozni, de van valami közös cél, és nem baj, ha a főnököm sokat követel tőlem, de ő is megteszi, ami az ő dolga, és megvéd, ha kel, és cserébe én meg lojális vagyok (fő tulajdonságom).

Vajon van ilyen Magyarországon, vagy hagyjak fel az álmodozással egyszer s mindenkorra? Sajnos a saját munkahelyemen is volt egy időszak, amikor ugyan nem minden szinten, de bizonyos fokig mégiscsak jelen volt ez a légkör, úgyhogy van élményem róla. Részben ezért is nincs kedvem elmenni csak magánrendelni, én közös célért szeretek dolgozni közösen. Egy Aaron Sorkin-sorozatban akarok dolgozni (csak ne a Newsroom-ban, mert megőrülök attól a csajtól). És ha már vállaljuk az idealizmust, akár azt is mondhatnánk, hogy a világ olyan, amilyenné tesszük, és viselkedjek mostantól lelkesen és a munkahelyem felé lojálisan és a beosztottjaim felé igazságosan, de védelmezően, ugyanakkor ne vicceljünk már. Én nem vagyok olyan erős sajnos, nem az történik, hogy én megváltoztatom a rendszert, hanem inkább küzdök, hogy ne változtasson meg az engem, és mondjuk annak ellenére, hogy nem mindenki dolgozik rendesen, én még dolgozzak rendesen és a saját dolgomat csináljam meg és a saját elveimet ne adjam fel. Komolyan mondom, hogy nagyon nehéz ez. Nincsenek is beosztottjaim, kivel viselkedjek normálisan, minden beosztott orvos max három hónapot tölt nálunk átmenetileg és azt is kiszámíthatatlan időpontokban.

És gondolhatnánk azt is, hogy csapatmunkát, lojalitást és efféle értékeket nem a magyar egészségügyben kellene keresnem, ami a morális végromlás különféle stádiumaiban létezik az elmúlt években, de ez nem igaz. Pont hogy az egészségügyben látni néhol ezt az összetartást és hősiességet (más helyeken meg a teljes szétesést persze), gondolom, a nehéz körülmények van, ahol ezt hozzák ki az emberekből, máshol meg, hát, nem ezt. Belőlem se mindig ezt. Sóhaj.

A részletek

2012.07.04. 10:24 - címkék: -

Szóval a hatásvadász bejelentést követően magyarázattal is szolgálok. A Brennbergről szóló riportkönyvet akarom megírni.

A könyv megírása anyaggyűjtéssel fog kezdődni, ami tekintve, hogy mennyire vagyok elfoglalt, nagyjából irreális feladatnak tűnik, de akkor is elkezdjük, és meglátjuk, hogy haladunk. Most szólok, hogy évekbe fog telni ez az egész. A titka nem abban fog rejleni, hogy mikorra lesz kész, hanem hogy amikor majd hónapok telnek el úgy, hogy nem volt időm vele foglalkozni, akkor is mindig újra elővegyem; és amikor már rohadtul unom, és érthetetlennek tartom majd, miért vágtam bele ekkora hülyeségbe, akkor tegyem egy kicsit félre, aztán vegyem elő újra.

Könyvet írni nagyon nehéz, ezt abból gondolom, hogy mondták, meg abból, hogy életemben írtam novellát, két tankönyvfejezetet meg egy doktori értekezést, és mindegyik nehezebb volt és több munkát és fáradtságot és utánajárást igényelt, mint amilyennek elsőre látszott. Több alázatot is igényelt, ha szabad ilyen pátoszosan fogalmaznom. Ez is nehezebb lesz, mint amilyennek most így elsőre látszik. Nem baj, akkor is megpróbálom.

Ja, lehet, hogy nem találok majd jó szerkesztőt, kiadót, aki hajlandó kiadni, illetve embereket, akik el akarják olvasni, de egyrészt ez a problémakör végtelenül messze van, másrészt nem baj, akkor is megírom. Majd akkor szomorkodom, vagy valami.

Legnehezebb része lesz emberekhez odamenni és beszélgetni velük, mert én félénk és távolságtartó vagyok a valóságban; másik legnehezebb része lesz, hogy nem lesz kész gyorsan, és én türelmetlen vagyok és azt szeretem, ha készen vannak a dolgok; és még az is nehéz lesz, hogy nem lesz rá időm és sokkal fontosabb dolgokat kell majd csinálnom helyette, és akkor hogyan fogom a prioritásokat kezelni, amikor takarítani se lesz időm és a puszta életbenmaradásért küzdök (ahogy ez szokott lenni ősszel, télen és tavasszal). Nem tudom, majd meglátjuk. Ja, még az is lesz, amikor majd rájövök, hogy who am I kidding, sohasem leszek képes én ezt megírni, mert buta és kicsi vagyok hozzá vagy mert inkább pénzt kéne keresnem ehelyett (mondjuk, a főállásom mellett két mellékállásom van, az azért legyen már elég), meg amikor rájövök, hogy ez a téma nem tesz ki egy könyvet (de mondjuk, amilyen könyvek vannak, komolyan, most írt egy egész könyvet a Szendi a napsütésről, szóval nehogymár).

Eddig annyit csináltam, hogy írtam egy vázlatot, vagyis nevezzük tartalomjegyzéknek, azokról a dolgokról, amikről szeretnék írni, összeírtam a lehetséges kontakt személyeket, amely lista reményeim szerint azért jelentősen bővül majd, és egyeztettem egy időpontot egy interjúvolandó személlyel. Most július van, a főnököm megy először szabira és csak utána én, úgyhogy igazán augusztusban lesz több időm rá. Ja, igen, az is nehéz lesz, hogy én Pesten élek, a témám meg kb 230 km-re van innen és autóm sincs, küldjetek autót teletankolva. Hát, egyelőre ezek jutnak eszembe. Én nem vagyok jó nehézségekben és kudarctűrésben, azonnal elbizonytalanodom, szóval gondoltam, jobb előre átgondolni őket, hátha az segít.

És persze, azt is gondolom, hogy az ember itt nagyképűsködik a blogjában, aztán mekkora arcvesztés lesz, ha mégsem írom meg, dehát, mekkora. Alapból ismerek egy csomó embert, aki nem írja a könyvét, szóval ha kivet magából a társadalom, akkor majd barátkozom csak velük.

Egy életem, egy halálom

2012.07.04. 10:24 - címkék: -

Na, jól van, emberek, akkor úgy döntöttem, írok egy könyvet.

Do I buy Country Life butter

2012.07.03. 09:17 - címkék: -

Az mondjuk milyen jó már, hogy nem kell órákat várni, hogy kenhető legyen a vaj, miután kiveszed a hűtőből.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította