Szomorú vagyok, mert egész nap ügyintéztem, és nem voltak kedvesek velem a nénik sem az apehben, sem a munkahelyemen, sem a banki ügyintéző a telefonban, és további nehézségek derültek ki, mint például olyanok, hogy állítólag a munkáltatóm elkészítette az adóbevallásomat a 2007-es évre, de az apehban mégsincs meg, és a munkáltatóm ugyan bevallja, hogy elkészítette, de lent van a pincében és ezen a héten már biztos nem tudnak lemenni érte. A bankba meg bementem megkérdezni egy dolgot, és azt mondták, erre csak egyetlen ügyintéző tud válaszolni, akit hívjak fel telefonon, ezért felhívtam, de nem ő vette fel, hanem a rangsorban alatta lévő, aki azt mondta, továbbítja a kérdésemet az illetőnek, aki a jövő héten visszahív. De én most vagyok szabin, hogy ügyintézhessek, ember! Sajnos, nagyon elfoglalt, nem hiszi, hogy pár napon belül visszahív. Különben én azt értem, hogy valaki nagyon elfoglalt, én is bosszantóan elfoglalt vagyok nagyon gyakran, de azt már nem értem, hogy az egész bankban csak ez az egy nő tud válaszolni a triviális kérdésemre.
Még azért is szomorú vagyok, mert a nagymamámnak Pestre kell jönnie CT-re, és akit már Pestre küldenek fel CT-re, mert a megyeszékhelyen lévő CT nem elég jó neki, az már biztos, hogy nagyon beteg.
Meg még azért, mert még mindig nem gyógyultam meg, hanem kimerült vagyok és fáradékony és be van dugulva az orrom. És februárban sokkal, de sokkal többet kell dolgoznom, mint januárban kellett, és biztos majd mindenki azt várja, hogy kipihent legyek és tettrekész.
Meg azért, mert a fenti ügyintézés nem csak szaladgálásba, hanem még egy vagyonba is kerül, pedig csak egy fedezetcsere, másik ingatlanra akarom áttenni a lakáshitel jelzálogát, szóval semmi bonyolult. Mondjuk, lehet, hogy nem ilyen vészterhes előtörlesztős időket kellett volna választanom, és akkor jobban ráérnének a bankban velem foglalkozni. Meg nem akkor kellett volna mennem a kórház gazdasági részlegére, amikor pont ki kell számolniuk a fizetéseket, és kellett volna vinni bonbont is a néniknek, és akkor lehet, hogy lementek volna a pincébe a papírokért már ezen a héten.
És még az is nagyon szomorú volt, hogy van az apehban az információnál lévő néni, aki megmondja, hogy milyen ügyhöz milyen űrlapot kell kitöltened és milyen sorszámot kell húznod, nagyjából fél óra hosszat figyeltem, és az összes ember nem érti meg, amit mondd vagy direkt nem hallgat rá és fölényeskedik vele, meg jobban tudja, meg előremegy a sorban, meg kiabál vele, amiért hosszú a sor, meg beszól neki, amiért ennyi papír kell, és bár maga a néni sem volt különösebben kedves, azért azt elárulom, hogy ha én lennék a néni helyében, akkor mintegy fél nap leforgása után vennék elő a pult alól egy nagyobb kaliberű lőfegyvert. Nyugi, csak belelőnék kettőt a plafonba, és utána kedvesen megkérdezném, hogy "ki következik?".
És még azért is szomorú vagyok, mert az ügyintézés miatt egész nap a városban BKV-ztam, és komolyan, itt annyira fáradtak, leterheltek és szomorúak az emberek, és téli depressziós létemre én voltam egyedül piros kabátban, mindenki más feketében vagy szürkében vonszolódik a metrón meg villamoson. Mondtam már, hogy a nagyvárosi élet megváltoztatja az agyunkat, különös tekintettel a stresszfeldolgozó rendszerre? Mondjuk büdösnek azért nem lenne muszáj lenni.