A múltkor meg, amikor áthívtak a sebészetre konzíliumba, hogy írjam le szakorvosi véleményben egy demens néniről, aki nem tudja, hol van, hogy demens és nem tudja, hol van, hogy aztán a beleegyezése nélkül levághassák a lábát, mert különben meghalna szepszisben, és beszélgettem az aranyos, nagyon öreg nénivel, aki totál nem volt képben, majd leírtam, hogy valóban nincs képben, és közben arra gondoltam, hogy jogszabály meg mindennapi gyakorlat ide vagy oda, ezért egészen biztosan a pokolra fogok jutni, és akkor kitaláltam, hogy ez így nem mehet tovább és bioetikát kell tanulnom. A bioetika az az egészségügy, orvostudományi kutatás és ezek határterületeinek jogi és etikai szabályozásával foglalkozó terület, a sotén a magatartástudományi intézet foglalkozik vele, fogalmam sincs, milyen mélységben vagy hatékonysággal. Egyetemen mintha lett volna ilyen tantárgy is, nem? Hogy etika. Konkrétan emlékszem a gyakorlatvezető bácsi nevére és arcára, de hogy ott mit tanultunk, arról fogalmam nincsen. Meg még valahol hallottam, hogy a CEU-n is van ilyen, az milyen jó lenne, mindjárt el is képzeltem, hogy megpályázom a kiváló szakorvosi ösztöndíjat és kárpótlásul az elmúlt 9 évért fizessen nekem az állam egy pár évet a CEU-n így hobbiból, hát nem? Nyilván erre nem vonatkozik, meg nem is szeretnék én aláírni olyan papírt, hogy még akárhány évig a magyar egészségügyben maradok, meg fel se vennének, meg a honlapjukról úgy tűnik, hogy ez nem egy önálló képzés, hanem valami keretében járhatsz ilyen kurzusokra, mellesleg a honlapot utoljára 2 éve frissítették, mondjuk akkor még szerepelt rajta az Ethics and Law of Psychiatry.
Ezekkel nem kell foglalkozni, néhány havonta kitalálok egy-egy új dolgot, amit tanulni akarok, aztán elmúlik. Dolgok, amiket kitaláltam, hogy tanulni fogok, de vagy bele sem kezdtem, vagy egy hónap után abbahagytam: spanyol nyelv, finn nyelv, salsa, taichi, krav-maga, jóga, kötés, horgolás, botanika, thai masszázs. Most így kapásból ezek jutnak eszembe. Ja, jogra is akartam járni egyetem alatt, meg egyszer az orvosközgazdász képzés is érdekelt, na ezek hamar elmúltak, meg jártam egy darabig az írókörbe, meg akartam gitározni is, az apukám vett is nekem egy gitárt, de azt nem vettem ki a tokjából. Rettenetes. Mindegy, most az a tervem, hogy tavaszig befejezem a jelenleg futó dolgokat, szerzek még két db papírt, és akkor egy kicsit nem vágok bele újba, hanem, mittudomén. Fekszem egy réten. Amúgy még gyermekpszichiátria szakvizsgát is szerezhetnék, hiányszakma, azt biztos finanszírozná az ösztöndíj (ha tényleg lesz ilyen), de nem vagyok biztos benne, hogy akarok-e olyat. Mármint egyáltalán ki az istennek kell még egy szakvizsga, semmi szükségem rá, értelmetlen, másrészt meg nem akarok mentálisan retardált gyerekeket meg ágyhoz kötözött gyerekeket meg ADHD-s gyerekeket nézegetni. Mondjuk a gyermekpszichiátrián izgalmas jogi és etikai kérdésekben és dilemmákban nem szenvednék hiányt, az is biztos.
A férjem meg szállást keres a nyaralásunkhoz bajor kisvárosban, felhívott pl. egy Zimmer frei-es nénit, aki mondta, hogy arra az időpontra neki nincs szabad szobája, de ha már úgyis jövünk, akkor legyünk olyan kedvesek és hozzunk neki Magyarországról 0,5 kg édes-nemes fűszerpaprikát. Szerintem cuki.
Az volt, hogy valamikor a Volt-fesztivál környékén rájöttem, hogy már megint rettenetesen zavar engem, hogy felnőtt életemben még sosem volt pozitívban a bankszámlám, és én öreg vagyok már ehhez. Nagyjából ugyanekkor megtaláltak egy állásajánlattal, gyógyszercégnél. Ugyan nem kell ügyelni és csótánylakta helyen aludni, ahová megbolondult vagy alkoholmegvonásban szenvedő népeket hoz mentőautó vagy megbolondult vagy alkoholmegvonásban szenvedő tanácstalan sebész és belgyógyász kollégák hívják át az embert konzíliumba éjféltájban, de a munka maga rém unalmasnak hangzott, már attól majdnem bealudtam, hogy végighallgattam, mi a feladatkör, és alig valamivel fizettek csak többet, mint amit jelenleg keresek. Megdöbbentő. Jó, mondom, nem kell érte ügyelni, meg százezer feladat miatt idegbetegeskedni, meg konditerem van a cégnél, de én nem a munkahelyemen akarok sportolni, hanem attól földrajzilag különböző helyen, szerintem egészségtelen a főnököddel szomszédos gépen fekvenyomni. Meg hát rájöttem, hogy nekem csak a szám jár, és eszem ágában sincs otthagyni mindent, amit eddig megtanultam és elértem, és a pszichiátria még mindig a legérdekesebb dolog sajnos. Mindent összevetve szomorúan döbbentem rá, hogy nem ebben az évben fogok irreálisan sokat keresni. Szomorú.
Ez azután odáig vezetett, hogy a július hónapban durva takarékoskodásra adtam a fejemet, de úgy, hogy főztem otthon, hoztam magamnak a kaját és úgy döntöttem, 2000 forintból meglesz a heti össz élelmem, ez a valóságban 3-4000 lett/hét, de az is elég jó szerintem. A férjem külföldön volt, őt nem éheztettem. Még csak nem is ettem egészségtelenül, mindenféle zöldségnek szezonja van. Megirigyeltem a sógornőm rukkoláját is, komolyan, ilyen hatalmas bokrokban tenyészik a kertjében, elképesztően szánalmasnak tűnik mellette az 500 forintos zacskós pár szál nyomi rukkola, úgyhogy vettem magot és elültettem cserépben mintegy 5 hete. Kb. hat cm magas most, pedig tettem bele táprudat is, talán karácsonykor már lehet belőle enni. Meg nem is csak a pénz, hanem a többi erőforrásommal kapcsolatban is, mint idő és teherbírás, rájöttem, hogy mínuszban vagyok. Sokat kell aludnom, vigyáznom magamra, többet kell egyedül lennem. Még a Portishead-re se mentem le a Balaton Soundra. Meg a puccos edzőterembe se vettem bérletet, hiába, hogy nyári akció van, otthon dvd-re tornázni semmibe se kerül, nemigaz.
Úgyhogy a július nagyjából azzal telt, hogy üldögéltem a konyhapultnál, odakint a panelházak között szürke esőfüggönyöket terelgetett a szél, ettem a vajaskenyeremet és néztem, ahogy nő a rukkola.
Mostanra már meguntam persze, és menni akarok utazni idegen nyelvet beszélő országokba és koncertekre és táncolni és kiülős helyekre és vásárolni akarok új kanapét és szódásszifont és lapos sarkú cipőt és hosszúszoknyát és színes pulóvereket és drága elviteles kávékat és csokis sütit és mojitot és luxuskozmetikumokat és hajerősítő pakolást és haagen dazs fagylaltot és füstölt lazacos nigirit. Egyáltalán nem a szemránc meg a többi hülyeség a rossz az öregedésben, hanem hogy az ember veszít a felelőtlenségre való képességéből. Ha romlik a látásod, arra ott a szemüveg, de azt a képességemet, hogy amikor ötszáz forintom van hó végéig, abból szemrebbenés nélkül vegyek egy üveg pezsgőt, azt ki adja vissza? Kérem vissza.