At last, I can't believe it's real

2011.05.08. 14:33 - címkék: - komment

Na, közben befejeztem a tananyagfejezetek megírását (mínusz kérdések, de az már egy másik feladat) és elküldtem a megfelelő helyre. Hallgassunk The Do-t ezért, akiket az L. küldött és igen, ettől a kliptől narancsokat akarok enni.

I'm just gonna marry rich and design handbags

2011.05.08. 12:55 - címkék: - komment

Van az, hogy gondold át, mit szeretnél csinálni, és keress valakit, aki fizet érte, és ezen gondolkodtam pénteken a vonaton. Jelen pillanatban az alábbi alternatív munkalehetőségek merülnek fel bennem:

1. Sétálok az erdőben vagy fekszem egy réten

2. Ülök a tengerparton a homokban és nézem a hullámokat

3. Ülök egy vonaton, zenét hallgatok és nézek ki az ablakon

Hm, valaki? Mindegyik tevékenységben nagyon jó vagyok, veleszületetten tehetséges, tapasztalt és motivált. (Mielőtt azt gondolnánk, viccelek, elmesélem, hogy a Csavarhúzós Fiú egy időben St. Moritzban volt erdész, többek között az volt a feladata, hogy a lekopott táblákat és jelzéseket kicserélje meg újrafesse, emiatt egész nap az erdőben sétált, és volt egy óra ebédideje is, amikor többnyire aludt egy réten.)

Idle in the sunshine

2011.05.07. 17:24 - címkék: - komment

Pupillatágító szemcsepp után napfényben mászkálni a városban meg egészen valószerűtlen érzés. Iszonyú erős, vakító fehér fényben úszik minden, amitől könnyezik az ember szeme, és mégis valamiért nekem jól esett és felvidított a tény, hogy ilyen erős fény, ennyi fény létezik. Ilyen sok, befogadhatatlanul sok fény. Jó volt. Nem ütött el a villamos sem, és viccesen néz ki az ember szeme a tükörben, az írisz csak egy nagyon vékony kis karika egy hatalmas, fekete kör körül, mint a rajzfilmekben. A retinaleválásom meg van gyógyulva jól, azért látok homályosan, mert szürkehályogom lett a gáztól, amit beletettek anno. Ettől esetleg meg kellene ijedni, én azért nem ijedtem meg, mert már a műtét másnapján mondta ezt a szemész és felvilágosított az összes várható következményről, másrészt már mindenfélétől aggódtam, hogy hátha valami sokkal rosszabb, súlyosabb, veszélyesebb dolog miatt látok homályosan, harmadrészt meg már teljesen megszoktam, hogy homályosan látok. Egyszer a távoli jövőben, ha nagyon rossz lesz, meg kell műteni, de majd csak sokára, és az egy tízperces műtét.

Meg még az van, hogy állandóan dolgozom mindenfélét, tananyagot írok, előadást írok, előadok, pszichoterápiázok, gyógyszerelek, oktatok, cikkeket olvasok, cikket írok, munkaidőben és utána, és azon gondolkodtam valamelyik nap, hogy mi is történt tulajdonképpen velem, miért szenvedek ennyire. Nekem van egy teherbírásom és vannak dolgok, amiket szeretek csinálni, és ez mind olyan, az összes munkáim jelentős részét szeretem. Régen utáltam előadni szociális fóbiám miatt, de már ez is elmúlt egy kulcsélmény kapcsán. És emlékszem, hogy régen is sokat dolgoztam, például volt az az időszak, amikor a Zichy Jenő utcában laktam, és a kórházból elmentem a mellékállásomba munkavállalókat interjúzni, hogy nem bolondok-e, utána pedig hazamentem labordiagnosztikai kézikönyvet fordítani, és nem szenvedtem ennyire, miért szenvedek akkor most? Sajnos, az a prózai tény a megoldás, hogy nem lett pénzem. A huszonéves koromban úgy fordítottam a laborkönyvet, hogy abból a pénzből majd elutazom a Boardos Fiúval Indiába, más kérdés, hogy erre nem került sor, de Jutalomért dolgoztam. Pozitív megerősítésért. Jelen pillanatban azért dolgozom, hogy a tizenöt éve mínuszban lévő folyószámlaegyenlegemet nullára felhozzam és a lyukakat betömjem. Tudom, hogy a munkáim eredményeként emberek néha jobban érzik magukat, vagy más emberek megdicsérnek, van kajám meg van hol laknom, de ha valamelyik hónapban (ilyen volt a múlt hónap) kicsit nem figyelek oda a ruhavásárlási szokásaimra (mert vettem egy trikót, egy leárazatlan promod nadrágot és egy deichmann cipőt), akkor megint visszacsúszunk a mínuszba. Negatív megerősítésért. Tudjátok, mint a heroin, eleinte örömet okoz, később meg már azért használjuk, hogy enyhítse az elvonási tüneteket. A munkám eredményeként sosem lesz pénzem, és ahhoz képest, amennyit dolgozom és amilyen minőségű munkát végzek, ezt igazságtalanságnak érzem és folyamatosan dühös vagyok miatta. Szóval nem, nem feltétlenül a sima túlterheltség miatt vagyok lestrapált és idegbeteg, hanem a dühöngés miatt: hogy miközben csinálom a ppt diákat vagy olvasom a cikket vagy az akármit, az engem érő igazságtalanság miatt frusztrálódom. Nem tudok úgy dolgozni, hogy csak élvezzem, mert folyamatosan ott van az a gondolat, hogy hiábavaló és felesleges és eredménytelen a fáradozásom. Nem rinyálásból mondom, úgysem tudtok segíteni, csak mostanában ezen gondolkodtam. Hogy miért különbözik a fiatalkori sok munkám a jelenlegi sok munkámtól. Nem tudom, mi a megoldás erre. Illetve, nyilván két megoldás merül fel, az egyik, hogy külföldre költözünk, ahol adnak pénzt, a másik, hogy veszek egy biciklit és biciklivel fogok járni dolgozni a Dunaparton és idén nyáron attól lesz jobb az életminőségem. Anyukámat már ráállítottam, hogy szerezzen nekem Sopronban használt biciklit, mert vidéken olcsóbb.

Hát ezek voltak, ma meg kimentem a reptérre a Húgom elé, és meggypálinkát ittunk délben a totál összegraffitizett és koszos 93-as buszon befele, és ezért ma még nem haladtam semmit se a munkámmal, de ne essünk kétségbe.

Much more simply coffee than otherwise

2011.05.07. 15:41 - címkék: - komment

Tartozom még egy bejegyzéssel a Francis Francis X7-ről, az egy nagyon szomorú történet sajnos, készítsünk elő zsebkendőt, mert az lesz a vége, hogy a főhősnő egy vigasztalan szerda reggelen a szemerkélő esőben szánalmas munkahelye felé baktat lehajtott fejjel és üres kézzel (mert csak kölcsönben volt nála a kávégép és a végén vissza kellett adni, ezért munkába menet visszavitte), lemegy a metróba, ahol eltűnik a hömpölygő, szomorú, arctalan tömegben, és mondjuk ez a szám szól. Vagy esetleg lehet az is a vége, hogy a főhősnő szomorúan üldögél panellakásában a padlón, mert ócska széke végleg darabokra esett és felmondta a szolgálatot (true story, küldjetek széket), tettetett közönnyel mered a kezében tartott, negatív előjelű folyószámlakivonatokra, aztán összeszorított szájjal fogja az étkezési jegyeit, megy, megveszi rajtuk a legolcsóbb kávéfőzőt a szomszédos intersparban, és égig érő, szürke, vigasztalan panelházak között, szomorúan baktat hazafelé a szemerkélő esőben stb. Node ne szaladjunk előre.

Az van, hogy világéletemben az Illy kávé rajongója voltam, ehhez nincs mit hozzátenni, én így képzelem el a kávét, egyféle kávékeverékből, mindenféle szirupok meg egyéb csodaízesítés nélkül, 100 % arabicából, nagyméretű bögrében, latte formájában, kevés cukorral. Klasszikus, kávéízű kávé.

A gép maga szerintem gyönyörű, bár egy fekete volt nálam és nem a piros. Nekem a piros tetszik, a fekete elegánsabb, de mindkettő nagyon szép. Kapszulákat kell beletenni, műanyagból vannak, ez nem tudom, mennyire környezetszennyező. Azért gyanítom, hogy a Bolygó nem a műanyag kávékapszulák miatt fog elpusztulni, de mondom, nem értek hozzá. A kapszulát nem kell kinyitni, és a kávéfőzés közben sem nyílik ki sehogy, a kávé nem érintkezik a levegővel vagy a géppel, ezért egyrészt nem veszik el az aromája, másrészt soha nem szóródik ki és semmi nem lesz koszos. Ez a lustaság mellett még azért érdekes, mert egy csomó kávégép egyre szarabb kávét főz, ha nem tisztítják rendszeresen, ilyen például a rendelőben található több százezer forintos frissen őrlő nem tudom milyen márkájú cucc, ami három évvel ezelőtt még elképesztően jót főzött, most meg keserű lötty. Nem, én csak heti egyszer pár órára bérelem azt a rendelőt, nem tudom, hogy kell szétszedni és kitisztítani. Mindenesetre, ezt nem kell. Van valami spéci technológia is, várjatok, idézem, kétfázisú extrakció, amitől pont úgy és olyan módon megy bele a kávé aromája az italunkba, ahogyan az a legjobb mindenkinek. A valóságban ez annyit jelent, hogy bele kell tenni egy kapszulát, alá egy csészét, megnyomni egy gombot, és kész.

A gép 50 ezer forint körül van, ami puccos kávégép kategóriában egyáltalán nem számít soknak. A kapszulák egyenként 139 forintra jönnek ki, itt felmerülhet, hogy nem lehet mindenhol kapni és utánajárást igényel, mondjuk az én lakóhelyemtől két árusítóhely van gyalog öt percre és egy harmadik villamossal öt percre, de biztos vannak rosszabbul ellátott kerületek is. Egyetlen hátrányt tudok említeni, mégpedig, hogy a szokásos méretű bögre nem fér alá, csak az alacsonyabb bögre, vagy hogy férjemet idézzem: "Nem akarom kutyázni a puccos kávégépedet, de elég gyász, hogy nem fér alá egy normális bögre." Így kénytelenek voltunk a két alacsonyabb bögrénket naponta elmosni. Mire rá nem viszi az embert a szükség. Úgy összességében a csillivilli dizájn, a csúcstechnológia meg a bögremelegítő után végülis úgyis egyetlen dolog érdekes igazán: ez egész egyszerűen nagyon jó kávét főz.

Disclaimer: az a történet, hogy rinyáltam a blogomban ilyen kávégépért, mire írtak az Illytől, hogy kölcsönadnak egyet egy hétre, egyheti kávéadaggal, hogy ha akarok, írok róla, amit és amennyit akarok, de ha nem akarok, nem muszáj. Végül az egy hétből két hét lett logisztikai tényezők miatt és nagy örömömre, a második heti kávéadagot már én vettem magamnak. Klassz volt, köszönöm.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása