A fiatalkoromon nosztalgiázom

2011.06.15. 23:35 - címkék: - komment

Az államvizsgámon gondolkodtam most itt a többiek kapcsán. Nekünk augusztusban volt, előtte feljöttem a koleszba lakni, három szobával arrébb meg Exem lakott, akinek már új csaja volt Pécsett, de még nem lehetett tudni, mi lesz belőle. Együtt csináltuk végig az egyetemet, ugyanabban a koleszban, hát ez így kicsit fura volt, de elviselhető, részemről Görinek voltam a szeretője vagy mi, és éppenséggel nem lehetett tudni, hogy szakít-e miattam a nőjével vagy sem. Göri barátnője egy Fogorvoslány volt, én szerettem volna, ha elmegy békével, mert én akartam lenni a barátnője, de Göri ennél bonyolultabbra kavarta a szálakat, azt máig sem tudom, hogyan is volt tulajdonképpen, kit mivel szédített. Mindenesetre akkoriban a Fogorvoslány már több mint egy hónapja tudott rólunk, ezért augusztus első felében lege artis megátkozott engem, és ez egy erdélyi lány volt, ki tudja, miféle átkokat ismer.

A Sziget alatt is az államvizsga tesztkönyvet csináltam, délelőtt némi tesztek, este Sziget, ahol drogprevenciós sátorban nyomultunk. Az általános orvosi karon az államvizsga teszt úgy nézett ki, hogy voltak kötelező tantárgyak, azokból a fejezetekből mindig volt tesztkérdés, és voltak kisebb szakterületek, amelyek közül minden évben egy, kiválasztott fejezetből voltak kérdések, például urológia vagy fül-orr-gégészet, ilyesmi. Egy ilyen kisebb fejezet a fogászat is, de az általános orvosi karon sosem szokták benyomni a fogászatos kérdéseket. Én persze mindenkinek mondtam, hogy idén tutira fogászat lesz, mert engem megátkozott a Fogorvoslány, és azok is voltak tényleg. Jó alaposan megtanultam mindet, hehe. Akkor még nem volt Neptun, este a Nagyvárad téri elméleti tömb falára függesztették ki a pontszámokat, elmentünk Exszel megnézni, keresgéltük a csoporttársaink nevét, mire odajött egy bácsi együttérző mosollyal, hogy: "Felvételi pontok?". Oh, please.

A szóbeli meg három napig tartott, ABC-sorrendben haladunk, én szerdára estem volna, de hétfőn volt a dédnagymamám 100. születésnapja Fertőrákoson és azon ott akartam lenni, úgyhogy írtam egy levelet a rektornak, hogy kedves rektor úr, kérem, tegyenek az első napra, mert ott akarok lenni a dédnagymamám 100. születésnapi buliján. Át is tettek. Kijött a helyi újság, megkérdezték a dédmamámtól, hogy mi a hosszú élet titka, mire ő: "sokat kell dolgozni". Aztán következett az, hogy el kellett dönteni, milyen orvos legyek, meg rezidensfelvételi, meg Göri-féle kavarások, könnyek, dráma, csalfa hitszegés, és ebben az augusztusban volt az is, hogy a Zalaegerszeg megverte a Manchester United-ot 1:0-ra. Epic times. A visszavágóban persze a Manchester nyert 5:0-ra.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása