Arra is gondoltam, mi lenne, ha eladnám a halhatatlan lelkemet az ördögnek, vagy legalább némi reklámfelületet, de aztán eszembe jutott az ördög ellentéte: a Séf, és írtam neki, hogy mi lenne, ha megint küldene nekem kaját ugyanúgy, mint rég. Mert az annyira klassz volt, lehetett mindig izgulni, hogy vajon miféle Dolog lesz a dobozban aznap, és ennyi öröm hadd legyen már az életemben, ha már ruhákat nem vehetek (ld. alább). Időközben megváltozott a menzánk és munkába állásom első mintegy hat évétől eltérően már nem eszem minden nap rántott halat, mivel nincsen minden nap rántott hal, helyette egyre kisebb, hidegebb, vékonyabb és ízetlenebb grillezett csirkemellet eszem minden nap és az egyetlen jutalom sivár ételem mellé az egyadagos Hellman's majonéz, de már azt is unom. Szóval durva dolgok jönnek, a hétre olyanokat rendeltem, amiknek a nevét se értettem, sőt, volt olyan, aminek a nevében szereplő szavakat sem. Minden héten egyszer írni fogok arról, hogy mit ettem a héten, négy hétig, az összesen négy bejegyzés, erre lehet számítani. Ha rossz lesz, megírom, hogy rossz, nyugi, nem része a dealnek, hogy csak dicsérek.
A ruhákkal meg az van, hogy a tavalyi sikeren felbuzdulva (ahol "siker" alatt azt értjük, hogy egész ősszel ugyanabban a Zsuzsinénitől örökölt fekete kardigánban vonszoltam magam borzalmas depressziósan egyik kilátástalan perctől a másikig) idén is arra gondoltam, hogy majd szeptember 1-től három hónapig nem veszek ruhákat. Aztán rájöttem, hogy ezt nyilvánvalóan képtelen leszek kivitelezni a Zöld Felső (ld. alább) miatt, és az ember ne tegyen olyan fogadalmakat, amiket majd nyilvánvalóan nem tart be, mert annak a vége szenvedés és meghasonulás és hová vezetne az, ha annyi félkézzel legyűrt szakmai, pszichoszociális, valamint inter-, intra- és extrapszichés konfliktus után végül egy kötöttpulcsi miatt kellene visszamennem költséges és elhúzódó pszichoterápiára, ezért némiképpen módosítottunk a szabályokon.
A mögöttes ideológia a szokásos, a ruhagyártás rengeteg széndioxidot termel, meg kell menteni a bolygót, véget kell vetni a pazarlásnak, meg kell tanulnom hűségesnek maradni a régi ruháimhoz és meg kell tanulnom, hogy az élet nem úgy működik, hogy ha megunod, akkor lecseréled. Hogy ha elkopik, akkor huss, beleszeretsz egy másikba, a régit meg kidobod. Bla, bla, bla, igazából spórolni akarok, de sokkal könnyebb, ha van hozzá ideológiám is, mert maga a pénz az sajnos a legnagyobb erőfeszítéseim ellenére is csupán akkor érdekel, ha hirtelen megcsappan.
És nagyjából idén tavasszal vettem észre, hogy alig vannak a boltokban és az utcán sötétzöld cuccok: minden évben megvan, melyik szín hiányzik a palettáról, most épp ez. Azonnal elkezdtem akarni sötétzöld hosszú ujjú kötött felsőt, azt az igazi klasszikus sötétzöldet, amilyen színű szerintem a szerda (sokat segítettem, tudom). Persze, nyáron nem lehet kötött felsőt kapni, meg nem is nagyon vettem ruhákat, mert vagy annyit dolgoztam, hogy időm sem volt, vagy szabin voltam és kiegyensúlyozott, és nem volt szükségem semmiféle kényszeres önjutalmazásra. Mire észbekaptam, augusztus 30 lett, és a hátralévő két napban nem volt elég időm keresgélni a zöld felsőt, és csak peregtek az órák és közeledett a szeptember elseje, amikor bezárul a kapu és már nem vehetek ruhákat, uramisten, elviselhetetlen volt a feszültség!!! és akkor döntöttem. A szeptember 1-től számított 3 hónapig nem veszek mást - azaz sem ruhákat, sem táskákat, sem ékszert, sem sálat, pulcsit, nejlonharisnyát, sem csudacsuda gyöngyöket - csak zöld felsőt. Ha megtalálom a Zöld Felsőt. Ez fog következni.