Én ezidáig előszeretettel képzeltem azt magamról, hogy többnyire azért nyitott vagyok mindenféle megközelítésre, ezzel szemben a Hamilton-könyv kb. ötödik oldalán kezdtem el gyanakodni, hogy a tárgykapcsolatelmélet nem más, mint egy homályosan definiált fogalmakkal operáló, lazán szervezett téveszmerendszer, a nyolcvanadik oldal tájékán pedig konkrétan megnéztem a google-ben, létezik-e már olyan, hogy antipszichológia, mert ha igen, akkor az akarok lenni.
De nyugalom, van nagymamám, aki amikor kb. tízéves koromban azzal érveltem, hogy az összes állatból két darab fizikailag nem fér bele semmilyen bárkába, plusz Noé bejárta-e a világot vízreszállás előtt, vagy hogyan gyűjtötte be a pingvineket és a zsiráfot, akkor elmagyarázta, hogy ezek a történetek szimbólumok, amik segíthetnek jobban megérteni a Világot, nem kell őket szó szerint értelmezni. Szóval képes vagyok nem szó szerint értelmezni, amikor "az egyéves kislány odabújik az anyjához és csalódottságot és dühöt érez, mert ráébred, hogy az nem látta el őt pénisszel." Van, akinek ezek a szimbolikus történetek segíthetnek jobban megérteni a Világot.