A férjem a Szigeten van, úgyhogy kihasználva a helyzetet sokszor látott sorozatrészeket nézek újra, brutális póréhagymát ettem a szendvicsemhez, és az interneten bóklászom céltalanul. Találtam egy blogot, ami tetszik, az ilyen eset elképesztően ritka, és ugyan nem hibátlan, különösen külsőleg, de megmutatom, ez az. Konkrétan a főoldalon lévő hajas bejegyzésen röhögtem szét magam, azután pedig beleolvasgattam az archívumba, és olyan mondatok vannak benne teljes természetességgel,
Most a macskát húzgálom a linóleumon.
amiket muszáj szeretni. Ezenkívül iszonyúan innék egy kávét már vagy két órája, igazi craving, de eddig még győzött a józan ész (ti. éjfél után sosem iszom kávét otthon). Van az amerikai pszichiátria-tankönyv, a Kaplan, na, abban például leírják, hogy a kannabisz az teljesen veszélytelen dolog, hozzászokni nem lehet, halált nem okoz, szeretet, béke, ellenben ha az ember gyanútlanul visszalapoz a könyvben, akkor hamar a Caffeine című fejezetben találhatja magát, és ott megtanulhatja, hogy a kávé milyen mérhetetlenül addiktív. Nem is gondolnánk, mennyien rabjai ennek a szernek, amely nem csak testi és lelki függőséget, de megvonási tüneteket, szorongás, sőt hallucinózist is okozhat, nem beszélve a túladagolás következményeiről. Esetismertetésekkel. És most itt az élő példa, hogy nem szabad lebecsülnünk a szert, én ma otthon, a szüleimnél ébredtem, ahol csak nescafé van, és egész nap nem ittam egy rendeset, és most meghalok egy eszpresszóért éjjel egykor.