Leadtam a kinyomtatott tézisfüzeteket, a meghívókat, az önéletrajzot és az opponensi véleményekre adott válaszaimat, szerintem egy kicsit látszik rajtuk, hogy egy olyan hét alatt írtam, amikor közben ezerrel dolgoztam, valamint kiderült, hogy retinaleválásom van, és a figyelmem fókusza éppenséggel nem minden pillanatban a tudományon volt, dehát mindegy, ez már ilyen. Elkezdtem meghívókat osztogatni a védésemre, valamint szembesültem a ténnyel, hogy a védés utánra Büfét kell szerveznem, ami egy rakat pénzbe kerül. Igen, mások is mondták, hogy süssek valamit én / süttessem meg anyukámmal-húgommal, és kérjem meg a barátaimat, hogy töltögessék a kávét a megfáradt hallgatóságnak, de nekem semmi kedvem még ezen is izgulni, hogy jaj, csak sikerüljön a pogácsa. Valami miatt a PhD védés az én szememben valamiféle vizsga vagy megmérettetés, de a visszajelzések szerint ez inkább egy ünnepség, ahová meg kéne hívnom a fél rokonságot és finomságokkal traktálni őket. Különös. Mondjuk, jobb lenne tényleg így felfogni, mert akkor nem kellene félnem tőle. Majd megpróbálom még addig magamévá tenni az elgondolást.
Ja és persze idegbeteg vagyok, amiért nem járhatok futni, de ezt csak azért említem, hogy jobban passzoljon a címhez.