Elenyésző a kapcsolatom az úgynevezett külvilággal, múlt vasárnaptól kezdve egész héten az idő nagy részében a munkahelyem kötötte le a figyelmemet (igen, ez egy eufémizmus volt), majd pedig háromnapos mozgás- és táncterápiás csoporton voltam, utolsó sajátélmény, mielőtt szeptemberben kezdődik az elméleti képzés. Nagyon jó volt, különleges, most megint rá vagyok izgulva a módszerre, ez milyen jó. Olvassatok róla itt. Ezenkívül pedig Hajnalka szülinapja volt még (házibuli két hónap csúszással), ahol elképesztően remek kiszolgálásban részesültünk, úgy is, mint bivalymozzarellából készült caprese, tonhalsaláta, nyakas chardonnay, frissen, helyben sült pizza, brownie vaníliafagylalttal. Nyamm. Ennél többet azonban nem tudok mesélni, mert nem volt ideje történnie másnak, úgyhogy zene.
Joan Jettről annyit, hogy szüleim kazettái között találtam úgy kb. 17 évesen, és ez volt az első olyan zene, amit tényleg én választottam magamnak. Bár az I love rock and roll is ment minden buliban, de mivel vidám és rém egyszerű zene volt, nem volt annyira kötelező, mint a Doors meg a Pink Floyd meg a Kispál meg a Sziámi, szóval lehetett személy szerint az én saját kedvenc zeném. (Nem panaszkodásnak szántam, valójában remek volt olyan környezetben felnőni, ahol tinédzserként Pink Floydot kényszerített rám a kortársnyomás, tényeg.) Szóval ez a klip, ez meg annyira cuki.