Sopron a legjobb hely a világon, gyalogoltunk tizenöt kilométert, azonosítottam a tavaszi héricset és kb. két óra gondolkodás után eszembe jutott a másik növény neve is, amit láttunk, éppen a zöldhatáron igyekeztünk keresztül valami ösvényen, fél lábam már Ausztriában, amikor felkiáltottam, hogy "odvas keltike! hát persze! odvas keltike!". Megmutattam húgomnak Brennbergbánya nevezetességeit, úgy is, mint Szt. Borbála szobor, Szálasi-bunker, temető, kocsma, templom, a templomban épp mise vége volt, úgyhogy életemben először bementem és megnéztem a lengyelektől ajándékba kapott szlávos beütésű szűzanya-képet. Még mindig abban a temetőben akarok nyugodni. Itt egy kép.
Ezenkívül elgyalogoltunk a récényi tóhoz (Ritzing, Sonnensee, Ausztria), ahol a strand ugyan zárva volt, de napoztunk, valamint ettünk apfelstrudelt és ittunk tejeskávét, amit egy, a magyar nyelvet bájosan törő osztrák legényke szolgált fel. Az úton varangyok voltak, húgom dobált nekik csókokat távolból, de egyikből sem lett napbarnított, borostás rocksztár/óceánbiológus. Ilyen rondák voltak.
Megtaláltuk a Buddha café nevű helyet is, ahol ittunk jegeskávét, valamint alkalmaztam bőbeszédű és lehengerlő stílusú nagymamámon az asszertív tréningen tanultakat. Konkrétan (viszonylag) nyugodt hangon elmagyaráztam neki, mennyire bántó a viselkedése számomra és rosszul esik és amit nem fogott fel, azt sokszor elmondtam egymás után, persze lepergett róla, de nyilván nem rögtön profikkal kellene kezdenem.