I am the passenger (and I ride and I ride)

2009.01.16. 23:08 - címkék: - 5 komment

A munkahelyem kertjében vagyunk, álmomban ez egy hatalmas parkot jelent, kis erdőrésszel, ahol idegenek is vannak, az egyik padon például egy fiatal csavargó ül. Nem annyira lepusztult hajléktalan, mint inkább hippi-külsejű, de azért elég szakadt. Sétálok a kertben és véletlenül belehallgatok két magasabb beosztású kollégám beszélgetésébe, amiből kiderül, hogy valami elromlott, nem sikerült, nem jött össze a munkahelyemen tervezett pozitív változtatás, valami balul sült el és (már megint) mindenki szomorú emiatt.

Hirtelen úgy döntök, ebből elég. Nem a kórházból, hanem úgy összességében. Cseppet sem vagyok dühös vagy szomorú, csak egyszerűen úgy döntök, eleget voltam itt. Odamegyek a csavargóhoz és leboltolom vele, hogy cseréljük el a táskáinkat: nálam könyvek vannak, mobiltelefon, papírok, nála pedig csak meleg ruha. Fogom az új cuccomat, és anélkül, hogy bárkinek egy szót szólnék, kimegyek a vasútállomásra, álmomban nem hasonlít a Keletire, nagyobb és modernebb. Felszállok az első elém kerülő vonatra, ami persze egy hálókocsis nemzetközi expressz, és leülök egy üres fülkében. Elindul a vonat, megnézem, mi van nálam, némi készpénz, semmi papír, néhány szakadt pulóver és egy kötött sapka. Nyilvánvaló, hogy sosem fogok ide visszatérni. Nincs jegyem, a szeretteimet, úgy, ahogy vannak, otthagytam minden búcsú nélkül, és halvány fogalmam sincs, hova megy ez a vonat. Boldog vagyok, mint még soha.

Valamikor beül mellém egy lány, aki szintén cél nélkül utazik vagy menekül valahonnan. Karcsú, sportos, rövid vörös hajú, vagány lány. Valahogy kicselezzük a kalauzt. Valamikor beül még a fülkénkbe két fickó, akikkel megismerkedünk, nagyon jó fejek, csomó közös van bennünk, vonzódunk egymáshoz (a rám jutó fickóval), ugyanazokon nevetünk, később csókolózunk, este lesz, majd éjszaka, meglehetősen kellemes és intim kapcsolatba kerülünk, még mindig nem tudom, hová megy a vonat. A másik csaj is így halad a mellette ülő pasival. Egyszer a fickók kimennek a mosdóba, épp megáll a vonat, hirtelen ötlettől vezérelve fogom a táskámat és gyorsan leszállok, leszáll velem az útitársnőm is. Az ígéretes férfiakat a máris tovasuhanó vonaton hagytuk.

Körülnézünk, hogy hol vagyunk, valamely skandináv országnak tűnik, aprócska, rendezett állomásépület, házak nincsenek körülötte, és sehol egy lélek, mivel éppen hajnalodik. Elindulunk egy gyalogúton, közben fokozatosan száll fel a hajnali köd, és észrevesszük az első napsugarak fényénél, hogy hatalmas hegyek között vagyunk. Gyönyörű, sziklás hegyoldalak fenyőerdőkkel, virágzó fákkal, kék sziklákkal, felhőpamacsokkal, ameddig a szem ellát. Elég hűvös van, lenyűgözően tiszta a levegő, és olyan lélegzetelállítóan gyönyörű a látvány, hogy meghatottan megállunk és csak nézünk egy darabig. Később továbbindulunk, a szélesebb útról egy ösvény vezet lefelé, a völgyben lévő falu felé, amihez az állomásépület tartozott. Az útitársnőm (nevét nem tudom) úgy dönt, ő lemegy a településre, megpróbál keresni valami munkát, beilleszkedni, ő olyan helyet keres, ahol letelepedhet és új életet kezdhet. Én nem. Továbbmegyek a fenyőtűkkel borított úton, amiről fogalmam sincs, hová vezet, persze, valószínűleg a következő faluba vagy városba, de nem tudom, mi az és milyen messze van. Teljesen felszáll a köd, alattam a völgyben ébredeznek a falubeliek, gyalogolok tovább. Boldog vagyok.

Valamikor ősszel álmodtam ezt, és a kedvenc álmom jó ideje. Igen, tudom, hogy felelőtlen és erkölcstelen álom, a hozzátartozóim a rémülettől félholtan kerestetnének a rendőrséggel, a betegeim keresnének a megbeszélt időpontokban, vonatjegy nélkül leszállítanának a vonatról, személyi vagy útlevél nélkül nem engednének be a skandináv országba, nincs nálam kaja és innivaló, satöbbi satöbbi. Eleve nem is vagyok ilyen az életben, én szeretem tudni, hogy mi vár rám, hova megyek és kikkel mit csinálok majd ott. Jó, biztos arról szól az álom, hogy sokat kellett emberektől búcsúznom idén, halál vagy más miatt, és megálmodtam, hogy ne kelljen kötődni és búcsúzkodni. De egészen mindegy, milyen értelmezést húzunk rá, mert annyira jó érzés kapcsolódik az álomhoz, hogy még mindig szeretem felidézni. Az az érzés, hogy még bármi lehet, és azalatt tényleg bármit kell érteni, gyalogolok az úton és nem tudom, mi van a kanyar mögött. Szabadság. Nagyon jó volt.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása