Érdemes ünnepelni

2008.12.21. 12:49 - címkék: - 16 komment
"A téli napfordulótól kezdve a nappalok hosszabbodni kezdenek, az ember egyre kevésbé mérgelődhet azon, hogy délután ötkor már sötét van, és a tavasz sem tűnik elérhetetlenül távolinak. Olyan dolog ez, amit érdemes ünnepelni." Innen. Plusz 31 éves lettem ma.

Do bloggers feel pain?

2008.12.20. 16:42 - címkék: - 8 komment

Pár napja az a nyomasztó érzésem van, hogy nem teszek/tettem meg valamit, amit kéne. Valamit nem írtam meg vagy valakivel nem beszéltem, nem válaszoltam az emailjére, vagy csak nem kapcsoltam ki a gázt vagy nem porszívóztam vagy valakinek elfelejtettem ajándékot venni vagy nem adtam le valamit a munkahelyemen időben vagy nem írtam meg a cikkemet vagy nem öntöztem meg a virágokat. És szomorú lesz, felrobban, koszos marad, elhervad. De micsoda, hol? Éppezért végiggondoltam kognitíven, mi lehet a nyomasztó mulasztás, eszembe is jutott, hogy nem öntöztem meg a virágokat, meg a többi ezerkettő, cikkek, phD, teregetés, emberek akiket nem hívtam vissza, fodrász ahova nem mentem el és háromcentis lenövés van a hajamon, egyéb. 

Na, akkor kiválasztottam egyet, amit megoldok, mégpedig freeblog-főoldalas válogatást fogok én készíteni kedvenc és random blogbejegyzésekből beszt of 2008, és azóta, azaz két napja blogokat olvasgatok, nem két napja folyamatosan, hanem kb. eddig nettó másfél órában, és komolyan tiszta ideg vagyok már. A sok embernek a sok élete, atyaúristen, kit érdekel ez? Leírják, hogy karácsonyi bevásárlás meg hol sétáltak meg kivel beszélnek meg mit gondolnak a világ dolgairól viccesen, atyaúristen. Meg kellene ezt állítani, megálljt kell ennek parancsolni valahogy, ennek semmi értelme. 

Semmi különös

2008.12.18. 19:10 - címkék: - 4 komment

Most éppen arra jutottam, hogy a trailer ellenére megnézem A Nők c. filmet, hogy aztán majd írjak róla a filmbuzin, meg egyébként is, jó színésznők játszanak benne. És akkor megnézem az imdb-n, és megakadt a szemem azon a soron, hogy - hibák rovat - "a tamponégetős jelenetben <a csaj> haja egyszer a füle mögé van tűrve, egyszer meg nincs", és akkor úgy döntöttem, túl rövid az élet, hogy olyan filmet nézzek meg, amiben tamponégetős jelenet van. 

Különben karácsonyi ünnepség volt ma a munkahelyen, állítólag a közszférában dolgozók szétbulizzák az agyukat ilyenkor, nekünk a betegek csinálnak műsort, aztán eszünk egy kis pogácsát, legdurvább ital a szilvás nestea limited edition, és ez teljesen rendben van így, egyáltalán nem is értem, minek léteznek egyáltalán nagy céges karácsonyi bulik. Ha jóban vagyok a kollégáimmal, úgyis elmegyek velük inni, ha meg nem, akkor nem. De nem erről akarok beszélni, hanem hogy ünnepi beszédében azt mondta a Prof, hogy "az idei egy nehéz év volt, reméljük, a következő nem lesz ennyire az", és mennyire a számból vette ki a szót, semmi okom a rinyálásra, semmi rossz nem történt velem idén, még a lakáshitelem is forintalapú, de mégis. Tényleg ez egy nehéz év volt valami miatt, az a helyes kifejezés.

Tűzből jöttem erre a földre

2008.12.18. 10:20 - címkék: - 9 komment

Ma reggel úgy ébredtem fel (a munkahelyemen, mert ügyeltem), hogy az szólt a fejemben, hogy ez egy indiántánc és én elhiszem, hogy benned is ég ez a láng, legyen közös a bánat, közös a tűz és közös a feloldozás. Eléggé nagyon utálom Ákost, nem hallgattam és nem is gondoltam rá lefekvés előtt. Mi történhetett vajon a tudatalattimban éjszaka?

Amúgy nem is közös a tűz, hanem közös a bűn, most néztem meg az interneten. Ha jungiánus pszichoterapeuta lennék, most biztos jól ki tudnék hozni ebből valami elegáns értelmezést archetípusokkal, árnyékkal, elfojtással.  

We're all on a journey to finding the real inner you

2008.12.17. 23:08 - címkék: - 6 komment

Megcsináltam a VIA-kérdőívet (iszonyúan ráérek, és a kedvenc Psy-blogomról küldtek oda), az tényleg nagyon klassz, hogy kitöltesz egy személyiségkérdőívet, és a végén csak dicséretet kapsz. Nincs benne olyan, hogy mi a hátrányod vagy a rossz tulajdonságod vagy mihez vagy béna. Egy szó se. Csak a jó.

Azt írják, hogy van a pszichológiának az a több száz éves múltra visszatekintő hagyománya, hogy deficitekben gondolkodik, és mindig azt írja le, ami a hiány, ami elromlott, ami tünet. Max jobb esetben, amin fejleszteni kéne. És ha jobban belegondolok, bár nem olvastam nagyon sok pszichológiát, de azok többnyire valóban tünetelemző vagy esetleg pszichoterápiás művek voltak. Persze, egyrészt bármit könnyebb megérteni hiány-oldalról, másrészt alapvetően a tudományterületnek a célja, hogy segítsünk azon, ami nem megy, tehát nem kell ezt kritikának felróni. Az egyetlen általam olvasott "pozitív pszichológia"-író, azaz aki olyan területet kutatott, ami nem betegség vagy lemaradás, hanem tényleg az emberi lélek pozitív jelenségei, Csíkszentmihályi volt a flow-val meg a kreativitással. Ezek jó könyvek. Persze bizonyára számtalan hasonló van még, amit nem olvastam.

Szóval Peterson és Seligman kitalálták az olyan személyiségkérdőívet, amiben egy rossz szó sem esik rólad, a kérdőív végén csak az "erősségeid" lesznek felsorolva, olyan sorrendben, amennyire jellemez téged az adott terület erőssége. Huszonnégy "erősség" van (vagy fordítsa le nekem valaki szépen a character strength kifejezést), nyilván azért rá lehet jönni, hogy ami a huszonnegyedik helyre került, abban azért annyira nem jeleskedsz.

Ugye mindannyian kitaláltuk már, hogy esetemben ez a "szerénység, alázat". De azért azt is elmondom, mi az első öt: 1. humor, játékosság; 2. kíváncsiság, érdeklődés; 3. a tanulás szeretete; 4. hűség, csapatmunka, lojalitás; 5. ítélőképesség, kritikai készség, nyitottság. Mindegyikről kapunk rövid összefoglalót is (hogy mit jelent), illetve némelyikről egy hosszabbat is lehet találni az oldalon (bővebben mit jelent, mire jó, hogyan lehet fejleszteni.) Nagyon vidám, nagyon optimista, és bármennyire is indokolt, valahogy mégis van bennem valami ellenkezés az egésszel kapcsolatban, mert annyira amerikai. Hogyan lehetnek ezek ennyire optimisták? Hogy megcsinálom a tesztet, kijön, hogy iszonyú szuper arc vagyok, és még fejleszthetem is magam, ha akarom, szuper. És én azt gondolom magamról, hogy alapvetően a személyiségfejlődés elkötelezett híve vagyok és időt és pénzt nem sajnálva járok az önismeretekbe meg minden, engem egyetemista koromban a Rogers megvett az elméletével, én tényleg abban hiszek, hogy légy, ami lehetnél, mert különben a végén beönt a gomböntő, meg minden efféle bullshit, és mégis van bennem egy enyhe idegenkedés a teszttel kapcsolatban. Nem való ez kérem európai embernek. Fura.

És persze, mindenképpen hozzátenném, hogy ez egy önkitöltős teszt, és mint minden önkitöltős teszt esetén, a válaszaink egészen nagyon távol vannak az objektivitástól. Nem a valóságot kapjuk (hiszen valóság nem létezik), hanem amit mi gondolunk magunkról. Mert mondjuk arra a kérdésre, hogy "mindig betartom az ígéreteimet", megválaszolhatom, hogy ez mennyire jellemez engem egy ötös skálán. Mittudomén, szerintem igen, de lehet, hogy az ismerőseim fel tudnának sorolni ötven esetet, amikor nem tartottam be, mert elfelejtettem úgy, ahogy van az egészet. Szóval maximum annyival lettünk okosabbak, hogy kiderült, hogy én nem képzelem azt magamról, hogy kreatív, szerény vagy alázatos lennék, ellenben azt képzelem magamról, hogy humoros, kíváncsi, lojális és nyitott vagyok. Mondjuk, tényleg azt képzelem, nincs ezen mit szépíteni.

Shopping is my cardio

2008.12.17. 18:47 - címkék: - 7 komment

Kedden azután el is mentem húgommal az Aréna Plázába késő délelőtt, hogy akkor most okosan és az évek óta bevált rendszert követve néhány órán belül mindenkinek ajándéka lesz. Az Aréna Pláza kedden délben szinte teljesen néptelen, és olyan halk zene szól, hogy szinte kivehetetlen, hogy karácsonyi-e vagy sem. Szóval bementünk húgommal a plázába, már eleve rinyálva, hogy nincs kedvünk vásárolni, én szívesebben lettem volna a futógépen, ő meg nem tudom, hol. Bementünk, végiggondoltuk, hova kell menni, szokásos: ruhabolt, dvd-lelőhely, illatszer, könyv. Levettük a kabátunkat és azzal  lendülettel felkerestük az első ruhaboltot beültünk kávézni.

Kávéztunk. Megbeszéltük, hogy semmi kedvünk vásárolni, különben is tök hülyeség az egész. Ilyenkor egyébként a hagyománynak megfelelően egymás jelenlétében egymásnak is veszünk cuccokat. Felkerekedtünk. Bementünk az első boltba vettünk magunknak szerencsesütit és megnéztük benne, mit hoz a jövő. Húgom hisztizett egy órát, mert nem megfelelő jóslatot kapott. Bementünk vagy ötven ruhaboltba céltalanul, és mindenféle ruhákat próbálgattunk fel a hatékonyság legkisebb szikrája nélkül. Az első helyen volt egy kabát, ami a húgomnak állt jól, bár nem neki néztük. Eltelt egy óra. Elfáradtunk. Ekkor, rádöbbenve, hogy mennyire kevéssé haladtunk előre, még semmit se vettünk, végre hatékonyan beültünk a mekibe kajálni.

Megvitattuk, hogy vajon hazudnak-e a McDonald's-os kalóriatáblázatban, vagy igazat mondanak. Felvetettük, hogy mi lenne, ha nem vennénk egymásnak semmit, hanem csak szimplán kicserélnénk egy-egy tízezrest. Baconös hamburgerrel megerősítve lelkünket, ismét felkerekedtünk és gyorsan megvettünk mindent szánalmasan vánszorogtunk tovább. Felpróbáltam egy lila bársonyzakót a rajtam lévő hosszú, fehér, hátravetett sállal, olyan volt, mintha mindjárt elszavalnám a Nemzeti Dalt. Bementünk még a C und A-ba is, pedig az már a vég. Azután bementünk a H und M-be is, ami tényleg a vég. Ott se volt semmi. Bementünk a Hervis sportworld-be, vagy mi az. Semmi. Végül feladtuk a ruhavásárlást, bementünk a media marktba vagy a másik ugyanilyenbe, vettünk egy csomó dvd-t. Ezen fellelkesülve gyorsan végére jártunk a többi beültünk kávézni.

Megbeszéltük, hogy tök hülyeség, otthon se leszünk karácsonykor. Elkezdtük keresni az Yves Rochert, de nem találtuk, lehet, hogy az Arénában nem is volt soha. Bementünk másik illatszerboltba, vettünk egy db dolgot. Bementünk könyvesboltba, nem vettünk semmit. Rájöttünk, hogy délután négy van, és már rég más dolgunk lenne. Visszamentünk a legelső helyre, megvettem húgomnak a kabátot (különben gyönyörű). Visszamentünk a nemtudomhányadik helyre, megvette nekem a zakót (különben vagány, igazi hetvenes évek Ez a divat évkönyv-címlap). Felmentünk húgomhoz, aki közel lakik. Rájöttünk, hogy logisztikailag az egyetlen ésszerű és helyes megoldás, ha most odaadjuk egymásnak az ajándékot, mert legközelebb lehet, hogy már csak januárban fogunk ugyanabban a városban tartózkodni. Odaadta a zakót, plusz nekem adott egy csizmát, amit pár éve vettünk neki, de már nem hordja, és még több cipőt akart nekem adni, amikor menekülőre fogtam.

Rájöttem a buszmegállóban, hogy elvesztettem a kulcsomat, és zárat kell cserélni, és be se tudok menni. Rájöttem a másik buszmegállóban, hogy nem vesztettem el a kulcsomat, csak becsúszott a táskám és a bélése közé egy nemlétező lyukon át.

Hát így. De megvan mindenkinek az ajándéka.

Shopping for dummies

2008.12.15. 13:29 - címkék: - 8 komment

Megmondom őszintén, minden évben felháborít az a mérhetetlen dilettantizmus, felkészületlenség és hozzá nem értés, amit az ember a karácsonyi vásárlók körében tapasztal. Istenem, mintha még sose vásároltak volna életükben, mintha először járnának plázában. Mintha minden előzetes tréning és terv nélkül becsámborogna valami városi szingli a dzsungelbe, légpuskával, hogy majd lő, amit talál vagy ami eléugrik. Gurulós bőrönddel, tűsarkúban, tífusz védőoltás nélkül. Nejlonharisnyában. 

A vásárlás annyira nem nehéz különben, de most elmondom, mit kell csinálni. Először is megtervezzük a feladatot. Fontos a megfelelő napszak kiválasztása: ahogy Afrikában, így itt is rendszeres napirendje van az állatoknak: pontosan kiszámítható, mikor esznek, alszanak, vagy mennek le a folyóhoz inni. A hazai plázákban a vadászatra legalkalmasabb időpont a délelőtt: ilyenkor az akadékoskodó eladónők még nem ébredtek fel teljesen, és rivális vadásztársak elsöprő tömegével sem kell számolnunk. Érdemes tehát decemberben kivenni egy szabadnapot és ajándékvásárlásra áldozni azt. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy próbáljunk legalább kora délután érkezni és reménykedjünk a szerencsében... 

Vadászatra sem indulunk el anélkül, hogy eldöntenénk, mit szeretnénk lőni: más típusú fegyver, lőszer, és lelkiállapot szükséges ugyanis a mormota, a fácán, vagy az oroszlán leöléséhez, nem beszélve arról, hogy az említett állatok földrajzi elhelyezkedése sem azonos. Ugyanígy vásárlás előtt is elengedhetetlen, hogy megtervezzük a megszerezni kívánt préda fajtáját. Ehhez szeretteink számától függően érdemes listát írni, de kis számú szerett esetén fejben is elvégezhető. Mondok egy példát, tavalyról. Apámnak konyhafelszerelési boltban fogok venni valamit, mert azt szereti, esetleg szakácskönyvet, anyám felsőt vagy könyvet vagy krémet kap, húgom ruhaneműt vagy illatszert, a férjem könyvet, a barátnőim illatszert. Ennek megfelelően a következő boltokba kell bemenni: konyhafelszerelés-bolt; illatszerbolt; ruhabolt; könyvesbolt. Vegyük észre a helyszínek sorrendjét is: a legnehezebb táskát minden valószínűség szerint a könyvesboltban szerezzük majd be, így édemes ezt a végére hagyni, és nem lexikonokkal felmálházva szédelegni a Promod polcai között. Értelemszerűen olyan plázát érdemes keresni, ahol a fenti üzletek mind megtalálhatóak, így elkerülhetjük több bevásárlóközpont egymást követő felkeresését, amely még a legedzettebb harcosok számára is veszélyes idegrendszeri megterheléssel járhat. 

Indulás előtt még néhány jó tanács. Csinosnak lenni jó, dögös hegyesorrú csizmában, a cuki kis ridiküllel plázázni nyilván rajta van a legjobb dolgok az életben tízes listán, de ez most nem az az alkalom. A legfontosabb, hogy kényelmes cipőt viseljünk, és ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni. Akármennyire profin járunk már magassarkúban, és akármennyire jól néz ki az észveszejtő, ám kényelmetlen cipőnk - tegyük félre, és vegyük fel azt a lábbelit, amiben a legtovább kibírjuk. Öltözzünk rétegesen: a hazai plázák időjárási viszonyai általában erősen elütnek a külső hőmérséklettől. A legjobb, ha hátizsákunk van, vagy nagy táskánk, de ha nem akarjük feláldozni imidzsünket a praktikum oltárán, elindulhatunk retiküllel is. 

Bemegyünk a plázába. Meleg van, tömeg, és karácsonyi zene szól. Első lépés: levesszük a kabátunkat, mert nem akarunk órákon át kabátban flangálni a plusz húsz fokban. Teherbírásunktól függően a kabátot vihetjük a kezünkben, vagy beadhatjuk a plázában található ruhatárba - ez többnyire plusz anyagi fedezetet és plusz sorbanállást igényel. Ezután sorban bemegyünk a megfelelő üzletekbe (de csak azokba). Teljesen felesleges azon parázni, hogy vajon minek örülne jobban, vagy vajon megvan-e neki ez a könyv. Szerencsés esetben ismerjük szeretteinket annyira, hogy hallgathatunk a megérzéseinkre, illetve ismerjük a könyvespolcukat. Még szerencsésebb esetben már hetek óta kérdezgetünk mindenkit, hogy mit szeretne kapni, és a hosszú listából szabadon válogathatunk. Ha mégis rossz ajándékot veszünk - kicsi neki a pulóver, allergiás a kókuszos habfürdőre, gyűlöli Tandori Dezsőt - az sem akkora tragédia: az átnyújtás pillanatától az ügy már a megajándékozott személy felelőssége. Majd szépen túlteszi magát rajta, becseréli a pulóvert (mindig őrizzük meg a számlát!!), továbbajándékozza a habfürdőt, megpróbálja megkedveli Tandori Dezsőt. Ilyesmi minden kapcsolatban előfordul, ne tulajdonítsunk neki nagyobb jelentőséget, mint amekkorát érdemel. Valódi kapcsolataink ki fognak bírni néhány szerencsétlenül sikerült ajándékozást vagy elrontott süteményt, amelyik kapcsolat nem bír ki ilyet... nos, az olyanokról majd egy másik bejegyzésben lesz szó.

De vissza a plázába! Szerencsésen megvásároltunk egy fakanáltartó állványt, egy fehér zseníliakardigánt, egy L'Occitane ajándékcsomagot és egy rakat habfürdőt, ráadásul az Yves Rocherban akció folytán kaptunk egy ajándék kávéscsésze-szettet. Ezek mind külön nejlonzacskókban vannak és már most sem férnek el a kezünkben, minden pillanatban azt hisszük, hogy valamelyik elveszett, mindenki lökdös, istenverte karácsonyi zene szól. Itt az ideje, hogy szünetet tartsunk. Lelkiállapotunktól, a rendelkezésre álló időtől és anyagi helyzetünktől függően erre sor kerülhet egy kávézóban, de egy szimpla padon is. Leülünk. Megnézzük, miket vettünk eddig. Akiknek már megvan az ajándéka, azokat kihúzzuk valós vagy képzeletbeli listánkról. Belenézünk a tárcánkba, hogy állunk pénzzel. Légzőgyakorlatok és a megelőző hónapokban elsajátított progresszív relaxációs technika segítségével legyőzzük a ránk törő pánikrohamot. Fogjuk a kilenc nejlontáskát, és csinálunk belőle kevesebbet: a kisebb tárgyakat beletesszük a nagyobbak táskájába, a felesleges zacskókat kíméletlenül kidobjuk, míg optimális esetben egy darab nagy papírtáska van a kezünkben. Még optimálisabb esetben minden belefért a hátizsákunkba és semmi sincs a kezünkben. Ezzel már kényelmesen megközelíthetjük utolsó állomásunkat, a könyvesboltot. Itt megvesszük a hátralévő tárgyakat, kiolvasunk pár könyvet, hihetetlen önuralmunkkal legyőzzük a késztetést, hogy magunknak is vegyünk párat (hátha kapunk könyvutalványt). Kijövünk onnan is, végiggondoljuk, kimaradt-e valaki vagy valami, ha igen, pótoljuk. 

A sok kétségbeesett idegbeteg ehelyett nagykabátban, nyolcvan szatyorral, csúcsidőben anyázza egymást és az ünnepet bármely tetszőleges bevásárlóközpontban. Egyébként is, nem muszáj egyáltalán ajándékokat venni, ha gyűlöljük, beszéljük meg a szeretteinkkel, hogy idén csak egy ölelést kapnak, slussz-passz. Lehet, hogy ők is fellélegeznek. Vagy rendeljünk meg mindent az interneten. Vagy készítsünk nekik saját kezűleg. Vagy tanuljunk meg egy kis dalt. Vagy adjunk nekik pénzt. De ha mégis vásárolni megyünk basszus, akkor legalább csináljuk jól. 

We are doomed

2008.12.15. 09:51 - címkék: - 16 komment
Nem lehet mézessütemény-fűszerkeveréket kapni a városban.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása