Megcsináltam a VIA-kérdőívet (iszonyúan ráérek, és a kedvenc Psy-blogomról küldtek oda), az tényleg nagyon klassz, hogy kitöltesz egy személyiségkérdőívet, és a végén csak dicséretet kapsz. Nincs benne olyan, hogy mi a hátrányod vagy a rossz tulajdonságod vagy mihez vagy béna. Egy szó se. Csak a jó.
Azt írják, hogy van a pszichológiának az a több száz éves múltra visszatekintő hagyománya, hogy deficitekben gondolkodik, és mindig azt írja le, ami a hiány, ami elromlott, ami tünet. Max jobb esetben, amin fejleszteni kéne. És ha jobban belegondolok, bár nem olvastam nagyon sok pszichológiát, de azok többnyire valóban tünetelemző vagy esetleg pszichoterápiás művek voltak. Persze, egyrészt bármit könnyebb megérteni hiány-oldalról, másrészt alapvetően a tudományterületnek a célja, hogy segítsünk azon, ami nem megy, tehát nem kell ezt kritikának felróni. Az egyetlen általam olvasott "pozitív pszichológia"-író, azaz aki olyan területet kutatott, ami nem betegség vagy lemaradás, hanem tényleg az emberi lélek pozitív jelenségei, Csíkszentmihályi volt a flow-val meg a kreativitással. Ezek jó könyvek. Persze bizonyára számtalan hasonló van még, amit nem olvastam.
Szóval Peterson és Seligman kitalálták az olyan személyiségkérdőívet, amiben egy rossz szó sem esik rólad, a kérdőív végén csak az "erősségeid" lesznek felsorolva, olyan sorrendben, amennyire jellemez téged az adott terület erőssége. Huszonnégy "erősség" van (vagy fordítsa le nekem valaki szépen a character strength kifejezést), nyilván azért rá lehet jönni, hogy ami a huszonnegyedik helyre került, abban azért annyira nem jeleskedsz.
Ugye mindannyian kitaláltuk már, hogy esetemben ez a "szerénység, alázat". De azért azt is elmondom, mi az első öt: 1. humor, játékosság; 2. kíváncsiság, érdeklődés; 3. a tanulás szeretete; 4. hűség, csapatmunka, lojalitás; 5. ítélőképesség, kritikai készség, nyitottság. Mindegyikről kapunk rövid összefoglalót is (hogy mit jelent), illetve némelyikről egy hosszabbat is lehet találni az oldalon (bővebben mit jelent, mire jó, hogyan lehet fejleszteni.) Nagyon vidám, nagyon optimista, és bármennyire is indokolt, valahogy mégis van bennem valami ellenkezés az egésszel kapcsolatban, mert annyira amerikai. Hogyan lehetnek ezek ennyire optimisták? Hogy megcsinálom a tesztet, kijön, hogy iszonyú szuper arc vagyok, és még fejleszthetem is magam, ha akarom, szuper. És én azt gondolom magamról, hogy alapvetően a személyiségfejlődés elkötelezett híve vagyok és időt és pénzt nem sajnálva járok az önismeretekbe meg minden, engem egyetemista koromban a Rogers megvett az elméletével, én tényleg abban hiszek, hogy légy, ami lehetnél, mert különben a végén beönt a gomböntő, meg minden efféle bullshit, és mégis van bennem egy enyhe idegenkedés a teszttel kapcsolatban. Nem való ez kérem európai embernek. Fura.
És persze, mindenképpen hozzátenném, hogy ez egy önkitöltős teszt, és mint minden önkitöltős teszt esetén, a válaszaink egészen nagyon távol vannak az objektivitástól. Nem a valóságot kapjuk (hiszen valóság nem létezik), hanem amit mi gondolunk magunkról. Mert mondjuk arra a kérdésre, hogy "mindig betartom az ígéreteimet", megválaszolhatom, hogy ez mennyire jellemez engem egy ötös skálán. Mittudomén, szerintem igen, de lehet, hogy az ismerőseim fel tudnának sorolni ötven esetet, amikor nem tartottam be, mert elfelejtettem úgy, ahogy van az egészet. Szóval maximum annyival lettünk okosabbak, hogy kiderült, hogy én nem képzelem azt magamról, hogy kreatív, szerény vagy alázatos lennék, ellenben azt képzelem magamról, hogy humoros, kíváncsi, lojális és nyitott vagyok. Mondjuk, tényleg azt képzelem, nincs ezen mit szépíteni.