Munkahelyi stressz van, munka, meg cikkek, meg másik cikk, meg "hogy fogom megvédeni idén tavasszal a phD-mat"-para (pedig épp senki sem csesztet ezzel, magamnak csinálom), meg még egy csomó munka, meg betegek, meg előadni angolul, jaj. Szóval hadd szorongjak már egy kicsit. Van a Poppernek az a mondása (vagy valakitől idézte, nem tudom), hogy adott időben mindig ugyanannyi nevetés és sírás van a Földön, és amikor valaki valahol nevet, akkor cserébe a bolygó túloldalán valaki más meg sír és fordítva. Úgyhogy "sírj sokat és vidáman! valakit most megváltottál a nevetésre", és szerintem legyen ugyanez a teljesítményszorongással is, osszuk be. Én például ma délután úgy tervezem, hogy hazafelé úton meg takarítás közben szoronganék egy kicsit a feladataim miatt, és ha már úgyis csinálom, akkor szívesen csinálom mindenki helyett, úgyhogy munkahelyi feladatok miatti szorongásban most mindenki tarthat egy kis szünetet, fellélegezhet, hátradőlhet, de aztán holnap már csinálja más.
És még:
Vizitelünk és leejtem a lázlapokhoz tűzött cetlit, amin a teljesítménymutatók adminisztrálásához (mindenki kedvenc feladata) szükséges kódlista van.
Ápoló (felveszi és utánam hozza): - Ezt elszórtad, nem kell?
isolde (húzódozva): - Hát, nem igazán.
Kolléganő: - Akkor ez egy freudi elszórás volt.