Felszállok a Sziget felé tartó hajóra kb. ötven viháncoló fiatallal, külföldiek és magyarok vegyesen, színes trikókban, nevetgélnek, elindul a hajó, a hangfalakból felhangzik Deák Bill: Rossz vér c. száma, majd a hátralévő kb. negyven percben lemegy az egész album, mire az Árpád hídhoz érünk, már állampolgárságtól függetlenül mindenki szótlanul maga elé meredve ül a földön és lehangoltan láncdohányzik.
Kora este táncolunk a majdnem teljesen üres Volt sátorban csak mi hárman, Hajnalka, Niké meg én, tőlünk öt méterre pedig fiatalkori megfelelőink, három vihorászó csaj, táncolnak ugyanúgy, kivéve, hogy mi ismerjük a Dolly Roll Windszörny c. remekét (akkoriban minden nyolcéves gyereknek ez volt a kedvenc száma), ők viszont unott álldogálás helyett ugrálnak a Csavard fel a szőnyeget-re, nyilván nem hallották még kétszázmilliószor életük során.
Megkeressük enyhén ittas férjemet és kollégáit, megiszom a borát, mert neki már nem kéne, elmegyünk Alanis Morrissette-re húsz perccel koncertkezdés után, kitalálom, hogy elöl akarok állni, húgomék előrevisznek. Tömeg kellős közepe, kevésbé ismert új számok meg slágerszámok felváltva, Alanis pedig egy meglepően dagi nőci, frufru-t és kb. negyvennégyes farmert visel (de lehet, hogy túl sokat járok az edzőterembe és attól lettem ilyen szépségnáci, magamat is kövérnek látom, amióta heti kétszer nádszálvékony, tökéletes bőrű, szilikonmellű műmacákkal zuhanyozom), de mindegy, tud énekelni, how about getting off of these antibiotics, húgom elővesz valami undorító, ragacsos, csöpögő trutyit, ami vodkába áztatott gumicukornak bizonyul, vodkát ugyanis nem szabad behozni a fesztivál területére, ellenben gumicukrot igen. Megesszük.
Találkozom egy csomó emberrel véletlenül, meg néhánnyal direkt, plusz számos olyannal, akit eddig még sose láttam az életben, mint például a Miles nevű blogger, vagy a Kardigán nevű blogger, vagy a Hónyomi nevű blogger, vagy az egyik volt tanárom felesége aki egyúttal az egyik barátnőm pszichológusa volt, vagy Jake Smiles.
I'm shy but I'm friendly, yeah.
Táncolunk a Volt-sátorban sokáig, aztán késő lesz, meg tömeg, kosz, por, hazafelé meg arról beszélnek a fiúk, hogy miért nincs a szigeten emo-színpad, és vajon ha lenne, melyik cég szponzorálná, végül a Gillette Emo Sátorban megegyeznek.