2008.02.14. 12:30 - címkék: -
Valentin-nap, 1996. Ülök a Deák nevű kocsmában, búsan, egyedül (és a fájó múltra gondolok). Várom ugyanis a pasimat, aki nem hívott fel akkor már vagy másfél hete, míg végül felhívtam én, és megkérdeztem, miért nem hív, mire azt mondta: "majd megbeszéljük." Sounds fun. Odajön az egyik pincér, Ákos, onnan ismerem, hogy nyáron ebben a kocsmában dolgoztam két hónapig, kihozza a kávémat és megkérdi:
- Helló, hát veled meg mi van?
isolde: - Á, hagyjuk.
Ákos: - Mi van, elhagytak?
isolde: - Nem, most fognak.
Ákos: - Valentin-napkor? Jó időzítés!
Különben semmi objektív okom a drámára nincsen, éppen végéhez közeledő hosszútávú kapcsolatom kicsit több, mint két hétig tartott csupán, amiből Kabóca egy hétre valahova elutazott, aztán meg nem hívott fel, szóval összességében kb. háromszor sétáltunk, meg egyszer felmentem hozzá, meg egyszer elvitt a Flört című filmre. Tulajdonképpen azért hisztizem (magamban), mert már évek óta ismerem ezt a fiút és ő is engem, és pontosan tudta, hogy ki vagyok én és milyen, és ezek után mégis hosszasan rádumált, hogy "járjunk". Nehéz volt rádumálnia, mert épp otthon volt az apám, tél volt, és én ehhez mérten kissé depressziós és szociális fóbiás voltam, de végülis hagytam magam, mert meggyőzően érvelt, elég régóta ismert, jól nézett ki, és úgy gondoltam, akár bele tudnék szeretni könnyen. Kis cigaretta, te hidd nekem el, hogy engem is csak égve dobtak el. Hosszú, majdnem fekete hajam van és piros Gauloise-t szívok egyébként akkoriban.
Tíz perc késéssel Kabóca érkezik, és megkér, hogy vegyek neki egy capuccinot, mert nála nincs pénz, majd elmagyarázza, hogy azért nem hívott, mert nem hiányoztam neki. Még azt is elmagyarázza, hogy az a baj, én még nem vagyok "kész ember", nekem még támogatásra lenne szükségem, és ő tudja magáról, hogy nem alkalmas támogatásra. Az utóbbi mondjuk nekem egy kicsit túl elvont, még jó, hogy nem vagyok "kész ember", tizennyolc éves lány vagyok, és semmiféle támogatásra nincs szükségem és sosem lesz, de persze, biztosan arra gondolt, hogy túl félénk vagyok, ügyetlen, vagy szűz. Aztán még beveti, hogy legyünk barátok, ráhagyom, szemrebbenés nélkül kifizetem a capuccinóját, majd távozom. Átverve érzem magam nagyon, ugyanakkor szeretek egyedül lenni, sokkal nyugisabb, és egyébként is február van, legalább lehetek kicsit a csúnya lány, pihenésképpen.
