Kaland, izgalom, leánycsecsemők

E percekben bébiszittelem alie-ék gyerekeit, tegnap meséltem a kollégáimnak, akik egyöntetűen bizonygatni kezdték, hogy egészen biztosan pánikolni fogok és hiába mondtam, hogy én még soha életemben nem pánikoltam, és nem is tudom elképzelni*, erre azt mondták, ez csupán azért lehetséges, mert még sosem hagytak órákra egyedül ordító ikercsecsemőkkel.
Eddig minden jó, kellemesen hűvös van a lakásban, übercukik, csak az egyik ordít, a szülők pedig még csak egyszer telefonáltak, igaz, nyolc perce indultak el.
Á, most abbahagyta, szerintem megnyugtatólag hat rá a billentyűzetkopogás.

*Valójában a múltkor pánikoltam kicsit egy csótánytól, de csak néhány másodpercig tartott, mivel elszaladtam. És egyik nap meg ügyeletben kaptam kis híján infarktust, mert a nálamnál fejlettebb szépérzékkel rendelkező kolléganőm apró, sötét szaténrózsákkal díszítette a fürdőszobában az egyik csövet, és én mindig mászkáló rovaroknak nézem őket. Ja, és a nászútunkon, abban a barlangban is féltem, pedig nem is barlang volt, csak egy múzeum megfelelő hatásvadászattal kialakított alagsora, de klausztrofóbiás minek megy a föld alá.