Műanyag dinó és más hiábavalóságok

Az van egyébként, hogy az elmúlt hónap(ok)ban, nem is tudom, mióta nem volt szabad hétvégém, (szabad alatt az olyat értjük, amelyre nem voltak előre betáblázva sem kötelező, sem általam választott munka-, tanulás-, vagy szabadidős programok) mert vagy ügyeltem, vagy a mozgáscsoport-hétvége volt, vagy ügyeltem, vagy Svájcban voltam, vagy ügyeltem, vagy vidéken voltunk esküvőn, vagy ügyeltem. Ennek megfelelően megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni ebből a mostaniból, és azon élvezkedem, hogy: 1. szombat délután hirtelen ötlettől vezérelve a Balettcipőben ülök a barátaimmal akármeddig (akik időnként váratlan, ám annál viccesebb hangfrekvenciájú örömkitörésekkel szórakoztatnak, mivel kedvenc írójukkal találkoztak személyesen néhány órával azelőtt), 2. vasárnap fél tizenkettőkor pizsamában blogot írok, 3. filmeket nézek mozikban, 4. teljes Simpsons-évadokat nézek itthon (updatelni kell magunkat, mire jön a film) (és feltétlenül nézzük meg ezt a teasert, vicces), 5. unatkozom, és bár rengeteg tennivalóm lenne (amiket el kellene olvasni, már rég meg kellett volna írni, ki kellene vasalni, stb.) úgy teszek, mintha jódolgomban nem tudnám, mihez kezdjek az időmmel.

A Vaskabátok (Hot Fuzz) tehát remek film, ugyanazok csinálták, akik a Shaun of the Dead-et. Ez utóbbi nagyon vicces, nagyon beteg, és meglehetősen angol zombihorror-paródia, kötelező. A Hot Fuzz talán ennyire nem feszíti túl a húrt... bár, ha jobban belegondolok, talán mégis. Szóval a Hot Fuzz ugyanez, csak zsarukkal, nagyon vicces, nagyon beteg angol rendőrös akciófilm-paródia. Nagyszerű, ahogy elindul egy normális filmnek, eleinte csak mosolyog az ember, és arra gondol, hű, ez egy kicsit bizarr, aztán szép fokozatosan végül south park-i magasságokba szárnyalunk meg még azon is túl. Csomó filmes utalás is van benne persze, amiket én nem veszek észre, mivel vajmi kevés Bad Boyst meg Chuck Norrist láttam, de attól még vicces; és imádom vígjátékban a brit akcentust.



Miközben e sorokat írom, a férjem (egyébként komoly, tiszteletreméltó, diplomás ember) a Növő Állatokkal folytatott természettudományos kísérletét készíti elő. Úgy kezdődött, hogy egy pár héttel ezelőtt Kislány fedőnevű kolléganőmmel elmentünk a papírboltba: én mappákat meg egyéb irodaszert akartam venni folyamatban lévő kutatásunkhoz, ő pedig olyan tollat, aminek a végén kis, dülledő szemű műanyagfigura van. Ugyanis korábban a medikusoktól kapott egy kis, dülledő szemű műanyagfigurás (emlékeim szerint bárányos) tollat, amit kölcsönkért tőle a Főnökünk (nemzetközileg elismert kutató mellesleg), és túszul ejtette, amíg nem kap ő is egy hasonlót.
Szóval megvettem a mappákat, megkérdeztük a pult mögött szomorkodó fiatalembert, vajon tartanak-e dülledő szemű műanyagfigurás tollat, persze nem, és már éppen indultunk volna kifelé csalódottan és dolgavégezetlenül, amikor megpillantottam a pulton a Növö Állatot. Ezt annyira nem értettem, hogy meg kellett állnom megfejteni a feliratot, kiderült, hogy valójában Növő Állatról van szó, vagyis kb. 1x1x2 cm nagyságű színes műanyag dinoszauruszokról, amik vízbe helyezve 72 óra alatt méretük hatszáz százalékára nőnek meg. Mondanom sem kell, hogy lelkesedtünk.
isolde: - Akkor ezt a lila Növő Állatot kérem!
Kislány: - Én meg ezt a zöldet!
isolde: - Te kinek vetted?
Kislány: - Én a Főnökömnek, te?
isolde: - Én a férjemnek.
Szóval (dobpergés) az e percekben kezdődő kísérletből 2x72 óra múlva kiderül, vajóban képes-e testmérete hatszáz százalékára megnőni, illetve vízből kivéve ismét összezsugorodni a lila műanyag dinoszaurusz, made in China.