Hoppá! Döbbenet!

Ha jól számolom, az elmúlt héten összesen négy gyerek született baráti körünkben, kettőt láttam (az ikreket, élőben sokkal cukibbak, kis, cuki kezekkel és fülekkel), egy harmadik örömére pedig söröztem tegnap délután. Szóval most éppen rám is átragadt a lelkesedés, és kis, nyüszítő, félig-Bright-félig-isolde lényeket szeretnék nevelgetni tizedik emeleti panellakásban, de erre feltehetően majd csak a következő fejezetben kerül sor. A kedd este megkoronázásaképpen pedig a barátnőimmel találkoztam a Balettcipőben, ahol is úgy kilenc óra tájban gyanúsan véletlenül megjelent egy régebbről ismert soproni fiatalember, majd gyanús természetességgel foglalt helyet asztalunknál, és amikor tréfásan megkérdeztem, hogy a jelenlévő barátnőim közül tulajdonképpen melyiknek a pasija, akkor kiderült, hogy az egyiknek tényleg. Na, mindegy, lényeg, hogy a barátnőim még ennyi idős fejjel is képesek olyan mértékű meglepetést okozni, amelynek hatására visszafogott-intellektuális imidzsemmel kevéssé összeegyeztethető módon visítva hívom fel mit sem sejtő férjem mobiltelefonját, hogy "Képzeld, mennyire cuuuuukiiiik az alie gyerekei és nem fogod elhinni, hogy a Dóri kivel jött össze!!!!!!!"

Ezenkívül pedig még annyit szeretnék elmondani, miszerint (szipog, szipog, zsepivel szemhéját nyomogatja drámaian) mélységesen lesújtott, hogy nem szerepelek idén a goldenblog jelöltek listáján, pedig már olyan szépen elterveztem, ahogy majd minden évben csak jelölnek de sosem nyerem meg és olyan leszek, mint azok a hollywoodi színésznők, akiket már huszadszorra jelölnek és minden alkalommal izgatottan ülnek a jelöltek sorában az Oscar-átadón, egyre híresebb divattervező által saját kezűleg készített, egyre kínosabb estélyikben, de hiába, sosem viszik el a szobrocskát, csak a mosolyuk lesz egyre feszesebb, meg a szilikon térfogatszázaléka nő meg valamelyest a testükben. És igen, számomra is világos, hogy a goldenblogon nyavajogni körülbelül pont annyira vagány és/vagy trendi, mint mondjuk csecsemőket több alkalommal cukinak nevezni az ember internetes naplójában, de kérem, uraim, kinek tartozom én elszámolással, szóval: borzasztó, borzasztó, hová tart ez a világ, az én időmben bezzeg még volt az embereknek ízlése. Nem mellesleg, csomó kedvenc blogom hiányzik a listákról szintén, botrány, botrány, már az internet sem a régi.

Speaking of régi szép idők, ezekben a percekben épp több, feltehetően ittas fiatalember ordítozik az ablakunk alatt minősíthetetlen és a késői órához nem illő hangnemben (a faszszopó geci kurva volt talán a legszalonképesebb szófordulatuk eddig), remekül visszhangzik az égig érő betontömbökről oda meg vissza, egyébként az elmúlt napokban minden reggel hatalmas kátrányfelhőt reggeliztem, mivel böhöm munkagépek bontják az utat, a villamos az imént épp nem járt megint, az óriáscsótányokról pedig már meséltem. Azt hiszem, egy posztapokaliptikus vízióban lakom.