Szóval. Van először is az MRI, erre ne vesztegessünk sok szót, ez egy képalkotó módszer, olyan, mint a röntgen, csak mágneses mezővel működik (a mágneses mezőben a protonok spinjei beállnak egyformán, utána kitérítjük őket, kitérnek, de a különböző szövetekben nem egyformán; majd relaxálódnak, nem egyforma idő alatt, ezt mérjük és ebből lesz a kép). Ősrégi technika, annyi idős, mint én. Itt egy jó összefoglaló. Az MR-képen a lágy szövetek, mint pl az agy sokkal, de sokkal részletesebben látszanak, mint más képalkotókkal.
Az agy szürkeállományból és fehérállományból áll, előbbit agykéregnek szeretjük hívni, utóbbiban futnak a kéreg különböző területeit összekötő idegrostok. Azt, hogy milyen idegrostok miket kötnek össze, eddig csak és kizárólag boncolásból lehetett megtudni.
Később (2002 körül) feltalálták a DTI-t (ejtsd: Diffusion Tensor Imaging). Szellemesen egyszerű megoldás, ami a részecskék Brown-mozgásán és persze az MR-en alapul.
A fickó, aki nekem elmagyarázta, itt be szokott tenni egy Sex Pistols videót. Egyrészt azért, hogy a hallgatóság picit felébredjen, másrészt mivel a pogó nevű "táncstílus" szerinte remekül demonstrálja a Brown-mozgást: a részecskék mozognak, neki-nekiütődnek egymásnak, ezáltal a szám végére esetleg a terem ellenkező végében kötnek ki, pedig végig azt hitték, hogy egy helyben ugrálnak.
A vízmolekulák is ezt csinálják az agyunkban. Azzal a különbséggel, hogy a fehérállományban nem tudnak akármerre pogózni, mert az idegrostok nekik hosszú folyosókat jelentenek, amin csak nehezen tudnak átjutni. Képzeljünk egy keskeny, alacsony mennyezetű, hosszú folyosóban pogózó tömeget: főleg a folyosó két vége felé fognak mozogni, mivel arra nagyobb a tér.
Akkor már tényleg csak annyi, hogy a jó kis régi MR-gépünkkel bemérjük a nem minden irányba, hanem csak egy irányba mozgó vízmolekulákat, az útjukat összekötjük, megvan az idegpálya. (Tényleg csak egy kicsit bonyolultabb ennél, bővebben itt.)
Itt van két szép kép is (a többi részt leretusálták a képről, hogy csak a látni kívánt rostok látszódjanak)
Szépek ugye? De hogy melyik idegpálya merre megy, azt azért nagyjából eddig is tudtuk a boncolási adatokból (persze, ok, az nem ilyen gyönyörű volt, hanem ronda hullaszagú). Diagnosztikára nem való, kutatásra mondjuk jó, de még ott se teljesen biztos, hogy tényleg hasznos.
Ezért itt most egy olyan módszeren dolgoznak, amikor az idegpályákat működés közben tudjuk ábrázolni. Mert olyan betegségek nincsenek, ahol mondjuk hiányoznak az idegrostok; de olyanok már vannak, hogy ott van ugyan a fehérállományban az összes hardware, csak nem működik rendesen. Ezt a módszert funkcionális DTI-nek nevezték el, és annyira új, hogy még le sem közölték. Lényeg, hogy megvizsgáltak vele embereket, miközben csiklandozták a jobb tenyerüket - ekkor az érzőkéreg jobb tenyérnek megfelelő helyén végződő rostok aktiválódtak, meg egy kicsit a frontális lebeny (itt a figyelem helye van). Lám, lám. Aztán megnéztek embereket úgy is, hogy azok néztek valami képet, akkor meg a látókéregbe tartó rostok.
Hát szerintem ez lenyűgöző. Alig várom, hogy skizofrén betegeket is megnézzenek, és bebizonyosodjon, hogy tényleg az a baj, hogy rosszul kommunikálnak egymással az agyterületeik (lásd még: diszkonnekciós hipotézis). Meg vagyok hatódva, hogy az a fickó magyarázta el nekem, aki kitalálta.