Kátai Kata,
Menta illata,
Levendula harmata!
Halld kérésemet,
Hogy kedvesemet,
Ki engem híven szeret,
Te ne izgassad,
Ne háborgassad
És kedvemre hagyhassad.
Keressed párod,
Meg is találod,
Ha szereted, imádod;
És ő is téged,
Tulipán szépet,
Rubintos ékességet.
Ha legény vólnék,
Reád omolnék,
Rajtad mindent tsókolnék;
De leány vagyok,
S ha lessz rája ok,
Várj, szemedbe-karmolok.
Mádon, 1811 tavaszán
Na. Már oly rég szerettem volna postolni ezt a verset. Weöres Sándor: Psyché c. művéből való, amelyben Weöres úgy tesz, mintha ő csupán előszóval ellátva kiadná egy 19. századi költőnő fellelt verseit, de persze valójában ő maga irta őket. A Psyché-hez azután számos romantikus és nosztalgikus élményem kapcsolódik 16 éves koromból, de ez egy másik történet, amelynek elmesélésére más alkalommal keritünk sort.