Wonderous stories

Voltunk hétvégén jegyesoktatáson, ahol megtudtuk az egyház emberétől, hogy a nő jóval strapabíróbb teremtmény, mint a hibásan az erősebb nemnek titulált férfi, valamint, hogy manapság már nem lehet csak úgy kisgyerekeket leszólítani az utcán. A férfi félrelépéseit máshogy ítéli meg a társadalom, mint a nőét, mert a nő csak "teljes szívéből" képes szeretni, a férfi viszont képes kevesebb érzelmi befektetéssel járó testi kapcsolatra is. Itt jön be a képbe a megbocsátás, amelynek mértéke azonban egyénileg különböző lehet. A nő egyébiránt legyen mindig szép és kívánatos a férje számára, otthon ne hisztizzen, mert az rontja a csí-t (nem ezt a kifejezést használta, de bizonyosan erre célzott), de nem muszáj, hogy túl okos legyen, mert a nőben nem az eszét szeretjük.
Értelmes dolgokat is beszélt egyébként néhol, meg mondott pár hülyeséget, amelyek során bámulatos önuralomról tettünk tanúságot párommal, és egyszer sem röhögtünk fel, nem poénkodtunk pedofil papokkal, nem árultam el neki, hogy manapság már a nő is képes a kevesebb érzelmi befektetéssel járó testi kapcsolatra, és egyáltalán, gyakorlatilag egyszer sem szólaltunk meg, de még így is 60 percig tartott, 15 perccel lépve túl az ember összpontosító képességének és 10 perccel egy átlag pszichoterápiás ülésnek az időhatárát.

Voltam a Fodrász Katinál is, ezúttal vittem képet, ami alapján már egy viszonylag elfogadhatóbb kontyot hozott össze, és megrendeltük gyűrűinket az ötvös lánynál. Postára, illetve kézbe adtam csomó meghívót, mindenkinek tetszett a szecessziós színházjegy-dizájn elsőáldozós képeinkkel, kivéve nagymamámat, aki szerint "az esküvő nem vicc". (Egyébként nekem úgy tűnt, hogy tetszett neki, csak valami átok ül rajta, amely szerint kötelessége hibát találni az élet minden mozzanatában.) A hétvége fennmaradó részében régi cuccok között turkáltam, mert a lentebb látható koncertjegyket kerestem, és nosztalgiáztam olyanokon, hogy Micsoda buli belépőjegy meg Step on the blues floor koncertjegy meg Rémember koncertjegy meg a bécsi YES-koncert, amire úgy gyűjtöttem össze a pénzt, hogy a Coca Cola top 40 c. tévéműsorban statisztáltam, azaz cserébe a másfél óra Jon Andersonért, rengeteg Pierrot-t és ... hogy hívták azt a két fickót, aki a Kismalac, kismalac, engedj be! c. számot játszották? ...na, olyanokat hallgattam, de bőven megérte. Meg Kert koncert a Riff-Röff rock klubban, kb. 1998-ban, amikor ittas állapotban megszavaztattam a női mosdó nem kevésbé ittas közönségét párkapcsolati nehézségeimmel kapcsolatban. (Helyes, józan tanácsot adtak, melyet követtem.)
Meg még szerelmes levelek vannak abban a dobozban a papírra írt levél korából, Barnitól a katonaságtól, Extől (melyben leírja a "milyért" szót) meg a Zsolttól, aki verseket is írt rólam a világirodalom történetében egyedülálló módon, de nem nagyon értékeltem. Meg Párizs térkép, Louvre belépők, barcelonai képeslapok, prágai söralátétek, finn süteményreceptek. Meg naplók füzetben, sok, amiben gyakorlatilag mindig valami pasi miatt rinyálok és valamilyen megmérettetéstől rettegek, végülis mindenkinek kell az életébe valami mintázat vagy karma.

De nem ez a félelmetes, hanem noizék macskája.