Először húgommal elmegyünk a daalarnába, mert a daalarna ruhák gyönyörűek. Kicsit zavarban vagyok, mert vidéki prolilány lévén még sosem voltam méregdrága ruhaszalonban, és még sosem volt rajtam olyan felső, aminek az árából használt autót lehetne venni. Egy húszévesnek kinéző lányka fogad farmerdzsekiben, végig nagyon kedves és laza, rám ad mindent, amit akarok, befűz, kifűz, kikérdez az esküvő felől, majd biztosít róla, hogy ha nem döntöttem, visszajöhetek próbálni akárhányszor akárkivel, volt vendégük, aki az ötödik próba után döntött. Aztán megmondja a ruha árát (két Budapest-Bangkok repülőjegy oda-vissza), kölcsönözni nem lehet, csak megvenni, szemem se rebben, ad egy kis kártyát telefonszámmal, árral, elköszönünk.
Másnap elmegyünk a Laura szalonba, mert a Demetrios és Eddy K. ruhák is gyönyörűek (eléggé képben vagyok menyasszonyiruha-márkákból). Be kell vallani, a helyszínnek van hangulata: ősrégi, körgangos bérház a körúton, a bejárati ajtó kilincsét is alig érem fel, a lépcsőházban nincs villany, az eső irgalmatlanul zuhog, valahol a közelben pedig sziréna üvölt hangosan. A lakásban mobiltelefonáló nő fogad, leveteti velünk a cipőnket, elnézést kér amiatt, hogy nincs áram, majd hosszú időre otthagy. Később visszajön, flegmán a kezünkbe nyom két katalógust, majd otthagy. Még később visszajön, a kiválasztott két ruhára közli, hogy ilyen nincs, végül előhoz egy harmadikat, amit ledob a földre, közli, hogy vetkőzzek, majd amikor már bugyiban szobrozom a szoba közepén, ismét telefonálni kezd. Azért néha, füléhez szorított telefonnal, fél kézzel segíteni akar felvenni a ruhát, de inkább csak hátráltat, mindenesetre a ruha gyönyörű, én gyönyörű vagyok, lehet kölcsönözni is, ami még mindig drága (egy Budapest-Bangkok repülőjegy oda-vissza). Elköszönünk, a nő végig úgy beszél velünk, mintha két nyolcadik kerületi középiskolás lennénk, aki heccből bejött menyasszonyi ruhákat próbálgatni.
A titkos terv úgyis az, hogy megvarratom a nekem tetsző ruhát, de közben a három talonban lévő varrónő közül egyről kiderül, hogy nem vállalja, a másiknak mégsem tudjuk az elérhetőségét, a harmadik megvan, de ő nem olyan szépeket varr. Semmi gond, pontosan tudom, hogy ilyenkor mi a teendő, regisztrálok a nők lapja fórumba, és az esküvő topicban varrónő felől érdeklődöm. Két nap múlva öt levelet kapok, néhányan Zsuzsikát ajánlják, aki régen a daalarnának dolgozott, mások pedig a Broadway szalont, azonban kiderül, hogy a kettő ugyanaz. Elmegyünk a helyre, szintén bérház, maga Zsuzsika nyit ajtót, aki rendkívül szőke, valahol harmincöt és negyven között, és az alapszínnél sokkal sötétebb kontúrceruzával húzta körbe a száját. A rend kedvéért azért rám próbál egy fűzőt, megmondom neki, hogy az esküvőig még fogyni fogok, nevetve közli, hogy "mind ezt mondják". Megegyezünk árban és időpontban, az árról azonban nem nyilatkozhatok, mert a vőlegényem is olvas, de kevesebbe kerül, mint az első két verzió. Deal, két hét múlva megyek próbálni.