És már megint ügyeletes vagyok. Szombaton például egész nap nem történt semmi, ami azért rossz, mert éjszaka aztán rengeteg minden történt, és még hajnalban is hozott a mentő egy aranyos eltévedt bácsit. Napközben viszont unatkoztam, ezért régi dolgokon dühösködtem, amit (egyéb negatív érzelmekhez hasonlóan) többnyire vásárlásba szoktam fojtani, ám az ügyeletes orvosnak tilos kimenni a plázába, ezért az interneten rendeltem kajákat meg Firefly képregényt. De már nincs több pénz azon a bankszámlámon, amivel rendelhetek messziről is, meg elmúlt rólam az ideg is. (A "rajtam van az ideg" népi kifejezést pszichiátriai osztályos munkánk során gyűjtöttük.)
Hirtelen felindulásból meg felhívtam a gazdaságis néniket, mert rájöttem, hogy tulajdonképpen fogalmam sincs, mennyi szabim van még idén, és kiderült, hogy több, mint amennyire számítottam. Nyáron nem lehet csak úgy szabira menni, azt már hónapokkal ezelőtt le kellett adni, úgyhogy kénytelen leszek kivenni májusban, és lesz egy hét, amikor csak aerobicozom, napozok, reszelgetem a körmömet, illetve alkalomadtán novellát írok a Neurolingvisztika-könyv olvasása közben megfogalmazódott nyomasztó sejtésemből. Az a baj, hogy rendes neurotikához illően nekem is megvan az a diszfunkcionális attitűdöm, hogy "régebben talán tehetséges voltam, de már minden képességem elveszett", és hogy "sosem tudtam írni, az a két alkalom csak véletlen volt". Ezért hatalmas mázli, hogy rendes állásom van, ahol nincs szükség kreativitásra, sem ihletre, és amerikai típusú önéletrajznál bonyolultabbat nem kell írni sosem.