Megnéztük a Serenityt, ami kedvenc sorozatomból, a Fireflyból készült film, és a jó édes anyját Josh Weddonnak. Nem mesélem el, mit tett, azok kedvéért, akik még csak ezután fogják megnézni (azaz remélem, összes olvasóm), de... ne kerüljön a szemem elé az a pasi.
A film egyébként remek, azok számára is érthető, akik nem látták a sorozatot, nekem, aki látta, meg még ütősebb. Egyrészt sokkal jobban megszerettem a szereplőket 14 részen keresztül, és sokkal jobban izgulok értük, másrészt meg olyan dolgok derülnek ki a filmben, ami 14 részen keresztül foglalkoztatott. Szóval javaslom először a sorozatot megtekinteni.

Meg azon gondolkodtam, miután megfelelően elszomorodtunk a filmen, hogy milyen durva már, hogy az embernek egy csomó érzelmét fikció váltja ki. Csomószor vagyunk jókedvűek, szomorúak, dühösek stb. olyan események miatt, amit filmben látunk vagy olvasunk. Nem dokumentumfilmre gondolok, hanem pl. amikor emberek ezrei örültek annak, hogy megint összejött Ross és Rachel. És hogy ez tulajdonképpen milyen durva már, hogy olyan dolgok miatt érzünk érzelmeket, amik egyáltalán meg sem történtek és nem is léteztek soha (pl. amikor a Vadon foglyaiban meghal a medve, a végén pedig ott a neve a stáblistán, még a medve is csak egy színész volt). És hogy vajon érzelmeinknek mekkora hányada lehet ilyen "fikción alapuló", és mekkora a valóságon alapuló. És többet vagy máshogy éreznénk-e a valóságban, ha nem kapnánk semmi fikciót. Pl. ha mostantól egy évig nem olvasnék és nem néznék tévét? Közönyössé válnék az emberek iránt, mert túl kevés stimulus érne, vagy éppen szenvedélyesebbé válnék valódi kapcsolataimban?
És miben különbözik az, hogy kedvelem a szomszédomat, vagy hogy kedvelem Chandlert? Máshogy izgul az ember azokért, akiket csak a virtuális világból ismer? Nem, mintha ismerném a szomszédomat.
És egyáltalán miben különböznek a horrorfilmek meg a bőgős szerelmes filmek a kábítószerektől? Mindegyikkel egyfajta érzést akarunk kiváltani, gyakorlatilag mesterséges úton. Miért esik teljesen más megítélés alá, ha bekapsz egy szem XTC-t, vagy ha megnézel egy vígjátékot? Egyik se "valódi" eredetű érzelem. Mert a szerelmes filmet több időbe telt megalkotni, vagy az műalkotás? Szerintem a metil-dihidroxi-metamphetamin-molekulát is sokan, sokáig tervezték és fejlesztették. Mert a kábítószerek függőséget okoznak? Nem lehet, hogy a "fikció", a történetek is függőséget okoznak, csak azért nem vettük még észre, mert már az egész nyugati civilizáció függő? Vajon mi lenne, ha nem kapnánk több kitalált történetet?
Meg ilyenek.