Járok mozgásterápiára is, lelki és/vagy szellemi épülésem érdekében, szerdánként fél hattól fél tizenegyig tart, és amennyire eleinte utáltam és nevetségesnek tartottam, most annyira kezdem szeretni. Az elméleti alap, hogy az ember egy nagy csomó élményt akkor szerez, amikor még nem tanult meg beszélni (csecsemőkorban), és ugye ha nem beszélünk, akkor nem tudunk "szavakban" gondolkodni, vagyis gondolatainkat nyelvi formába önteni. Ezek a kiskori élmények, meg azok az élmények/érzések/benyomások, amiket felnőtt korunkban valami más miatt nem tudtunk nyelvi formába önteni, ott kavarognak és bugyborékolnak a tudattalanunk sötét mélyében. Ezért aztán a mozgásterápián fél délután ugrabugrálunk meg fetrengünk a földön, meg tükrözzük egymást, meg mindenféle egyéb vicces vagy fárasztó feladatot végzünk, a végén pedig el kell mondani, hogy ki mit csinált és mit érzett. Meg közben is van olyan, hogy amit a fejedben "szavakkal" gondolsz, azt mozogd el. Aztán mondd el, milyen volt. A lényeg, hogy a nyelv-alapú és az érzelem-alapú gondolkodás között kialakuljon egy oda-vissza működő útvonal. Igazából többet nem tudok erről, mert nem mélyedtem el még ennyie az analitikus irodalomban (mert analitikus módszerekhez tartozik), de olyasvalaki dumált rá, akinek hiszek.
A mozgásterápia gyökereiről annyit, hogy II. világháborúból visszatért katonák egy csoportjánál feltűnt, hogy jobban vannak, mint a többi, kevésbé álmodnak a csatamezővel, nincs magas vérnyomásuk, miegymás, és kiderült, hogy ezek mind járnak ugyanahhoz a tánctanárhoz. Persze rögtön lecsapott valamelyik pszichológus-kutató az esetre, és továbbfejlesztette.
Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy tényleg működik, de mivel kellemes élmény, egy próbát megér, és ha jónak tartom, akkor megtanulok esetleg én is ilyen csoportot vezetni. Nemrég kezdtem, úgyhogy fél év múlva tudok bővebben nyilatkozni.