Ahogy hallom, a gyárkertben élő madárvilág már átállította az órát, vagy nem hajnalban szokás csipogni?

Viszont van egy jó hírem a ma éjszaka dolgozóknak: a zárt osztályon fekvő, magát prófétának nevező idős hölgy szerint ma kell átállítani az órát. A híreket a matáv különleges tudakozó is megerősítette.

Tényleg, kéne már venni valami jó cipőt.

A kékharisnya visszavág, Jungot olvasok, Bevezetés a tudattalan pszichológiájába. Kicsit merészek nekem ezek az analitikusok. "A láb pedig köztudottan fallikus szimbólum." Akkor ezért nem tudok magamnak soha normális cipőt venni? Én meg azt hittem, a hülye cipődivatok vagy a lúdtalpam.

Megnéztük az Órákat. Virginia Woolf akarok lenni.
Na jó, egy olyan korban, amikor már feltalálták az antidepresszívumokat.

Beteg: - Tudja, doktor, én nem hiszek a pszichiáterekben.
Pszichiáter: - Úgy érti, a létezésükben?

"Meg vagyok gyözödve róla, hogy ezeken az elbolondító elsö találkozásokon Dan és a nö is félreértették azt, amit a másikban láttak. Mindketten a saját esdeklö, sebzett tekintetük tükrözödését vágynak és teljességnek látták. Törött szárnyú fiatal madarak voltak, akik úgy keresik a repülés lehetöségét, hogy egy másik törött szárnyú madárba kapaszkodnak. A belsö ürességet átélö ember sosem gyógyul meg attól, hogy összeolvad egy másik tökéletlen személyiséggel. Tud repülni két törött szárnyú madár, ha összekapaszkodik?"
Yalom érdekes véleménnyel van az elsö látásra romantikus szerelemröl. Mindenesetre, fenti helyzetben magam is megfordultam már, és elárulhatom, hogy nem tud repülni.
Annyira jó ez a könyv, hogy teljesen belelkesültem. Egyrészt, Yalom olyan érdeklödéssel és profizmussal terápiáz, hogy még nagyobb kedvem van pszichoterápiát tanulni. Másrészt meg a betegeit is irigylem, és önismeretbe akarok járni, most már tényleg. Kötelezö, és ráérne még elkezdeni, de én most szeretném.

Manapság azt hiszem, nem történik velem semmi, egyébként meg a választ-keresünk-az-élet-nagy-kérdéseire-korszakomat élem, és Yalom: Szerelemhóhér c. könyvét olvasom, ami határtalanul izgalmas egzisztencialista pszichológia. Azt gondolom, hogy az ember lánya akkor éri jól magát, ha éppen küzd valami célért, és életem nagy részében le is foglalt valamiféle diploma-, reménytelenszerelem-, sajátlakás-, vagy világotbejárós projekt. Manapság híján vagyok a céloknak. Ez persze nem igaz: szakvizsgát szeretnék, meg családot, de ezekhez nem kell különösebb eröfeszítéseket tennem, elég, ha megvárom, míg eltelik a szakvizsgámig kötelezö három év, vagy abbahagyom a fogamzásgátló tablettát. (nyugi, még szedem). Másrészt olyan sokat szorongtam már a különbözö céljaim elérésén, hogy nincs is akkora kedvem újakat kijelölni. Kell az nekem megint? Parázni akarok én? Muszáj ezt?
Szóval, egzisztenciális krízis, ellenben három napja ismét fogyókúrázom.

Helyszín: zárt osztály. Történik: vizitszituációban.
Orvos: - És, milyen gondolatok foglalkoztatják mostanában?
Beteg: - Hát az orv.
Orvos: - Tessék?
Beteg: - Az orv.
Orvos: - Az micsoda?
Beteg: - Nem tudom, de ha orvos van, akkor orvnak is kell lennie.