2005.08.12. 20:49 - címkék: -
Idén valahogy nem akkora kaland a Budapest Rallye, talán, mert
idén normális pasim van, akivel szívesebben idén kevesebb gyorsasági szakasz van, kevésbé jó fej a felügyelő,
akinek tolmácsolok, és kevésbé jó autónk van. Tavaly valami klassz kis
terepjáróval (a borok és a science-fiction mellett az autókhoz sem
értek) döngettünk valahol Salgótarján és Eger között, meg-megállva
valamelyik polgármester ebédmeghívása miatt, hajnaltól késő estig, úgy,
hogy néha komolyan el kellett gondolkodnom, hogy most éppen melyik
pontján is vagyok az országnak. Idén meg nem tudtunk elmenni vacsizni a
pasimmal évfordulónk alkalmából, mert pont aznap volt a nyitófogadás
holmi közvetlenül a dunaparton fekvő luxushotel teraszán, ahol
körülbelül kétszáz szúnyogcsípést gyűjtöttem be és még most is
viszketnek. Tavaly olvashattam itinert, idén meg az egyetlen élvezhető
dolog a chardonnay és a pármai sonka sárgadinnyével. Egyébként tényleg
nem tudom, melyik jobbágy-földműves ősömtől örököltem a mérhetetlen
sznobizmust, de valóban én vagyok az, aki huszonnyolc évesen is leül a
földre a szigeten, viszont Szeremley szemelt rizlinget iszik a műanyag
pohárból. Kicsit rá is játszok, mert szórakoztat. Valójában eléggé.
Most pedig megyek, befejezem az Anubisz kapui című könyvremeket.