Idén valahogy nem akkora kaland a Budapest Rallye, talán, mert idén normális pasim van, akivel szívesebben  idén kevesebb gyorsasági szakasz van, kevésbé jó fej a felügyelő, akinek tolmácsolok, és kevésbé jó autónk van. Tavaly valami klassz kis terepjáróval (a borok és a science-fiction mellett az autókhoz sem értek) döngettünk valahol Salgótarján és Eger között, meg-megállva valamelyik polgármester ebédmeghívása miatt, hajnaltól késő estig, úgy, hogy néha komolyan el kellett gondolkodnom, hogy most éppen melyik pontján is vagyok az országnak. Idén meg nem tudtunk elmenni vacsizni a pasimmal évfordulónk alkalmából, mert pont aznap volt a nyitófogadás holmi közvetlenül a dunaparton fekvő luxushotel teraszán, ahol körülbelül kétszáz szúnyogcsípést gyűjtöttem be és még most is viszketnek. Tavaly olvashattam itinert, idén meg az egyetlen élvezhető dolog a chardonnay és a pármai sonka sárgadinnyével. Egyébként tényleg nem tudom, melyik jobbágy-földműves ősömtől örököltem a mérhetetlen sznobizmust, de valóban én vagyok az, aki huszonnyolc évesen is leül a földre a szigeten, viszont Szeremley szemelt rizlinget iszik a műanyag pohárból. Kicsit rá is játszok, mert szórakoztat. Valójában eléggé. Most pedig megyek, befejezem az Anubisz kapui című könyvremeket.