Tegnap elmentem edzeni Eszterre, és hát az a nő egy szadista. Ugyanazokat csináltatta velünk, mint más edző, csak ötször annyi ideig és lábsúllyal. Nem baj. Vettem magamnak egy klassz Adidas aerobiknadrágot, amelyben bármire képes vagyok majdnem. Csak az a baj, hogy lassan kiszorítanak a plasztikázott mellű plázagörlök, akik tömegesen lepik el a Baucsek Norbi óráit, és ahelyett, hogy szépen emelgetnék a lábukat, nem csinálnak semmit és egymással pofáznak hülyeségekről. Én meg attól nagyon ideges tudok lenni, ha egy aerobikórán nem lehet érteni a zsibongástól, amit az edző mond, és ha körülnézek a teremben, azt látom, hogy kvázi egyedül szenvedek a gyakorlattal, mert mindenki mást csinál.
A plázagörl főszereplővel megírt novellám (Bridget Jones meets Jézus Krisztus) várakozásomnak megfelelően vegyes fogadtatásra talált az írószakkörben, néhányan konkrétan a fejemhez vágták, hogy az életben ilyen csaj egyáltalán nem létezik. Ó, gyerekek... gyertek plázába aerobikozni. Egyébként a plasztikázott mell lehet nagyon csúnya is, mint két gumilabda, de néha látni igazán szépeket.