Húgomat felvették a Gazdasági Főiskola Vendéglátó és Szálloda szakra, 137 pontja van és 135 a ponthatár, és még smst is kapott. Remélem, ez azért olyan trendi szak, mert jól fizető állásokhoz lehet jutni vele, és lesz végre valakinek pénze a családban.
A pénzhez való viszonyomat mondjuk leginkább egy vadvízi evezéshez tudnám hasonlítani, ahol minden pillanatban veszélyben az életed, de te fantasztikus érzékkel kerülgeted a hatalmas sziklákat és örvényeket. Éppenséggel a havi százas fizum mellett öt és félmillióval lógok a banknak (lakáshitel), kétszázötvennel az illetékhivatalnak, olyan száz körül a nagyanyámnak, százhetvennel a pasimnak, és nem tudom, mennyi a közös költség tartozásom, de már jó sok lehet az is, az A-hitelemet pedig meg sem merem említeni. Mindig keresek a munkahelyemen kívüli pénzkeresési lehetőségeket, fordítás, tesztfelvétel, alapítvány, most volt pl a tréning, és az ezekért kapott pénzből foltozom a lyukakat. Aztán amikor már az életveszélyesnél kevesebb lyuk tátong, akkor kölcsönkérek valakitől, vagy mínuszba eresztem a számlámat, és utazásra költöm, később meg foltozok. Könnyelműségnek hangzik, én azonban világéletemben így bántam a pénzzel, és bár voltak néha necces helyzetek, pl tegnap este elköltöttem az e havi összes pénzemet (ezer forint) a Liszt Ferenc téren egy ásványvízre és két dl villányi rozéra*, de ezek mindig megoldódnak. Mindemellett vettem egy lakást jórészt egyedül (adtak a nagymamák is, a többi meg bankhitel), amit pont addigra fogok kifizetni a banknak, mire a gyerekemnek lakásra lesz szüksége (azaz mire felnő a még meg sem fogant gyerekem), úgyhogy klassz.

*Abból az alkalomból, hogy két barátnőm is akutan szinglivé vált.