Szóval holnap elköltözöm a pasimtól, hogy saját lakásban lakhassak. Igazából meg két okból: egyrészt azért, mert hiányoznak a tárgyaim. Azok között érzem otthon magam. Például a Fix Pont Az Életemben, egy esernyős nőt ábrázoló plakát, amit 18 éves koromban vettem Párizsban, direkt erre a célra. Nyár volt, tudtam, hogy szeptembertől egyetemre megyek, el Sopronból, koleszba költözöm, aztán albérletbe, és úgy döntöttem, ennyi bizonytalanság közé kell egy fix pont az életembe: akárhol is fogok lakni, ott lesz ez a kép. Vagy a Győrt ábrázoló festményem, amit konkrét varázslási célokra kaptam anno, és bár célját illetően nem vált be, megszerettem a falamon. Meg a többi. A nők ragaszkodnak a tárgyakhoz. Én legalábbis.
A másik meg, hogy persze, össze akarok költözni a pasimmal, különösen, hogy bevált, de... úgy költöztem hozzá, hogy figyi, meghúznám magam nálad, amíg a lakásomat festik. El akarom kerülni, hogy negyven év múlva azt kelljen hallgatnom, tudjátok, gyerekek, nagyanyátok azt mondta, két hétre jön, aztán hirtelen elszállt negyven év...
De nincs kétségem afelől, hogy újonnan kivívott önállóságom magamat ismerve rövid életű lesz :-)
Az emailekről annyit, hogy kaptam csomót, köszönöm, és egészen meglepődtem, hogy senki nem vette védelmébe a Romantikus És Őrült Szerelmet.
"Azt hiszem, ha megerik ra az ember (sok romantikazas utan, amire aztan mosolyogva lehet visszaemlekezni) az igazan csucs ha megvan a tarsad." and such. Igen.