A múltkor meg tűz volt, de úgy, hogy a házunk folyosóján nem lehetett látni a füsttől és levegőt kapni is csak az ablakban. Egy idős néni lakik a szomszédban, nála volt a tűz. Füstszagot éreztünk, kinéztünk a folyosóra, és ott téblábolt a néni fia halálra válva, hogy most jött haza, nem tud bemenni a lakásba a füsttől, már hívott mentőt, tűzoltót. Jöttek is a tűzoltók szirénázva, hat-nyolc kigyúrt* fiatalember, teljes tűzoltószerkóban, mint a filmekben, sisak, oxigénpalack, vizestömlő, walkie-talkie, kikapcsolták az áramot a biztosítószekrényben (így: "Melyik a lakásé?" "Á, csapd le az összeset a gecibe."), behatoltak a lakásba, aminek már az ajtaját se lehetett látni a füsttől, kihozták a nénit, bepakolták a mentőbe, eloltották, amit kell, összepakoltak, elmentek. Hát, le a kalappal, gyerekek, örülök, hogy valami még működik ebben az országban. A néni remélem, jól van, nyilván füstmérgezést kapott, de saját lábán kísérték ki, a ház sértetlen, pár napig füstszagúak lesznek a függönyeink. Utána egy rendőr körbejárta a lakásokat, mindenkit megkérdezett, jól van-e. Nem értek hozzá persze, de kívülről úgy tűnt, higgadtan és hatékonyan dolgoztak, és ezt jó volt látni, nem csak azért, mert a tűzoltóság alapvetően cool, hanem nyilván azért is, mert az elcseszett egészségügyből jövök, valamint nagyon sokat ügyintéztem is mostanában, én már nem is reménykedtem, hogy valakik valahol még értik a dolgukat, lehet rájuk számítani, segítenek megoldani egy vészhelyzetet.
*Johnny szerint manapság viszonylag kevés a riasztás, és ezért egész nap kondiznak. Ezt ő irigykedve mondta, de szerintem nincs ezzel semmi probléma, az lenne a baj, ha egész nap neteznének.
És ha már kultúránál tartunk, most pedig befrissítem az olvasónaplómat így két év után. Van benne néhány félkész bejegyzés, meg még több hiányzó. Lesz, amiről csak két mondatot fogok írni, és lesz, amiről semmit. Komolyan elnézést kérek a feedben olvasóktól.
Megkaptam én is az ukránmedvés díjat IKL-től, köszönöm. Három dolgot kell elárulnom magamról, amit még nem árultam el. Most szerintetek van ilyen? A polgári nevem meg a telefonszámom kivételével, amit még nem írtam ide? Kilenc éve írom ezt a blogot, és már legalább két ilyen játék is megtalált, de lehet, hogy három, amikor elárultam a maradék dolgokat, de megpróbálok valamit kiötölni.
1. Kétszer elloptam könyvet könyvtárból és még mind a kettő nálam van. Az egyik középiskolás koromban történt, amikor megismerkedtem a Csavarhúzós fiúval, aki kétnyelvű nevelést kapott, és bár magyarul beszélt, jobban szeretett németül olvasni. Az arany virágcserép volt a kedvenc könyvem, és kölcsön akartam adni neki, de németül nem volt meg sehol, csak a könyvtárban. Bementem a könyvtárba, betettem a táskámba és kijöttem. A másik egy Garcia Lorca verseskötet, aki a kedvenc költőm volt egy időben, és nem lehetett kapni tőle kötetet. Egyetemi éveim alatt drogprevenciós oktatóként dolgoztam, néha három-négy napra elutaztunk vidéki városokba, ahol koleszokban laktunk és a kolesz könyvtárában ott volt ez a könyv. Megnéztem a cetlijét, az elmúlt kb. tíz évben senki sem vette ki, úgyhogy hazahoztam. Minden azért jutott most eszembe, mert Húgom kölcsönadta az A year to live című, leginkább halálról szóló, buddhista könyvet, amiben azt írják, hogy jó dolog megadni a tartozásaidat, mielőtt meghalsz, és ezt érzelmi síkon is értik, de tárgyi síkon is, a csávó például elmesél egy sztorit, amikor ellopott egy Buddha-szobrot egy boltból, de utána megküldte az árát a boltnak, és erről eszembe jutott, hogy basszus, tényleg, vissza is küldöm ezeket a könyveket a megfelelő könyvtáraknak. Remélem, van ilyen rubrika a leltárban és nem kell miattam hetekig dokumentálniuk.
2. Érvényes GMC (brit orvosi kamara) regisztrációval rendelkezem már egy ideje, melyet nem használok semmire.
3. Intellektuális hanyatlásom ugyan nem mostanában kezdődött, de ezen a téren mindig vannak új távlatok. Régen sosem néztem tévét, nem is volt tévém kilenc évig, és amióta van, azóta is jobbára sorozatok darálására használom, a tévéműsorra csak nagyritkán kapcsolunk át. Azonban az utóbbi időben szórakozásunkká vált a férjemmel, hogy a Maradj talpon! című lyukba leesős vetélkedőt nézzük, ahol trivia-kérdéseket tesznek fel és a helyes válaszból néhány betűt megmutatnak. Mi azzal szórakozunk, hogy olyan szavakat mondunk, lehetőleg a válaszadót megelőzve, ami a betűk tartalmát illetően megfelel a kiírtaknak, de egyáltalán nem válasz a kérdésre, hanem totál hülyeség. (Pl. fodros gallér, _S_ _Ó, és mi azt mondjuk, ZSIDÓ*). És ezen röhögünk. Elég aggasztó.
A díjat pedig továbbadom, nem muszáj megcsinálni, csak ha gondoljátok:
Az a feladat, hogy három dolgot kell megosztani, amit még nem tudunk rólatok, meg ki lehet tenni a macis képet, meg tovább lehet adni három bloggernek.
*Zsabó a helyes megfejtés.
Szóval elmentem vasárnap a Careers in white nevű állásbörzére, ahol orvosokat keresnek külföldre. A kiállítók 80%-a Németországba keresett orvosokat, nagyjából bármilyen orvost, a nyelvtanfolyamot fizetik. Az tutifix, hogy soha az életben nem fogok tudni annyira németül, hogy németül pszichiáterkedjek német betegeken, úgyhogy ezekhez nem mentem oda. Volt még a 3 ismert, Skandináviába közvetítő cég, akik Dániába, Norvégiába és Svédországba keresnek, a pszichiátereket külön imádják, fél éves nyelvtanfolyam előzi meg a munkába állást Budapesten, a nyelvtanfolyamon a házastárs is ingyen részt vehet, a nyelvtanfolyam alatt havi 700 Eurót fizetnek. Megkérdeztem a csajtól, hogy most komolyan, mi a tapasztalat, fél év alatt meg tudnak tanulni a magyarok dánul egy munkaképes szinten? Azt mondta, igen. Mondjuk, kapásból fel tudnék sorolni úgy tíz ismerős pszichiátert, aki megtanult dánul, svédül vagy norvégül és most ott dolgozik, úgyhogy nem lehetetlen. Nekem persze nincs kedvem Skandináviába költözni, sem megtanulni bármelyik nyelven, én kifejezetten arra voltam kíváncsi, hogy angol nyelvterületen mi a pálya.
A németesek közül némelyik ügynökség szívesen kiküldött volna az Arab Emirátusokba, valamint egy darab Angliába közvetítő ügynökség volt, akik az ottani állami egészségügybe közvetítenek teljes állású orvosokat (tehát nem átmeneti munkára, helyetteseket, és nem RMO-kat, hanem állandó meló). Ezeknek feliratkoztam a listájára, hogy hadd küldözgessenek állásajánlatokat. Nem voltak elragadtatva attól, hogy pszichiáter, mert a csaj szerint a brit pszichiátriában protokollok vannak, amit be kell tartani, és a keleteurópai pszichiátereknek ez gyakran nehézséget okoz (hehehehe. azt el tudom képzelni), valamint tényleg kell tudni angolul, és ez is gyakran nehézséget okoz. Nevet és email címet, valamint a diploma évét kellett felírni egy A4-es táblázatba. A táblázatban a fölöttem lévő összes sorban olyan nevek szerepeltek, amik mellett a végzés éve 2012 volt, vagyis ezek a mostani hatodévesek az egyetemen, még nem végeztek, de amint végeznek, már mennek is. Hát, ezek a jóképességű gyerekek se fogják kivenni az epekövemet öregkoromban. Amíg írtam fel magam, odajött egy fiú, és elmondta az ügynökség képviselőjének, hogy nem ő az orvos, hanem az anyukája, akinek van egy gyermekgyógyász, meg még vagy öt másik szakvizsgája, egy gyermekgyógyász és egy természetgyógyász magánrendelése, de most már inkább disszidálni szeretne, mit ajánlanak. Hát azért ez elég aggasztó. Remélem, a szemészem még legalább április 10-éig Magyarországon marad, mert akkorra van hozzá kontroll időpontom.
Szeretném leszögezni, hogy ezekre én kizárólag hobbiból járok, mivel a férjem nem akar disszidálni jelenleg, és nekem sem sürgős, viszont szeretek képben lenni a lehetőségekről, valamint a regisztráltak között kisorsoltak egy iPadet, de nem nyertem meg sajnos.
"Csukott ajtó mögött ül mindig, sokszor van irodán kívül, nem tudni róla semmit. Az a baj a titokzatos főnökkel, hogy akkor sem elérhető, ha gond van. Erőltessünk magunkra nyugalmat, és kezdjük el figyelni a főnököt, akár egy tudós egy titokzatos őserdei állatot." (Használati utasítások főnöktípusokhoz a Díványon.)
Rendben, mostantól követni fogom a Filozófust* egy kamerával tébolydaszerte. És narrálom is majd, David Attenborough modorában. Akkor sem fogom persze kiismerni, de legalább megnyerek vele valami filmfesztivált, az egészen biztos.
*Ő igazából nem klasszikus titokzatos, inkább egy ritka, kevert típus.
