Szóval az a bajom manapság az élettel, mint ami a könyvespolcommal, a retikülömmel, a havi költségvetésemmel, a naptárammal és a ruhásszekrényemmel, vagyis, hogy nem fér bele. Nem fér bele minden, amit akarok, hogy beleférjen. Mindig ez van. Nem férnek el a könyvek a polcomon. Nem férnek el a cipőim (pedig nincs olyan sok, csak játszom az eszemet ezzel a cipőmániával). Nem fér bele a táskámba a sok notesz, pulcsi, könyv, kézkrém, mittudoménmicsoda. Nem fér bele az időmbe, hogy találkozzak ezzel vagy azzal, meg elmenjek kontakttáncra is meg edzeni meg elolvassam a könyveket (amik nem férnek el a polcomon). Mindenfélét csinálok ezekkel a dolgokkal, leselejtezem, kidobálom, ruhákat ajándékozok a bloggerlányoknak, könyveket ajándékozok a munkahelyemnek, cipőket a rászorulóknak, akkor se fogy el, lesz helyette másik, valahonnan megint előjönnek és nem férnek el. Rendet rakok a táskámban, kidobálom belőle a feleslegesen magammal hurcolt dolgokat, pár nap múlva megint tele van. Kíméletlen szigorral nemet mondok programokra, amik helyett másik három ugrik a helyükre. Félrerakok egy könyvet, hogy oké, ezt most nem fogom olvasni, mert másik hattal félben vagyok, erre felhívnak a Pendragonból, hogy megérkezett a Bentall, amit még valamikor januárban vagy mikor rendeltem és már rég elfelejtettem, meg Kislány odaad egy regényt, hogy olvassam el, mert jó. Ó, gondolkodom én mindenfélén, komolyan, hogy vajon mi ez, miért, kinek akarok megfelelni, milyen elköteleződéstől félek, miért ítélem eleve kudarcra magam, mi elől menekülök, egyéb tetszőleges pszichológus-bullshit, de teljesen mindegy, igazából titkos meggyőződésem, hogy nincs semmi bajom, csak kíváncsi vagyok, és mindenbe bele kell néznem és mindent meg kell kóstolnom. Régebben kicsit más volt, régebben egy svédasztalos vacsin is tényleg mindenből ettem egy picit, és író is akartam lenni meg thai masszőr meg jógázni is akartam meg wakeboardozni meg szörfözni meg csipkebogyószörpöt befőzni*, de régebben jobban meg volt mondva, mit csinálhatok és mit nem, iskolába kellett járni meg egyetemre, vagy nem tudom, valahogy nem volt ennyi minden, vagy nem tudtam róluk. De azért a lényeg ugyanaz, kíváncsi vagyok, meg akarom ismerni azt az embert is, el akarom olvasni azt a könyvet is, aztán az a vége, hogy szaladgálás meg pormacskák meg félig-olvasott könyvek, hát ez a helyzet**. Trianon miatt van.
*A világon a legtöbb macera a csipkebogyószörppel van, mert először is csipkebogyót kell szedni, aztán meg jön a végeláthatatlan szenvedés azokkal a kis szőrökkel, nem is csináltam soha.
**Ja, és igazából tudom, hogy majd ezeket az éveket fogom visszasírni, amikor egyedül ülök az öregek otthonában a verandán és a többiekkel nem lehet dumálni, mert mind demensebb nálam és/vagy nagyothall, és csak nézhetem egész nap, ahogy vonulnak a felhők és ördögszekeret görget a szél, hosszú snittek, szomorú, unalmas zene.