Visszajött a phd-dolgozatom az elővéleményezésből, nem kell rajta változtatni, klassz. Én is örültem, amíg meg nem kérdeztem a további teendőimet, amelyek a korábbiaknál nem kevésbé bonyolultak, számtalan izgalmas bürokratikus fordulattal és logisztikai kihívással és fenyegető határidőkkel. Eszembe jutott a Gyűrűk ura befejező része is, amikor legyőzik a szörnyeket, és akkor azt hiszed, hogy már vége, de még nincs, és aztán elbúcsúznak, és akkor azt hiszed, már vége, de még nincs, és akkor még egy órát tart a film, és akkor azt hiszed, hogy vége, de még mindig nincs. Sóhaj.
Különben olyanokat kell csinálni, hogy bevinni a dolgozatból és a közleményekből még négy példányt, aztán kiküldik két opponensnek, akkor azokat fel kell hívni és könyörögni, hogy opponáljanak a nyár közepén szupergyorsan, aztán az ő kérdéseikre választ kell írni, aztán meghívókat és tézisfüzeteket kell nyomtatni nyomdában, aztán van A Védés augusztus végén. Legalábbis ezek azok a teendők, amelyekről tudok, de bizonyára ki fog derülni még ezerkettő.
Meg véletlenül elolvastam Az időutazó feleségét vasárnap újéletkezdés helyett (tudniiliik, mielőtt elindultam volna két hónap kihagyást követően az edzőterembe, levettem a polcról a könyvet, hogy betegyem a táskámba, hogy kölcsönadjam, aztán arra eszméltem, hogy a négyszázadik oldalon tartok és este lett), és elszomorodtam tőle, ezúttal nem amiatt, mint szoktam, hanem más miatt, amit itt nem részletezünk. Ellenben miért is nem lettem inkább Könyvtáros? Szerintem tök jó könyvtáros lennék, most nem azért, bár rendszerető nem vagyok, de remekül át tudok látni rendszereket, imádom a könyveket (úgy is, mint történetek és információforrások, és úgy is, mint tárgyak), és alapvetően az embereket is szeretem. Nem beszélve arról, hogy a múltkor a könyvtárosunk, miközben orosz nyelvű neuropszichológia könyvekkel traktált (nem tudok oroszul*), fél órán át fejtegette, hogy mennyire szereti a munkáját. Szerintem egyébként azért nem lettem, mert nem tudtam, hogy létezik ilyen, vagyis, hogy a könyvtár az tényleg egy külön szakma, és az általam látott könyvtárosok egyáltalán nem voltak menők. Azok a boldogtalan, szemüveges vénkisasszonyok, akik tovatűnő fiatalságuk felett érzett dühük minden keserűségével csapdosták az olvasójegyemet a kisvárosi gyermekkönyvtár pultján, hát nem igazán hasonlítottak Henry DeTamble-re**.
Hát mindegy, ami egyszer volt, újra nem jön el, kénytelen leszek mégiscsak négy példányban bevinni holnap a dolgozatomat és közleményeimet a titkárságra.
*Illetve kb. annyit tudok, mint a korombeli magyar lakosság nagy része, azazhogy nyikto nye at szúszujet.
**Henry DeTamble Az időutazó feleségében szerepel, könyvtáros, nagyon cool, és még véletlenül sem néz ki úgy, mint ez a csávó.