Most keltem fel (azaz délben), kicsit összezavarta az alvásciklusomat a pénteki buli. Elötte még rohangáltam kissé a városban, meglátogattam apukámat a hajón (tengerész), meg Lillát a munkahelyén (gyerekgyógyász). Egyébként klassz lehet egy olyan helyen dolgozni, ahol narancssárga tehenek meg lila vízilovak vannak a falra festve a lépcsöházban, nem értem, miért csak gyerekosztályokon lehetséges a ilyesmi, szerintem a pszichiátrián is ugyanolyan népszerü lenne.
A buli végül klassz volt, és kissé más megvilágításba kerültek számomra bizonyos dolgok, amiröl végképp nagyon szívesen írnék itt, ám sajnos megfogadtam. Mindenesetre, kicsit jobban érzem magam, kicsit meg talán rosszabbul, ám semmiképpen sem hibásnak. De...szeretem a barátaimat, föleg. Mindenféle interperszonális élmény ellenére a legemlékezetesebb pillanat mégis az volt, amikor felébredtünk a pasimmal Kolléga nappalijában, és némi folyadék- és algopyrinpótlás után a hazamenetel mellett döntöttünk. Szóval taxit hívtunk és gyanútlanul kiléptünk az utcára, ahol a lakás szürke félhomálya és néma csendje után mellbevágóan ragyogó napsütés, rohangáló emberek meg a hatsávos úton száguldozó autók fogadtak. Álltunk döbbenten, hunyorogva.
Bright: - Ez milyen bolygó?
isolde: - A mienk, csak reggel kilenc van.
Bright: - Idöhurokba kerültünk?
Aztán aludtunk, meg pizzáztunk, jut eszembe, Ákos még a bulin megjegyezte, hogy hogy meghíztam, de különösebben nem izgattam fel magam ezúttal. (Bár szerintem illetlenség ilyet mondani egy nönek, akárhány kiló.) Most pedig elmegyek a lakásomba, elhozom a nyári kollekciót, aztán átültetem a virágaimat.
Peace, flowers, freedom, happiness.