És vajon tudjátok, mi az a paralellepipedon?
Na jó, ez könnyű, és hogy mi az a kacifánt? Egy állat? Egy fodros, mókusméretű elefánt? Vagy?

By the way manapság a női versengésen gondolkodom, és nem egy, hanem legalább öt kortárs eset kapcsán, amelyek közül nem is mindegyikben (hogy lehet ez???) én vagyok a főszereplő (...hogyan lehetséges ez vajon? nem én vagyok a főszereplő? a saját blogomban???)
Szóval, vegyünk például két lányt, vegyük őket az én múltamból, mondjuk, Sziporka és isolde, jóban vannak. És akkor felüti a fejét egy Kolléga, aki neveltetéséből adódóan a szőke, vékony, a tündérmesék nőalakjaira emlékeztető hölgyeket részesíti előnyben, és: semmi sem történik. Úgy értem: nincs versengés, de lehetett volna. Sziporka nem lesz Kolléga nője, nem is akar; isolde sem lesz, pedig szeretett volna; továbbra is jóban vannak, de valami volt, egy pár hónap, amikor isolde inkább Sziporka szeretett volna lenni. De nem versengés volt. Akkor mi?
Vagy Niké és isolde, a szituáció same, same, but different, és bonyolultabb, mert isolde nemcsak szereti Nikét, de képtelen féltékeny lenni, pedig időnként esetleg megkívánná a helyzet. Nulla versengés, és tudom, miért: egészen másik kategória. Olyan nincs, hogy én jobban zongorázom, mint ahogy te síelsz. Nincs versengés, de akkor mi?
Vagy volt két lány, mondjuk legyenek Simon és Garfunkel Teréz és Bridget. Barátnők, amióta világ a világ, nem hajtanának egymás pasijára. Csak icipicit flörtöl Bridget a Teréz pasijával, dehát mindenkivel szokott; és csak egyszer rémálmodja Teréz, hogy a pasija lelépett Bridgettel, barátnők voltak és lesznek, Terézt imádja a pasija, nincs versengés. Akkor mi van?
És amikor angeleyes kifejtette nekem a folyosón, hogy párkapcsolatban nem kívánatosak a pasinak a nőnemű "barátok"? Volt hozzá egy saját története, de azt nem ismerem. Lelkesen tiltakoztam persze, nekem nem volt ilyen történetem, van viszont fiúnemű jóbarátom, talán megkérdezhetnénk a nőjét.
És persze, a többkötetnyi szakirodalmat kívánó voltbarátnő-szitu, amit legeslegelső szerelmem, Barni idejében neveztem el Anita-komplexusnak. Anita, az előttem-volt barátnő ugyanis gyönyörű, hosszú hajat viselt, és tudott énekelni a hüje kurva. Én nem tudok, és ennyi elég volt, hogy örök életemre féltékeny legyek Anitára, bár sosem akart visszajönni, nem volt versengés, és egyáltalán. És ahogy öregszünk, ez csak rosszabb lesz: Anitával úgy kb 3 hetet járt Barni énelőttem, Balázska három évig volt előttem másvalakivel, Göri már hét éve K.-val élt, amikor jöttem én. És akkor gyanútlanul betölti az emberlány a huszonhatot, és előbukkannak olyan pasik, akiknek a múltjában nem holmi szépenéneklő, vagy kerámikus, vagy hipertoleráns exbarátnő szerepel, hanem mindjárt exfeleség. Ne értsük félre, jelenleg semmi bajom ettől, de volt, és akkor sem volt rá semmi okom. Nem volt versenyszituáció. Nem volt féltékenységre ok. 

Fenti esetismertetések alapján a következő konklúziókra jutottam:
1. A női versengés szubjektív érzésének kialakulásához semmilyen, versenyszituációra akár csak hasonlító helyzetre nincs szükség.
2. A féltékenység semmilyen fizikai törvényt nem tisztel, beleértve a gravitációra az időre vonatkozóakat is. A féltékenység időutazásra képes.
3. Fenti két jelenség nem jósolható meg a szereplők egymáshoz való viszonyából, a szereplők képességeiből vagy - megkockáztatom - alapszemélyiségéből.

Megj.: A szerző gyűlöli a féltékenységnek minden formáját, akár gyakorlója, akár áldozata annak. A nők közötti irreális versengés, az indokolatlan féltékenység túlfejlett emberi agyunk csökevényes terméke, egy ősi evolúciós érzelmi mechanizmus megcsúfolása, amely mindemellett logikátlan, kezelhetetlen, és a fizika törvényeivel ellentmondó jelenség. Ha Ön is segíteni szeretné az emberiség érdekében folytatott kutatásainkat, vagy adományával támogatná isolde "Bölcsességek" rovatát, kérem, jegyezze fel az alábbi bankszámlaszámot.