And I cannot text you with a drink in my hand, eh?

2010.07.11. 12:05 - címkék: - komment

Mert azt gondolná az ember, hogy majd hiányozni fog a rivaldafény meg a pozitív visszajelzés, meg hogy közönség előtt éljem a kis életemet, de nem, nem az hiányzik, vagyis máshogyan hiányzik az. Nem az van, amit Lam kérdezett, hogy "és nem érzed láthatatlannak magad?", hát nem érzem láthatatlannak magam a nembloggerkedéstől, ami azt illeti, én épphogy mindig folyamatosan túlságosan láthatónak érzem magam, én kérem a Kígyó évében születtem, én szeretek megbújni az árnyékban és onnan figyelni az emberek mozgását és szövögetni terveimet. Én nem szeretek ennyire látható lenni, attól paranoid leszek, én azt szeretném, ha ezerháromszáz helyett megint max ötven ember olvasna, harminc olyan, akit szeretek az életben is, meg húsz olyan, akivel soha az életben nem fogok találkozni, utóbbiak be is szólhatnak. Én álnéven szeretek írni, nekem nem való ez a névvel-arccal lecsupaszítom a lelkemet előttetek a színpadon, én nem a Cseh Tamás vagyok, én nem egy akármilyen nárcisztikus vagyok, hanem egy ügyesen disszimuláló, de attól még szociális fóbiás nárcisztikus. Legyenek elragadtatva tőlem a hátam mögött, hogy én tényleg egészen véletlenül visszahalljam valakitől, aki nem is tudja, hogy rólam beszél.

Ami hiányzik, az a narratív szelfem, az az, hogy akkor tudom, mi történik velem és hogy vagyok, ha szavakat csinálok belőle és mondatokat. Addig nem tudom, mi van. És persze, nyilván a szavak önmagukban nem fontosak, nem attól vagyok 'én', hogy van nevem, meg ezt írom meg ezt mondom. Attól, hogy nem formálok belőle szavakat, még van kezem meg lábam meg neurotranszmitterek az agyamban, amiktől boldog vagyok meg szomorú meg meglepett, hogy csak néhány alapérzelmet említsek, meg kötődöm meg működöm valahogyan, amit úgysem lehet teljesen leírni szavakkal, illetve akármit mondasz és akármit írsz, az mindig kevés, hogy továbbra is klasszikusokat idézzek. Hiányzik az, hogy leírjam, mi van a fejemben, mert így nem tudom, hogy érzem magam és hogy vagyok és mit gondolok. A naplóírás eleve terápiás eszköz, dehát minden pszichoterápiás módszer alapja, hogy mondatokban megfogalmazod heti ötven percben, hogy mi van veled és ki vagy te. Mondatok nélkül elvesztünk. Én legalábbis el.

Ezen a ponton aztán felmerül, hogy írjak-e ismét naplót füzetbe, dehát tudjuk, hogy van ez, once a blogger, always a blogger, az másfajta írás, közönségnek máshogy fogalmazunk, meg hát <dívásan homlokra szorított kézhát> a rivaldafény. Akik kötelességüknek éreznék felhívni figyelmemet a jelen bejegyzésben rejlő, a rivaldafénnyel kapcsolatos ambivalenciára, annak elmondanám, hogy ellentétes érzelmeket egyidőben érezni szabad, sőt, saját ambivalens érzéseinkkel tisztában lenni az érett személyiség ismertetőjele; valamint lásd 1. ábra.

2010.07.07. 15:40 - címkék: - komment

i: - Begöndöríttetem a hajamat.

Húgom: - Minek??!!!

i: - Mert unom az életemet.

Húgom: - Csináltass tetkót.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása