Furcsa dolgok

2016.10.14. 09:07 - címkék: Címkék: terhesség nyafogás -

Voltam hathetes kontrollon, minden jó, megint nem tudtam, hány kg vagyok, de megdicsértek, hogy jól nézek ki, és az ultrahangom, a méhszájam és a gátsebem is. Teljesen fel vagyok villanyozva, attól, hogy egyedül flangáltam a városban gyerekek nélkül, meg attól, hogy ott volt a rendelőben egy terhesnő CTG-n, ilyenkor kihallatszanak a paraván mögül a kis magzati szívhangok, és annyira boldog voltam, hogy nem én vagyok az. Nekem már nem kell szülni többet, beteljesítettem a princípiumot és megúsztam élve. 

Még a terhesség vége felé jöttem rá különben, hogy nem csak a kényelmetlenség miatt nincs kedvem szülni, hanem van egy másik része is, és elnézést, amikor majd mindjárt túl spirituális, egyben bizarr leszek. Az volt, hogy itt volt É. és elmesélte, hogy a barátnője problémamentes terhességet követően extrém kis súlyú koraszülött babát szült, és ez mennyire félelmetes és szomorú, én meg kapásból azzal reagáltam, hogy hát igen, a terhesség meg a szülés az olyan, hogy bármikor bármi történhet. A bármikor bármi alatt pedig azt értem, hogy Élet és Halál, hogy túl közel megyünk ehhez a témához, és sokkal jobban tudatosul az emberben, hogy milyen kis esendő izékék vagyunk. A szülés is egy életveszélyes üzem - tudom, hogy természetes meg minden, és ma csak évi néhány nő hal bele (17/100000 fő/év), de azt is tudom, hogy van lepényleválás meg méhatónia meg köldökzsinór-előreesés, amik potenciálisan életveszélyes dolgok részben baba, részben anya számára (a babahalálozás több, az 400/100000 kb). És van még persze egy csomó nem életveszélyes szövődmény is, a kórházban az összes szobatársamnak volt valami nyűgje. 

És az életveszélyen felül még az is van, hogy a szüléshez arra a pár órára át kell változni, bele kell menni a módosult tudatállapotba, ahol csak te vagy és a fájdalom, és átmenetileg a gondolkodó emberi lényből kiszolgáltatott, vérző, nyüszítő emlősállattá kell változni. És rájöttem, hogy tökre nincs kedvem életveszélyben lévő emlősállattá változni. 

És aztán ezek miatt elkezdtem úgy gondolni a szülésre, mint egy ilyen küldetésre az Odaátra. Hogy át kell változnom egy Valamivé, ami át tud menni az alvilági folyó túlpartjára és át tud onnan hozni egy Életet. Úgy képzelte el az agyam az Életet, mint ilyen kis világító gömböcskéket, amikben van egy kis pötty, mint a halikrák a Némó nyomában elején: le kell mennem a tenger mélyén lévő árok mélyére és onnan felhoznom egy ilyet. Ez veszélyes, rám nézve is, és a kis valami is igen törékeny, és egyedül kell mennem. A többiek - a férjem, az orvos, a szülésznő - csak fogják a biztosítókötelem végét és walkie-talkie-n beszélnek hozzám, de ők fent maradnak a csónakban. Nyilván rengeteget számít, hogy ott vannak-e és hogy jók-e, de lemenni attól még nekem kell. Néha meg úgy gondoltam rá, mint átmenni egy dimenziókapun, mint a Stranger Thingsben, amikor egy pasast biztosítókötélen átküldenek. 

Aztán velem maradt ez a gondolatmenet és a szülés közben, két fájás között is mindig arra gondoltam, hogy minden fájással lejjebb ereszkedünk a Tenger Alatti Árokba, ahol a kis izékék vannak, és ott vár rám egy kis izéke, hogy mikor megyek már érte. Mert már tudja, hogy ő az én kis világító gömböcském, így nincs visszaút, fel kell hoznom. Így aztán a fájásszünetekben mindig vettem egy nagy levegőt és azt mondtam magamban, "jól van, lemegyek érted", és elképzeltem, hogy minden fájással pár méternyit ereszkedünk lefele. Amihez rohadtul nincs kedvem, de muszáj. 

A sikeres Küldetés után aztán pár hétig még érzi az ember az utóhatásait - a nő vérzik, a gyereknek meg egy fura madzag lóg ki a hasfalán keresztül, amin Odaát a tápanyagot kapta (köldökcsonk). Ezek aztán lassan elmúlnak, és szép fokozatosan mindenki emberi formát nyer: én is visszanyerem az emberi formámat, kiesik a gátsebből a varrat, összemegy a hasam, a babának benő a köldöke és értelmes fejet vág. Ma már mosolygott is, és nem csak sír, hanem mondja, hogy "heö!", azaz végérvényesen az emberré válás útjára lépett. . 

Lucia meg azt kérdezte a múltkor, hogy előállhatna-e olyan élethelyzet, amikor nagyon szeretnék egy harmadik gyereket, és mondtam, hogy nem hiszem. Nem azért, mert szörnyű lett volna terheskedni meg szülni, mert egyáltalán nem volt szörnyű, hanem embert próbáló, ugyanakkor végtelenül izgalmas kaland. Csak hát úgy érzem, bennem két ilyen küldetés volt, nem megyek le többet. Persze, ha véletlenül becsúszik, bizonyára megtartjuk, de negyven fölött, két gyerekkel inkább majd a meglévőkkel szeretnék foglalkozni. 

A szülésről lesz szó

2016.09.04. 14:55 - címkék: Címkék: terhesség nyafogás Fiú -

Tehát becsengettünk hétfő hajnali fél háromkor a "szülőszoba" feliratú ajtón, kijött egy kissé barátságtalan hölgy, végigmért - kilenchónapos terhes nő, apuka, bőrönd - majd barátságtalanul megkérdezte: "miben segíthetek?". Nem mondtam azt neki, hogy húsz deka párizsit kérek, mert úrinő vagyok, ehelyett azt mondtam, jöttünk szülni. Még megkérdezte a folyosón, mi a panaszom és ki a választott orvosom, majd miután ezekre helyes választ adtam, beengedett. Akkor kb. 5 órája voltak 4, majd 3 perces rendszeres fájásaim, és ezzel már be szokás menni a kórházba, pedig egyáltalán nem volt kedvem, húztam az időt, hajnali fél kettőkor még nutellás zsömlét ettem, két fájás között streak freeze-t állítottam be a duolingo-n, és sokkal szívesebben vajúdtam volna otthon, de egyrészt azt mondta a telefonban a szülésznőm, menjek, ilyenkor már illik egy CTG-t is csinálni, másrészt egy barátnőm pár hete megszült így véletlenül otthon, mire kiért a mentő.

A barátságtalan hölgy aztán behívott engem, a férjemet leültette kint, rám tette a CTG-t, később kerített egy barátságtalan ügyeletes orvost, aki megállapította, hogy zárt a méhszájam, kikérdezett, mondtam, hogy este 10 óta vannak rendszeres, 3-4 perces fájásaim, erre beleírta a kórlapomba, hogy rendszertelen fájásai vannak este 10 óta. Később a zárójelentésembe is ez került, szóval én lettem az a nő, aki rendszertelen fájásokkal és zárt méhszájjal becsenget hajnal háromkor. Whatever. Ezt követően alá kellett írnom egy háromoldalas tájékoztató és beleegyező nyilatkozat utolsó oldalát - miután aláírás helyett tanácstalanul forgattam a kezemben, keresve a szöveget, odaadta az előző három oldalt is, így a főcímeket legalább átfutottam, arról szólt, hogy mindenbe beleegyezem, amibe csak lehet.

A doktornő eközben többször is frusztrációját és csalódottságát fejezte ki irányomba, amiért nem tudtam fejből, hány kg vagyok (nem jutott eszembe, hogy megnézzük a kiskönyvemben, mert a védőnő amúgy le szokott mérni), nem találtam rögvest a hepatitis szűrésem leletét papíron (ami amúgy benne van a gépben, ami előtt épp ült), és egyébként is furcsa, nehezen vizsgálható helyen volt a méhszájam, biztos volt méhszájműtétem (nem volt). A cselekmény egy pontján rájött, hogy onnan vagyok ismerős, hogy egyetemen én oktattam pszichiátriára. Orvosi kommunikációra nem én oktattam. Úgy 40 perc után közölték, hogy akkor vegyem fel itt ezt a kórházi hálóinget, bevezettek konkrétan ugyanabba a szobába, ahol a Lányt is szültem, kikötöttek a baba szívhangját és a fájások erősségét mérő géphez, behívták a férjemet is és utasítottak, hogy számoljam és írjam a fájások hosszát és gyakoriságát - ez némiképp meglepett, mivel épp azt számolta a gép is, amire épp rákötöttek, szépen látszott a papíron, de azért számoltam egy fél óráig, aztán abbahagytam, senki sem hiányolta.

Ezen a ponton azért komolyabban felmerült bennem, hogy most hazamegyek, mégis mit keresek zárt méhszájjal kórházi hálóingben hanyattfekve gépekre kötve? A baba szívhangja tök jó, mozog is, otthon meg legalább néha felállhatok és sétálhatok a lakásban és nem csesznek le vadidegenek mindenért. Meg is kérdeztem illemtudóan, hazamehetek-e, de azt mondták, nem, és a műszerekről se vesznek le, amíg meg nem szülök, ellenben nyugodtan felállhatok és sétálhatok fél métert, ameddig enged a vezeték. Szóval csapdába estem. Nagyon szomorú voltam ezen a ponton. Le is csökkentek a fájásaim, gyakoriságban nem, csak erősségben. Idegi alapon. De legalább rájöttem, hogy innen most már csak úgy szabadulhatok, ha megszülök.

Később csodák csodája mégis tágult a méhszájam két ujjnyira, úgyhogy behívták a szülésznőmet, később az orvosomat. Pont, mint a Lánynál, reggel 5 körül megrepesztették a magzatburkot, abból kiderült, hogy mekóniumos a magzatvíz - akkor pedig záros időn belül meg kell szülni, mert annak a jele, hogy bent már nem érzi jól magát a baba. Úgyhogy rám kötöttek oxitocint, amiből alig folyt be valamennyi, máris brutál felerősödtek a fájások, időnként könyörögtem fájdalomcsillapítóért, egy ponton felvetettem, hogy megcsászározhatnának, de nem vettek komolyan, aztán egyszer csak megéreztem a fejét - az egy nagyon tipikus, égető érzés, és akkor lehet tudni hogy már nincs visszaút.

Kibújt, leszívták belőle a magzatvizet, elvitték, de aztán visszahozták és meg tudtam fogdozni meg mellre tudtam cuppantani, aztán elvitték, hogy kapjon antibiotikumot - ezt a gyerekintenzíven adják, és utána onnan lehozzák a csecsemőosztályra, ott is megvizsgálják, és utána majd onnan kihozzák nekem. Így kaptam meg a fél kilenckor született gyereket délután kettőkor. Ehhez már hozzá voltam szokva a Lánynál, nem is számítottam másra és csak kicsit bosszantott, hogy soha senki nem mond semmit azon kívül, hogy "menjen vissza a szobájába, anyuka".

Ami a szülést illeti, jé, basszus, tényleg nem emlékeztem, hogy ez ennyire fájdalmas, pedig biztos a múltkor is fájt. A szülésznőm aranyos volt, de a múltkorinál valóban fiatalabb és éreztem rajta, hogy néha elbizonytalanodik, nem volt annyira stabil pont. Az orvosom a múltkorihoz hasonló laissez faire stílust tolta - hogy mondjuk a kitolási szakasz kezdetén még kimegy valahova, aztán bejön és tök nyugisan kezdi összerakni a szívót, miközben már kilátszik a gyerek haja. Persze, valóban össze kell rakni a szívót, és mit izguljon, mégis valahogy az az érzés volt, mint amikor zuhan a repülő és a másodkapitány nekiáll ráérősen megszerelni a pohártartót - de jól vagyunk és ez a lényeg. A férjem pont úgy viselkedett, ahogy kell, biztatott és lehetett bele kapaszkodni.

Összesen hat óra telt el a kórházba érkezés és a születés között, ami valóban kevesebb idő a múltkorinál, mégis intenzívebbnek tűnt, a Lánynál volt egy hosszú pihenő az epidurál miatt, itt ilyen nem volt. A szülést követő fő érzésem most az volt, hogy végre túl vagyunk rajta, többet inkább ne csináljunk ilyet.

A kórházi tartózkodás alatt ezúttal rutinosként a csecsemős nővérek szoptatási tanácsai helyett (három óránként öt percre kell mellre tenni a pólyában lévő babát, amúgy cukros vizet kapjon) a La Leche Liga protokollt követtem (szoptassam konstans egyfolytában), így nagyon hamar lett tejem, a baba meg eszik, mint a gép, szépen lemértem nekik, mennyit eszik egy-egy alkalommal, a főnővér megítélte, hogy a pantone színskála alapján sárgasága nem haladja meg a normális szintet, így három nap után hazajöhettünk.

Egy ponton túl már inkább röhögtem a kórházi személyzet stílusán, voltak köztük teljesen normális, kedves és segítőkész nővérek, és volt az, amikor a kétágyas, fizetős szobában (tízezer/fő/éj) a szobatársammal egyetértésben fél méterrel odébb tettük az asztalt, hogy jobban el lehessen férni, és akkor bejött egy húszévesforma leány, köszönés helyett az áthelyezett asztalra mutatott és konzervatívabb kutyaidomárok stílusában rám förmedt, hogy "AZ OTT MI?!!!". Először azt hittem, kiborítottunk valamit, esetleg cserepesnövényt hozott be a szobatársam vagy élőhalat, de kiderült, hogy csak az asztalra gondol - szerintem vicces, hogy ha orvosi mivoltomban járok arra, akkor ugyanez a kiscsaj szépen köszönne és adjunktusasszonyozna, dehát, mint innen már tudjuk, "más a szakmai kapcsolat és merőben más a privát jó modor".

Itthon lenni meg szuper, a gyerekek elképesztően cukik, most például mindkettő alszik. 

T plusz egy nap

2016.08.28. 08:36 - címkék: Címkék: terhesség nyafogás Fiú -

Elmegyek thai kajáért, az a múltkor is bevált. 

Keksz, normalitás

2016.08.24. 10:10 - címkék: Címkék: kaja terhesség emberek nyafogás -

Gyakori tanács, hogy a kismama terhessége utolsó napjaiban főzzön és fagyasszon le finom és tápláló ételeket, amikre majd boldogan rátalálhat a gyermek születése utáni egy hétben, úgyhogy sütöttem és lefagyasztottam két doboz nutellás-banános-zabpelyhes kekszet. Meg rájöttem, hogy nem is péntekre vagyok kiírva, hanem szombatra. Mindenórás kismamához képest különben egész virgonc vagyok, tegnap is elmentem boltba, piacra, postára, és a turkálóba a Lánynak nadrágért, meg sütöttem kekszet, meg megcsináltam az irodalomjegyzéket a tankönyvfejezethez, de a normál önmagamhoz képest azért totál le vagyok lassulva, szellemileg is, lista nélkül képtelen lennék bevásárolni, mert két dolgot tudok megjegyezni, a harmadikat már elfelejtem. 

És még ezt akartam mutatni, úristen, de cuki, milyen kár, hogy tizen-huszonéves koromban nem volt meg, kiraktam volna a falra. Mármint kinyomtatva. A szobafalra, nem a facebookra.

tumblr_ocdjafrcpx1tdh3dao1_500.jpg

Sigourney Weaver's high school yearbook page (1967), innen

"- És, mikorra várod? - Péntekre."

2016.08.23. 13:15 - címkék: Címkék: munka terhesség -

Érdekes párhuzam, hogy az előző szülésem előtti napokban, amikor már jóslófájásaim voltak, szakmai cikkemet dolgoztam át reviewer-eknek válaszolgatva, most meg egy korábban írt és az utóbbi 5 évben picit elavulttá vált* tankönyvfejezetet a szakmai lektor megjegyzései mentén. Mindez ugyanakkor kevésbé a szakmai elhivatottságomat, mint inkább az Utolsó Pillanatra Hagyásra való hajlamomat jelzi. 

*Á, nyugi, nem fejlődik ennyire gyorsan a pszichiátria/pszichoterápia, csak közben kijött a DSM-5 és anno még a IV. alapján írtam. 

T mínusz 17 nap

2016.08.10. 13:50 - címkék: Címkék: terhesség -

Nem a thai helyre mentünk tegnap, mert az a. nem szereti --> kitalálom, hogy ma rendelek magamnak thai kaját a helyről, amit D. nemrég javasolt --> kiderül, hogy ide már pont nem szállítanak --> kitalálom, hogy ha már így beleéltem magam, akkor rendelek helyette indiai kaját --> megrendelem az indiai kaját --> eszembe jut, hogy D. anno pontosan így szült: elment thai kaját enni egy helyre, amit én javasoltam neki, de megszűnt a hely, ezért helyette elment indiai kaját enni és pár óra múlva már vajúdott is (van egy ilyen néphit, hogy a csípős kaja beindítja a szülést) --> ÚRISTEN DEHÁT MÉG NEM SZÜLHETEK, NEM SZKENNELTEM BE A TERHESKISKÖNYVEMET A KÖNYVELŐNEK AZ ANYASÁGI TÁMOGATÁSOKHOZ!!! --> megyek a Goprintbe szkennelni. 

Nyafogás

2016.08.09. 13:03 - címkék: Címkék: terhesség nyafogás -

Különben meg szomorú vagyok, mert mindjárt vége a nyárnak, és olyan hülye nyár volt ez. Eleinte még dolgoztam, bár fokozatosan elmúlt, júniusban már abbahagytam a magánrendelést, júliusban pedig megírtam rengeteg cikket a két helyre, ahová cikkeket írok, hogy augusztusban (illetve a másik helyen decemberig) már ne kelljen dolgozni. És mindig azt hittem, hogy na, majd ha ezzel végzek, akkor rengeteg időm lesz és pihenni fogok, és ez a pillanat sose jött el. Közben kellett kicsit a húgom lakásfelújításával foglalkozni, praktikerbe járni, ilyesmi, aztán meg a terhesség előrehaladtával egyre több lett az azzal kapcsolatos ügyintézés: védőnő, szülésznő, háziorvos, nőgyógyász, betegállományospapír, gyes- és társai igénylés és ahhoz papírok intézése. Mindehhez pedig egyre veszítek a tempómból és a hatékonyságomból, és olyan dolgok, amiket rendes körülmények között másfél óra alatt elintéznék, ezer évig tartanak, mert melegem van és 90/60 a vérnyomásom és egyszerűen sokkal lassabban megyek az utcán, mint máskor.

Szóval vártam-vártam, hogy a teendőlistámon majd ne legyen semmi, dehát még mindig van. Erről persze én is tehetek, mert nem lett volna feltétlenül muszáj befőznöm 25 kg sárgabarackot, később kétféle áfonyalekvárt (az első nem sikerült elég jól), egy szeder-áfonya-lekvárt, egy vaníliás őszibaracklekvárt és egy vagon paradicsomszószt meg gesztenyekrémet, de ez végül is nem teendő, hanem egy hasznos hobbi.

És nem voltunk igazán nyaralni sem, csak egy hétvégét a Balatonnál a barátnőimmel. Sok időt töltöttünk Sopronban, ami klassz volt, de ott anyukámnál laktunk, a Lány és én, míg a férjem Pesten dolgozott, szóval jó, de nem nyaralás. Aztán nyaraltunk egy hetet hármasban is Sopronban, akkor voltunk végig betegek (hányósvírus) és a szobában fetrengtünk főként. Messzire nem akartunk utazni, egyrészt nincs pénzünk, másrészt így pár héttel a szülésre kiírt időpont előtt én már nem utazgatok olyan bátran, nem akarok a horvát tengerparton szülni, pláne, mivel nincs autónk (ami amúgy nem zavar, direkt nincs, de pl. pár napos újszülöttel már nem lenne kedvem országok között tömegközlekedni). És így augusztusra meg már amúgy is nagyon terhes lettem*, a strandon nem tudok sokáig feküdni, mert mindenhogyan kényelmetlen, a melegben melegem van, gyalogolni kevesebbet tudok, stb. Jó, én azt értem, hogy ez a lelassulás időszaka és meg kell engedni magunknak, hogy most ez egy ilyen életszakasz és nem rohangálni kell, hanem a hintaszékben átszellemült mosollyal meditálni, de számomra mindez a nyár élvezetének rovására megy. Gondoltam, hogy szerdán kimegyek Szigetre Skunk Anansie-ra, csak hát nem élvezném, mert egyszerűen nem tudok annyit állni, ameddig egy koncert tart. Mármint az alacsony vérnyomásom miatt nem tudok, a lábamnak nincs baja. Meg lehet, hogy a babának árt a zaj is, nem néztem utána. 

Lesz például majd a házassági évfordulónk, amire eredetileg terveztük, hogy rendezünk egy nagy bulit, végül nem rendeztünk, mert annyira közel van a dátum a szüléshez, a 39. hétre az ember nem rendez bulit, mert vagy nem tud rá elmenni, mert pont szül, vagy el tud, de úgyis csak üldögélni bír (arról ne is beszéljünk, hogy nem ihat). Akkor kitaláltuk, hogy kiveszünk egy nap szabit, amit majd jól eltöltünk valahogy, anyósom vigyáz a Lányra, mi meg elmegyünk, ööö... kirándulni nem, wellnessbe-fürdőbe nem, az ilyen budapesti strandokat amúgy is utálom, bocs, a moziban nincs semmi, és tankot vezetni gyanítom, hogy szintén nem a 39. terhességi héten kellene (bár nyilván remek fotók készülnének, csak sztem be sem férnék a tankba). 

A Lánnyal is már olyan jól el lehet lenni, épp most lett akkora, hogy lehet vele kézen fogva menni helyekre, és szeret BKV-hajózni is, meg az állatkertet, Margitszigetet, Velencei-tavat, és az is frusztrál, hogy ezekhez se vagyok már elég mozgékony, persze azért megyek vele, de kettőnk közül én vagyok az, akinek melege van, elfáradt, szomjas, vagy épp állandóan pisilnie kell, és nem tud rendesen leülni a homokozóba homokozni, és nem tudom őt sem cipelni, ha elfárad. Ezért is szomorú vagyok, mert kevesebb időt tudunk majd együtt tölteni, és a most együtt töltött idő sem teljesen gondtalan már. És szerintem ezért haragszik is rám a kis Lány, legalábbis egy csomót veszekszik velem hülyeségeken. 

Ja, a lakásunkat egyébként imádom, a teraszt is meg a belsejét is, szóval szívesen időzök itthon is, csak hát a szemközti épületet egész nyáron építik, azaz munkaidőben full hangerőn mennek mindenféle munkagépek. 

Aztán pedig mindjárt itt lesz egy csecsemő és közben a Lány ovis lesz, szóval az az érzésem, hogy mindkettőnkre - mármint rám is és a kis Lányra is - nehéz idők várnak, és ennek folyományaként természetesen a férjemre is nehéz idők várnak. Szóval jó lett volna legalább a nyár egy részét gondtalan, tengerparti dögléssel tölteni. 

Mindehhez ez egy tervezett és tökéletesen panaszmentes terhesség, egy remek lakásban lakunk a világ legkényelmesebb környékén, egy jó fej, okos, vicces és egészséges férjem van, és egy jó fej, okos, vicces és egészséges kislányom, meg munkám, hobbim, barátaim és robotporszívóm (hell, yeah), szóval bele sem merek gondolni, akkor mennyit rinyálnék, ha még valami problémám is lenne. 

*Jelenleg a 37. héten tartok, ez az a hét, amikortól már gyakorlatilag készen van a baba, bármikor megszülethet, ha akar (és amúgy 40 hétig tart egy terhesség).  

Amelyben megijedtem a szüléstől

2016.07.14. 16:42 - címkék: Címkék: terhesség -

Szülésről lesz szó, csak szólok. 

Tegnap kiderült számomra, hogy a szülésznő, akivel három évvel ezelőtt szültem, már nem dolgozik ott, márpedig én eddig abban a reményben terheskedtem, hogy majd megint szülhetek nála. Semmi különös, de normális volt, biztatott, bátorított, adott kis tippeket, hogy mikor álljak fel, sétáljak, forogjak, mittudoménmi, hogy jobban menjen, meg szólt az orvosnak, ha kellett. Megnyugtatónak találtam, hogy végig ott van egy barátságos személy, aki már sok ilyet látott. A két orvos is nyilván látott már, de ők értelemszerűen nincsenek ott végig, meg az nem orvosi feladat, hogy fogják a lábadat kitolás közben; a férjem meg bátran kitartott, de ő még nálam is kevesebb szülést látott ezidáig. Szóval szerintem a szülésznő az nagyon nem mindegy.

Lehet, hogy az új szülésznő is jó fej persze, csak még nem láttam, és a magyar egészségügy ismeretében az a félelmem van, hogy akkora mázlim nem lehet, hogy kétszer egymás után normális szülésznőt fogok ki. Most ugyanis elsősorban az határolta be a választást, hogy ki nem lesz szabin augusztusban. 

Félelmeim a szüléssel kapcsolatban: 
- a szülésznő idegbeteg lesz, rám is átragasztja, lecsesz, ha hangosan jajgatok, ezektől beszorongok és majd nem tágulok rendesen és a végén megcsászároznak egy ilyen hülyeség miatt
- a szülésznő tapasztalatlan lesz és szakmailag nem lesz a topon, mittudomén, rosszul értelmezi a CTG-t, túl hamar riasztja az orvost, sürgetnek és a végén megcsászároznak sietségből, vagy túl sok oxitocint nyomnak rám és túl gyorsan szülök és szétszakadok vagy nagy gátmetszést kapok, amim eddig nem volt, de biztos szar
- mindenki augusztusban akar szülni (tényleg sokan szülnek akkor az orvosom betegei kismamái közül is), nyilván valami hidegfrontkor fogok szülni, amikor az X számú szülőszobára X+14 vajúdó áll sorban a folyosón és azért fognak sürgetni, mert kell a hely
- a szülésznő tapasztalatlan lesz, az orvosom meg ugye nincs konstans ott, ja, meg különben sem a szülészet a specialitása, hanem egy tök más szakterület, és valami komplikáció merül fel, amikor tetszőleges szereplő rosszul dönt és valami hülyeséget csinál, amitől beteg lesz a baba vagy én
- rosszul választottam és eleve nem is ott kellene szülnöm, ahol tervezem, ugyanis ott szerintem kb. jó helyen vagyok, ha nagy gáz van (műtő a szomszédban, épületen belül a kiváló csecsemőintenzív), de valószínűleg nehezen passzolok a rendszerbe, ha nincs semmi bajom, és csak egy békés, faölelgetős, hippis természetes úton történő szülést tervezek

Mondjuk az legalább kiderül mindebből, hogy magamban és a születendő babában teljes mértékig megbízom. Szerintem én tudok szülni, ő meg képes lesz megszületni. Ezt abból gondolom, hogy egyszer már tudtam szülni, a baba meg eddig mindent jól csinált, minden paramétere korához illő, szépen fejjel lefele áll, mozog, amennyit kell, szóval úgy összességben kompetensnek tűnik, amennyire ez egy magzattól elvárható. Ja, a tegnapi UH-on felemelt hüvelykujjal oké-t mutatott. Szóval a saját képességeinkben nem kételkedem, a magyar egészségügyben viszont úgy összességében komolyan kételkedem. Semmi kedvem semmilyen kórházba páciensként bemenni soha. 

Ha esetleg ez a kérdés merülne fel: azért választottam ezt az orvost és ezt a kórházat, mert jelen pillanatban nem tudok ezeknél jobbat magamnak. Sem a ma Budapesten nagy szakmai elismertségnek örvendő up-to-date magánorvos nem szimpi, sem az öreg seggrepacsizós docensurak. Bármely másik kórház se szimpatikusabb ennél. Otthon meg nem szülök. 

Egyébként szerintem az egy probléma, hogy van a kórházi, orvosos, full medikalizált szülés, annak logisztikájával és minden előnyével és hátrányával, meg van az alternatív szülés, otthon vagy születésházban, dúla, homeobogyók, bábakoktél, ráolvasás, és a kettő között nincs igazán átmenet. Nekem egy átmeneti intézményre lenne szükségem, ami közvetlenül a kórház mellett van (azaz 10 perc alatt áttolhatnak oda, ha kell), de ahol mégsem kötnek oda fehérköpenyes népek azonnal egy infúziós állványhoz, amíg nem muszáj és ahol kölcsönösen tiszteljük egymás kompetenciáját a kérdésben.

Update: közben felmerült a kérdés, hogy mi bajom a császárral, hát úgy elvben semmi, csak hát mégis egy operáció. Meg nekem nem volt rossz a szülésem - vagyis persze beláthatatlanul hosszú volt és fájdalmas, de mégis sikerélmény. Mint mondjuk egy maratont futni, az is szar, mégis van jutalomértéke. Szóval ha lehet választani a maraton meg a hasi műtét között, akkor inkább futok. 

A filmtörténet fontos táskái

2016.06.28. 11:09 - címkék: Címkék: terhesség Fiú -

Bepakoltam a Táskát: kórházi csomag plusz szülőszobai táska. Megmutattam a férjemnek is, hogy nézd, ez itt a Táska, ha esetleg úgy alakulna, hogy utánam kéne hoznia valahova. (Ebben a bejegyzésben valójában terhességről lesz szó, a filmtörténet fontos táskáiról itt olvashat.)

Szerintem a 31. héten Táskát pakolni még kicsit korai (normál esetben 40 hétig terhes az ember), de az interneten azt írták, pakoljak, én meg szófogadó, rendes páciens vagyok. Szedem a vasat meg a D-vitamint is, amit a nőgyógyász javasolt, bár magamtól tuti nem szednék a tökéletes laborom mellett vasat és a tökéletes D-vitamin szintem és felháborítóan napbarnította bőröm mellett D-vitamint, dehát biztos, ami biztos, sose lehet tudni. Emellett méregetem otthon a vérnyomásomat, mert a háziorvosom azt mondta, pár naponta méregessem, bár rendszeresen megméri a védőnő is, meg a nőgyógyász is, az eredmény 90/60 és 110/70 Hgmm között ingadozik, persze attól még lehet holnaptól terhességi hipertóniám, amire ugyan nincsenek igazán hajlamosító tényezőim, dehát ez ördög nem alszik. A védőnő által javasolt kálciumot is szedem, és a sószegény étrendet is tartom (szintén a magas vérnyomás megelőzése érdekében), de azt csak annyiban, hogy nem változtattam eddigi étkezési szokásaimon és véleményem szerint eddig is sószegényen ettem. Egy mintakismama vagyok. Jó, kivéve a napi három kávét, a kádban fürdést, a kéthavonta egy pohár alkoholt és a nagyvárosi életmódot (abból a légszennyezés az ártalmas). Meg medvecukrot is ettem, azt se szabad. 

A Táska bepakolásáról (Tena Lady betét, aarrgh) eszembe is jutott a szülés, hogy milyen volt, bár nem volt rossz élmény, dehát azért nem kaptam túl nagy kedvet hozzá. 

Amelyben a kismama sportos életre vágyik

2016.06.15. 16:16 - címkék: Címkék: terhesség nyafogás -

Távlati terveim között szerepel, de naponta sokszor eszembe jut, hogy milyen jó lesz majd végre megint formában lenni. Ami alatt azt értem, hogy fizikailag formában, vagyis hogy le tudok ülni a homokozó szélére, fel is tudok onnan állni, fel bírok menni a lépcsőn, nem fáj a hátam mindentől, képes vagyok vásárolni az intersparban 10 liter tejet, egy öblítőt meg egy mosóport (nincs autónk, eladtam), tudok a gyerekemmel szaladgálni, és bármikor tudok gyalogolni 15-20 km-t a Sopron-környéki erdőben. 

Ez a terhesség ez azért eléggé korlátoz, persze, sportolhatnék többet terhesen is, de valahogy az az érzésem, hogy ehh, hagyjuk. Jó, megcsinálom a rubintrékát, húsz perc, és? Mondjuk a Muck-Brennbergbánya kört azért megtettem hathónapos terhesen, csak lassabban mentem, mint szoktam. De például földön ülni két percig bírok, mert sehogy se jó, alig bírtam átültetni tegnap a teraszon egy cserepesnövényt. 

Nem a szuperedzettségre gondolok, nekem aztán édesmindegy, mennyit bírok fekvenyomni meg szépen domborodik-e a tricepszem meg a testzsírszázalékom, mindez nem tartozik az érdeklődési körömbe. Csak tök jó érzés testileg egy fokkal erősebbnek lenni ennél, pont annyival erősebb hátizmokkal, amik megtartanak, és olyan combizmokkal, amik könnyen felmennek a dombra, vagy táncolni, de legalább végigugrálni egy stepaerobicot úgy, hogy ne haljak meg bele. Egy afféle hétköznapi jó formában lenni. 

Úgy tervezem, hogy mielőtt megöregszem és reumás nyanya leszek, még lesz egy tíz-húsz jó évem negyven és hatvan között, amikor már nem leszek terhes, de még nem leszek beteges sem, és akkor körbegyalogolom a Fertő-tavat. Van 24 órás túra is (százvalamennyi km egy nap alatt, télen), de szerintem az hülyeség, én nem rohangálni akarok, hanem sétálni. El Neusiedler, hogy a férjemet idézzem. És megcsináltatom a tetoválásomat, vásárolok egy házat Brennbergben és ottan kertészkedek, fát nevelek, kelő nappal sokáig alszom. Ilyesmi várható. 

Everyone is annoying

2013.08.28. 21:38 - címkék: Címkék: terhesség lány nyafogás Sopron - 22 komment

Szóval nagyon érdekes, ahogyan reagálnak az emberek a gyermekszületésre. Egyrészt van az, hogy a gyerekvállalás valójában közügy. Nincs mese, az, lehet azt képzelni, hogy a magánügyem, de nem. Már a terhesség alatt elkezdődik a jelenség, hamarosan új kismajommal bővül a létszám, és ehhez az egész majomhordának köze van. Többnyire szeretnék, hogy egészséges utód jöjjön a világra, így aztán érdeklődnek, faggatnak, tanácsokat osztanak, kollégák, ismerősök, szomszédok, vadidegenek az utcán, akikkel csupán annyi köt össze, hogy ő is az emberi fajhoz tartozik meg én is meg a leendő utód is. Hozzászólhat a terhességemhez a wc-s néni a mekiben, az összes pénztáros az intersparban, és az összes pultos a kávézóban megkérdezheti, hogy biztos nem koffeinmentesre gondoltam-e? Valójában, ha belegondolunk, tényleg érdekük, hogy egészséges babát szüljek, hiszen jó esetben az általuk befizetett TB-t nem költöm el a babám drága betegségeire, felnőve meg fizeti a nyugdíjukat. Nem hiszem, hogy ezt az emberek átgondolják, inkább csak kíváncsiak és/vagy jószándékúak, én a terhességem egy pontján rájöttem, hogy ez ellen hiába is tiltakozom, közügy, a horda új taggal bővül, az összes majomnak köze van hozzá, ennyi.

A gyermek születése után, mint minden*, ez is csak fokozódik, babakocsival is leszólítanak, kendővel meg aztán egészen biztos. Nem tudom, mi az a kendős hordozásban, ami még közvetlenebbé teszi az embereket, talán csak annyi, hogy cukibb és jobban látszik a baba, mindenesetre lényegesen többen elegyednek szóba velem ilyenkor, de nem csak a nénik, hanem mindenféle népek, fülhallgatós futószerkós fiú a liftben, kiscsajok a plázában, bácsi a kórház előtt**. Általában azt kell tudniuk, hogy mennyi idős a baba, fiú-e vagy lány, és hogy képes vagyok-e megfelelően táplálni. Mindenkinek tudnia kell, képes vagyok-e megfelelően táplálni az utódot (hogy ti. "van elég tejed?"). A másik, amit szintén sok embernek kell tudnia, hogy vajon alszik-e éjszaka a baba, azaz tud-e az anyaállat elegendőt pihenni, vagy ki fog purcanni mindjárt. Proaktívabb fajtársak esetleg megjegyzik, hogy melege van, vagy éhes, vagy nem vágja-e ott a kendő a kis lábát. A járókelők érdeklődése ebben nagyjából ki is merül, a barátok, kollégák és távolabbi ismerősök viszont még segítenek is, úgy értem, mindenféle segítséget ajánlanak fel, meghívnak magukhoz, főznek nekem, dolgokat adnak kölcsön, ruhákat, takarót, sterilizálót, babamonitort, hordozókendőt, másik fajta hordozókendőt, hoznak csokit, szoptatós teát, szójatejet, pelenkát, játékokat, könyveket, felajánlanak bébiszittelést. Sosem látott emberek postán küldenek dolgokat. Ez mondjuk elég jó, én az elmúlt tíz évben sokat segítettem sok embernek, és most ezt meglepően jól visszakapom, nem feltétlenül ugyanazoktól az emberektől, de a karmikus egyensúly simán megvan, mondom, meg is vagyok lepődve. A múltkor négy ember, vagyis az egész sor nógatott a gyógyszertárban, hogy álljak eléjük, én szabadkoztam, ők meg erősködtek, egy negyvenes nő, egy rozoga bácsi, egy jól öltözött fickó meg egy teltkarcsú cigányasszony kórusban erősködtek, hogy álljak csak eléjük a babával. Az okmányirodába be se kellett mennem az elkészült jogsimat átvenni, a biztonsági őr elkérte a személyimet a recepción és másfél perc múlva kihozta. Ügyintézzetek rugalmas kendőben hordozott cuki babával.  

A másik oldala a dolognak, amikor az embereket idegesíti, megijeszti vagy felzaklatja a kis jövevény. Természetesen a gyerekek hangosak és idegesítőek, az enyém is, más gyereke meg még inkább. Annyira rémisztőek, hogy sok horrorfilmben gyerek a főszereplő, tudjátok, a furcsa kislány, akinek a szemébe lóg a haja és megszállta az ördög vagy démonok, esetleg ő maga a Megtestesült Gonosz. A gyerekek azért rémisztőek, mert az ellenségeink, hiszen ők fogják örökölni a Földet, amikor belőlünk már kukacok lakmároznak. Most még csak hangosan sírnak a szomszédban, aztán meg majd semmibe veszik a véleményünket, kinevetik a demenciánkat, földöntik a járókeretünket, megrongálják a sírkövünket. Minden okunk megvan rá, hogy tartsunk tőlük. Emellett még az is idegesíti az embereket, amikor egy nő anyává válik és ettől megváltozik, konkrétan a legtöbb pszichológiai iskola egyetért abban, hogy egy időre kialakul egyfajta anya-gyerek egység, a haverjaim meg nem anyagyerekegységgel akarnak haverkodni, hanem velem. Az anya-gyerek egység a különböző elméletek, illetve a különféle anyák és gyermekek esetében igen változatos ideig tart, visszamehet az ember hathetesen is dolgozni meg szoptathat nyolcéves korig is, mindenféle szélsőség létezik. De nincs mit tenni, a gyermektelen haverjaink számára egy ideig mindenképpen idegesítőek leszünk azzal, hogy az agyunk egy jelentős része felett átvette az uralmat a gyermek nevű szimbióta és az befolyásolja a gondolatainkat, valamint minden beszélgetés alatt fél szemünket rajta tartjuk és minden harmadik mondatot a beszélgetőpartnerünk helyett a gyerekhez intézünk. Erről gyermektelen koromban azt gondoltam, hogy iszonyú idegesítő, jelenleg meg azt gondolom, hogy well, én egy babát geggyülgetek***, mindenki más meg egyfolytában az okostelefonját basztatja, miközben velem beszél, deal with it. Különben kíváncsi leszek, meddig leszek még anya-gyerek egység, a Margaret Mahler**** szerint úgy kb. fél éves korig tart a normál szimbiózis szakasza, utána kezdődik a szeparáció. Meglátjuk. 

*Ami még fokozódik: az irreális aggódás, a kis lény szeretete, és az, hogy semmilyen kérdésre nincs válasz és mindenki ellentmondó tanácsokat ad. 
** Mármint Budapesten. Mert Sopronban, a zord alpokaljai időjárás edzette kérges szívű maguknak való népek hazájában egy hét alatt egyetlen ismeretlen néni szólított meg, az is turista volt. 
*** Győr-Sopron megyei tájszó. 
**** Aki amúgy szintén soproni és eredetileg Schönberger Margitnak hívták. 

We are big damn heroes, sir

2013.04.30. 16:15 - címkék: Címkék: terhesség - 38 komment

Megszületett a Lány, és nagyon cuki! 

Ez volt ma a szerencsesütimben

2013.04.28. 17:09 - címkék: Címkék: kaja terhesség nyafogás - 7 komment

Concentrate on the important things and everything will be all right. 

On the other hand

2013.04.27. 13:33 - címkék: Címkék: tudomány terhesség nyafogás - 7 komment

Azért azt nem gondoltam volna, hogy április 27-én még reviewereknek fogok válaszokat írogatni. Napfényes szombat délután. Próbálom úgy beállítani magamnak, hogy ilyen mértékű szakmai elhivatottság igazából nagyon cool. Anyu, és te mit csináltál a születésem előtti napokban? Szörpöt főztem, CTG-re jártam, meg a tudományos cikkemet dolgoztam át, kicsikém. 

Ja, amúgy én értem, hogy biztos jót akarnak meg aggódnak az embertársaim, de rémségesen idegesít és bosszant, hogy mindenki türelmetlenkedik velem és naponta hárman felhívnak, hogy na, megszültem-e már, mikor szülök már, egyben vagyok-e még. Még csak fél nappal vagyok a kiírt időpont után, az isten szerelmére. 

Update: igen, tényleg, az is szörnyen bosszantó, hogy naponta írnom kell ide, különben jaj, biztos szültem, meg hogy szülés után egyből meg kell írnom a blogomba vagy megíratnom a férjemmel, hát még mit nem. Mi ez a nyomás? Akkor írok, amikor akarok, ez nem valóságshow. Biztos örülnöm kéne, hogy ez a sok ember így izgul értem, de sajnos csak a türelmetlenkedés jön át. 

Még mindig terhes

2013.04.25. 14:34 - címkék: Címkék: terhesség nyafogás - 18 komment

Szóval a terhesség, az nyilvánvalóan közügy, ebbe kénytelen voltam belenyugodni, mindenki hozzászólhat. Az egy dolog, hogy bámulnak az emberek az utcán, mintha még nem láttak volna ilyet, szerencsére általában örömmel nézegetnek, nők esetleg irigykedve. Minden alkalommal, amikor valahol kávét kérek, megkérdezi a pultos, hogy koffeinmenteset adjon-e (napi 2 kávét engedélyez a WHO, én nagyjából egyet iszom, néha másfelet). Majdnem minden boltban megkérdezi az eladó vagy a pénztáros, hogy fiú-e vagy lány és mikorra várom. Valamelyik nap udvariasan megkérdezte egy hajléktalan a buszmegállóban, hogy "Hölgyem, maga terhes?". Ma a meki vécésnénije kérdezte, hogy mikorra vagyok kiírva, mondtam, hogy elvileg holnapra, azt mondta, holnapra biztos nem lesz meg, mert ahhoz még túl fent van a hasam, szerinte jövő hét. Egyébként az orvosom is inkább jövő hétre tippelt, az anyukám valamelyik ezoterikus módszerével április 30 jött ki, a férjem szerint pedig május elsején kellene szülnöm, mert az Labour Day

Hagyok időt, hogy felocsúdjunk a szóviccből. 

Meg még az is volt a mekiben, hogy pont amikor bementem a mosdóba, három huszonévesforma leány tárgyalta a teendőket, ugyanis az egyiknek néhány perccel azelőtt pozitív lett a terhességi tesztje. Nagyon okosan és higgadtan megbeszélték, hogy hcg nem termelődik máskor, csak terhességkor, úgyhogy vagy terhes, vagy felmerül még a méhen kívüli terhesség, biztos, ami biztos, az a legjobb, ha elmegy nőgyógyászhoz. Területi illetékesség alapján valahova nagyon máshova tartozik a csaj, oda nem tud elmenni, viszont a barátnőjének az orvosa az egyik egyetemi klinikán van, ahol nem veszik olyan szigorúan a területi illetékességet, ezért majd oda elkíséri. Azért kissé meghökkentek, amikor eközben begurult egy kilenchónapos terhes nő. 

Megnéztem a neten, mit kell még csinálni a szülés beindítása érdekében, úgyhogy ettem csípős ételt (érdekes módon a Kis Parázsban finomabb, autentikusabb, egyben csípősebb is a green curry, mint a sima parázsban), ittam tonikot, iszom málnalevél teát, bazsalikomot amúgy is mindig mindenbe teszek, buszoztam BKV-val, úgyhogy nem ezen fog múlni. Forró fürdőt nem fogok venni és ricinust sem iszom, ha nem baj, mert teljesen nem ment még el az eszem, a homeopátiában nem hiszek és nekem nem is szokott használni, egynél többféle gyógyteát úgyse iszom meg, ott meg még nem tartok, hogy nekiálljak a mellbimbómat mellszívóval stimulálni. Pohár bort mondjuk szívesen innék, de tudtommal az alkohol épp ellentétesen hat a méhizomzatra, régen koraszülést megelőzendő adtak alkohol infúziót, szóval azt nem értem, mit keres a listán, max oldja a terhes nő szorongását. A porszívózáson még gondolkodom. 

My baby don't care for high-tone places

2013.04.23. 22:12 - címkék: Címkék: terhesség nyafogás - 3 komment

Nos, voltam ma az orvosnál, aki megvizsgált és közölte, hogy semmi jele annak, hogy szülni akarnék, zárt méhszáj, odabent vígan rugdalózó magzat, normál CTG. Talán jövő héten. Addig is sétáljak, porszívózzak és szexeljek sokat (ezek beindíthatják a szülést, bár a porszívózás élettani mechanizmusát nem pontosan értem). Nahát, pedig én meg voltam győződve róla, hogy április első felében fogok szülni, erre tessék. Valójában oké, kibírok még néhány hetet, ezen ne múljék. Amiatt kicsit aggódom, hogy minél tovább bent marad, annál nagyobbra nő és annál nehezebben fog kiférni, de igazából most pluszmínusz tíz deka már gondolom tökmindegy. 

És voltunk a Szódában is, mert ott jöttünk össze a férjemmel kilenc évvel ezelőtt, csak akkor criticalmass volt és tömve volt a hely és ihattam unikumot. De nagyon hangulatos volt most is, alkoholmentes sört inni kilenchónapos terhesen a szinte teljesen üres kocsmában. Sose igyatok alkoholmentes Drehert, nagyon rossz. 

Terhesség, nyafogás

2013.04.22. 00:40 - címkék: Címkék: terhesség nyafogás - 14 komment

Ma jött el az a nap, hogy elkezdett dagadni a lábam, épp csak egy kicsit, ami nagyon szerencsés, legtöbb terhesnek az utolsó hetekben már van ez a tünete, vagy végig, én meg a 39. hét + 2 napnál tartok (40 hét egy terhesség), és rettentő nagy hasam van és sehogy sem kényelmes. Ja, mert most olvastam valamelyik asszisztált reprodukciós blogon, hogy mekkora bunkóság azon rinyálni, hogy eleged van már a terhességből, úgyhogy rögvest kedvet kaptam ezen rinyálni. Augusztus óta terhes vagyok basszus, az nagyon sok idő! És igazán remek a terhességem mindvégig, jó, két hónapig hánytam, az része az élménynek, de amúgy semmi elviselhetetlen tünetem nem volt, nem kellett feküdnöm, nem kellett diétáznom, el tudtam járni a pilatesre, tudtam tornázni a Rubint Rékára, míg be nem lustultam, tudtam dolgozni hét hónapig, abbahagyhattam a munkát a hetedik hónap után, refluxom sincs, szóval komolyan én sose hittem volna, hogy ilyen szövődménymentes 39 hetem lesz, pedig öreg is vagyok meg minden. Hű, máris babonás lettem, hogy ezt elkiabáltam, és biztos majd holnap jön a szövődmény. Ja, és pszichésen is ép maradtam, nem lettem idegbeteg vagy túlérzékeny a hormonok miatt, vagy nem vettem észre, de szerintem én majd inkább a gyermekágyas szakaszban leszek idegkimerült, mert az éjszakázást alapból nagyon rosszul bírom. 

De visszatérve a rinyálásra, még így is elég kényelmetlen, és nekem nagyon hiányzik már, hogy aktív és ügyes legyek, pedig nem vagyok amúgy hű, de nagyon aktív vagy ügyes, tesiből mindig hármas voltam. Nem férek el sehol, mindent leejtek, nem tudok sokáig ülni, nem tudok sokáig állni, húzódik a hasam, csak lassan tudok sétálni, mert különben rázkódik a hasam és az kellemetlen, és ha felmegyek három lépcsőfokot, már lihegek. És nem tudok háton feküdni, mert kellemetlen, hason feküdni ugye nem tudok, tiszta szerencse, hogy amúgy is oldalt szoktam aludni, de az egyik oldalamról a másikra átfordulás már nehezített, nagyjából olyan könnyedséggel fordulok, mint a teknősbéka vagy a víziló. És nem kapok levegőt az orromon, plusz most még a pollenszezon is. És nem tudok rendesen bevásárolni, egy csomó gyümölcsöt és sok doboz tejet szoktam egyszerre hazahurcolni az intersparból, most meg úgy kell pakolnom a bevásárlókosárba, hogy jaj, ez már túl nehéz lesz, dönteni kell, hogy olajat vegyek vagy öblítőt, mert mindkettőt nem bírom el. És nagyon aranyos, amikor kis lábak rugdalnak, és meg is ijedek mindig, ha egy darabig nem rugdalnak, de azért szoktam arra gondolni, hogy már csak pár nap vagy pár hét, és utána fogok tudni úgy enni, hogy elérem a kaját, és közben egyáltalán nem rugdalják a gyomromat, az biztos jó érzés lehet. És persze a férjem ugrál nekem, nem arról van szó, hogy éhen halok a kanapén, mert nem érem el a szekrény tetején lévő lekvárosüvegeket, de attól még hiányzik az az érzés, hogy magam is képes legyek felállni egy székre és levenni valamit a felső polcról. Arra vágyom, hogy ne legyek már ilyen korlátozott, és képes legyek levágni a lábkörmömet és megpucolni az ablakot és hanyattfekvésből egy mozdulattal felülni az ágyon. Aztán lehet, hogy visszasírom még ezeket a szép napokat, amikor a kis lábak még odabent kalimpáltak, és ugyan nem tudtam átaludni az éjszakát, de legalább csend volt és senki nem rágcsálta a mellbimbóimat kétóránként, és igen, akkor majd azon fogok rinyálni, ne legyenek illúzióink. Vagy azon fogok rinyálni, hogy még rinyálni sincs időm, nagyon meta lesz. 

Semmi különös

2013.04.15. 23:04 - címkék: Címkék: könyv terhesség nyafogás - 5 komment

Kicsit aggódtam, de délelőtt zökkenőmentesen beszerelte a klímát két vidám fiatalember, a megbeszélt időtartam alatt a megbeszélt áron, garanciával, és még porszívóztak is utána. A klíma az egy vitás kérdés, én különösebben nem szeretem, mert az egyfolytában nyitott ablakot szeretem, de egy panelház tizedik emeleti, déli fekvésű lakásában lakunk, ahol az elmúlt években mindig volt 38 fok a konyhában. Téglában lakó szerencsések kedvéért elmondom, hogy a panel azért érdekes, mert éjszaka hiába hűl le a kinti levegő, a fal addigra már forró, és éjszaka a forróság jön a falból. Valamennyire lehet persze redőnnyel, vizezett pokrócok felakasztgatásával meg ventillátorokkal szórakozni a placebohatásért. A klíma betegségeket is okoz, mert elszaporodik benne a legionella nevű baci meg az aspergillus nevű gomba, meg túl hidegre állítod és ízületi gyulladást kapsz, de talán ha elég gyakran tisztítják, azzal csökken a baciveszély és majd nem állítjuk túl hidegre. Úgyhogy még pár hónapja a szülésfelkészítő tanfolyamon alaposan kifaggattam a neonatológus - gyerekorvost a témában, szerinte a durva hőség rosszabb a csecsemőnek, mint a klíma, és ne a baba lakhelyéül szolgáló szobába tegyük a beltéri egységet és olyan készüléket vegyünk, ami képes nagyjából fix hőmérsékletet biztosítani, nem ki-be kapcsolgatjuk és egyszer hőség van, másszor hideget fúj, stb. Úgyhogy vettünk. Egy vagyonba került persze. 

Meg elmentem a postára meg az elműbe, meg elintéztem még pár dolgot, meg napoztam a lakásban (nyitott ablakhoz kell ülni és úgy), meg kiolvastam a Konzulvárost, meg lemostam a cipősszekrényt, meg frissítem az olvasónaplómat, igen kíváncsi leszek, befejezem-e a szülésig (még 12 könyv van hátra, amiről nem írtam, asszem). Izgi. Ahelyett, hogy a Suttogó tanácsainak megfelelően a gyermekágy idejére finom, tápláló ételeket főznék, amiket lefagyasztok. Most már eléggé izgulok a szüléstől persze, egyrészt a komplikációktól, mert bár igyekeztem elfelejteni a nőgyógyászatból és szülészetből tanultakat, de sajnos nem sikerült teljesen mindent, másrészt meg az egésznek a kiszámíthatatlanságától, én azt szeretem, ha nekem megmondják előre, nagyjából mi fog történni és mikor. A "mi"-ről már a lehető legtöbbet tudok, a "mikor"-t viszont semennyire nem lehet tudni, de még azt sem, hogy melyik héten, vagy hogy éjjel vagy nappal, így hogyan készüljön fel az ember lelkileg és logisztikailag? Hát mindegy, jó lenne nem most szombat-vasárnap szülni, mert a szülésznőm akkor nem ér rá, és nincs rá garancia, hogy az ügyeletes szülésznő is szimpatikus lesz nekem, és nincs kedvem órákig vajúdni olyasvalaki mellett, aki az idegeimre megy, de persze, ez azért eléggé first world problem, szóval túlélem azt is, ha így alakul. Meg jó lenne még szülés előtt elmenni az ikeába, csak nincs kedvem. 

Ez meg mennyire durva már, sportverseny céljához rakni a bombát, nem mintha merényletekhez lenne ideális hely, reálisan ugyanilyen rettenetes lenne ugyanez egy plázában, mégis most ez különösen szörnyű olvasni és  rosszul esik, pedig nem is futok.

Főleg lustaság

2013.04.14. 13:47 - címkék: Címkék: terhesség nyafogás - 4 komment

Most már biztos, hogy nem vagyok normális terhes nő, hónapok óta el kellene mennünk az Ikeába, és ma megint kikönyörögtem a férjemnél, hogy ne menjünk, mert nincs kedvem. Hol a fészekrakó ösztön, amikor szükség lenne rá? 

That sounds like something out of science fiction

2013.04.10. 22:03 - címkék: Címkék: terhesség nyafogás - 5 komment

Szóval jó, eddig is fura volt a terhesség, az elején azért, mert rosszul voltam és olyan ételeket szerettem, amit amúgy utálok, aztán meg mozgott a hasamban egy kis lény, de az még mind semmi a kilencedik hónaphoz képest. Egyrészt valahogy az odabent fejlődő kis lényt sokkal könnyebb felfogni, mint most azt, hogy egy ember van a hasamban. Ultrahangon is látszik, hogy egy ember, meg mindenfélére reagál, ha eszünk, akkor ugrál örömében, ha nagyon éhes vagyok, akkor elkezd rugdosni, gondolom, hogy együnk már, reggel felébreszt, ilyenek. De a legdurvább az az, amikor látszik a mozgása a hasfalon*, és még abból is volt az enyhébb verzió: ha nagyon figyeled és nézed, akkor mintha megmozdulna a hasam; de tegnap már felöltözve, egy pokróc alatt feküdtem a kanapén és mozgott a pokróc! Jó, én értem, hogy évmilliók óta így szaporodunk, de basszus, kifejlődött a hasamban egy ember, és most odabent ugrabugrál, úristen, ez de durva. 

Voltam CTG-n, ami jó lett, persze az elején halálra rémültem, mert a szülésznőhallgató, amúgy nagyon kedves kiscsaj úgy 10 percig nem talált sehol semmiféle magzati szívhangot, aztán talált valamit, amire már akkor is nagyon reméltem, hogy nem az, mert kb max 100-as frekvenciájúnak hangzott, a normál magzaté meg 120-160, esetleg 110-160. Az enyém például simán 100-as volt addigra. De aztán meglett. Nagy mázli, hogy nem vásároltam magamnak magzati szívhang-hallgatót, már többször közel álltam hozzá, amikor mondjuk fél napig nem mozgott a magzat és szívesen meghallgattam volna, jól van-e, és 5 és 10 ezer Ft között van egy ilyen cucc, szóval ki lehet bírni, de az tuti, hogy nem találom meg vele elsőre és csak több hónapig tartó, napi rendszerességű rémüldözés lett volna a vége. 

Aztán jött a saját szülésznőm is, aki azt mondta, hogy szerinte lejjebb szállt a hasam, és azóta én is úgy látom, hogy tényleg mintha lejjebb szállt volna. Ez a szülés előtt 1-4 héttel történik meg, van, akinél csak aznap, és van, akinél két hónappal a szülés előtt, szóval valódi diagnosztikai jelentősége kevés.

*Erre gondolok, csak az én hasam szebb. Csak erős idegzetűek kattintsanak. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította