And the weird world rolls on

2013.04.08. 20:28 - címkék: Címkék: zene munka terhesség nyafogás - 19 komment

Egyébként, ha valakit az érdekel, mivel töltöm a napjaimat, elmondom: alszom, emberekkel találkozom, és feladatokat találok ki magamnak, amikkel aztán nem haladok. Mondjuk nem alszom rendesen, mert ugye bedugul az orrom és felébredek, vagy arra ébredek fel, hogy pisilnem kell, vagy hogy kis lábak rugdalnak, de legalább reggel nem kell korán kelnem. Aztán találkozom mindenféle barátokkal és ismerősökkel, akiket régen láttam és/vagy babázáshoz szükséges dolgokat adnak kölcsön, és még mindig van egy csomó ember, akinek csak ígérgettem, hogy majd összefutunk és sose érek rá, amit biztos nem hisznek el és megsértődnek. Emellett ügyintézek, ma például azzal foglalkoztam, hogy szüneteltetem a vállalkozásomat, ezt már hónapokkal ezelőtt megbeszéltem a könyvelővel, aki először nem csinálta meg, másodszor pedig rosszul csinálta, de mindegy is, mert mint kiderült ez az egyik olyan dolog a világon, amihez muszáj, hogy legyen az embernek ügyfélkapu kódja, és nekem nem volt, long story short, ma be kellett mennem az okmányirodába. Előtte meg elmentem átvenni az Agavéhoz a megrendelt könyvemet, mert a személyes átvétel ingyen van, és végülis ráérek. Az Agave a Szabolcs utcában van, azon a végén, ahol anno néztem egy eladó lakást, elég jó kis lakás volt, amit végülis azért nem vettem meg, mert egyrészt maga a ház nem tűnt túl jó állapotúnak, másrészt a környék sem tűnt jó állapotúnak, ezért egy ideig a ház előtt lógtam és leszólítottam egy csomó arrajárót, hogy adjanak tanácsot, lakásvásárláson gondolkodom, ez milyen környék, és kivétel nélkül mindenki, beleértve öregasszonyt, kisgyerekes anyukát, öreg alkoholistát, tizenéves cigányokat és két hajléktalant, azt mondták, meneküljek, míg nem késő. Azóta ki van írva, hogy térfigyelő kamerával megfigyelt terület, de ebben nagyjából ki is merül minden változás. 

További projektem a takarítás, ami engem nem érdekel és ezért nem csináltam rendesen soha, tudjátok, vannak azok a helyek, amiket a normális emberek gondolom rendszeresen kitakarítanak, én azt eléggé rendszertelenül végeztem eddig, olyasmire gondolok, hogy a konyhaszekrényből kiszedni mindent és lemosni a polcokat, meg elhúzni a mosógépet, gáztűzhelyt és amögött takarítani. Sajnos most sem a hírhedt fészekrakó ösztön tört ki rajtam, csak azért csinálom, mert egy csecsemőnek csak jobb egy viszonylag tiszta lakásban lenni, másrészt elkerülhetetlenül jönni fog hozzánk az anyósom és az biztosan mit gondol majd. A terhesség harmadik trimeszterével már rémes ügyetlenség és lassúság is jár, így a felső polcok elérése veszélyes, az alsó polcoké pedig fárasztó, szóval úgy fél méter per nap sebességgel haladok. Meg át kellene válogatni a ruhákat, mert már megint rendetlenség van a szekrényben, de most nem tudom eldönteni, melyikeket tegyem a könnyen elérhető polcokra, mert nem tudom, melyikeket fogom hordani, egyrészt meddig leszek még terhes, másrészt utána vajon mekkora leszek és mi fog rám jönni és mi fog jól állni és mi lesz kényelmes. Mondjuk nem híztam sokat, mert 12 kg-t, de van, aki szoptatás alatt hízik meg, és van, aki szoptatás alatt iszonyúan lefogy, szóval mittudomén, ez így lehetetlenség. 

Ezenfelül értelmetlenül internezetek, meg pótolom a bejegyzéseket az olvasónaplómban, már tavaly nyárnál tartok, meg klímát és fotelágyakat nézegetek a neten, mert még ezeket terveztünk venni, meg olvasgatok a jövőbeli titkos projektemhez, ami majd a magánrendelésem helyett / keretében fog megvalósulni, ha elég nagy lesz a gyerek ahhoz, hogy pár órát kibírjon nélkülem és ha addigra még nem esem teherbe a következővel és ha nem disszidálunk vagy költözünk Sopronba vagy nyerünk a lottón. És néha elmegyek sétálni, múlt hétfőn is körbesétáltam a Margitszigetet, dehát az egy szánalom, gyerekek, komolyan, jó, húsvét hétfő volt és jó idő, de annyian voltak, mint a westendben ezüstvasárnap, mindenki ott sétált kutyával, gyerekkel, biciklivel, görkorival, meg tekernek azokkal a hülye kis kocsikkal, és egyméterenként van egy vattacukor-árus, egyszerűen kicsi ez a park egy nagyvárosnyi embernek, lássuk be. Tudom, van a Hajógyári is, csak az messzebb van. És néha tornázom a Rubint Rékára, a harmadik trimeszteres gyakorlatok tényleg alig megerőltetőek, sokkal jobban elfáradok abban, ha mondjuk fel kell vennem egy pár zoknit meg a bakancsomat. A pilatesre már nem járok, mert ellustultam. 

És járok még hetente CTG-re, vagy az orvoshoz, vagy a szülésznőhöz, meg ijedezem, amikor már egy ideje nem mozog a magzat, meg bosszankodom, amikor agyonrugdal. Gondolkodtam, hogy kellene hallgattatnom vele mindig ugyanazt a zenét, mert ilyenkor már rég hallanak, és állítólag amit sokat hall, arra születése után megnyugszik. A baráti körömben Enya és a Buena Vista Social Club váltak be erre a célra, én eredetileg Bebel Gilberto-t terveztem, de nagyon hamar meguntam, jóval előbb, mint hogy megtanulhatta volna szegény magzat, és bossa novára nem igazán lehet takarítani, valljuk be. Valamelyik nap meghallgattam az új David Bowie lemezt, ami nem rossz egyébként, teljesen hallgatható, bár semmi extra, nekem azért hiányzott valami meglepetés vagy lendület, de lehet, hogy csak túl nagyok voltak az elvárásaim a hype miatt, vagy túl halkan hallgattam és jól felcsavarva talán több lenne benne a rock and roll. 

Emellett még kell majd menni a héten a háziorvoshoz, mert ha a szülés előtt el akarod kezdeni a TGYÁS-t (terhességi és gyermekágyi segély), és én el akarom, mert a szabim lassan elfogy és betegállományba meg nem akarok menni, akkor kell a szülészorvostól egy papír, amit elviszel a háziorvoshoz, és az is ad egy papírt, amit beviszel a munkahelyedre, és akkor elvileg onnantól ők intézik és csak a szülés után kell még ötven másik papírt pótlólag beküldeni majd. Jaj, és újratelepítette a férjem a laptopomat, mert szükséges volt, úgyhogy most vannak az arról lementett file-ok, meg vannak külön adathordozókon a munkahelyi gépemről lementett file-ok, és azok között is rendet kellene rakni, de arra már végképp nem tudom rávenni magam és különben sem tudok annyi ideig ülni, mert kényelmetlen. És van egy cikkem is, tudományos, ami lassan 130 napja van "under review" státuszban a lapnál, ahová beküldtük, ez elég sok, úgyhogy az utóbbi időben 1-2 hetente írtam nekik egy emailt, hogy na mi van már. Ma először válaszoltak, hogy bocs, de az egyik reviewer még nem küldte vissza a véleményét, megpróbálnak valamit tenni. Úgyhogy most nem tudom, annak drukkoljak-e, hogy még szülés előtt ez megérkezzen és reviewereknek kelljen hülye válaszokat írnom két jóslófájás között, vagy hogy csak egy hónap múlva érkezzen, de gyanítom, hogy akkor még kevésbé lesz időm, kedvem és szellemi kapacitásom ilyesmihez. 

És szeretnék egy szoknyát is, most hogy így kitavaszodott, rettenetesen unom az összes kismamaruhámat, ugyanakkor az még az én liberális fogyasztói mércéim szerint is túlzás lenne, ha vennék egy szoknyát, amit aztán két hétig hordok, vagy ha a vaterán veszem, akkor ide se ér addig. De nem is láttam jókat sehol. Na nem mintha lenne pénzem. Évi rendes szabimat töltöm, ami alatt nem jár minden pótlék, nem ügyelek, nem oktatok, nem magánrendelek és nem dolgozom egyéb mellékállásaimban sem, és így már most is érezhetően kevesebb a pénzem. Nyilván át kell állni arra, hogy a férjem fizetéséből éljünk, de nekem ez nagyon furcsa. Mármint azzal nincs problémám, hogy ő fizesse a rezsit, vagy adjon pénzt kaja és tisztítószerek bevásárlására, de azt a lépcsőt már nem tudom meglépni, hogy az ő pénzéből vegyek mondjuk szoknyát magamnak vagy könyveket vagy menjek manikűröshöz. Az nagyon fura lenne. Tudom, hogy a párkapcsolatok jelentős részében minden közös és kész, vagy az egyik fél leadja a másiknak a teljes fizetését, vagy közös bankszámlájuk van, de ez nekem nagyon fura. Meg fogjátok vajon magyarázni kommentben, hogy nem vagyok normális? El tudom képzelni. De én nem akarom, hogy nekem valaki leadja a fizetését és utána tőlem kelljen pénzt kérnie, ha venni akar egy új kütyüt, abból a pénzből, amit ő keresett. Szerintem az fura. Hát, majd kialakul. 

Szóval ilyenek vannak, meg mindenki kérdezgeti, hogy összepakoltam-e már a Táskát, úgyhogy megnyugtatásul közölném, hogy február utolsó hetében összepakoltam a táskát, mert úgy a 29. hét tájékán rájöttem, hogy úristen, a Lucia ilyenkorra már rég megszült, és nekem még a táskám sincs összepakolva. Mostanra már fogalmam sincs, mi van benne, de lista alapján dolgoztam és mindent kipipáltam, nagy baj nem lehet. 

Főleg kismamablog

2013.04.03. 21:14 - címkék: Címkék: terhesség nyafogás - 6 komment

Voltam ma ultrahangon, ahol kiderült, hogy a Lány még mindig lány, valamint minden szerve megvan és megfelelő méretű, okos és szép is, 3100 gramm (a normál újszülött 2500 és 4500 gramm között szokásos, de ennél sokkal kisebb és nagyobb babák is egészségesek lesznek a végén). Még nem néz ki úgy, hogy meg akarna születni, mondjuk ilyen időben most komolyan, ki akarna, pedig már nagyon kényelmetlen és nagy hasam van és útban van és rugdal is, és bedugul az orrom és ügyetlen vagyok és fáradékony, és alig várom már, hogy túl legyünk a szülésen és az azt követő nehéz első pár hónapon és elmehessek mondjuk futni vagy valami zenére-ugrálós aerobicra. Az első tequilámat is várom, de az szoptatás alatt se megy, úgyhogy az beláthatatlan messzeségekben van.

Visszatérve, még mindig úgy áll a helyzet, hogy szülhetek természetes úton, a gyerek fejjel lefelé, ahogy kell, mérete megfelel. Április 26-ára vagyok kiírva (pluszmínusz két héttel szokás kalkulálni), de most pénteken már betöltöm a 37. hetet és attól kezdve nem számít koraszülöttnek az ember, szóval kaland, izgalom.

Dolgok

2013.03.29. 20:34 - címkék: Címkék: munka könyv terhesség nyafogás - 8 komment

Hát jól van, akkor most ebben a szánalmas gyári sablonban fogunk addig nyomorogni, amíg nem lesz kész a másik. De csak mert meg akarom írni, hogy megjelent végre a Konzulváros, hosszú, ínséges hónapok várakozása után, és már csak pár nap és a kezemben lesz, éljen. Épp ideje lesz némi fikciót olvasnom így a kb. hatodik babás-szülős könyv után.

Voltam ma benn a munkahelyemen, munkaügyben meg papírokat intézni meg vérvételen. A laborleleteim továbbra is hallatlanul tökéletesek, részemről mindig nagyon meglepődöm, amikor kiderül, hogy semmi baj nincs sem velem, sem a magzattal, de komolyan, még vashiányom sincs, azt hittem, legalább a magas koleszterinszint valami figyelmeztető jel, hogy kevesebb édességet egyek, aztán utánanéztem és kiderült, hogy terhesen a magas a normális, és a túl alacsony is káros lenne. Ilyenkor már hetente kell CTG-re járni, ami magzati szívhang-ellenőrzés, és az is jó volt. Még jövő héten lesz egy ultrahang, izgi, remélem, minden jó lesz. Amúgy a 36. héten vagyok, ha valakit érdekel, és a 40. héten szokás szülni, pluszmínusz két hét. A 36. hét már nagyon kényelmetlen, három lépcsőfokon nem bírok felmenni, és nagyjából döntenem kell, hogy sokat enni akarok vagy rendesen lélegezni, mert a belső szerveim nem férnek el rendesen és rugdalja is őket két kis láb. Hát nagyon érdekes élmény továbbra is. Ja, és nem kapok levegőt az orromon (az orrdugulás az egy terhességi tünet), nagyon zavaró.

A munkahelyemen mindenki elképesztően kedves volt, de azok is, akikkel amúgy soha egy szót sem beszéltem, megállítanak a folyosón és kedvesen beszélgetnek velem, szerintem ez valami evolúciós pszichológiai jelenség, a vemhes nőstényt mindenki szereti és védelmezi. Ja, és meg is locsoltak. Amúgy nem tűnt úgy, hogy olyan nagyon jó lenne ott dolgozni, vagy hogy az elmúlt egy hónapban javult volna az általános helyzet / közhangulat. Szomorú. Az egyik legokosabb, tehetséges fiatal nővérünknek, mint megtudtam, ma volt az utolsó napja, mielőtt nyugati országba disszidál. Mindenki reménykedve kérdezgetett, hogy hiányzik-e a munkahely és nagyon unatkozom-e otthon. Mit is mondhatnék. Nem. Tegnap elültettem a bazsalikom, spenót és medvehagyma-magokat cserépbe, kaland, izgalom.

Egy előnye feltétlenül van a végtelen télnek: nekem lett igazam azokkal szemben, akik novemberben lebeszélni próbáltak a kismama télikabát vásárlásáról, merthogy két hónapig fogom csak hordani és arra a kis időre minek, erre négy hónapja egyfolytában abban járok és ki tudja még, meddig. Azt hittem, a terhességem utolsó két hónapjában egy csomót fogok sétálgatni a napfényben, meg a pocakomat simogatom a tavasz első napsugarait élvezve meg ilyenek, és a belelépős Martens balerinacipőmet fogom hordani, amihez nem kell lehajolni befűzni, meg persze hosszú, lenvászon szoknyákat színes sálakkal, dehát úgy tűnik, nekem a pufikabátban BKV-zással kell beérnem.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása