'This is the point of modern art,' said BWG. 'To show you that art isn't always what you couldn’t do.’

2014.11.12. 21:13 - címkék: Címkék: lány - 4 komment

Ígérem, nem lesz állandó gyermekrajz-rovat (asszem), de a Lány első képzőművészeti alkotását azért muszáj posztolnom. A bölcsiben csinálták Márton-nap kapcsán, természetesen a csőrt és lábakat már nem a Lány, hanem az Anikó néni rajzolta oda.

20141112_204003_liba.JPG

Másfél éves lett

2014.10.29. 23:23 - címkék: Címkék: lány - 6 komment

a gyönyörű, pici Lány! Egyúttal ma először - és gondolom, nem utoljára - kétszer is értelemszerűen használta a "nem" szót. 

A W. Ungváry Renáta könyvében van egy függelék a babák alvásáról, rémes kilátásokkal, aki még nem szült, el ne olvassa, mert sosem fog gyereket vállalni, nos, a Lány eddig pontról pontra követte, és azt írja a Renáta néni, hogy 18 hónapos korban javulni fog a helyzet. Úgyhogy nagy reményekkel nézek a mai éjszaka elé. 

Apa, kezdődik

2014.10.26. 19:05 - címkék: Címkék: lány - 3 komment

A Lány meg megtanult beszélni, nagyjából egy hét leforgása alatt többszörösére turbózta az addig ötszavas szókincsét (anya, apa, kacsa, labda, vau-vau) és értelemszerűen kommunikál. Mondtam neki a konyhában, hogy menj, szólj apának, hogy kész az ebéd, és erre bement a szobába és mondta, hogy "Apa! Ebí!". Majd pedig másnap este mondtam neki, hogy menj, szólj az apának, hogy kész a vacsora, ő pedig bement és mondta, hogy "Apa! Ebí!" - mert a vacsorát még nem tudja kimondani, de tudta, hogy az is étkezés. Mert egy zseni. A múltkor is szaladgálás közben egyszer csak bement a cipőboltba, levett a polcról egy virágmintás kis cipőt, leült a földre és elkezdte levenni a sajátját, és mutogatott nekem, hogy adjam rá azt. Meg anyukámnál voltunk, ettünk, és én épp ignoráltam az éhesen nyávogó macskát, mire a Lány lekéredzkedett a székéből, a macskára mutatott, azt mondta "enni!" és odahozott egy őszibarack-konzervet. Mert a macska macskakaja-konzervet eszik, de a Lány még nem tudja elolvasni a konzerven a feliratokat. 

Csecsemőnek is cuki és okos volt, de ez a szövegértős, beszélős gyerek mindent túlszárnyal, nagyon jó. Ezt csak az utánam következők (nálam kisebb babát nevelők) kedvéért írom, persze, tudom, "minden baba más, minden anyuka más", dehát a beszélő másfél éves _sokkal_ jobb, mint a csecsemő. És rengeteget lehet röhögni rajta. Sajnos most épp beteg, szerintem ilyenje van. 

És innen már nincs visszaút, átléptünk a verbalitás világába, mostantól háttérbe szorulnak a preverbális szerférzetei és jöhet a folyamatos pofázás. Végre. 

Time for some thrilling heroics

2014.10.07. 16:43 - címkék: Címkék: lány bányászat - 3 komment

Nos, mivel túlságosan ráérek (not), a Múzeumban fogok önkénteskedni - ez azt jelenti, hogy amikor Sopronba jövünk, időnként ott fogok lógni a könyvtárban és/vagy tárlatot vezetek, amíg a kis Lányra lelkes nagymamák hada vigyáz*. Ma beszéltem a jófej igazgató asszonnyal (azt mondta, ne akarjak úgy öregedni, mint ő, pedig pontosan úgy akarok), és a héten még megyek be egyszer. Mondjuk mindez havi néhány nap lesz, mivel egy másik városban élek, de azért ha jöttök, szóljatok nyugodtan, hátha pont ott vagyok.

*Pontosabban fogalmazva, lelkes nagymamák hadát ugráltatja, elképesztő, mit megenged magának. Egyet int és az egyik nagymama máris hozza a vizet, teát, kekszet, gyümölcsöt, míg a másik próbálja kitalálni, hogy felhangosítani vagy lehalkítani kell-e a Halász Juditot, vagy épp a szélcsengőt csilingeltetni, esetleg a macska közelébe kell vinni, mert egyedül nem mer odamenni, de azért kíváncsi rá, vagy lusta fél métert odébb menni a plüssnyúlért, valaki adja a kezébe azonnal.

Mellekről és még durvább dolgokról lesz szó

2014.09.29. 10:50 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 17 komment

Szóval én most már értem, hogy jut el az ember odáig, hogy közterületen szoptasson. Én nem szoptattam közterületen, bár vonaton igen, de igyekeztem elbújni és kendővel takarni. Nem azért, mert annyira szégyenlős vagyok, vagy mert annyira tartanék utastársaim véleményétől, hanem mert úgy gondolom, azt, hogy valakinek megmutassam a mellemet, azt ki kell érdemelni. Nem, nincsenek világraszóló melleim, világéletemben inkább a lábam, a seggem és a sziporkázó intellektusom volt az erősségem, de akkor is: nem mutatom meg csak úgy bárkinek, aki véletlenül épp arra sétál és még csak vacsorázni sem vitt el. És ne áltassuk magunkat, szoptatáskor látszik a mell, hacsak nem vagy zsonglőr, minimum akkor, amikor rárakod a gyereket meg leveszed, én legalábbis sok szoptató nő mellét láttam, pedig nem lestem direkt. Ne értsünk félre, egyáltalán nem zavar, ha valaki az utcán szoptat, de hogy őt sem zavarja, az fura. Az egyik barátnőm azt mondta, szerinte teljesen normális vonaton szoptatni: mindenki előveszi a szendvicsét, akkor a babának is jár a kaja, és ezzel egyet is értek, csakhogy az én mellem nem valakinek a szendvicse. Ja, hogy de. 

Régebben ijesztőnek és értelmetlennek találtam azt is, amikor a barátnőim gyerekei bementek utánuk a vécébe, mondjuk meglátogatott minket a kolléganőm másfél éves kislányával, és bement nálunk tampont cserélni, a kislány meg halálra rémült az idegen helyen és berohant anya után. Milyen már. Ma már a szemem sem rebben, ha úgy kell pisilnem, hogy egy gyerek ül az ölemben közben. A szeparációs szorongás tankönyvi korszakában van, igen, betehetném addig a kiságyába, hogy ott üvöltsön kétségbeesetten, de utána egy évezred megvigasztalni, plusz félek, hogy megutálná az ágyát, ha börtönnek használnám, ja, és sajnálom is. Alapesetben a vécével szemben, az előszobában a hűtőmágnesekkel játszik ilyenkor és én kicsit nyitva hagyom az ajtót, de néha rátör, hogy tíz centire sem távolodhat el tőlem. 

Van még az, hogy a szoptatás sok hónapja alatt amit megeszel, az átmegy az anyatejbe - vagyis én vagyok az, aki nem ehetek tejterméket, holott a Lány a tejfehérje-allergiás. Én nem ihatom számolatlanul a kávékat, mert aztán ő nem fog tudni aludni. Én nem ehetek csilisbabot, mert az ő hasa fájdul meg. 

Lassan, de biztosan kialakul az emberben az a tudat, hogy a teste nem az övé többé, hanem nagyjából köztulajdon. Az intimitás határvonala is máshová kerül, normális ember nem beszélget kakiról, a játszótéri anyukák viszont simán megtárgyalják, a baba hányszor és mennyit és milyen színben. Ha több mint egy évig naponta hat-nyolcszor pelenkát cserélsz, plusz időnként magad sem lehetsz magányos a klotyón, egy idő után elfelejtődik, hogy az ürítés intim, csak az adott személyre tartozik. Van egy kis dobozom a vécében, amiben a női higiéniát tartom, a Lány egy időben rendszeresen kiszedte a helyéről és kidobálta és szétszórta belőle a tamponokat, naponta sokszor - pár hónap után már teljesen természetesnek hatott, hogy itt-ott tamponokat találok a lakásban. 

Szóval érdekes. Kíváncsi vagyok, meddig tart ez és hol a határ. Mert szerintem például a mellem alapvetően az enyém, és az csak átmeneti állapot, hogy éppenséggel valakinek a kajája. Kölcsönadtam őket a Lánynak egy kis időre. Még egy pár hónap és visszakerül hozzám és ismét mell lesz, nem pedig szendvics, amit bárhol nyugodtan kicsomagolhatsz, ha éhes vagy. És akkor majd szülök még egy gyereket és kezdődik elölről az egész, és ha huszonéves lennék és lenne kedvem, akkor szülhetnék még ötöt, és ha mindegyiket két évig szoptatnám, hordoznám és pelenkáznám, akkor legjobb esetben is tíz évig lenne másvalakié a testem, ennyi idő után vajon még visszakerül a végén az ember saját tulajdonába, vagy végképp közkincs? 

Babablog

2014.09.20. 22:46 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 10 komment

Egy külön bejegyzést kell szentelnem a kis Lánynak, aki nem akar babáról olvasni, az nyugodtan kihagyhatja (de meg ne tudjam, mert megsértődöm). Nem tervezem, hogy már csak babablogot írjak, ugyanakkor a babás bejegyzéseimet olvassák és kommentelik a népek, ha bármi másról írok, azt meg alig olvassák és kb. nulla komment jön rá, szóval lehet, hogy már úgyis csak kismamák olvasnak, és az én privát életem senkit sem érdekel, akkor meg minek mentegetőzöm.

Szóval a kis Lány. Most olyan korszakban van, hogy általában tök jó vele lenni. Csecsemőnek se volt rémes, cuki volt meg minden, de azért egy csecsemővel korlátozott, hogy mit lehet kezdeni. Most viszont már lehet vele rendesen kommunikálni, érti a szavakat és a maga kis nyelvén és gesztusaival kiválóan az ember tudtára tudja adni, amit szeretne. Néha váratlanul utánozza, amit mondunk, leejtek valamit vagy beütöm a könyököm és azt mondom, hoppá, vagy aúúú, és akkor egy kis hangocska azt mondja lentről "oppá" vagy "aú". Minden szónak van egy külön hangszíne, az "apá"-t mindig kedvesen, vékony hangon és némi áhítattal mondja, az "anyaaa" meg mélyebb hangú, nyafogóbb. Mostanában a laptopját nyomogatja, és utánozza, a "négyzet" szó például két ggyiii!!!gggye!!! kiáltáshoz hasonló hangsor, ilyen japán karatekiáltásra emlékeztet. Ha telefonálok, mindig megkérdezi, hogy "apa?" vagy hogy "ma?" - az a mama, vagyis anyukám, őket ismeri azok közül, akikkel gyakran beszélek. Fotókat is szeret nézegetni, saját magáról a fényképalbumot, bizonyos képeken mindig nevet; van egy, amin a férjem megsimogatja a kezében lévő kisbaba fejét, ennél a Lány mindig megsimogatja a saját fejét, és van, amin a csecsemő apát itatja bögréből, erre valamiért mérges. Szeretek vele játszani meg olvasni neki, meg a játszótéren nézni, miket művel. Jó, hát van az a hangulata, amikor kizárólag kézben hajlandó lenni és az elég idegesítő, választhatok, hogy úgy pisilek, hogy a kezemben van egy Lány, vagy leteszem és ott a lábamba kapaszkodva zokog és húzgál. És még azt is szeretem, ahogy emlékszik dolgokra, nem is tud beszélni, de napokkal ezelőtt látott toppantgatva szaladgálni egy kislányt a játszótéren, tökre tetszett neki, és ma megkérdeztem, hogyan szaladgált a kislány a játszótéren? És nevet és utánozza. Mert olyan okos. 

A bölcsi, az úgy ment, hogy megvannak a fokozatok és akkor lépsz tovább a következőre, ha az előző nagyjából rendben ment, elég gyors, legalábbis az ismeretségi körömben jobban elhúzzák a beszoktatást, de nekem igazából tetszik. Tavasszal már voltunk ott megnézni és kb. egy órát ott töltöttünk, vagyis számomra már nem volt ismeretlen a hely.

Hétfőn délután mentünk először, egy órát voltunk ott úgy, hogy a Lány eljátszott, én meg a sarokban ültem, néha odajött, de leginkább egy fa kisvonattal volt elfoglalva, amire fel is lehetett ülni, és egy kisfiúval rendre elszedték egymástól. Később meg akarta ölelni a kisfiút, de az elszaladt, egyébként joggal, mert a közeledő Lány az esetek felében ölelni vagy megsimogatni szeretne, máskor meg beléd markol, nem fáj, de azért picit kellemetlen.

Másnap otthagytam, vagyis odaadtam az egyik csaj kezébe és mondtam, hogy picit játszani fognak, aztán jövök, ekkor épp kinn voltak az udvaron, öt perc múlva kaptam az sms-t, hogy "megnyugodott, épp motort választ". Ja, mert mindig írnak sms-t, amikor abbahagyta a sírást, tök jó, asszem enélkül nem is vittem volna többet. Amikor visszamentem érte, elég szomorúan ült az egyik csaj ölében, de hazafelé már vidáman dumált. Olyan ügyes, olyan gyönyörű, úgy szeretem. 

Harmadik napon másfél órát volt egyedül, délelőtt vittem, és amikor az öltözőben cseréltem a cipőjét, odajött az első napi kisfiú, Gergő, és odahozott nekünk egy cipőt és megpróbálta ráadni a lábára.

A negyedik napon már ott ebédelt volna, de ekkor vittem szemészhez, ezért ez kicsit bekavart (hét elején még nem tudtam), így csak délután egy órára vittem el, hogy ne szakadjon meg a sorozat. Gergő rögtön odajött, amint megérkeztünk, és ott sündörgött. Amikor érte mentem, egy darabig nem szóltam, hogy ott vagyok, csak meglestem, a homokozóban mutogatta egy nagy, állatos kockán a bocit az egyik gondozó csajnak.

Az ötödik napon délelőtt vittem és a férjem ment érte ebéd után, valamennyit evett ott, de itthon aztán még betolt majdnem egy egész zsömlét sonkával, szóval asszem ezen még dolgozni kell majd. A férjem azt mesélte, hogy amikor megérkezett, a Lány megmutogatta neki a többi gyereket, és amikor öltöztette, végig ott állt mellettük és nézte egy kisfiú, a Gergő. Hát mekkora cukik, komolyan. Szóval összességében nem fájdalommentes, nagyon rossz otthagyni a síró Lányt, elváláskor mindig sírt, de jó tudni, hogy max öt percig sír és utána jól elvan. Azt nem tudom, hogy fog ott aludni, de a Bölcsisnénik (mind fiatalabb nálam) nyugtatnak, hogy sok rossz alvó gyerekük volt már, és általában tudnak aludni, mert délelőtt nagyon elfáradnak. Mondjuk megértem, én is elfáradtam, amikor ott kellett töltenem egy órát, hiába nincs annyira sok gyerek (10-12, 3-4 felnőttre), de azok összevissza rohangálnak, fel-le kéredzkednek, játékokon összevesznek, és kb. ötvennek tűnnek, én fel nem foghatom, hogy lehet, hogy valaki önszántából ezt a munkát válassza. Mármint kétségkívül nagyon aranyos, amikor öt cuki kislány fel-le motorozik az udvaron, de minden nap nyolc órában, én tuti megőrülnék, és akkor az etetés meg altatás, meg a kritikátlan mennyiségű pelenkázásról nem is beszélve. Szerencsére ezek a lányok, úgy tűnik, mintha élveznék a munkájukat, vagy csak ügyesen színészkedtek, amíg ott voltam. 

Egyébként mostanában néha jól alszik, vagyis nem tudom, mert nem vezetek naplót, csak felidegesítettem magam, amikor egyszer egy hónapig írtam az ébredéseit, de összességében gyakrabban van jobb éjszakája, és a rosszabb is jobb, mint régen a rosszabb. Szóval van remény így 17 hónaposan, hogy valaha még kialszom magam egyszer. Ami érdekes, hogy nagyon sokáig nem volt hajlandó az ágyában elaludni, viszont nappal egy kis ideig szívesen játszott benne, ezért valamikor pár hónapja bevezettem, hogy esti szoptatás után beteszem a kiságyba, játszunk (az kb. azt jelenti, hogy kidobálja a plüssöket, én meg visszaadom), és amikor feláll és sírni kezd, hogy kivegyem, akkor kiveszem és kézben, a hintaszékben (amiért örökre hálás leszek, imádom!) elaltatom és utána beteszem. Míg egy napon lefeküdt a ágyában és nem sírt, hogy vegyem ki, hanem forgolódott, és elaludt ott benne. És azóta az ágyában alszik el. Megérett rá, vagy ne tudom. Persze, az első ébredéskor (éjfél és reggel 5 között bármi) általában átkerül a mi ágyunkba, de aki szerint ez kényeztetés, annak még nem volt rosszul alvó gyereke és bekaphatja. A fal mellett van a 180 cm széles ágyunk, a fal és köztem a Lány, mindenki elfér. Szóval igen, könnyebb és élvezetesebb most a gyereknevelés, mint mondjuk fél évvel ezelőtt. 

Ja, a dobáláson elbuktam, azóta is rendületlenül dobál, én rendületlenül mondom neki, hogy nem szabad, de már látom a szemén, hogy na, kezdi. Tudja, hogy nem szabad, és dobja. Kíváncsi leszek, a bölcsiben mit fog művelni ezen a téren, mondjuk őt ismerve az eddig nem dobáló gyerekeknek is meg fogja tanítani, hát, az élet kemény. És még a szoptatásról akartam írni, bár magánügy, de aki idáig eljutott az olvasásban, annak elárulom, hogy reggel és este szoptatom és a reggelit majd el akarom már hagyni, mert nem szeretem, az esti meg tőlem aztán maradhat akármeddig. Fura, mert megütközöm, amikor járóképes gyerekeket szoptatnak az anyáik a játszótéren (egyébként is elővenni a mellemet a játszótéren, hát ez egy másik bejegyzés témája asszem), de esti fürdetés után, lefekvés előtt egy szoptatás meg simán belefér, a kis álmos, pizsamás Lány cseppet sem tűnik túlkorosnak hozzá. 

Dolgok

2014.09.20. 13:54 - címkék: Címkék: lány emberek nyafogás bányászat - 9 komment

Úristen, mennyi minden történik. Elkezdődött a bölcsis beszoktatás, szerintem jól megy, elváláskor sír egy kicsit a Lány, de utána már jól elvan, játszik egyedül vagy a többiekkel, mondjuk ott még nem aludt, arra nagyon kíváncsi leszek, hogy fog menni. Végül heti két nap mellett döntöttem, ennyit lesz bölcsis egyelőre. Beindult a kis Projektem, amiről nem beszélhetek inkognitóm megőrzése végett, de munka, én találtam ki, és lassan elkezdődik, remélem, menni fog, szeretni fogja a célcsoport és én is, és dőlni fog a pénz. A kolléganőm, akinek átveszem a magánrendelését, átadta az infókat, hamarosan rendelek nála. Meghirdettük a lakásunkat és egy hét alatt találtunk vevőt, és mi is megtaláltuk a leendő lakást, ami meglepő módon nem annyira kompromisszumos megoldás, hanem basszus tényleg nagyon jó, de ezeket még nem merem elkiabálni, mivel mindkét fronton csak ajánlattételnél tartunk és még szerződést sem kötöttünk, mindegyik több hónapig fog tartani és addig bármi közbejöhet, izguljunk, hogy ne jöjjön. Voltam kontrollon a szemésznél, aki a retinaleválásomat műtötte, és kiderült, hogy a másik szemem is egy kissé rozoga, ugyan még nem kell vele semmit sem csinálni, csak rendszeresen kontrollálni, de jaj. Nagyon ijesztő hír, asszem azért nem vagyok konstans pánikban, mert már régóta tudtam, mert azzal is láttam a fényeket és mert a statisztika is ezt mondja, szóval nem lepődtem meg, inkább örülök, hogy még nem kell vele semmit csinálni, hátha sose kell, másrészt az előzőnek a műtétje is tök jól sikerült, jól látok vele. Elvállaltam egy negyedik munkát is, ismeretterjesztés, kisírtam, hogy csak októbertől kelljen csinálni, mert most el vagyunk havazva. Bár esélyem nagyon nincs, de mégiscsak beadtam egy pályázatot a Nemzeti Kulturális Alaphoz, amennyiben adjanak tíz hónapig havi bruttó százezer forint alkotói támogatást Brennbergbányáról szóló könyvem megírására, úgyhogy ha véletlenül megnyerem, akkor az elég nagy para lesz, egyúttal kiváló motiváció (le kell adni nekik az időszak végén egy kész anyagot, vagy vissza a lóvét). Ha a Nemzeti Kulturális Alap pályázati bíráló bizottságának tagja Ön, kedves Olvasó, kérem, gondoljon rám sokat és szeretettel. Fogok járni mozgás- és táncterápiás szupervízióba is októbertől, a módszer Anyjához, remélem, nem lesz teljesen haszontalan (bevallom, most épp semmi kedvem hozzá, de már ciki lenne lemondani). A Lány meg mindig becsukja a bal szemét és ezért elküldtek minket szemészhez, ahol semmi baja, meg neurológushoz, aki talán vizsgálná tovább, jövő hét elején megyünk vissza hozzá a szemészeti lelettel, és akkor eldönti. Egyébként teljesen egészséges, okos, csodálatosan cuki, már tud kisautózni (az olyan, mint a kismotor, csak alacsonyabb és négykerék-meghajtású) és mindent megért, szóval rettenetesen aggódom, egyúttal igazából azt gondolom, hogy nincs semmi baja. A sok teendő miatt persze nem tudunk Sopronba menni, pedig ez az időjárás a leggyönyörűbb Sopronban, a hűvös, párás, napfényes őszi idő, hogy minek kell nekem ennyi hülyeséget csinálnom, ahelyett, hogy sétálgatnánk ott az erdőben a kis Lánnyal, rejtély. 

Ruhák és más kalandok

2014.09.08. 13:47 - címkék: Címkék: vásárlás lány nyafogás - 13 komment

Volt nálunk Mona, hozott egy vagon ruhát* a Lánynak, aki teljesen rájuk kattant és a fejébe húzta a neki tetszőket, felnőtt sálat és lányka cicanadrágot egyaránt. Az enyém ez a ruha lett, tényleg nagyon jó viselni, közben eszembe jutott, hogy a múltkori ruhacserén egy rózsamintás nyáriruha kapcsán azt mondták a Medúzalányok, hogy az nem az én stílusom, mert cuki - hát majd megmutatom, mennyire cuki tudok lenni. Senkit ne tévesszen meg a vastagkeretes szemüveg és a racionalizáló szigor, ebben a rózsaszín selyemruhában egészen tündérszerű, légies jelenség leszek, halkszavú, suhanó léptű, rebbenő tekintetű, galambok ülnek a verebekhez minden félrecsúszott nyakkendődben, figyeljetek csak. Mondjuk lehet, nem a hegymászószandálommal kellene felvenni majd. 

Egyébként meg mindenfélét beterveztem erre az évre, nehéz, ám izgalmas idők következnek ránk, áruljuk a lakást, amiben lakunk, és valahova költözünk majd. Abban az időszakban, amikor az ember már eladta a lakását, de az újba még nem költözött be, mert tart az ügyintézés, akkor hol szokás lakni felnőtt, családos embereknek? Szingliként nyilván egy barátnőmnél, de így? Van olyan rövid távra albérlet?** Bútorokat raktárba kell tenni? Szülőknél vidéken? De akkor már dolgozni fogok, négy helyen, mondjuk ebből kettő otthon végezhető, de a másik kettő személyes jelenlétet igényel. Nem tudom, lehet, hogy túlvállaltam magam, ugyanakkor mindegyik csak heti pár óra, és kell a pénz kertkapcsolatra. Ja, és még mozgásterápiás szupervízióba is fogok járni, mert még csak hat éve és százezer órája tanulom a módszert, úgyhogy már csak száz óra szupervízió meg egy szakdolgozat, de úgyis most olvastam, hogy ha abbahagyod a tanulást, elbutulsz, és idős korban is nyelvtanulással meg ilyenekkel kell szellemileg frissnek maradni, én meg éppenséggel nem vagyok a szellemi frissességem csúcsán. Szerencsére ma megtudtam, hogy a terhesség alatt hormonális hatásra zsugorodó női agyterületek később visszanyerik eredeti méretüket, ami igazán megnyugtató, ugyanakkor gyanítom, hogy nem a játszóterezéstől nyerik vissza. Szóval tulajdonképpen egyetlen dolog miatt kell aggódni, hogy senki ne legyen beteg, a többit majd valahogy megoldjuk. 

A Lány különben elképesztően cuki, azt mondja, hogy "anya". Pontosabban: anya, anya, anya, anya, anya, anya! Úristen, én vagyok valakinek az anyukája. Azt is mondja, hogy "alma", és az "a" betűket kissé "aó"-san ejti, nem tudom, ez melyik tájszólás. 

*Mert neki van a ruhaboltja

**Ha valakinek van egy üresen álló lakása, lehetőleg Óbudán, amit kiadna nekünk 2-10 hétre, ne habozzon közölni. 

Az ösvényen fénylő napfoltok közt, én s a többiek

2014.08.29. 22:06 - címkék: Címkék: utazás lány - 7 komment

Voltunk egy hetet Szilvásváradon, ez volt a nyaralás, a férjem, a Lány meg én. Csodás idő volt, lehetett napozni is néha, de kiránduláshoz sem volt túl meleg, svédasztalos reggelit és ebédet kaptunk, volt a hotelban szauna és jakuzzi és kinti medence, valamint játszótér és játszószoba. Láttunk kutyákat és lovakat, ültem életemben először lovon, egy szép, nagy, fehér ló volt, sajna hamar lejöttem róla, mert a Lány teljesen kiborult és sírt és kiabált, meg volt rémülve, mit csinál anyával az a ló, hova viszi. Nahát, én eddig sose értettem, mit vannak úgy oda az emberek a lovaglástól, de tényleg klassz volt. Kirándultunk a vízeséshez meg a barlanghoz, ettünk frissen sült, ropogós pisztrángot a tisztáson a büfében (kétszer, mert olyan finom volt, hogy egy másik napon is visszamentünk), kirándultunk a kilátóhoz, ahol kitettem kekszdarabkákat a padra és egy széncinege elvitte a Lány szeme láttára, nagyon örült neki. Láttunk fürjet is, ami egyáltalán nem félt tőlünk, az fura volt. 

A Lány, bár épp jön a foga, magához képest csodálatosan jól aludt, élvezte a programokat és legtöbbször az étkezéseket is végigülte, csak néha kiabált, én meg iszonyúan élveztem, hogy nem nekem kell összeszedni, amit ledobál a földre. A legjobb az volt, amikor délelőtt kirándultunk a csodálatos Bükkben, de komolyan, az végre egy erdő, én mindig hülyét kapok attól, amikor a fővárosi emberek minden bozótost képesek erdőnek nevezni, szóval ez tényleg az, ettünk pisztrángot, délután meg felváltva vigyáztunk a Lányra, én szaunáztam meg bikiniben napoztam a hegy-völgyre néző medence partján, és hallgattam, ahogy a Lány nevetgél és labdázik a férjemmel a medencében.

Utolsó nap mesélte a hotel egyik alkalmazottja, hogy be szokott jönni egy róka a hotel kertjébe, már szóltak a vadásznak, ugyanis a Bükk-fennsíkon idén nagyon elszaporodtak a farkasok, három család van, és kiszorították a rókákat, ezért azok lejjebb jöttek. 

Sokkal jobban imádom a gyönyörű, pici Lányt, mint valaha, nem tudom, azért-e, mert viszonylag jól aludtam és napi két órát babamentesen töltöttem és sokat voltam erdőben. Mindenkit jobban szeretek, ha eleget alszom és ha napi két órát nélküle tölthetek. Sokak szerint ez a másfél éves kor körüli kor a legjobb, mert ilyenkor már okosak-ügyesek, de még nem tört ki rajtuk a dackorszak, és tényleg csodálatosan cuki, átölel a kis kezével és azt mondja, hogy "nya", a férjemnek meg "pa", és minden gyereket megfélemlít a játszószobában. Egyedül az elektromosan záródó bukóablakoktól félt a tetőtéri szobában, még a hetedik napon is gyanakodva méregette őket. 

Most kéne jajongani, hogy vége a nyárnak, de igazából nagyon jó nyár volt, nincs kedvem jajongani.

Dolgok

2014.07.13. 20:00 - címkék: Címkék: lány emberek nyafogás - 3 komment

Remélem, az van, hogy a napokban véget ér(t) a nyár azon része, amikor Budapesten vagyunk és beteg a Lány vagy más baja van, és elkezdődik az a része, amikor Sopronban meg Pesthidegkúton meg Balatonlellén meg negyedik, még el nem tervezett helyszínen nyaralunk. Különben meg nem tudom, mit írjak ide, mert mostanában csak az történik velem, hogy beteg a gyerek meg megtanult járni a gyerek meg elképesztően cuki dolgokat mond és nagyon szeretem, dehát az ilyesmit unják az olvasók, meg különben is. 

Mindenesetre az elveimet, miszerint a Lány nem láthat tévét, feladtam a betegség alatt - először egy seb volt a bokáján, ami miatt nem mehetett homokozóba, majd lázas lett, majd kiütéses, ami miatt nem mehetett napra, és/vagy szakadt az eső, szóval sokat voltunk a lakásban és egy ponton betettem a Frakk, a macskák réme c. dvd-t és azóta a Lány eddigi ugatása (sima va-va) rengeteget fejlődött, most hosszú, halk morgással indul, amelyet a végén egy felívelő, jól elkülönülő vakkantás követ. Amúgy elég vicces. Irma néni: "Károlykám? Ugye, tudod, hogy ma mozijegyünk van?" Károly bácsi (kelletlenül leengedi az újságot): "Ó, de kár." Hát erre tanítjuk a fiainkat? 

Tündértánc, lepkehimlő

2014.07.07. 12:37 - címkék: Címkék: munka lány - 11 komment

Mostanában meg táncterápiás szakirodalmat olvasok néha, a konferencia óta kedvet kaptam hozzá megint. Tök érdekes, és nagyon nekem való, mert annyira jól ötvözi az idegtudományok legújabb, kézzelfogható eredményeit és a totál elszállt virágosnadrágos módosult-tudatállapotos hippiséget, hogy csuda. 

Van egy csomó érdekes, új csoport is, például "tündértánc" gyerekeknek (jó, ez nem új, csak nemrég mesélt róla egy ismerősöm, de milyen aranyos lehet már), önismeret csak nőknek; terápia teherbe esési nehézségekkel küzdő nőknek, és szokott lenni mozgásterápiás hétvége pároknak is, ide még tavalyelőtt vagy mikor megpróbáltam elhívni a férjemet, dehát kiröhögött sajnos, pedig nagyon kíváncsi vagyok rá, hogyan csinálják ezt párterápiában. Fel kéne bérelnem valami pasit, aki eljön velem, csak sajnos ezt meg etikailag enyhén kifogásolhatónak tartanám. 

A Lánynak meg lepkehimlője van (milyen szép név), hát így jártunk, de legalább ezt csak egyszer lehet elkapni, és ebben már nem fog megbetegedni máskor, így is marad még kétszáz másik gyerekvírus. 

Elmondom egy álmomat

2014.06.25. 22:48 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 9 komment

Azt álmodtam a múltkor, hogy ikreim születtek, két fiú, egy ilyen zömökebb meg egy vékonyabb, de mindkettő helyes kisbaba volt. A kórházban csecsemőosztályra tették őket, csak néha mehettem be hozzájuk vagy hozták ki őket szoptatni, de ezeken egyáltalán nem aggódtam álmomban. Viszont mivel az előzetes ultrahangok alapján nem is ikrekre, hanem egy db lányra számítottunk, fiúnévvel nem készültünk, és engem altatásban császároztak, és mire felébredtem, a férjem adott nekik nevet, ráadásul nem is olyan nevet, amik tetszettek nekünk, hanem hülyeségeket: az egyik Eduárd, a másik Adenol lett. Eléggé kiakadtam, mert az Eduárd se nagyon tetszik, de az Adenol úgy hangzik, mint egy takarítószer-márka. Szerencsére többnyire álmomban is a megoldásorientált problémamegoldó stílus híve vagyok, ezért amíg az ikrek a csecsemőosztályon pihentek, egyből elkezdtem utánajárni, hogyan kell nevet változtatni, és űrlapokat töltögettem. Emellett kitaláltam, hogy kölcsönkérjük vagy megvesszük Ildikóék ikerbabakocsiját, remélhetőleg az ikrei már kinőtték. De amiért leírom az egészet, hogy mennyire pszichotikus tudok lenni álmomban: egész végig azon szorongtam, hogy jó, most lett két kis fiam, de akkor most a Lányt vissza kell adni? Én nem akarom visszaadni a pici Lányt! Szerencsére fejlett valóságtesztelésemnek köszönhetően álmomban is mindig elhessegettem és meggyőztem magam, hogy ez csak egy hülye gondolat, igazából nincs ilyesmi, hogy vissza kell adni a gyerekeket. Asszem. Apróság, hogy a kórházban, ahol szültem az ikreket, épp a Magyar Viselkedés- és Kognitív Terápiás Egyesület konferenciája zajlott, összefutottam pár kollégával a folyosón. 

Egyszer, még nagyon régen, amikor még nem is akartunk gyereket, azt álmodtam, hogy hirtelen született egy gyerekem, és a férjem ugyanúgy rossz nevet adott neki, mire én észbe kaptam, és ott szoptattam a babát álmomban és azon gondolkodtam, hogy jó, hát semmivel sem készültünk a gyermek születésére, de nemrég láttam az Ikeában 7900 Ft-ért kiságyat, és álmomban azt szerveztem, hogy ki megy el érte. Miután felébredtem, csomó ideig nehezteltem a férjemre, hogy hogyan nevezhette el a babát Ágostonnak, amikor pontosan tudja, hogy nekem nem is tetszik az a név. 

De a legszörnyűbbet a Lány születése után nem sokkal álmodtam. Álmomban elmentem a Mozgás- és Táncterápiás Egyesület közgyűlésére, ahol néha van mozgásos óra is, előtte vagy utána, és már nagyon szerettem volna részt venni. Elég fura volt, egy szabálytalan alakú teremben voltunk és mindenki összevissza dumált (mozgásterápián nem beszélünk), és tovább is tartott a tervezettnél. Gyalog indultam haza a budai rakparton és közben írtam egy sms-t a férjemnek, hogy kések, ő vigyázott ugyanis a Lányra. A férjem visszaírt, hogy ebben és ebben a sörözőben vannak, jöjjek inkább oda. Nem értettem, most akkor magával vitte a csecsemő Lányt is a kocsmába? Elég merész ötlet. És akkor kiderült, hogy nincs is gyerekünk: ott ült a férjem a haverjainkkal a sörözőben és értetlenkedett. Persze, szeretnénk gyereket, de még nem jött össze. Persze egyáltalán nem akartam elhinni, hazarohantam (nem hasonlított az otthonunk a valódira) és sírva elkezdtem a születési anyakönyvi kivonatát keresni az íróasztalfiókban, ahová pontosan emlékszem, hogy betettem, egy mappában. De nem volt ott. Csak a téveszmém volt, hogy gyerekünk született. Szerencsére amikor felébredtem, ott volt az ágyában, huh. Jaj, de rémes volt. Utána többször felmerült, hogy elmenjek az Egyesület közgyűlésére a valóságban, és higgyétek el, nem vagyok őrült, de eszem ágában sincs elmenni. 

Én egyetlen dolgot nem értek, hogy mi ez, hogy a férjem rossz nevet választ a gyerekeknek? Mit jelenthet ez? Tök érdekes. 

Danger zone

2014.06.22. 21:18 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 6 komment

A Gyereksziget, az meg olyan, mint a Sziget, csak józanul és gyerekekkel. Amikor megelégeltem a port, a gyalogló, rohangáló, bicikliző és kismotorozó tömeget, a ricsajt, a kajássátrak előtt kígyózó sorokat, a port és a több irányból szóló többféle zenét, akkor elvergődtünk a Lánnyal a Jana Babajátszóház és Pihenőkert vagy hasonló nevű helyre, gondolván, az a chill out-sátor. Itt egy tágas, szőnyegekkel fedett sátorban szemlátomást beekizett, visítozó kiscsoportosok püfölték egymást építőkockákkal és fröccsöntött műanyag zöldségekkel, buzgó szülők másztak köztük négykézláb, és valakinek mindig kakiszaga volt. És még így is nyugisabb volt, mint a rendezvény többi helyszíne. Hű. 

Lányhírek

2014.06.17. 15:52 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 2 komment

A kis Lány eközben csak egyre cukibb, a baba első szava helyezésért egyelőre a "labda" és a "kacsa" versenyez, rendeltetésszerűen használja őket, de egyiket sem mondja még annyira jó kiejtéssel, hogy kívülálló is megértené, addig meg szerintem nem kvalifikálnak első szóként. Mindenféle mást is mond, amit mi sem értünk, de a normál beszéd hangsúlyával, kérdez, válaszol, nagyon cuki. Kapaszkodás nélkül áll és bútorok mentén kapaszkodva jár, kavicsokat pakol fel a csúszda aljára, és rettenetesen rosszul alszik. 

Ami a tejallergiáját illeti, eszegettem némi fagylaltot meg joghurtot, mire taknyos lett - ez lehet a tejallergia tünete is, de valószínűbb a szimpla nátha - , majd kiütéses is lett, majd másik fajta kiütése is lett. A kiütést egy idő után megmutattam a gyerekorvosnak (mégiscsak pár ezerrel több kiütést látott nálam), azt mondta, ez inkább vírusfertőzéshez tartozó kiütésnek látszik, majd elmúlik, ne vigyem napra, egyen kálciumot. Én különben pontosan tudtam, hogy nem fogom tudni objektíven megítélni ezt a tejkérdést, hát ez van, most akkor, mittudomén. Egy-két hónap múlva megpróbálom újra. 

My normal approach is useless here

2014.06.08. 13:25 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 41 komment

Amúgy hogy kell gyereket nevelni? Hogyan veszem rá az egyévest, hogy engedelmeskedjen? :) Jó, tudom, sehogy, de csak egy dologban szeretném. Konkrétan: ledobálja az ételt az etetőszékből. Elvesz a tányérkájából egy banánkarikát és ledobja a földre. Rászólok, hogy nem szabad ledobni. Elvesz egy almakockát.... a szája felé közelíti.... az ajkához érinti... közben engem néz.... majd ledobja a földre és csóválja a fejét, hogy "nem". Ezután észreveszi, hogy valamelyik az etetőszék lábtartójára esett és nem a földre, lehajol érte, hogy felvegye? nem, azért hajol, hogy lepiszkálja a földre, hogy biztosan leessen. 

Részemről elmondom szigorú, nyugodt hangon mindig, hogy nem szabad ledobni. Nem. Nem. Néha elveszem előle az ételkockákat és én adogatom tovább. De ez sem megoldás, egyrészt nem fejlődik önállóságban, másrészt odanyújtom, beveszi a szájába, majd kiveszi és ledobja. 

Nem mindig, csak ha ahhoz van kedve. Tudja, hogy nem szabad, és mégis csinálja. 

Egyszer-kétszer volt, hogy rákiabáltam, egyszerűen kíváncsi voltam, mi történik, akkor megijedt, majd tovább dobált. Jó, hát olyan is volt, hogy röhögtem, az nyilván nem ideális. Én különben jártam asszertív tréningre, többnyire el tudom mondani ugyanazt törött lemezként higgadt hangon százezerszer, de nem használ. Ok-okozati összefüggéseket az ilyen kicsi gyerek még nem ért, nem mondhatom neki, hogy ha ledobod, akkor anyunak takarítania kell és később megyünk a játszótérre. A kutyát meg orron kell legyinteni, de azt nem fogom. 

A másik dolog, amit nem szabad, a parkban homokot, döglött legyet, kavicsot enni, itt is rászólok, megérti, fejét rázza, aztán tovább próbálkozik, de akkor elhozom onnan, elveszem tőle a fogyasztásra alkalmatlan dolgot, elterelem a figyelmét, ez nem probléma. Csak a dobálással nem tudok mit kezdeni. 

Nos? 

Amúgy én felnőttpszichiáter vagyok, nem gyerekpszichológus, ha esetleg valaki azt gondolná, szakmailag tudnom kellene az ilyesmit. 

Technically, every zoo is a petting zoo if you're not a pussy

2014.05.24. 18:45 - címkék: Címkék: lány - 5 komment

Nyaralunk, vagyis egy pokrócon fetrengünk a panzió kertjében, körülöttünk pár könyv, játék, labda, keksz, levett cipő. A Lány a fűben molyol, kavicsokat és a tárgyainkat pakolássza, egyszercsak boldog miákolásba kezd. Körülnézünk, hogy hol a cica, cicát ábrázoló fotó vagy kistestű kutya (ezeknek szokott nyávogni). Nos, a "cica" a férjem által olvasott könyv borítóján van és ez az

Az élet egy folyamatos örömforrás

2014.05.19. 21:31 - címkék: Címkék: lány emberek - 2 komment

Mindenféle helyekre járunk eközben, voltunk D.-éknél lakásavató / szülinapi házibulin, a Lány is, persze csak a délutáni részén, fürdetésre hazaértünk, de így is klassz volt, később meg egy kolléganőm vidéki kerti partiján, az is jó volt. Érdekes ez, ahogy lehet menni a Lánnyal programokra, és persze más úgy beszélgetni a barátokkal, hogy az ember közben egy baba szájába kanalaz bébiételt vagy vigasztal vagy csak fél szemmel figyeli, megeszi-e a fűszálat meg a szőnyegrojtot, de mégis nagyon jó. Nem beszélve arról, hogy másfél évvel ezelőtt, terhességem során egyszercsak megőrültem, hogy churrost akarok enni, és azóta is kitartóan kutattam utána, de sehol nem volt, most pedig, úton D-ék felé, a Mom park közelében elmentünk egy mexikói étterem mellett és egy hirtelen megérzésnek engedelmeskedve elolvastam a kitett étlapot és churros!!!! Nagy mázli, hogy nem lakunk közel. 

Voltunk a képregényfesztiválon is, mondjuk a Dürer-kert borongós időben délelőtt tízkor meglehetősen lehangoló látványt nyújt, plusz engem egyáltalán semennyire nem érdekelnek a képregények, kb. kettőt olvastam életemben, azok is a Firefly meg a Middleman le nem forgatott részei voltak, csak azért járok ilyen helyekre, mert vonzódom a szubkultúrához. A csaposfiú vicces volt, láttunk egy pár cosplayest is, birodalmi rohamosztagosokat meg az elfet, ettünk sültkrumplit, a Lány meg fűnek-fának boldogan integetett, imád világot látni meg helyekre menni. Lucia főnöke azt mondta, jól nézek ki, és tényleg, ez az imidzsem idén, szűk farmer, háti hordozóban cuki Lány, kezemben üveg sör, csuklómon belépő-karszalag. A sör alkoholmentes, az pedig, hogy vékony vagyok, a szoptatásnak, a rengeteg hordozós sétának, de főként az egyéves tejtermékmentes diétának köszönhető. 

A múlt héten meg hirtelen elegem lett abból, hogy minden olyan alkalmat, amikor a férjem vigyáz a gyerekre (jellemzően szombat délelőtt 2-3 órát) már hónapok óta vagy tanulásra vagy munkára használok (mert van a Projektem, de erről majd máskor), és ezért most tudatosan odafigyeltem, hogy elmenjek inkább masszőrhöz meg a körmöshöz, nem mintha annyira fontos lenne a körömlakkom színe pelenkázáskor, de valamiért a szülés után a luxuskörmös az ultimate kényeztetés és az élők világába való visszatérés örök szimbóluma, nem lehetett kihagyni. Mondjuk szerintem szégyen, hogy nem volt nekik az árnyalatomból és a saját körömlakkomat kellett vinnem. 

És még az is van, hogy egy éve soha, sehol nem voltunk kettesben a férjemmel és nem hagytuk másra a Lányt, főként mert a nagymamák vidéken élnek és mindig azt gondoltam, hogy nem ismerik eléggé a kis Lányt vagy az őket, dehát ez nem mehet így örökké. Egyetlen egyszer voltunk kb. másfél órát házon kívül, amikor még jól aludt a Lány, elaltatása után a szomszéd utcában lévő étterembe mentünk át, amíg anyósom vigyázott az álmára, de ez is több mint fél éve volt. Ezért mintegy másfél hónapja, miután elolvastuk ezt, vettünk két kupont a Nobuba, amely június 1-ig érvényes, direkt azért, hogy rá legyünk kényszerítve a kimozdulásra, úgyhogy ma anyukámra hagytuk a kis Lányt és ott ebédeltünk. Azt hittem, sírni fog, erre vidáman eljátszottak, megebédeltek. A Nobu meg semmi extra, a berendezés semmilyen, az ételek pedig nagyon finomak voltak egytől egyig, különösképpen a csirke shiitake gombával és pikáns misoval, valamint a karamellizált banán mangófagylalttal, de egyik sem olyan, amire emlékezni fogok egy év múlva is. Érdekes volt még, hogy a felszolgáló az elején megkérdezte, allergiásak vagyunk-e valamire, mondtam, tej, pontosan ismerte a különbséget a laktóz- illetve a tejfehérje-érzékenység között, és a menüsoromban szereplő desszertet tejmentesen készítették el, nagyon profik; ugyanakkor amikor megkérdeztem kíváncsiságból, lehet-e tudni az ételek kalóriatartalmát, azt a választ kaptam, hogy "mi nem foglalkozunk ilyesmivel". Ja, bocs. Azt hiszem, az is a baj, hogy én a jó alapanyagból készült, egyszerű ízvilágú ételekre bukom leginkább, ez a fajta gasztrosznob vagyok. Inkább egy lazac sashimit választok a mangós-gyömbéres kacsamellszuflé karamellizált makadámdióval tokaji borban érlelt fafülgombás rukkolaágyon helyett, és inkább egy criollo-t a mogyorós-citromos-creme brulées-bazsalikomos csokoládék helyett. Természetesen a Gyulai Bonbonmanufaktúra táblás csokoládéi ez alól kivételek, mert őket mindig választom, de eltértem a tárgytól, szóval minden fogás finom volt, csak egyik sem átütő, meg nekem kicsit túl fúziós. 

A kis Lány pedig néha megáll elengedett kézzel, pár másodpercig, aztán megkapaszkodik újra. Nagyon aranyos. Mindig azt hiszem, hogy még nagyon pici és alig ért valamit a világból, aztán bejön a konyhába egy katica, a férjem azt mondja: "bejött egy katica", a Lány pedig zümmögő hangot adva odahozza azt a piros-fekete mintás hűtőmágnest, ami ugyan egy hordót ábrázol, de eléggé hasonlít katicára is. Mondjuk kb. két hónapos korától hónapokig napi rendszerességgel olvastam neki a Kipp-Kopp a fűben-t, tehát ha valamilyen állatot jól ismerhet, az a katicabogár. 

Az alvása, az ugyanolyan rémes, mint volt, a sírni hagyást meg nem csináltuk meg, mert ilyen lágyszívűek vagyunk, hát ez van. 

With a big black horse and a cherry tree

2014.05.08. 22:28 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 23 komment

Most meg azt olvastam, hogy a meggyet úgy kell adni a gyereknek, hogy mielőtt kimagoznád és turmixolnád, leforrázod és szemenként lehúzkodod a héját, mert a héjától megfájdulhat a hasa. Szemenként húzkodjam le a héját. A meggynek. Nem kétséges, hogy a nyugati világ megérett a pusztulásra. 

How long how long will I slide

2014.05.08. 18:42 - címkék: Címkék: lány emberek - 10 komment

Ma elmentünk életemben, azaz a Lány életében először játszótérre - eddig inkább füves placcokon fetrengtünk pokrócon meg labdáztunk, de a füves placcok mind túl messze vannak tőlünk sajnos, gyalog nem elérhető távolságban, és nincs mindig kedvem utazgatni. A játszóterek meg közel vannak. 

A Lány jól elvolt a homokozóban, mondjuk szerintem ez egy rémálom és én ezt nem fogom kibírni, hogy a réten szaladgálás helyett egy 2x2 négyzetméteres lyukban kell lapátolnom a hátralévő életemben tizenöt másik gyerekkel és anyukával együtt. Most főleg nagyobb gyerekek voltak, de vigyáztak és nem szórták a homokot a babámra, sőt, egyikük még homoktortákat is sütögetett vele egy darabig. És volt egy aggódó anyuka is a Lánynál fiatalabb gyermekével, aki megkérdezte tőlem, hogy jár-e már, mert az övé már jár - ó, istenem, ez vár rám hátralévő életemben, jár-e már, beszél-e már, tud-e már olvasni. A Lány még csak bútorokba kapaszkodva jár, és azt mondja, hogy vavava (kutya), <lefordíthatatlan nyávogásszerű hang> (macska, de az igazi macskanyávogást utánozza, nem az emberi miau-t, anyanyelvi tanártól tanult), nyányányá (szerintem ez azt jelenti, hogy "anya", akkor mondja, ha akar tőlem valamit), mammamma (kaja) és tyetyetye (zene). Magyarul, nem beszél, a játszótéri járóképes tizenegyhónapos meg már jól artikuláltan azt mondja a babákra, hogy "baba". Basszus, le vagyunk maradva, se járni, se beszélni nem tud, olvasni sem tud és első szimfóniáját sem írta meg, mi lesz így? 

Egyébként ha véletlenül mégis zseni lesz a végén, akkor azt a történetet fogom mesélni, hogy én mindig is tudtam, konkrétan nyolc hónapos korában jöttem rá, hogy zseni: ülni sem tudott még rendesen az etetőszékben, megette a répapüréjét, majd desszertként felé nyújtottam egy almás ízesítésű rizskekszet. A kis Lány nézte egy darabig, majd hátranyúlt és az etetőszék huzata és váza közötti titkos rejtekhelyről előhúzott egy másik rizskekszet, ráadásul áfonyásat, ami már egy hete elfogyott, és felém nyújtotta. A nyolchónapos az még nagyon kicsi ahhoz, hogy ilyeneket össze tudjon rakni a fejében, szóval majd ha megkapja a fizikai Nobel-díjat, akkor ezt fogom mesélni a reggeli tévéműsorban. 

Visszatérve a játszótérre, szóval szögesdróttal bekerített homokozókban kell ücsörögnöm mostantól, ó, irgalom atyja, ne hagyj el. 

Hajszőnyeg, kutyatár

2014.04.29. 19:27 - címkék: Címkék: könyv kultúra lány nyafogás - 19 komment

A könyvfesztiválról akartam még írni, ahol tavaly még kilenchónapos terhesen voltam, most meg háton hordozott Lánnyal, aki a benti, meleggel és nagy tömeggel járó részeket leszámítva imádta. Idén nem voltam semmiféle könyvbemutatón, ellenben ugyanúgy söröztünk a napfényben és a barátaim még mindig híres írók meg fordítók meg szerkesztők, annyira jó fej vagyok, hogy ilyen barátaim vannak, ráadásul egyikük elújságolta, hogy gyereket vár. Én jegesteát ittam, mert nem volt alkoholmentes sör, már ez is elég baj, aztán Noiz még előhúzott egy rendkívül cuki mintás laposüveget házi pálinkával töltve, majd elvonultak dohányozni, félre ne értsünk, a testem egy templom, sosem mérgezném mérgekkel, a függőség gúzsba köti a lelket, kérdezze kezelőorvosát, gyógyszerészét, ugyanakkor annak a pálinkának nagyon jó illata volt. 

Eredetileg a Lánynak akartam csak egy könyvet venni a szülinapjára, ezt, csakhogy a Galaktika standon megkérdeztem, mely könyvekre vonatkozik a 45% árengedmény, mire kifaggattak az ízlésem felől és rábeszéltek, hogy vegyem meg a Hajszőnyegszövőket, pedig mondtam, hogy ennek mind a címe, mind a borítója romantikus szálat is tartalmazó fantasy-re utal hajaz, én meg inkább a klasszikus, orosz science fiction, esetleg a kissé kegyetlen cyberpunk híve vagyok, de ott tiszteletreméltó életkorú férfiak esküdöztek, hogy ez sci-fi is, kegyetlen is, és nincs benne szerelmi szál és tetszeni fog. Később összefutottunk Kislánnyal és bibliofil barátnőjével, akik idén is elképesztő részletességgel ismerték a magyar kiadók kínálatát és előkészületben lévő könyveiket, mindent olvastak már, Kislány rögtön lecseszett, hogy nem kértem ki a véleményét a Hajszőnyegszövők megvásárlása előtt, ellenben szégyelljem magam, amiért még nem olvastam A rizs és a só évét, bibliofil barátnője bőszen bólogatott, majd azon kaptam magam, hogy ismét sorban állok velük a Galaktika standnál. Én megvettem A rizs és a só évét meg rábeszéltem a sorban előttem álló húszévesforma fiúcskát a Stalkerre, Kislány addig fondorlatos kérdésekkel próbálta kiszedni a jelenlévő tudományos szerkesztőből, hogy a könyvhétre idén egész pontosan milyen akciókkal készül a kiadó. 

Másnap meg épp azon gondolkodtam, délután milyen szabadtéri programot szervezzek a Lányak, amikor írt egy smst a Költőlány, hogy Sarkady Mária dedikál háromkor, aki az ő egyik kedvenc mesekönyv-írója, jelenleg elszegényedett, aranyos öreg néni. Van is tőle egy könyvünk, hát gondoltam, jó, akkor menjünk arrafelé. Ezúttal pokrócon feküdtünk a füvön, vagyis én feküdtem, a Lány meg saját magával labdázott és idegeneket bámult rezzenéstelenül, később beszélgettünk Sarkady Máriával a lakásáról, a szülésemről meg a hordozásról, a Lány szerette volna kipakolni a táskáját, még később meg aludt a hátamon és épp hazaindultam, amikor belebotlottam az egyik asztalnál gyerekkönyveket dedikáló Kányádi Sándorba, és akkor vettem ott egy könyvet és dedikáltattam a Lánynak, azt írta bele, hogy Szép álmokat kíván Kányádi Sándor bácsi, és rájöttem, hogy dedikált gyermekkönyveket gyűjteni a Lánynak, ez egy igen csúszós lejtő, nagy mázli, hogy csak a harmadik nap délutánján jutott eszembe. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása