Cseresznyevirágzás

2014.04.07. 19:02 - címkék: Címkék: vásárlás könyv lány - komment

Szombaton meg voltunk a Nemzetközi Gyermekkönyvnap soproni rendezvényén, ahol meglepően kevés könyvárus volt (egy, a Béláék), és meglepően kicsi volt a könyves bolhapiac is (egy asztalból állt), ellenben rengeteg gyerekprogram volt több teremben, mindenféle rajzolós meg kincsgyűjtős meg stratégiai játékok. A Lányt letettem egy párnákkal telirakott házikó tövébe a szőnyegre, ahonnan feszt lejött és a művház padlóján tappancsozott négykézláb, meg a nagyobb gyerekeknek rikoltozott. A könyves bolhapiac nevű asztal mögött ilyen tizenkétévesforma gyerekek álltak, és ki volt írva, hogy "jótékony célra", kérdésemre elmondták, hogy a bevételt egy sopronnémeti kislánynak adják, akinek Amerikában lesz szívműtétje. Vajon igaz ez? Mindenesetre vettünk tőlük 300 Ft-ért egy kissé összefirkált Marék Veronika-művet. 

A könyvárus-standon meg találomra felütöttem egy ismeretlen könyvet, az volt az első mondat, hogy "Buborék elindult, hogy kiderítse, léteznek-e más labirintusszörnyek rajta kívül a világon". Asszem szeretni fogom a gyermekirodalmat. 

És még ez is van: 

baba20 052.jpgbaba20 053.jpg

Különben is minek szül az ilyen

2013.11.04. 09:24 - címkék: Címkék: könyv lány nyafogás - 14 komment

Jé, nem gondoltam, hogy felháborodást kelt majd az alábbi idézet. Azért elmondom, mit gondolok. Először is, kontextus: a regény az ötvenes években játszódik Amerikában. Mira egy okos lány, elvégzi a főiskolát és szívesen tovább menne egyetemre, de aztán férjhez megy Normhoz, aki orvostanhallgató. Megegyeznek, hogy Mira dolgozik titkárnőként, Norm meg egyetemre jár, aztán ha majd Norm végzett, akkor Mira is tanul, vagy gyereket vállalnak, majd meglátják. Fogamzásgátló még nem létezik, illetve van ugyan pesszárium, de Norm azt mondja, Mira ne vacakoljon vele, majd ő vigyáz. Aztán nem vigyáz eléggé, Mira terhes lesz. Ennek senki sem örül, Norm sem, mert tanulmányai veszélybe kerülnek, Mira meg még kevésbé, ugyanis ezzel nagyjából megpecsételődik a sorsa: nem fog egyetemre menni, és nem lesz saját jövedelme és így a férje által eltartott asszony lesz, ami sose akart lenni. 

Égbekiáltó különbségek vannak az akkori, ottani, és a mai, itteni viszonyok között, például ez, hogy Mirának nem lesz saját jövedelme, hanem otthon marad a gyerekkel és robotol. A robot egy jó része ma már nem releváns, ugyanis pelenkamosásból meg krumplihámozásból áll, és ma vehetsz eldobható pelenkát meg hámozott krumplit, ha akarsz. A másik része érdekes módon kiküszöbölhető lenne (kérlek, ne üssetek meg ezért :) szoptatással és hordozókendővel plusz banyatankkal: Mira éjjelente felkel, kimegy, begyújt a konyhába, vizet forral, tápszert mixel, etet, éveken át, többször; valamint harmadik emeleti lift nélküli lakásukba veszkődik fel és le babakocsival, babával (kásőbb kettővel), és a bevásárlással, több fordulóban, napjában többször. Mira ekkor huszonegynéhány éves, talán huszonöt lehet maximum.

A szülészetek is sokat fejlődtek azóta, legalábbis remélem. Én nem alternatív helyen szültem, hanem rendes egészségügyben, és (a csecsemősnővéreket leszámítva) mindenki emberségesen és normálisan bánt velem, egyágyasak a szülőszobák, nem ordított velem senki, hogy nyomjak már, mert a doktor úrnak más dolga is van. Nyilván ma is vannak olyan helyek, emberek, ahol fölényeskednek a nőkkel, és vannak olyanok, ahol nem. A regényben futószalag van és ha jajgatsz, leugatnak. 

Ami viszont ma is és itt is ugyanúgy releváns, mint az ötvenes években, az az a társadalmi elvárás, hogy örülj és élvezd. Hogy áldott állapot és pici babatalpak puszilgatása. Ez sem teljesen inkorrekt, mert tényleg: a hányós első három hónapot leszámítva, ami kurva szar volt, meg az orrdugulós utolsót leszámítva, ami kicsit bosszantó volt, én többnyire élveztem a terhességet, tornáztam, dolgoztam, jól voltam, a szülésem is jó élmény volt, és a pici Lány pedig annyira gyönyörű és annyira szeretem, amit nem is gondoltam volna soha, még éjjel is, amikor többedszer ébreszt fel és odabújik a kis selymes fejével a vállamhoz. Ugyanakkor nehéz is. Fizikailag is nehéz: kevés alvás, sok babahurcolgatás. Én is nehezítem, mert nem szívesen hagyom másra a Lányt, amíg tudom, hogy nem érti és sír utánam (de az idő nekem dolgozik). Összességében azt tudom mondani a dologról, hogy az anyaság: 1. sokkal nehezebb, mint gondoltam, 2. sokkal jobb, mint gondoltam. De ne tagadjuk le, hogy nehéz, és hagyjuk már ezt az álszent hülyeséget, hogy csak élvezni szabad és ha nem repdesel, akkor legyen igenis bűntudatod. Olyan nevetségesnek érzem, hogy ez egyáltalán létezik, hogy erre szót kell vesztegetni, hogy ismeretterjesztéssel kell beemelni a köztudatba a baby blues meg a szülés utáni depresszió fogalmát, hogy ezt külön el kell magyarázni, az isten szerelmére, emberek, hát hol éltünk eddig. 

Úgy érzem, meg kell védenem szegény huszonéves Mirát is: ő végül nagyon szereti a gyerekeit. Tessék. "Mira most is úgy érzett még, mint amikor a kórházban először adták a kezébe Normie-t: hogy a gyermek és az iránta való érzelmei valamiképp az abszolutumok világába tartoznak, igazabbak, s egyúttal végérvényesebbek is bármi egyéb élménynél, amit ez ideig az élete felkínált számára. Úgy érezte, az élet eltéphetetlen, mély és néma gyökeréhez érkezett." Ezt például pontosan ugyanígy szoktam érezni én is. Sokkal igazibb, mint bármi más, különbözik minden eddigi élménytől, mélyebb, megkérdőjelezhetetlenebb. Érdekesebb, viccesebb, vidámabb. Nehezebb, fontosabb. 

The women's room

2013.11.03. 20:12 - címkék: Címkék: könyv kultúra - 24 komment

"Ettől a különös érzéstől, hogy az ember immár nem önmaga, ettől szoktak a várandós anyák sokszor olyan üres tekintettel meredni a világba. Nem engedhetik meg maguknak, hogy tudatosan végiggondolják, akkor ugyanis elviselhetetlen lenne, holott el kell viselniük, mert nincsen más választásuk. Még utólag meggondolva is rettenetesen nyomasztó gondolat. Végtére is a terhesség még csupáncsak a kezdet. A szülés után kezdődik csak az igazi szenvedés: attól fogva ott van a gyerek, aki a miénk és aki magának fog kisajátítani élete végéig. Az élete végéig: párnák között felpolcolt óriási hasára tekintve az ember maga előtt látja az egész életét. Ebből a szemszögből nézve élete cumisüveg, pelenka, sírás és etetés végtelen folyamának tetszik. Önmagától megfosztva, merő várakozássá lefokozva, jövőtlen, ám csupa fájdalom élet, melyben nincs reménység, csak unalmas robot. Nincs a terhességnél jobb fegyelmező eszköz az emberi életben. Hozzá képest a katonaság szerény próbálkozás csupán az egyén megtörésére, hogy személytelenül betagozódjék a sorba és attól fogva gépezetként működjön. A katona néha elmehet szabadságra, visszabújhat az identitásába; ha van hozzá bátorsága, akár vissza is feleselhet a felettesének, sőt, meg is szökhet végső soron. Esténként, az ágyában fekve pókert játszhat a bajtársaival, levelet írhat, emlékezhet vagy álmodozhat arról a napról, amikor majd le fog szerelni."

Hehe, nem mondhatjuk, hogy Marilyn French sokat szépítené az anyaságot könyvében. Durva. 

"Mirának csak most kezdett derengeni, hogy alkalmasint a szülés közben tanúsított magatartása miatt elmebajosnak nézték és attól féltek, hogy esetleg kárt tehet a gyerekben. Később az egyik ápolónő megerősítette, hogy valóban vannak ilyen esetek. Néha öngyilkosok lesznek szülés után, vagy legalábbis öngyilkossági kísérletet követnek el. Neve is van a dolognak: depressio post-partum. Mira keserűen elmosolyodott. Elmebaj - hát persze, mi más is lehetne? A normális nőnek ugyanis gyönyörűség a terhesség, imádnak vajúdni és mindent elkövetnek, amennyire csak gyönge erejükből telik, hogy segítség a jó doktor bácsit. Mert a normális nők mind jó kislányok, és igenis mindig nagyon boldogok, amikor megszületik a picike! Ölelgetik, csókolgatják a kis drágaságot és turbékolnak a fülecskéjébe. Hát persze. aki pedig nem így viselkedik, az nyilván bolond." 

Az ember sétálgat az utcán, csuklóján egy ilyen kedves kis eternométer, és közben Schubert-dalokat hallgat

2013.08.09. 20:18 - címkék: Címkék: könyv - 3 komment

"Hű, mi ez a reccsenés? És végig égnek a piros lámpák az ellenőrző táblán. Persze, nem figyelt... egy kiló só helyett egy mázsát tett a főzelékbe. Ha ebből nem lesz fegyelmi! Ki fogja megenni azt a rengeteg kelkáposztát? - Lenyomta a Technikai Központ gombját.
- Itt Kovács Eszter élelmezéstechnikus. Selejtet csináltam a kelkáposztából, elsóztam...igen szíveskedjék a Bérelszámolóba leszólni. Megtérítem a kárt. 
- Most elnézzük a hibát, máskor vigyázzon. A kelkáposztát tessék átküldeni a műanyagüzem hármas részlegéhez, csináljanak belőle férfizoknit." 

Fehér Klára azért elég pontosan látta és előrejelezte a jövőt 1957-ben, hát nem? Annyi, hogy tud fotózni is, meg Sirinek kell szólítani: 

"Az eternométer külsőre pontosan ugyanolyan volt, mint egy száz év előtti karóra. Felhúzni sosem kellett. Az ember a csuklójára szíjazta, ránézett és látta, hogy most példának okáért fél kilenc múlt nyolc perccel. Ha viszont az ember egészen közel vitte a szájához az eternométert és udvariasan megkérdezte: hányadika is van ma? - az eternométerben működő pici kis rádiófelvevő működésbe lépett, az óraszámlap elhomályosodott és megjelent rajta a dátom, mondjuk 2057. június 3. Ugyanígy meg lehetett kérdezni, hogy hány fok meleg van, meg lehetett kérni, hogy most kapcsoljon át a rádió vagy a televízió ilyen és ilyen hullámhosszára. Az ember sétálgat az utcán, csuklóján egy ilyen kedves kis eternométer, és közben Schubert-dalokat hallgat. De aki azt hiszi, hogy az eternométer csak ennyit tud, az téved. Mindegyik szerkezet oldalán, ott, ahol a régi karórák felhúzója volt, van egy kis gomb. Ezt meg kell nyomni, máris kiemelkedik az óralapon egy tárcsa. Ezen már ugyanúgy lehet bármely televifonállomást felhívni, mint az otthoni készülékkel."

Szóba jött itt, és muszáj volt újra elővenni. Nagyon retró. 

Egy asszony

2013.08.09. 12:51 - címkék: Címkék: internet könyv - 12 komment

Ezt olvastam most (Molly linkelte), és egyrészt szépen megírt, életszerű, olykor megrázó történet, másrészt nagyon érdekelne, vajon mennyi belőle a fikció? Mert az nyilvánvaló, hogy a szerzőnő látott már közelről bántalmazó férjet, bunkó szülészorvost és szellemi fogyatékos kisgyermeket, másrészt viszont olyan csiszoltan, olyan stílusban van megírva, ahogyan inkább fikciót szoktak. Valamint szerepel a fejlécben az, hogy "egy készülő könyvből". Gondolom, persze, sajátélményen alapuló történet (mint ahogy kb. minden történet az). Vagy? 

He was no dragon

2013.06.15. 10:03 - címkék: Címkék: könyv nyafogás - 12 komment

"Trónok harca egy storyline-katasztrófa. A sok-sok ezer oldalon át formálódó cselekmény egész egyszerűen nincs kitalálva, az író nem gondolkodott előre, éppenséggel az érdemi munkát spórolta ki az alkotói folyamatból. Az olvasó dezorientációja annak a következménye, hogy maga George R. R. Martin sem tudja, merre van az előre, ezért a közönség érdeklődését a tudatos cselekményépítés helyett másféle dramaturgiai eszközökkel igyekszik életben tartani."

Ugye? Ugye? Ugye? Én ezt már milyen régóta mondogatom. Kellett volna legalább valami vázlatot írni, mielőtt nekilát a sorozatnak. Persze, én ne dumáljak, csak az első kötetet olvastam 2005-ben, mert fiatal voltam és tapasztalatlan és már azon teljesen kiborultam, hogy három kötetesre tervezi a szerző. Végül azért nem olvastam el a másodikat sem, mert belelapoztam és láttam, hogy az elbeszélő szereplők és történetszálak száma nő, ahelyett, hogy csökkenne, és ez számomra gyanakvásra adott okot, igen helyesen. 

Táncterápia, arzén, szingularitás, fotelágy, bébik

2013.04.20. 20:12 - címkék: Címkék: vásárlás könyv kultúra tudomány nyafogás - 3 komment

Különben más dolgokat is csinálok azon kívül, hogy terhes vagyok, például múlt héten voltam a Pszinapszison, igaz, csak egy napot, dehát 30 felett az ember már nem menőzik ottalvós hetijeggyel az efféle eseményeken. Először is elmentem az Integrált Kifejezés- és Táncterápiás (IKT) Műhelyre, mert az egy másik mozgás- és táncterápiás technika, mint amit én tanultam (mert én a Pszichodinamikus Irányzatban képződtem, az az akkreditált). És hát tudjátok, van a pszichoterápiás módszerek művelői között az a jelenség, hogy a miénk az Egy Üdvözítő Módszer, a többiek mind gonosz sarlatánok, esetleg jóindulatú dilettánsok, vagy a Júdea Népe Front (köpködők!), amit én igyekszem elkerülni és felülemelkedni rajta, mert annyira okos és széleslátókörű vagyok. Egyébként úgy vettem észre, a táncterapeuták valamivel kevésbé nyomják ezt, legalábbis egymás közt. Végülis a műhely klassz volt, a dinamikus irányzathoz képest sokkal kevesebb volt benne a testtudati munka, ellenben sokkal több az imagináció, plusz az IKT attól integrált, hogy van benne rajzolás meg ilyenek is. Épp emiatt a különbség miatt az IKT kevésbé lett volna alkalmas a számomra, ha ezzel kezdtem volna mondjuk 5 évvel ezelőtt, egyáltalán nem tudtam volna levetkőzi a racionalitásomat és az intellektualizálást és ezért nekem nem lett volna ideális módszer. Ahhoz, hogy ne fejben gondolkodjak közben, szükség volt a dinamikus irányzat nagydózisú testtudati részére. De most, hogy már jártam százezer óra dinamikusba, valamint elmélyedtem a kognitív idegtudományok test és lélek egységét alátámasztó kutatási eredményeiben is, ez nem okozott gondot, és aki nem olyan racionalizáló-intellektualizáló balagyféltekés szkeptikus, mint én, azt elsőre is simán küldeném IKT-ba. Meg persze összefutottam csomó ismerőssel, ja, és lemaradtam pont az egyik olyan előadásról, ami érdekelt volna, konkrétan erről, mert nem volt nálam elég készpénz és a rendezvénynek még a környékén sem volt automata és a büfében nem lehetett kártyával fizetni és így győzött a létfenntartás ösztöne a tudásszomjam felett és el kellett zarándokolnom a 15 percre lévő Duna Plázába kajáért. Felületes szemlélő számára talán érthetetlennek tűnhet, hogy mi keresnivalóm van egy laikusoknak szóló rendezvényen, különösen egy olyan téma előadásán, amihez a saját kutatási területem is valamelyest kapcsolódik és bármikor elolvashatnám a pasas idevágó cikkeit, én sem tudom pontosan, de valamiért megvan ennek a varázsa, úgy tenni, mintha a munkám tényleg a hobbim lenne. Mindig volt egy-egy olyan része, ami tényleg a hobbim volt, és azért olvastam, mert érdekelt vagy lenyűgözött, és ez persze tíz év rosszul fizetett robotolás után ki tud veszni az emberből, de tessék, egy hónapig nem dolgozom és máris a Pszinapszison ülök és lelkesen hallgatom a témát. Ööö, illetve nem, mert inkább elmentem kajáért, de azért ugye értjük a lényeget. Attól, hogy laikusnak tettethetem magam, egyből elfelejtődik a kötelesség-része és visszajön a lelkesedés.

Meg voltam a Könyvfesztiválon is, ott megint rájöttem, amire így néha rá szoktam ébredni, hogy nagyon büszke vagyok a barátaimra, basszus ezek írók meg fordítók meg kiadót vezetnek meg híres írókkal spanolnak. Véletlenül még tegnap megismerkedtem Jessicával (long story), aki az első regényes szerzők kerekasztala kedvéért jött, ő pedig egy skót csaj, aki olvasott valami bűnügyekkel foglalkozó könyvben a tiszazugi arzénes gyilkosságokról és inspirálta a történet és írt belőle egy regényt. Mármint regényt, fikciót, mert amúgy sose járt Tiszazugban. Angolul írta, és úgy volt, hogy a könyvfesztiválra megjelenik a magyar fordítás is, de nem lett kész sajnos. Nem tudom, milyen lehet, de elég érdekesnek hangzik, mármint el tudom képzelni, milyen regényt írna az esetből valamelyik kortárs magyar férfiíró, de hogy mit hoz ki ebből egy skót csaj? Kíváncsi leszek. Ma meg voltam a kerekasztal-beszélgetésen, ami végül igazából inkább egy interjú volt Hannu Rajaniemivel, és klassz volt, mert egyrészt végre nem egy sima könyvpromó volt (most jelent meg a Kvantumtolvaj folytatása, a Fraktálherceg), hanem mindenféle, igen változatos témákról beszélgettek a transzhumanizmustól és a szingularitástól kezdve EEG-hullámokon át a szerepjátékokig, másrészt a szerző egy igen okos és meglehetősen jóképű fiatalember. Mondhatni cuki. Hard scifihez képest szokatlanul sok fiatal lány állt sorba a dedikálásnál. (Lobotomia bővebben beszámol a beszélgetésről és a sok érdekes témáról.) Beültem a Karpowitz-zal történő beszélgetésre is, de azt untam, mert hiába vezette Lévai Balázs, attól még csak könyvreklám volt, még részleteket is felolvasott a műből a nemzeti színház színésze, és adtak szerencsesütit, mégis érdekes módon ahogy ott ültem, egyre kevésbé tetszett ez a könyv. Még nem olvastam, de addigra már pont megvettem, mert több, különböző jóízlésű ember dicsérte nekem és hát tudjátok, hogy van ez, a könyvfesztiválon olcsóbban lehet könyvet venni, esendő az ember, de a beszélgetés után lehet, hogy már nem vettem volna meg mégsem.  

Amúgy mikor lett ez a Könyvfesztivál egy ilyen laza, fiatalos tömegrendezvény? Ahol az ember csak úgy elvegyül, vagy leül kávézni a napsütésben és egyből összefut mindenféle barátaival. Klassz. És ittam alkoholmentes sört is, és ettem nagyon finom gesztenyés mascarpone fagylaltot, és csak két könyvet vettem (a Marija Morevna a másik), míg Kislány akkor tartott nagyjából kilencnél, amikor eljöttem, és a barátainál sem egy nejlonszatyor volt fejenként, dehát ezek nagyon hardcore arcoknak tűntek, hozzájuk képest én sehol sem vagyok. Ez mondjuk legalábbis részben annak köszönhető, hogy nincs pénzem, és direkt kevés készpénzt vittem, mert a standoknál nem lehet kártyával fizetni, így impulzusvásárolni nehezebb, valamint a nálam lévő három könyv (két vásárolt, egy dedikálandó) is már nagyon nehéz volt és ilyen melegben terhesen nem volt kedvem több könyvet cipelni. Pedig már három Sztrugackijt kiadott a Galaktika, ami még nincs meg nekem, és itt a kedvenc scifi-szerzőimről beszélünk. Szingularitás, meg transzhumánok, persze, de ha nincs nálad készpénz, elvesztél. 

És voltunk az Ikeában is, úgyhogy most már tényleg mindent megvettünk, ami a gyermek születéséhez elengedhetetlenül szükséges (konkrétan egy kihúzhatós fotelágyat vettünk, mivel a baba a hálószobánkban lesz, így kellett a nappaliba is valami fekhely, ahol alhat egy-egy látogatóban lévő nagymama, vagy a fiatal szülők közül az, aki jobban ki van készülve és szeretné átaludni az éjszakát). Persze, ezeket mindig lehet fokozni, ha a kilenc helyett tizenöt hónapig tartana a terhesség, akkor addigra meggyőzném magam, hogy feltétlenül szükségem van egy hőmérsékletet és páratartalmat is mérő hőmérőre a lakásba, aztán egy babahintára, mert különben a mozgásfejlődésének és a jobb-bal agyféltekéje közötti kapcsolatnak lőttek, aztán, nem tudom, mi lenne a következő, de biztos találnék. Egyébként, ha valaki épp a tényekre kíváncsi, a csecsemő tényleg úgy születik, hogy bizonyos, főleg a szociális kommunikációért felelős agyterületei még fejletlenek vagy nemlétezőek (az anterior cingulum és az orbitofrontális kéreg), és ezek a születését követő nagyjából egy évben fejlődnek ki a környezeti hatásoknak, szociális ingereknek megfelelően, magyarul a tudomány mai állása szerint sokat kell a csecsemőt ölelgetni és puszilgatni, különben nem fejlődik ki az agya. Amúgy szerintem az se akkora dráma, tök jó fel embereket ismerek, akiknek tuti, hogy egyik fenti agyterületük sincs a topon, másrészt feltétlenül hiszünk a neuroplaszticitásban, azaz később is behozhatod a lemaradást, ha akarod.

Semmi különös

2013.04.15. 23:04 - címkék: Címkék: könyv terhesség nyafogás - 5 komment

Kicsit aggódtam, de délelőtt zökkenőmentesen beszerelte a klímát két vidám fiatalember, a megbeszélt időtartam alatt a megbeszélt áron, garanciával, és még porszívóztak is utána. A klíma az egy vitás kérdés, én különösebben nem szeretem, mert az egyfolytában nyitott ablakot szeretem, de egy panelház tizedik emeleti, déli fekvésű lakásában lakunk, ahol az elmúlt években mindig volt 38 fok a konyhában. Téglában lakó szerencsések kedvéért elmondom, hogy a panel azért érdekes, mert éjszaka hiába hűl le a kinti levegő, a fal addigra már forró, és éjszaka a forróság jön a falból. Valamennyire lehet persze redőnnyel, vizezett pokrócok felakasztgatásával meg ventillátorokkal szórakozni a placebohatásért. A klíma betegségeket is okoz, mert elszaporodik benne a legionella nevű baci meg az aspergillus nevű gomba, meg túl hidegre állítod és ízületi gyulladást kapsz, de talán ha elég gyakran tisztítják, azzal csökken a baciveszély és majd nem állítjuk túl hidegre. Úgyhogy még pár hónapja a szülésfelkészítő tanfolyamon alaposan kifaggattam a neonatológus - gyerekorvost a témában, szerinte a durva hőség rosszabb a csecsemőnek, mint a klíma, és ne a baba lakhelyéül szolgáló szobába tegyük a beltéri egységet és olyan készüléket vegyünk, ami képes nagyjából fix hőmérsékletet biztosítani, nem ki-be kapcsolgatjuk és egyszer hőség van, másszor hideget fúj, stb. Úgyhogy vettünk. Egy vagyonba került persze. 

Meg elmentem a postára meg az elműbe, meg elintéztem még pár dolgot, meg napoztam a lakásban (nyitott ablakhoz kell ülni és úgy), meg kiolvastam a Konzulvárost, meg lemostam a cipősszekrényt, meg frissítem az olvasónaplómat, igen kíváncsi leszek, befejezem-e a szülésig (még 12 könyv van hátra, amiről nem írtam, asszem). Izgi. Ahelyett, hogy a Suttogó tanácsainak megfelelően a gyermekágy idejére finom, tápláló ételeket főznék, amiket lefagyasztok. Most már eléggé izgulok a szüléstől persze, egyrészt a komplikációktól, mert bár igyekeztem elfelejteni a nőgyógyászatból és szülészetből tanultakat, de sajnos nem sikerült teljesen mindent, másrészt meg az egésznek a kiszámíthatatlanságától, én azt szeretem, ha nekem megmondják előre, nagyjából mi fog történni és mikor. A "mi"-ről már a lehető legtöbbet tudok, a "mikor"-t viszont semennyire nem lehet tudni, de még azt sem, hogy melyik héten, vagy hogy éjjel vagy nappal, így hogyan készüljön fel az ember lelkileg és logisztikailag? Hát mindegy, jó lenne nem most szombat-vasárnap szülni, mert a szülésznőm akkor nem ér rá, és nincs rá garancia, hogy az ügyeletes szülésznő is szimpatikus lesz nekem, és nincs kedvem órákig vajúdni olyasvalaki mellett, aki az idegeimre megy, de persze, ez azért eléggé first world problem, szóval túlélem azt is, ha így alakul. Meg jó lenne még szülés előtt elmenni az ikeába, csak nincs kedvem. 

Ez meg mennyire durva már, sportverseny céljához rakni a bombát, nem mintha merényletekhez lenne ideális hely, reálisan ugyanilyen rettenetes lenne ugyanez egy plázában, mégis most ez különösen szörnyű olvasni és  rosszul esik, pedig nem is futok.

Dolgok

2013.03.29. 20:34 - címkék: Címkék: munka könyv terhesség nyafogás - 8 komment

Hát jól van, akkor most ebben a szánalmas gyári sablonban fogunk addig nyomorogni, amíg nem lesz kész a másik. De csak mert meg akarom írni, hogy megjelent végre a Konzulváros, hosszú, ínséges hónapok várakozása után, és már csak pár nap és a kezemben lesz, éljen. Épp ideje lesz némi fikciót olvasnom így a kb. hatodik babás-szülős könyv után.

Voltam ma benn a munkahelyemen, munkaügyben meg papírokat intézni meg vérvételen. A laborleleteim továbbra is hallatlanul tökéletesek, részemről mindig nagyon meglepődöm, amikor kiderül, hogy semmi baj nincs sem velem, sem a magzattal, de komolyan, még vashiányom sincs, azt hittem, legalább a magas koleszterinszint valami figyelmeztető jel, hogy kevesebb édességet egyek, aztán utánanéztem és kiderült, hogy terhesen a magas a normális, és a túl alacsony is káros lenne. Ilyenkor már hetente kell CTG-re járni, ami magzati szívhang-ellenőrzés, és az is jó volt. Még jövő héten lesz egy ultrahang, izgi, remélem, minden jó lesz. Amúgy a 36. héten vagyok, ha valakit érdekel, és a 40. héten szokás szülni, pluszmínusz két hét. A 36. hét már nagyon kényelmetlen, három lépcsőfokon nem bírok felmenni, és nagyjából döntenem kell, hogy sokat enni akarok vagy rendesen lélegezni, mert a belső szerveim nem férnek el rendesen és rugdalja is őket két kis láb. Hát nagyon érdekes élmény továbbra is. Ja, és nem kapok levegőt az orromon (az orrdugulás az egy terhességi tünet), nagyon zavaró.

A munkahelyemen mindenki elképesztően kedves volt, de azok is, akikkel amúgy soha egy szót sem beszéltem, megállítanak a folyosón és kedvesen beszélgetnek velem, szerintem ez valami evolúciós pszichológiai jelenség, a vemhes nőstényt mindenki szereti és védelmezi. Ja, és meg is locsoltak. Amúgy nem tűnt úgy, hogy olyan nagyon jó lenne ott dolgozni, vagy hogy az elmúlt egy hónapban javult volna az általános helyzet / közhangulat. Szomorú. Az egyik legokosabb, tehetséges fiatal nővérünknek, mint megtudtam, ma volt az utolsó napja, mielőtt nyugati országba disszidál. Mindenki reménykedve kérdezgetett, hogy hiányzik-e a munkahely és nagyon unatkozom-e otthon. Mit is mondhatnék. Nem. Tegnap elültettem a bazsalikom, spenót és medvehagyma-magokat cserépbe, kaland, izgalom.

Egy előnye feltétlenül van a végtelen télnek: nekem lett igazam azokkal szemben, akik novemberben lebeszélni próbáltak a kismama télikabát vásárlásáról, merthogy két hónapig fogom csak hordani és arra a kis időre minek, erre négy hónapja egyfolytában abban járok és ki tudja még, meddig. Azt hittem, a terhességem utolsó két hónapjában egy csomót fogok sétálgatni a napfényben, meg a pocakomat simogatom a tavasz első napsugarait élvezve meg ilyenek, és a belelépős Martens balerinacipőmet fogom hordani, amihez nem kell lehajolni befűzni, meg persze hosszú, lenvászon szoknyákat színes sálakkal, dehát úgy tűnik, nekem a pufikabátban BKV-zással kell beérnem.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása