Mindeközben a vadregényes Nyugaton

2015.06.12. 14:12 - címkék: Címkék: könyv emberek bányászat Sopron Brennberg -

A brennbergi Madisz-tó partján ülök egy rönkasztal melletti padon rózsamintás nyáriruhában, és egy kis, fehér netbookon gépelem ezt a bejegyzést. A kis tóban fehér és ciklámenrózsaszín tavirózsák virágoznak, valamint aranyhalak úsznak olyan lassan, hogy már azt hittem, döglöttek, de nem. A víz felett óriási, kék szitakötők, körben pedig hatalmas, loncsos, öreg fenyők és fiatal rózsabokrok. Szerintem megérnénk egy akvarellt, most nem azért. Tóparton blogoló hölgy. 

Úgy kerültem ide, hogy először kibuszoztam a bánfalvi könyvtárba, mert ott találkoztam neve elhallgatását kérő kontaktommal, aki jelenleg brennbergi hagyományőrzéssel is foglalkozik, és ígérete szerint összeismertet idős, visszaemlékezni diktafon társaságában is hajlandó brennbergiekkel. Miután megbeszéltünk mindent, megtekintettük a bánfalvi hímzőkör csipkekiállítását és összehaverkodtunk, ő elment a Lidl-be halat venni az ebédhez, én pedig konstatáltam, hogy most ment el a brennbergi busz, ezért kiálltam stoppolni a falu szélére. Egy bácsi vett fel, megkérdezte, hova tartok és miért, így elmondtam neki, hogy a görbehalmi bányászmúzeumba, mivel az alapító pasas majd terveim szerint szociális csomópontként funkcionálva további idős brennbergiekkel hoz össze könyvem számára. A bácsi elmesélte, hogy ő is bányász volt Oroszlányban, konkrétan frontvillanyszerelő, de csak egy pár évig, utána váltott. Beszélgettünk a bányászatról, a sztahanovista mozgalomról, valamint frissen diagnosztizált betegségéről. Kitartást és gyógyulást kívántam neki, majd kitett Görbehalomban. 

A görbehalmi bányászmúzeum alapítója, elnöke, gondnoka és a múzeum maga az egy jelenség, ezt a részt nem fejtem ki bővebben, mindenesetre átlapoztam a Szent István vágat falazásának 1943-as, ceruzával kockás füzetbe vezetett jelenléti könyvét, megittam egy szódát és egy kávét, majd indulás előtt még kaptam a kezembe egy darab frissen sült szalonnát kenyéren, tormával. Erre a néhány percre felfüggesztettem tíz napja tartó vegetarianizmusomat. Ezután tovább stoppoltam Brennberg irányába, két dögös csaj vett fel, akik a kedvemért átrendezték a hátsó ülésen a nagybevásárlást. A kocsiban hangos popzene szólt, az anyósülésen ülő miniruhás, tetovált, pilótaszemüveges csaj pedig bacardi breezer-ezett, délben. Reménykedtem, hogy a szőke sofőrcsaj nem iszik. A brennbergi kocsma előtt szálltunk ki, a csajok is beugrottak Kati mamához egy almafröccsre. Ekkor láttam, hogy a szőke csaj büntetésvégrehajtás feliratú rövidujjú inget visel a hozzá tartozó nadrággal, vissza is utasította a pultnál addig német nyelvű társalgást folytató törzsközönség meghívását egy jégerre, mivel ahhoz még át kell öltöznie. 

Név, telefon

2015.06.09. 15:31 - címkék: Címkék: emberek nyafogás -

Felhívtam a munkahelyemen a titkárságot, mert új telefonra van szükségem*, és az új titkárnőt ugyanúgy hívják, mint engem**. Durva. 

*A hat éves nyomógombos nemokos Nokiámat, amelynek leesik a hátlapja, szeretném kicserélni egy ugyanolyanra, mert a technika fejlődése ellen lázadó luddita vagyok és nincs kedvem most pénzt áldozni telefonra. De mivel flottás előfizetés, kell a munkahelyem engedélye a "vásárláshoz" (nulla forintba kerül a csomagunkhoz ez a típus). 

**Nem egy gyakori névösszetétel, még sose találkoztam vele másnál. Most kénytelen leszek bemenni a munkahelyemre megnézni. 

No camera! Use your eyes.

2015.05.29. 15:06 - címkék: Címkék: emberek bányászat -

A múzeumban meg az van, hogy komoly kihívást jelent nekem, disszimuláló szociális fóbiás autista kislánynak, ugyanis akármennyit is fejlődtem ovi kiscsoportos korom óta, még mindig az van, hogy ismert helyzetekben tudom, hogyan kell viselkedni, ismeretlenekben meg nem tudom. Ha tudom, hogy egy adott közösségben, hierarchiában ki kivel van és nekem hol van benne a helyem, akkor szuperul elvagyok és a világon semmi problémát nem okoz a kommunikáció vagy a hatékonyság. De ha nem tudom, hol a helyem, vagy nincs helyem, akkor hatodéves gyakorlaton láb alatt tébláboló medika leszek, aminél szarabb érzés nincs szerintem. Amikor nincs dolgod vagy nem tudod, mi a dolgod, és nem tudod, ki kedvel, ki nem kedvel téged és egymást, hogy van a parancsnoki lánc, ami nyilván különbözik valamelyest a hivatalostól, és nincs kulcsod a mosdóhoz/öltözőhöz. Megvan ez az érzés? Az ember azt hinné, hogy harminc felett már nem keveredik ilyen helyzetekbe.

Ez nincs egészen így a múzeumban: a parancsnoki lánc szerencsére elég egyértelmű, a mosdóhoz nem kell kulcs, és összességében szerintem kedvelnek. Ugyanakkor mivel ritkán és ötletszerűen járok be, ezért nincs fix feladatom, illetve szerintem ők sem tudják még pontosan, mit lehet rám bízni. Azt is értem, hogy egyszer csak beállítottam oda kívülről, miközben az ott dolgozók mintegy harminc éve dolgoznak már ott. Jó, van, aki csak tíz. Én kicsit a messziről jött furcsa lány vagyok. Erre mind az lenne a megoldás, ha gyakrabban járnék, de sajnos úgy tűnik, a havi egy nap a reális. 

De nem is erről akartam írni, hanem hogy a múltkor jött egy gyerekcsoport, általános iskola negyedikesek, kettő darab tanárral, a főmuzeológus úr vezette őket körbe, én meg becsatlakoztam asszisztálni. A múzeum három szintes, van a földszinti rész, ahol a berendezett bányák meg a működő makettek vannak, az alagsori kifejezetten gyerekrész, és az emeleti felnőtt tartalom, ahol ásványok vannak meg mindenféle érdekes tárgyak üveg mögött. Ha valaki nem tudja, miről beszélek, itt a kiváló cikk fotókkal.

A tanárnénik azt mondták, kb. egy órájuk van az egészre, ezért a földszinten kezdtünk, utána az alagsorba mentünk, azzal, hogy ha még marad idő, akkor felmegyünk az emeletre is. A negyedikes gyerekek a következőt csinálták: bementünk egy terembe, azt eszeveszettül fotózni kezdték az okostelefonjukkal, de mindent, amit értek. Abból, amit közben a "bácsi" mesélt, kb semmit sem hallottak, és nem is látták a dolgokat, csak fotóztak. Amikor mindent lefotóztak (ez huszonvalahány gyerek, mindegyik odatülekedik a bányamentő készülékhez és egyenként lefotózza), akkor lenyugodtak és körülnéztek abban a teremben, valódi érdeklődéssel, ez mire való, az mi, és onnantól odafigyeltek a tárlatvezetésre és kérdésekre. Aztán továbbmentünk a következő terembe, azt ismét körbefotózták, majd amikor az megvolt, lenyugodtak és meg is nézték. Tök vicces volt.

Egy ponton a kislányokat felkísértem az emeleti lányvécébe pisilni, ez nagyjából tíz darab tizenegyéves kislányt jelentett, plusz Kata nénit. Ehhez keresztül kell menni azokon a termeken, ahol a felnőtt kiállítás van, ásványok, bányászholmik. A kislányok kiabálva követelték, hogy hadd nézzék meg ezeket is, úúúú, ásványok, úúú, az mi, az mi. Jó, most pisilni megyünk, de akkor visszafelé hadd nézzék meg! A tanító néni sajnos azt mondta, nem lehet, mert sürget az idő. Mindegy, így is jó sok mindent láttak és élvezték, de azért ez elég szokatlan volt, magamtól azt gondolnám, hogy a gyerekek akarnak minél előbb szabadulni a múzeumból, és a tanár erőlteti, hogy meg kell nézni, nem pedig fordítva. Ugyanakkor meg tök jó volt látni, hogy az okostelefonozó negyedikes kislányokat érdeklik dolgok, a digitális érmetárban maguktól nézegették az érmeket (ami még szerintem is unalmas) és simán magyarázhattam volna nekik az úrvölgyi rézedényeket meg a bányahegyet, ha van rá idő.

Menjetek ikszelni

2015.05.28. 15:43 - címkék: Címkék: internet emberek -

Őszintén szólva én is kíváncsi vagyok az IKL közvéleménykutatásának eredményére, habár vannak fenntartásaim (= nyilván mindenki azt fogja beikszelni, hogy hordozzon a tenyerén az orvosom ingyen éjjel-nappal). Szóval töltsétek ki, érdekes. 

Főleg könyv

2015.05.04. 18:55 - címkék: Címkék: könyv lány emberek - 4 komment

A Könyvfesztiválról akartam még mesélni, az elmúlt pár évben valahogy összekötődött a rendezvény a Lány szülinapjával és fejlődési fázisaival, és ez klassz.

A 2013-as Könyvfesztiválon mindenórás terhesen vettem részt, konkrétan arra a napra voltam kiírva, amelyiknek a reggelén ott kávéztam és sütiztem a Millenárison a büfében. A férjemnek hivatalos megjelenése is volt, valami kerekasztalon (kerekasztalban?) vett részt, és már eleve úgy fogadta el a felkérést, hogy rendben, ott lesz, kivéve, ha szülünk. De nem született Lány a rendezvény alatt, csak pár nappal később. 

A 2014-es Könyvfesztivált már nagyon vártam, nem is magát a rendezvényt, hanem a hozzá kapcsolódó időszakot: amikor még kizárólagos szoptattam és nem alvó csecsemőmmel szenvedtem és tél volt és hó és halál, jó, az nem, de utálom a telet, akkor mindig arra gondoltam, hogy már csak pár hónap és ott fogok (alkoholmentes)sörözni a haverjaimmal meg a majdnem egyéves Lánnyal a Millenárison és majd veszek neki szülinapjára könyveket. Így is lett, hordozóban alvó Lánnyal a hátamon söröztem, és vettem neki egy Weöres Sándor-kötetet, amit azóta is imád és  felét betéve tudja, mondjuk, ennek megfelelően sok helyen össze van már celluxozva, meg egy Kányádit, de csak mert pont ott ült az öreg és dedikálta, és dedikáltattam neki könyvet azzal az aranyos, bolond nénivel is, hogy is hívják? Sarkady Mária. Meg labdáztunk a füvön, meg megkérdeztük Kislányt, aki már mindent olvasott, hogy melyik leárazott Galaktika-kiadós könyvet érdemes megvenni. A Hajszőnyegszövőket meg a Rizs és a só évét vettem, hát végül is egynek jó volt mindkettő. 

A 2015-ös könyvfesztiválon vasárnap délelőtt voltunk kinn, mert a többi napon a nemzetközi sématerápiás akkreditációhoz szükséges továbbképzésen voltam, ami amúgy klassz volt és hasznos, dehát pont a könyvfesztiválra kellett rászervezni? Vasárnap délelőtt viszont nem voltak sokan és épp a ringatós nő (Gróh Mária) énekelt népdalokat citera és más népinek látszó hangszerek kíséretében, úgyhogy a Lány idén egy dedikált Ringató-könyvet kapott, főként a hozzá tartozó CD miatt, amit én nem annyira szeretek, de ő igen, meg hát kultúrkincs meg kodálymódszer. Emellett megkapta a Graffalós könyv második részét, az elsőt egy kedves olvasótól kaptuk és mindketten rajongunk érte, és a kis Lány tök örült a másodiknak, abban van graffalókölyök is, és dedikáltattuk a szintén agyoncelluxozott Varró Dani-kötetét a szerzővel. Most én tudom, hogy van az az iskola, hogy a könyveket kímélni kell, de szerintem meg használni, és a gyerekkönyvek normál életjelensége a szétszakadozás és megrágódás, erről ne nyissunk vitát. Magamnak megvettem Francois Dolto gyereknevelős könyvét, elég fura, meg az Időfutár első részét, amelyre még a Tímea beszélt rá és sajnos minden hibája ellenére rettenetesen olvastatja magát és ezért sajnos meg kell vennem majd a folytatásokat is. Ja, meg vettem magamnak valami féláras Galaktikás könyvet is, amire Kislány azt mondta, hogy jó, de a címére sajnos nem emlékszem. A Lány meg szaladgált a füvön, megette élete első gombóc fagyiját, és este meg azt mondta, hogy nem volt jó a Könyvfesztiválon! És amikor kérdeztem, hogy miért, akkor sírós hangon azt mondta: "Nagyon megijedtem a furcsa egerektől." És tényleg volt a Geronimo Stilton promónál két plüssegérnek öltözött ember, és tényleg bújt, amikor elmentünk mellettük, de nem gondoltam, hogy ennyire megijedt. Szegény. Ja,és ittam valami hipszter kézműves búzasört is, amíg a Lány és kisfiú asszisztálásával kavicsokat dobált a tóba. 

Minden évben az a benyomásom egyébként, hogy basszus mindenki könyvet ír, és hogy jövőre én is akarok a Könyvfesztiválon dedikálni, csak sajnos ahhoz írni kéne egy könyvet, én meg jelen pillanatban pénzkereső munkára fecsérelem el világraszóló tehetségemet és a nyomtatásban megjelent értékes soraim helyett a függönykarnist választom. Mármint azt veszünk a pénzen. Bár igazából most épp könyvespolcot veszünk, vagyis építtetünk be, a függönykarnis később jön a listán. És tessék, erre kiderül, hogy az Apaparás csávó is könyvet ír, bár az szerintem jó lesz. 

A mai fiatalokról

2015.04.21. 11:11 - címkék: Címkék: emberek - 6 komment

Kigyúrt, jó kiállású, fiatal férfi 1.: - Én mondjuk jobban szeretem pipában szívni, mert akkor nem annyira káros, inkább direkt egészséges, kevesebb az égéstermék. 
Kigyúrt, jó kiállású, fiatal férfi 2.: - Hogy érted? 
Férfi 1.: - Akkor nem kell keverni dohánnyal, és nincs benne nikotin, meg nincs papír sem, ami ég és jön belőle a kátrány. De mondjuk sütitől is jól be lehet állni, csak az a titka, hogy nem csak beleszórod a füvet a tésztába, hanem.... Hé, ne vedd el a kisfiú kismotorját, mit szólnál, ha egyszercsak a tiedet vennék el? Add vissza neki. Különben is majdnem ugyanilyened van otthon, csak nem akartad lehozni. .. Szóval kell belőle először csinálni egy ilyen vajat, megvan a módszere, hogy hogyan kell megfőzni, és utána azt tenni a tésztába, mert úgy szívódik csak fel rendesen. 

Szombat délelőtt, játszótér, a hintánál.

Az összes dolog az életemben

2015.03.31. 13:55 - címkék: Címkék: emberek nyafogás bányászat Sopron - 1 komment

Voltunk Sopronban tíz napot, ebből egyszer fel kellett jönnöm a mozgásterápiás szupervízióra, mert már elhasználtam az összes hiányzásomat a költözéskor. Ami cseppet sem volt nehéz, tekintve, hogy egyet lehet hiányozni. Ezért aztán felvonatoztam arra a pár órára, majd haza. Persze, az egyik csoporttársam, aki már egyszer hiányzott, most sem volt ott, mert beteg lett, szóval valószínűleg megtehettem volna én is, hogy hiányzom és valahogyan bepótolom majd - na mindegy. Igazából jó volt egyedül vonatozni, én nagyon szeretek (tudjátok, furcsa vagyok, essünk túl ezen), és gyermekem születése óta csak gyermekkel vonatoztam. 

Ezenkívül igen nehezen viseltem a nagymamákat, főleg amikor ott volt anyósom is nálunk (azaz minden nap), és a dédi is (azaz minden nap), és ezek hárman, jaj. A dédi csak gonosz és idegesítő és nem bírja elviselni, ha nem rá irányul a reflektorfény. A két nagymama meg simán csak túltolja, a Lány megnyikkan és már ugranak, zenét tesznek be, lehalkítják, felhangosítják, egy intésre fel-le hurcolják a lakásban az amúgy járóképes gyermeket, ha lusta lehajolni egy kavicsért, csak rá kell mutatnia, hogy "kavics", és máris többen ugranak felvenni és a kezébe nyomni. Túlféltik, túlkényeztetik. Oké, ez a dolguk, csak rossz volt, hogy nekem ebben nem maradt hely. Hogy én is szeretek a Lánnyal lenni, de a jelenlétükben csak a zavaró tényező vagyok, aki idegesítően rászól, amikor dobálja a kaját ("dehát hadd dobálja, jó, padlószőnyeg van, dehát nem nagy gond azt kimosni!") és kicseréli a pelenkát akkor is, ha a gyermek azt épp nem akarja. Szerintem amúgy eléggé elkényeztetjük a Lányt a férjemmel együtt, mindent megengedünk neki és egyfolytában ölelgetjük és puszilgatjuk, de a nagymamák jelenlétében kegyetlen diktátornak tűnök. 

A Lány iránti szerelmünk pedig töretlen, csak az már biztos unalmas, dehát imádjuk. Annyira okos, annyira szép. A gyönyörű kis haja, meg az arcocskája... és elképesztő szókincse van így 23 hónaposan, rengeteg dalt és mondókát tud, tízig számol (csak felsorolja a számokat, szerintem neki az is egy mondóka, nem szoroz fejben, nyugi), csomó növénynek és állatnak tudja a nevét, nyelvtanilag helyes mondatokban beszél. Nagyon aranyos hangja is van mindehhez. Imádom, amikor elújságol dolgokat, ma reggel például meglátta a pocsolyát, rámutatott és elújságolta, hogy "Elefánt beleesett a pocsolyába!" - ez valami mesében volt. Meg azt is elújságolta, hogy "Apa megsimogatta a barátságos kutyát!" Persze századszor, mert ez múlt héten történt, a férjem öccsének vidéki házában. 

Ja, és még az is volt, hogy két év után először kettesben töltöttünk egy éjszakát a férjemmel, a Lányt az anyukámnál hagyva kinn aludtunk a Muckon. Itt. Gyalog mentünk oda és vissza is, semmi extra, 5-8 km, dehát az erdőben van, szuper volt. A szállás maga pedig végtelenül olcsó. És vannak helyes cicák meg kutyák is. 

Hát ilyenek vannak, csak sose érek rá blogot írni, mert vagy dolgozom, vagy máshol dolgozom, vagy házimunka, vagy nyuszikat rajzolok. Továbbra is az az elrendezés, hogy heti három napot jár családi napközibe, én meg addig magánrendelek, cikkeket írok, ügyintézek, esetenként takarítok is. Egy hónap múlva lesz két éves, és ugye egy csomó ember akkor megy vissza dolgozni a gyereket bölcsibe adva - hát én nagyon sírnék, ha be kéne adnom egész hétre bölcsibe és vissza kellene mennem teljes munkaidőbe dolgozni. Ahol emlékeim szerint rengeteg munkával nagyon keveset kerestem. Szóval még egy évig tuti itthon maradok, és reménykedjünk, hogy addig sikerül összehozni még egy kislányt. 

Bah

2015.02.22. 21:42 - címkék: Címkék: emberek nyafogás - 12 komment

De most komolyan, ez tényleg ennyire szokatlan / patológiás, hogy egy házasságban a két félnek saját pénze is van? Az egyetlen elfogadható verzió a mindenünk közös, persze drágám, használd nyugodtan a tusfürdőmet? Ha nem közös a bankszámlánk, akkor az nem is igazi kapcsolat? Azzal, hogy megfogadom isten és ember előtt, hogy egészségben, betegségben, azzal kapásból egy örök Nemet mondok a magántulajdonra is? Ne fárasszatok már. 

És fényévekkel jobb a kapcsolatom a férjemmel, mint oly sok, közös számlán élő, közös céget alapító, közös könyveket vásároló páré. Csak mondom. Igen, tudom, hogy a fényév nem a szerelem, barátság vagy a kölcsönös tisztelet mértékegysége, hanem a hosszúságé. 

Amúgy a házasság előtt szerzett javak szerintem nem válnak közössé, csak a házasság alatt szerzettek azok, de cáfoljon meg bátran erre járó jogász. 

Arról, hogy én vagyok a furcsa lány

2014.12.31. 19:48 - címkék: Címkék: munka emberek bányászat - 9 komment

Épp meguntam a múzeumban való önkénteskedésnek azt a részét, hogy mindenki hülyének néz, jó, nem mindenki és nem hülyének, de sokan furcsállják. Most szerintetek a Központi Bányászati Múzeumban önkénteskedni nem iszonyú menő? Szerintem az. Még külön-külön is menő, mármint a bányászati múzeum meg az önkéntesség, együtt meg aztán végképp az. Ugyanakkor én azt értem, hogy furcsa, hogy miért érdekel engem pont Brennberg és a bányászat, amikor a családom egy része egy másik, részben szintén német nemzetiségű faluból származik és ott él, az apukámnak meg hasonlóan szokatlan foglalkozása van, szóval érdeklődhetnék Fertőrákos, illetve a tengerészet iránt, adódna a dolog. Fertőrákos egyébként klassz hely, dehát semmi számomra szokatlan nincs benne, egész gyerekkoromban ott bicikliztem fel-le a főutcán, egyáltalán nem találom érdekesnek, hogy a vasfüggönynél a katonának le kellett adni a személyit, amikor kimentünk a Fertő-tavi strandra*. 

Azon mondjuk nem csodálkozom, hogy az ott dolgozók kicsit furcsállják, mert hát ugye például dolgozhatnék ebben az időben pénzért is, vagy tölthetném a családommal (havi egy teljes napot voltam a múzeumban az utóbbi időben, szóval azért nem annyira sokat). A múltkor meg is kérdezte tőlem a főmuzeológus úr, hogy ha szabad megkérdeznie, tulajdonképpen miért érdekel engem Brennbergbánya? Gondolom, valami romantikus családtörténeti szálra számított, vagy nem tudom, hát ebben az esetben sem tudtam értelmesebb választ adni annál, ami a valóság, hogy mert érdekes. Egyébként meg az szokott eszembe jutni a jelenségről, amikor Vámpír fedőnevű kollégám több mint öt év után hazajött az USÁból, ahol kutatóintézetben dolgozott és nem találkozott páciensekkel egyáltalán, én meg épp a tizedik évemet töltöttem a munkahelyemül szolgáló pszichiátriai kórházban, és eléggé kezdtem kiégni, és akkor néha együtt ügyeltünk, vagy ő dolgozott az ambulancián, de nekem referált (mert én már szakorvos voltam, ő meg még nem). És állandóan felhívott olyanokkal, hogy nincs semmi kérdése, minden oké, de van itt egy iszonyú érdekes eset, nem akarom megnézni? És jött ilyenekkel, hogy az új páciensnek elképesztően érdekes, ritka téveszméi vannak, vagy pszichés zavarokkal járó, izgalmas szervi betegsége, vagy lenyűgöző élettörténete vagy tudomisén. Ügyeletben. Este tizenegykor. Hogy nem akarok-e megnézni egy beteget csupán azért, mert érdekes. Mondjuk Vámpír már az emigrációját megelőző években sem volt egészen neurotipikus, de biztos voltam benne, hogy a tengerentúlon végképp megzakkant. Szóval ismerem azt az érzést, amikor ugyan szereted a munkádat, de mivel már sok éve csinálod, nem akkora kaland-izgalom, és akkor beesik valaki, akinek meg igen, és erre némi értetlenséggel reagálsz. De persze, lehet, hogy csak beképzelem az egészet és a múzeum dolgozói cseppet sem furcsállják, hogy számtalan szakvizsgámmal és idegtudományi phd-mmal miért gépelem lelkesen exceltáblába a leltárkönyvüket. 

De különben többnyire kifejezetten szeretek a furcsa lány lenni, csak néha lázadozom kicsit. 

Szóval épp gépelem nyugisan a leltárkönyvet december 30-án, és akkor szólt a portás, hogy jöttek látogatók, van-e kedvem őket körbevezetni, egy család, hát naná, hogy volt, lelkesen szaladtam, nehogy nélkülem nézzék meg a freskót és akkor ki fogja nekik elmesélni, hogy Weindl Gáspár lőtt először?** Erre a bájos család anyukája letegez és nevemen szólít, mert a Kalib az. Basszus pár héten belül másodszor nem ismerek fel személyesen egy fellow bloggert, szégyellem is magam, ráadásul Kalibbal kétszer találkoztam és nem annyira régen. Viszont sapkában volt. Szerencsére ők már többedszerre jártak a múzeumban és az okos kis gyerekeik kb jobban ismerték a járást nálam, mert így munkáról, politikáról és gyermeknevelésről is tudtunk beszélni az őskori kovabánya és a várpalotai pajzs között félúton. Aztán hirtelen megjelent még egy vagon látogató és tök nehéz a logisztika a sok terem miatt, plusz mindenkinél kitalálni, hogy akarja-e, hogy meséljek a tárgyakról, vagy inkább kussoljak, ő meg lézeng vagy elolvassa a feliratokat, meg amúgy is csak a viharos erejű északnyugati szél késztette múzeumlátogatásra. 

Izgi. 

Egyébként több okból önkénteskedem a múzeumban, ezek pedig az alábbiak: szerintem tök jó ez a múzeum és soha nincs pénzük, és tavaly tavasszal olyan nevetségesen szánalmasan borzalmas és lehangoló tárlatvezetésben volt ott részem, hogy totál depressziós voltam két hétig és csak azért nem írtam meg, mert még ahhoz se volt kedvem. Már nem dolgozik ott az illető, csak pár hónapig volt. Semmit nem tudott, és végig arról beszélt, mennyire utál itt dolgozni, pénz nincs, hideg van, por van, menza sincs(!), az igazgató asszony egy hajcsár, őt semennyire sem érdekli a hülye bányászat és különben sem soproni. És képzeljétek el, hogy még ekkor sem ütöttem fejbe egy, a kezem ügyében lévő ékkel, kalapáccsal vagy nyéllyukas agancskapával és ástam be a szén közé az újkori kőszénbánya-rekonstrukcióban, hát ennyire béketűrővé tett a gyermekvállalás. Szóval egyszerűen idegesített, hogy ennél még én is jobban tudnám ezt csinálni, hasznomat vennék szerintem. Minden évben felmerül, hogy be kell zárni, mert megszűnt a támogatása és nincs pénz (sok látogató van, de a pár száz forintos belépőjegyekből nem jön ki a rezsi), és nincs egy csomó pénzem, sem politikai befolyásom, de mégis akartam valamit tenni az ügy érdekében. Továbbá meg akarom írni a Brennbergbányáról szóló könyvemet, és a múzeumban egy csomó forrás van, mármint írottak, Brennbergről, a könyvtárban, kaptam már olyat, amihez sehol máshol nem juthattam volna hozzá, meg gondoltam, hátha ismernek még élő brennbergi bányászokat is, szóval kapcsolati tőke, de ez egyelőre nem jött be. És eredetileg erre nem gondoltam, de így közben rájöttem, hogy igazából nem hátrány, ha már egy bányászfaluról akarok könyvet írni, akkor tudok dolgokat a bányászatról, a történetét meg a szóhasználatát például, így kisebb eséllyel fogok olyanokat kérdezni az interjúalanyaimtól, amiért pofán röhögnek.

Egyébként én is igazán kíváncsi vagyok, meg fogom-e írni ezt a könyvet valaha, vagy csak beszélek róla, dehát majd kiderül. 

*Mert az a határ és a beljebb lévő drótkerítés között volt, a határsávban, és a túlpartja Ausztria, a személyidért kaptál egy bilétát, amiért visszafeleúton a katona visszaadta az iratokat, és ha valakinek záróra után a személyije még a katonánál volt, akkor azt lehetett is egyből körözni, mint disszidenst. 

**Az első lőporos robbantás Selmecbányán. Mivel a puskához hasonlóan töltötték meg lőporral és gyújtották be a kőzetbe fúrt üregeket, lövésnek (schiessen) nevezték, de most nem tudok erről többet mesélni, mert a Lány a társaságomat követeli. 

Szép fenyő és nyulas dupló

2014.12.23. 23:00 - címkék: Címkék: emberek nyafogás - 15 komment

Én az a típus vagyok, aki nem stresszel a karácsonyon, kaja megrendelve, takarítani ebben a lakásban már nem óhajtok különösebben, de azért lassan mondjuk nem ártana eldönteni, mit mondunk a gyereknek, ki hozza a karácsonyfát és/vagy az ajándékokat.

Eddig azt gondoltam, hogy a jézuska meg az angyalkák fogják hozni, mert szerintem az egy baromság, hogy az Igazságot meg a Valóságot kell mondani, úristen, emberek. Evolúciós fejlődésünk kulcsfontosságú eleme, hogy képesek vagyunk olyan dologra gondolni, ami nincs. Zombikra, szirénekre, Henry DeTamble-re, űrhajókra. Ja, az van. Az isten szerelmére, a komplett világirodalom fikció, alapvető, hogy létezzen fikció, nem tespedhetünk a valóságban örökké, hová vezetne az. Tehát nem kell ezen görcsölni, hogy jaj, hazudunk a gyereknek, hiszen az tök jó, amikor egyszer csak megtalálja a feldíszített fát meg az ajándékokat és misztikum és ragyogás. Ráadásul nekem semmi traumatikus emlékem nincs arról, amikor rájöttem, hogy nincs is jézuska, nem volt egy konkrét rádöbbenés, hanem évről évre fokozatosan egyre több feladatot vettünk át tőle, a végén már a fát is mi díszítettük, ő meg semmit sem csinált. 

Meg hát jelenleg itt élünk a keresztény kultúrkörben, gondolom, minden ovistársának is majd a jézuska hozza (habár a bölcsiben van a csoportban egy muszlim fiúcska). Dehát a Jézuska mégiscsak elég gáz, nem? Nekem mindig fura volt, hogy egy csecsemő hogyan hozna ajándékot? Pláne, ha az ő születésnapját ünnepeljük? A későbbi, felnőtt Jézus meg már nem olyannak tűnik, mint aki szaloncukorkötözésben meg ajándékcsomagolásban élné ki kreativitását (komplett katolikus neveltetést kaptam, nem olyannak tűnt). De mondjuk az angyalkákkal nincs problémám, azok hozhatják a fát. 

Az ajándékokkal kapcsolatban viszont ideges vagyok, az rémes, amikor elmegyünk a nagymamához, és ott azt kell nyomatni, hogy a nagymamához vitte az ajándékodat véletlenül a Jézuska (angyalka, télapó, satöbbi). Most nem jobb az mindenkinek, ha a Lány is tudja, hogy a nagymama adott neki egy doboz klassz duplo-t, amiben kedvenc állata, nyúl is van, és a nagymama meg örül, hogy a Lány örül? És majd játszik vele, és tudni fogja, hogy a mama hozta a nyulas duplót? Jó, csomó cuccáról nem tudja, de például a félméteres plüss nyílméregbékával kapcsolatban szokta emlegetni a Húgomat, aki repülővel hozta. Vagyis valójában akkor szokta emlegetni a Húgomat meg a Békát, ha lát egy repülőt, szerintem érti az összefüggést. 

Én meg szeretek ajándékokat venni, a karácsony a kedvenc időszakom, végre nyugodtan vásárolgathatok. Sajnálatos módon kb. december 5-e délutánra mindenkiét meg szoktam venni és utána irigykedem a vásárolgató tömegre. Semmi bajom azzal a koncepcióval, hogy karácsonykor ajándékot adunk annak, akiket szeretünk. Mi több, azzal sincs, hogy karácsonykor ajándékokat vásárolunk azoknak, akiket szeretünk. Én értem, hogy ezen valamiért ki szokás borulni, dehát én nem tudok, bocs. És tök szívesen mondanám a Lánynak, hogy gyere, megvesszük az ajándékot az apának, meg a mamának, melyiket válasszuk, ezt vagy azt? Melyiknek örülne szerinted? Szóval szívesen bevonnám őt ebbe. De ha a Jézuska hozza, akkor vagy mindent titkolni kell, vagy ki kell találni valami bonyolult sztorit, elküldjük a Jézuskának, ő meg becsomagolja és visszahozza, rémlik, hogy volt ilyen a családban. Rendes hívő keresztények amúgy hogyhogy nem borulnak ki ezen, Isten fia, mint ajándékcsomagoló- és futárszolgálat? 

De akkor már a fadíszítés is tök jó, szóval abból is miért hagynánk ki szegényt? Annak mi értelme, hogy valamelyikünk elviszi itthonról, míg a másik feldíszíti egyedül a fát? Amikor díszíthetnénk együtt is? De ha az ajándékokat mi vesszük egymásnak, a fát meg mi díszítjük, akkor mit csinálnak a természetfeletti lények? Ők hozzák a kaját? Az se jó, mert általában főzök valamit, csak idén nincs kedvem, ráadásul a Lány szerintem rti már a házhozszállítás koncepcióját is, nem gyakran, de előfordul, hogy egy bácsi hozza nekünk az ebédet, mi meg adunk érte pénzt, semmi természetfeletti nincs benne. 

Szóval elméletben természetfeletti lényekre akartam bízni a dolgot, de most, hogy a valóságban is eljött a karácsony, tökre nincs kedvem ehhez, hanem szívesebben bevonnám a készülődésbe, mint hogy eltávolítom innen a misztikum végett. Mert ha misztikum, akkor nem lehet együtt csinálni, ez gáz. 

Visszatérve a fára, basszus. A fentiek egyébként nem problémák, majd valamit mondunk, aztán kialakul az évek során a számunkra megfelelő menetrend, magunkat ismerve túl sokáig úgysem leszünk képesek fenntartani a látszatot és idő kérdése csupán, hogy mikor vásárolunk, főzünk és díszítünk már együtt. Holnap például külön díszítünk, mert a Lány életkorából és gömbérzékéből adódóan kizárólag üveggömbökkel kosarazna, az tutifix. De a fa. Az utóbbi években mindig ágakat vettem ugyanis, nagy fenyőágakat padlóvázába, és szépen rájuk raktam az égősort meg a díszeket. De idén, gondoltam, már van gyerekünk, kell a fa, úgyhogy vettem fát (nyugi, a férjem fogja elhozni meg befaragni, én csak kifizettem és otthagytam, nem török a domináns férfiszerepre, a talpat is neki kellett megkeresnie.) Hát kifejezetten rosszul érzem magam amiatt, hogy most ezért kivágtak egy fát. Szegény. De jó, hát egy fa most ide vagy oda, én is ültettem már életemben legalább kettőt. De akkor mostantól minden évben ki kell vágni nekünk egy fát? És ha még ötven évig élek? Az már egy komplett liget. Szerintem nagyon szép tud lenni egy feldíszített fenyő, és gyerekkoromban különösen imádtam a földtől plafonig érő karácsonyfát, de még a legrondább, legalja fenyőerdő is szebb nála. Én értem, hogy már maga ez a problémafelvetés is közhely, dehát mit csináljak, most merült fel az életemben először komolyabban. A műfenyőt utálom. Esetleg vehetek egyet dézsában a teraszra és minden évben behúzzuk a nappaliba két napra, csakhogy az ismeretségi körömben ezek a gyökeres, visszaültethető fák sosem húzták pár hónapnál tovább, a fenyő nem szoba- és nem balkonnövény. A műfenyőt utálom sajnos. 

A férjem ateista, ugyanakkor valamennyire kompromisszumkész, szóval ő asszem a leginkább a téli napforduló megünneplését támogatná a komplett szent család ás háromkirályok kihagyásával, de ha nagyon lobbizok, belemegy az angyalkák-sztoriba is. A fenyők kivágásával kapcsolatos álláspontját nem ismerem. A Lánynak azt mondtam ma lefekvéskor, hogy holnap karácsony lesz, úgyhogy nekünk is lesz majd egy karácsonyfánk a másik szobában. 

És persze, forraltbor meg mézeskalács, oké, de a legjobb karácsonyunk azért mégiscsak ez volt

Napfény járja át a szívem újra

2014.12.21. 15:17 - címkék: Címkék: emberek - 5 komment

Ma vagyok 37 éves, plusz az év legsötétebb napja, innentől már javul a helyzet. És nagyon klassz volt tegnap a férjem szülinapi bulija is, bár Alie-vel ezúttal csak mintegy huszonöt másodpercig táncoltunk Shakirára az asztalon*, ellentétben a férjem harmincadik szülinapi bulijával, amikor tovább, de akkor fiatalabbak voltunk és az egy másik kocsma volt. 

Ma meg elhoztuk a dobozokat, amikkel majd költözni fogunk. 

*Ja, mert leparancsolt minket a pincér, nem azért, mert kiújult az isiászunk vagy ilyesmi. 

The goblin store and other extraordinary stories

2014.12.17. 11:27 - címkék: Címkék: vásárlás emberek - 8 komment

Az évnek ebben a szakaszában korán nyugodott a nap, a szinte áthatolhatatlan köd pedig csak még sejtelmesebbé tette a késő délutáni sötétséget. A kis bolt szinte tömve volt, polcai között alig fértek el a vásárlók és az őket kiszolgáló három mogorva, színesre festett hajú eladólány. Isolde a pult előtti sorban állt, kezében már a kiválasztott áruval, pénztárcáját keresgélte, miközben fél füllel az előtte sorakozó öregasszonyok beszélgetését hallgatta. Ekkor hirtelen kivágódott a kis üzlet ajtaja, a fölé akasztott szélcsengő vad csilingelésbe kezdett. Az ajtón egy borostás, kissé megviseltnek tűnő, de jól öltözött férfi lépett be, és a sorban állókat szinte félrelökve a pulthoz rohant. A lilára festett hajú eladólány unottan pillantott fel a pénztárgépből. 
- Jó napot! - kezdte a férfi, a sietségtől kissé zihálva. - Két becipzározható szájú manó van nekem félretéve, elvinném őket. 

Pláza játékbolt, tegnap. 

Hol is tartottam

2014.12.01. 13:29 - címkék: Címkék: lány emberek nyafogás bányászat - 1 komment

Nos, a terhesség és szülés utáni nyugis és világtól elzárt időszak asszem már hivatalosan is elmúlt, amennyiben sikerült pontosan ugyanannyira túlvállalni magam, mint amennyire szoktam. A dolgok egy részét szeretem csinálni és érdekel és izgalmas és fizetnek érte valamennyit, más része érdekel és nem fizetnek, harmadik része semennyire nem érdekel, de fizetnek. Januárban költözünk elvileg, szóval kell a pénz függönykarnisra utazásra, mert a férjem szerint nem lesz pénzünk soha többé. 

Voltam a Múzeumban, klassz volt, persze sokkal kevesebbszer tudok menni, mint ahogy terveztem, dehát ez van, pont levittünk pár makettet a portához, amikor jött két holland és azokat körbevezettem, eleinte még a főmuzeológus kíséretében, aztán neki más dolga akadt és hagyott érvényesülni. Nagyon élveztem, a hollandok remekül beszéltek angolul, rendesen én is beszélem a nyelvet, de rá kellett jönnöm, hogy a szókincsem ez esetben rémesen hiányos, szerencsére a kiállított tárgyak három nyelven vannak feliratozva, így volt honnan lenéznem az ék, agancskapa, kova, szerszámkő, nyéllyukas kőbalta szavakat, és ez még csak az őskor. Szerintem tetszett nekik, mondtam nekik a végén, hogy írjanak a Tripadvisorra, de még nem írtak. Két ünnep között is leszek valamikor, gyertek. 

Túl sokat voltam ezen a héten a Lány nélkül, és hiányzik. Heti három napot jár bölcsibe, oda úgy fut be, hogy alig tudom reggel levetkőztetni, mert már szaladni akar játszani meg reggelizni, és napközben is vidám, leszámítva a délutáni alvását, dehát abban itthon sem jeleskedik. Ezt csak azért kell ennyire bizonygatnom, mert itt volt anyósom, aki soha semmi negatívat nem mond, ezért sosem tudod, hányadán állsz vele, a családi napközire sem szólt soha egy szót sem, de amikor látta a komolyan néző Lányt egy fotón, akkor azt mondta "biztos azért olyan szomorú, mert bölcsibe kell járnia", és a Lány halandzsaszövegéből meg azt vélte kihallani, hogy "kis hülyegyerek", biztos a bölcsiben mondták neki. Ezért legutóbb elvittem magammal, amikor mentem a Lányért, hadd lássa, hogy nem szörnyű helyen van, a Lány, mint minden délután, vígan tologatott odabent egy játékbabakocsit két plüssnyúllal, és amikor meglátott minket, hangosan nevetve szaladt oda hozzánk, anyósom azóta is azt mondogatja, hogy "hogy örült, hogy érte mentünk". Gondolom, van olyan gyerek, amelyiknek nem való a közösség még másfél évesen, de értsétek meg, a Lány nem ilyen, a Lány mindig, mindenhol oda akar menni, ahol a többi gyerek van, és nagyon talpraesett. Plusz imádja ott a kaját, a nagymama főz nekik, és akármikor megkérdezem, mi volt a bölcsiben, azt mondja, ebéd. 

Engem mindig idegesített, amikor szoptatott, de beszédképes gyerekek kiabálják, hogy cici, meg szopizni, meg cicizni, és én sem használom ezeket a szavakat, viszont a szoptatáson rajta maradtunk - a Lány ragaszkodik hozzá, nekem meg nincs igazán ellenérvem, reggel és este belefér. Így aztán reggel és este, ha valamiért késlekednék, akkor kiabál a kis Lány, hogy "anyatej, anyatej!!". Nagyon cuki. 

A mozgásterápiás szupervíziót is szeretem, azt hittem, utálni fogom, mert pénzbe kerül, az isten háta mögött van, és én már úgyis mindent tudok, ehhez képest jól érzem magam ott, izgalmas, és nagyon hasznos. Ki hitte volna. Most is egy olyan érdekes történetet hallottam egy terapeuta-lánytól, minden nap eszembe jut, dehát nem írhatok róla, mert nem az én történetem. 

Ja, és még az is volt, amikor eszembe jutott a munkahelyem és az okos emberek ott, és elhívtam őket a kocsmába, és nagyon jól sikerült. Ez csupán azért problematikus, mert ha ezek ilyen jó fejek, akkor majd vissza fogok menni, és az egy kicsit hasonlítani fog arra, amikor a bántalmazott nő visszamegy a Pistához, de állítólag már nem iszik, hátha már megjavult. 

Naponta százszor, kefével

2014.11.07. 09:55 - címkék: Címkék: internet emberek - 17 komment

Már elnézést, hogy semmi önálló gondolatom nincs és átmentem linkajánlóba, de most halál komolyan az van a 8.-as biológia tankönyvben, hogy naponta többször, ricinusolajba mártott kefével kell a kamaszlánynak a szemöldökét fésülni? Mi a faszomnak kell a szemöldökömet fésülgeti? Meg a szempillámat? Fésülni? Meg a nyakamat felfelé masszírozzam, hogy ne legyen ráncos? Meg sminkeljek? Jó, én nem sminkelek, egyszer úgy is hívott egy mérges, borderline beteg a munkahelyemen, hogy az a "festetlen arcú görény", de kamaszkoromban még sminkeltem. Csak sajnos úgy érzem, hogy sminkben, de még profi sminkben sem vagyok sokkal szebb, vagyis nem annyival, mint amennyi hercehurcával jár a dolog, egyszerűen nem állta ki nálam az előny-hátrány elemzést ez a dolog. Én kérek elnézést. A szemöldökömet és a szempillámat néhány havonta be szoktam festetni kozmetikussal, ha ez valakit megnyugtat. 

Egyébként nem gondolom, hogy a kamaszleányok a nyolcadikos biológia tankönyvből építik fel a világnézetüket, szóval szerintem túl nagy lelki zavart nem okoz az, ha oda faszságok vannak írva, de azért vicces. Meg persze, ami a nemek egyenjogúságát illeti, kíváncsi lennék, a fiú szépségápolás fejezet mit tartalmaz ugyanebben a könyvben, elég-e néha letusolniuk meg max egy hónaljstift. 

Jó ügy

2014.11.04. 20:12 - címkék: Címkék: emberek - 1 komment

Haldokolni szomorú dolog, rágondolni se jó, hospice-házakat támogatni sem különösebben divatos, én például bevallom, hogy minden tiszteletem azoké az évfolyamtársaimé, akik (ketten) hospice-ban önkénteskedtek, én nem tudtam volna. De a lényegre térek, most úgy tudjátok támogatni az ügyet, hogy támogattok egy jótékony futót, aki futásával a Magyar Hospice alapítványnak gyűjt (meg akkor már lehet neki drukkolni is a versenyen)*. Tehát itt van ez a fiatal pszichiáterleány, aki fut, küldjetek neki pénzt** vagy pedig fussatok ti is. 

*Erről van szó érthetőbben: "Maratonista, félmaratonista futóink minden lépésükkel segítik a gyógyíthatatlan daganatos betegek humánus életvégi ápolását. A Nárcisz Futókör tagjai jótékony célra ajánlják fel egy-egy versenyüket, hiszen a táv teljesítésén kívül adománygyűjtő feladatot is vállalnak. Közös cselekvésre buzdítják környezetüket: szeretteik, ismerőseik, munkatársaik a drukkoláson túl felajánlásaikkal a versenytáv egy-egy szakaszát támogatják." A szóban forgó kolléganő ötvenezer forintot szeretne gyűjteni futásával az Alapítványnak és november 15-én futja körbe a Balatont (vagy mit kell ott csinálni), szóval addig kell meggondolni. 

**De bele kell írni a megjegyzés rovatba a nevét, mert különben nem tudják, kinek küldöd a futókörön belül a lóvét. 

Ajánló

2014.10.31. 09:25 - címkék: Címkék: munka emberek - 43 komment

Olvassatok IKL-t, magyar orvos, most pár hónapig Angliában van valami ösztöndíjjal, és van az a rész, amikor kiosztja a magyar beteget, hát én halálra röhögtem magam. Mennyire igaz. Várjatok, be is kopizom a párbeszédet lusták kedvéért, reméljük, nem haragszik meg érte. 

(A magyar beteg) "Örült neki nagyon, hogy itt vagyok, meg kedves volt, de azért rögtön elkezdte nekem magyarázni, hogy fú, itt persze alig kellett várnia, meg mindenki milyen készséges és kedves és beszélgetnek vele és mindenki hogy figyel rá és neki ez igenis fontos. Aztán folytatta, hogy ő Magyarországon szülte az előzőt és ott le se szarták, pedig fizetett, fizetett a szülésznőnek is és az orvosnak is és egyszer ment csak be így is hozzá és kezdte a szokásos szólamokat. 
És akkor úgy gondoltam, hogy ezen a ponton tisztázzunk néhány dolgot.
IKL - Látja ott azt a doktort a folyosó végén? Ő az, aki megszúrta a hasát.
Beteg - Persze.
IKL - Látja, hogy mit csinál? Szendvicset eszik.
Beteg - Igen. 
IKL - Az orvosi pihenőben beszélget a kollégáival, szendvicset eszik és éppen most valamit iszik is. (Jött ki a konyhából, kezében pohárral, mosolyogva.)
Beteg - Igen.
IKL - Ennek a doktornak ebben az egy órában az egyetlen dolga az volt, hogy önnel találkozzon, megszúrja a hasát és beszélgessenek egy kicsit.
Beteg - Igen?
IKL - Igen. Ez a doktor ezért nettó hatvan fontot kap óránként. Az huszonnégyezer forint.
Beteg - Fúha. Hát az nem semmi.
IKL - Az sok, nem? Biztos látta ön is, hogy ezt a doktort nem hívták fel húsz perce, hogy fekszik a betege a műtőben, nem jöttek be négyszer a rendelőbe beavatkozás közben és kezdtek el hozzá beszélni, nem hívta fel a nővér, hogy nézze már meg azt a beteget az osztályon akivel ez és ez van, nem hívja fel minden nyolcadik percben egy kollégája, hogy figyelj, nézd már meg ultrahanggal a betegem.
Beteg - Hát igen, mondjuk ez igaz.
IKL - Ez a doktor pontosan tudja, hogy lesz ideje nyugodtan megenni a szendvicsét, kicsit beszélgethet a kollégákkal, átnézheti a friss szakirodalmat, el tud menni ebédelni, foglalkozhat a tudományával, hiszen egész nap maximum nyolc darab beteget kell megnéznie és véleményeznie, néha még kevesebbet, ráadásul van vele egy fellow, aki segít neki a papírmunkában, ami egyébként is a fele az otthoninak. Más dolga a betegellátással kapcsolatban nincs.
Beteg - Jó, de attól még otthon is lehetnének normálisabbak.
IKL - Természetesen. Csak tudja nehéz mindig kedvesnek és kiegyensúlyozottnak maradni otthon, elmondom, miért. Én egy átlagos napon, ha ambulancián vagyok, 20 és 30 közötti beteget nézek meg és dokumentálok le egyedül. Folyamatosan van fekvőbeteg osztályom átlagosan tíz feletti fekvőbeteg ággyal, rosszabb időszakban volt már húsz feletti is, akiket vizitelnem és menedzselnem kell. Persze ők is elvárnák, hogy beszélgessek velük, de nem teszem, mert akkor elkések a másik rendelésről, ami minden nap megy az általános ambulancia mellett és ahová oda kell érnem, mert időpontja van a betegnek és többnyire ki vannak borulva, ha várniuk kell. Mindemellett néha be vagyok osztva ultrahangba, ahol óránként hat beteg van előjegyezve (az annyi, mint itt egy napi adag) plusz egy óra alatt legalább két-három telefont kapok, hogy legyek már jó fej és nézzem meg XY betegét. Esetenként még a műtőbe is ki vagyok írva, ahová azonnal mennem kell, ha hívnak. Keresek mindezért a legfrissebb, szeptemberi bérjegyzékem szerint nettó egyetlen egy fontocskát. Nem viccelek. (Tényleg nem viccelek, bruttó 640 Ft-ot kaptam óránként, ráadásul nem is munkaidőben teljesített munkaóráért, hanem ügyeletért. Foglaljuk össze: éjjel háromkor, kereken húsz óra ilyen tempóban nyomott munka után bruttó hatszáznegyven forintért operáltam a terhes hasat 2014 szeptemberében. Csak mondom. Ha nem hiszitek el, bevágom ide a bérjegyzékem ezen részét szívesen.)
Beteg - Csöndben ül, kezdenek kerekedni a szemei.
IKL - És azt kifelejtettem, hogy még mindemellett valahogy be kell sunnyasztanom a saját betegeimet, akik jobb esetben időpontra jönnek, de néha beesnek csak úgy maguktól és meg vannak sértődve, ha nem ugrok azonnal, hiszen bár 90%-uk nem fizet, de az egy fontocska mellett nem rossz, ha néha kapok még pár fontocskát a maradék 10%-tól. Hatvan fontos órabér mellett feltételezem, engem sem érdekelne.
Beteg - Jó... Hát biztos nem könnyű otthon az orvosoknak, de...
IKL - És akkor ha a saját betegem pont éjjel szül meg, akkor egy ilyen napot alvás nélkül kell végigcsinálni. Azt meg már hozzá sem teszem, hogy természetesen olvassak szakirodalmat is, legyek naprakész, lehetőleg kutassak is és publikáljam az eredményeimet, esetleg még ha van kedvem, elmehetek magánrendelni is este tízig és a bónusznyeremény, hogy a magyar lakosság egy jelentős részének szemében embertelen, bunkó, pénzéhes, erkölcstelen szemétnek vagyok titulálva, akit jogosan lehet szidni bárhol és bármikor. Én nem mondom, hogy mindig kedves vagyok. Igyekszem, de ennyi munka mellett, ebben a stresszben szinte naponta van egy beteg a harmincból, aki ha elereszt egy olyan mondatot vagy vág egy olyan fejet, akkor attól én sajnos dekompenzálódom és valóban nem vagyok kedves.
Beteg - Hát igen, én tudom...
IKL - És még valami: ha én véletlenül 20 percig az orvosiban dumcsizom és eszem a szendvicsemet, akkor engem a fél váróterem azonnal meg akar ölni, mert hogy én mit kávézgatok, amikor ő vár és a gyomromba is belenéznek, hogy mit eszem és mennyi van még és mióta eszem és mikor jövök már. Önt meg itt szerintem a legkevésbé sem zavarja. Észre se vette, hogy eszik a kolléga.
Beteg - Hát igen...
IKL - Higgye el, hogy a magyar orvosok sem bunkónak születtek, de ami otthon van, az nem normális. Azt nem lehet ép ésszel kibírni. Nem véletlen, hogy erős férfi kollégák fiatalon kapják egymás után az infarktusokat. Ön szerint ezt mi mennyire élvezzük?"

But the pusher don't care, ah, if you live or if you die

2014.10.17. 18:35 - címkék: Címkék: munka emberek nyafogás - 2 komment

Itt egy tök érdekes írás arról, hogy a tudományos életben a munkaerőpiac a drogkartellekéhez hasonló. Most teljesen őszintén azt hittem, hogy a drogkartellekben azért ennél jobb a helyzet :)

Something completely different

2014.10.17. 11:02 - címkék: Címkék: emberek bányászat - 10 komment

Közben meg voltam két napot a múzeumban, abból másfél napra lekötöttem a főmuzeológust, aki az igazgatóasszony utasításának megfelelően "alapos tárlatvezetést" nyújtott. A vége felé már egyáltalán nem kérdeztem semmit, csak csukott szájjal hallgattam, de nem azért, mert nem érdekelt, hanem mert ránk lett szólva, hogy ennél azért haladhatnánk gyorsabban is, valamint kezdett bűntudatom lenni, amiért önkénteskedni jöttem, ehelyett privát tárlatvezetésemre lekötök egy munkatársat ilyen sok időre. A fennmaradó fél napban adatrögzítettem, leltárkönyvet digitalizálni mondjuk nem éppen nagy kaland, ugyanakkor izgalmas tételek is vannak benne és én remekül bírom a monoton munkát, mi több, gyermeknevelés után éppenséggel még pihentető is csendben molyolni.

Szóval nagy vonalakban képben vagyok a (Kárpát-medencei*) bányászat történetét illetően, valamint a legnagyobb természetességgel (és remélhetőleg helyesen) használom az akna, táró**, fejtési homlok, vájvég, főte, talp, farbőr, műrevaló, klopacska, jövesztés szavakat és kifejezéseket, és bármikor elmagyarázom a tömlős vagy a légújítós bányamentő készülék, a várpalotai pajzs vagy a lójárgány működését. Miért érdekel ez engem, rejtély, dehát valami hobbi kell az embernek.

Különben a történelemről fogalmam sincs, ezt igyekeztem nem túl nyilvánvalóvá tenni, az egy dolog, hogy Szent Istvánt sem ismerem fel képről, de komolyan fogalmam sincs, melyik században ki uralkodott és a tatárjárás meg a mohácsi vész évszámain kívül még kb. 1848 megy. Csak azért mentem át érettségin, mert iskolánk névadóját húztam. Nem tehetek róla, szánalmasan műveletlen vagyok ezen a téren, hát ez van.

Az internet anonimitását illetően meg azt szeretném mondani, hogy a főmuzeológus úr a második napon megkérdezte, hol is van az a blogom, mert a lánya, aki valószínűleg pszichiáter lesz, és egy bloggertársunk barátnőjével dolgozott egy helyen, mondta neki, hogy írok egy blogot, de a nevemre rákeresve nem találta meg. Melrose place it is. 

*Ezt így kell írni?

**Az akna a függőleges, a táró a vízszintes "alagút".

Máshol feldühítettek és itt mérgelődöm

2014.10.17. 10:04 - címkék: Címkék: emberek nyafogás - 25 komment

A dühkezelésről annyit szeretnék mondani, hogy még egyszer valaki kibaszott homeopatákkal és kineziológusokkal vesz egy kalap alá, mert pszichoterápiával foglalkozom, azt esküszöm, pofán csapom. Nem igaz, hogy ennyire lassú a közvélemény, de az egy dolog, a szakmai közvélemény is. Először is, emberek, az isten szerelmére, Descartes a középkorban élt, több száz évvel ezelőtt, akkor volt értelme azt mondani, hogy testünk és lelkünk két külön entitás, de nem hiszem el, hogy még mindig itt tartunk. Nem tűnt fel, hogy ha félsz vagy feldühítenek (lelki izé), akkor gyorsul a szívverésed, leizzadsz, megfeszülnek az izmaid (testi izék)? Nem tűnt fel, hogy ha hasmenésed van (testi izé), akkor a hangulatod is rosszabb (lelki izé)? Úgynevezett lelki és úgynevezett testi dolgok között nem lehet éles határt vonni, többek között azért sem, mert - ha nem tudnánk róla esetleg - van az agy nevű szervünk, ami a testünkhöz tartozik, és a lelki dolgaink (hangulat, szerelem, idegbaj) mégis a benne áramló ingerületátvivő anyagok révén történnek. Józan ész 1.0.

Aztán. Szerencsére a tudomány már kicsit előbbre tart ennél, ott vannak például a klasszikus londoni taxisok, minél tovább taxizik valaki, annál nagyobb lesz (méretben, vonalzóval lemérhetően) a hippocampusának a térbeli memóriáért felelős területe. Ezt már annyiszor elmondtam és leírtam, hogy részemről rettentően unom, dehát valóban szép és szemléletes példája annak, hogy életeseményeink (jelen esetben a taxizás) hatnak agyunk fizikai felépítésére (is).

Térjünk vissza a stresszhez, mert az könnyű. Stressz ér minket, erre válaszul felszabadulnak az agyunkban hormonok, ezek más hormonokat szabadítanak fel, az adrenalin és a kortizol neve lehet ismerős. Ezek hatnak a szívműködésre, a nemi hormonrendszerre, az érfal feszességére, befolyásolva ezáltal olyan betegségek megjelenését, mint infarktus, magas vérnyomás. Mi több, hatnak az immunrendszerre is, hadd ne fejtsem ki, melyik interleukin szint hogyan változik, mindenesetre az immunrendszer működésének megváltoztatása révén hat a stressz az autoimmun betegségek, a tumorok, vagy épp a nátha gyógyhajlamára. Nem, nem leszel aids-es lelki izék miatt, ugyanakkor a további lelki izék befolyásolják, hogy hogyan gyógyulsz.

Pszichoterápia. A pszichoterápia befolyásolja az agyműködésünket, a nyolcvanas évek elején (harminc évvel ezelőtt. harminc. évvel. ezelőtt.) jelentek meg azok a vizsgálatok, amikben kiderült, hogy ha kényszerbetegeket kognitív viselkedésterápiáznak, akkor adott agyterületük működése PET-vizsgálattal kimutathatóan módosul. Megváltoztatja az agyműködésedet az, hogy ha egy terapeutával dumálsz heti egy órát, igen. Mondjuk ha a taxizás megváltoztatja, akkor ez már annyira nem meglepő. De ez nem minden. A pszichoterápiák egyes formái HIV-pozitív betegekben javították a vérképet, csökkentették a vírusszámot (konkrétan a mindfulness-terápiára van egy jó study). Ez úgy lehetséges, hogy a pszichoterápia, a stresszhez hasonlóan szintén befolyásolhatta az immunrendszer működését, a kutatók azt feltételezik, hogy szimplán a stressz csökkentése révén.

Menjünk tovább. Legjobb gyógyszer a nevetés. A nevetés (lelki izé) a kutatások szerint bizonyos gének kifejeződését csökkenti, másokét növeli (leegyszerűsítve ki-be kapcsolja azokat). Ezek között vannak az immunrendszer, vannak a cukorbetegség területén fontos gének többek között. Így lehetséges olyan tudományos eredmény, hogy ha a beültetés után lombikos nőket röhögtetnek, akkor nagyobb eséllyel tapad meg az embrió. Meg volt valami hasonló cukorbetegséggel is, arra most nem emlékszem pontosan, japánok csinálták és konkrétan egy bohóc röhögtette a népet egy előadóteremben.

Szóval ha történik velünk valami - felbasszák az agyunkat, mint most nekem; megnevettetnek; átölelnek; pszichoterápiáznak - akkor az agyunkban változnak az ingerületátvivő anyagok szintjei, a stresszhormonok szintjei, ezek hatnak a vérkeringésünkre, ezáltal az összes többi szervünk vérellátására. Hatnak az immunrendszerünk működésére, és a nemi hormonrendszerünk működésére. Ezt onnan tudjuk, hogy megmértük. Nem én, hanem az okos kutatók a Harvardon meg a többi okos helyen.

Sebésznek kellett volna mennem, basszus, a vakbélműtétről meg a méheltávolításról bezzeg senki se gondolja, hogy kuruzslás. Mondjuk az infúzióról se, pedig ott van például a remek keringésjavító infúzió, amit memóriazavaros időseknek szokás adni, elárulom, hogy a hatékonysága nem bizonyított. De az infúzió, az használ, mert az tű, meg egy barátságtalan fehérköpenyes arc rendeli el, hát akkor tuti jó. A pszichoterápia meg ezotéria. Egész életemben ezt kell majd ellenbizonygatnom, igaz? Anyátok.

Köszönöm, hogy elmondhattam.

She talks like someone who's never been hit in the face before

2014.09.30. 12:28 - címkék: Címkék: emberek bántalmazás - 7 komment

Én sem vagyok normális, hogy értelmes teendők helyett Diványt és azon belül is kommenteket olvasok, megyek is mindjárt tűzhelyet súrolni, de ezt meg kell, hogy hangosítsam nektek: 

"Kifejezetten ezzel a területtel foglalkozó szakpszcihológustól tudom, hogy ha egy nő szex közben nemet mond, az egy férfiból erős agressziót vált ki, és könnyen erőszakhoz, sőt emberöléshez vezet. És ez soha nem a férfi hibája. Sok féle ember van, és van olyan, aki az ilyen feszültséget egyszerűen nem képes kezelni. De ez nem tanulható dolog. Vagy van, vagy nincs. Az a nő pechje, ha rosszat fog ki. Éppen ezért baromi veszélyes ilyen helyzeteket előidézni. És bizony ez a nő felelőssége, mert csak ő van döntéshelyzetben."

Most mindenféle feminista felhangot félretéve, ezúton szeretném megvédeni a férfiakat: az általam eddig látottak alapján ők a valóságban többnyire nem agyatlan állatok. Tényleg. Némelyik tök értelmes, gondolkodó, érző lény, beszélni is tudnak, meg döntéseket hozni, meg felelősséget vállalni, meg ilyenek. Mi több, előfordult már, hogy szex közben nemet mondtam egyiknek-másiknak (előjáték, de esetenként akár aktus közben is, ha az épp nem esett jól) (és nem jártam világéletemben a nyugis férjemmel, voltak nehezebb esetek is) és soha egyik sem ölt meg, de még csak pofán sem vertek soha. Ekkora mázlit, mi? 

Cím az egyik kedvenc idézetem ebből a sorozatból. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította