Elvesztettem a harisnyáimat és elfelejtettem egy Suzanne Vega-koncertet

2018.11.13. 09:55 - címkék: Címkék: zene nyafogás -

Voltunk Suzanne Vegán, nagyon jó koncert volt, bár nem szólt szépen a sportcsarnokban, cserébe Suzanne Vega jó fej, vicces, és egy profi. A hatodik Suzanne Vega koncertem volt ez, és egészen idáig azt hittem, mindegyiken voltam, erre kiderült, hogy 1990-ben már fellépett a Körcsarnokban, na, azt kihagytam. Voltam 97-ben vmi művházban, a Margitszigeten a barátnőimmel, a Pepsi Szigeten egyedül és MűPában a férjemmel, mindegyikre kiválóan emlékszem. És a férjem állította, hogy volt Suzanne Vega a Gödörben is, amin együtt voltunk - nahát erről soha életemben nem hallottam és én azon tuti nem voltam. Erre tessék, még beszámolót is írtam róla a blogomban, itt van fehéren-feketén. Jézusom, milyen esékeny az emberi emlékezet. És miért pont azt felejtettem el? Érdekes. 

További Suzanne Vega-related életeseményeim: amikor Thaiföldön voltunk Koh Phi Phi-n, és olyan bungalóban laktunk, ahonnan az erdőn keresztül lehetett átmenni a "városba" (1-2 km, egyszer már sötétedett, amikor mentünk, és nagyjából félúton volt egy tisztás, ahol három ilyen fal nélküli, düledező viskó állt, mellettük kis faasztalnál mosolygó, öreg thai-ok ültek és Suzanne Vegát hallgattak. (Vagy rádiót, amiben épp az ment, but still.) És voltunk a Tom's Dinerben is, New Yorkban.

Azt hittem, teljes generációm jelen lesz a koncerten és egyfolytában ismerősökbe botlunk majd, de nem találkoztunk egy ismerőssel sem, és a legtöbben inkább nálunk idősebbek voltak, vagy nálunk idősebbek felnőtt gyerekeikkel. Érdekes. A generációm nem ér rá ilyesmire biztos. 

Valamint elpakoltam valahová a harisnyáimat és nem találom, így egyetlen, "WEIRD" feliratú harisnyában kell átvészelnem az őszt. Vajon magánrendelhetek abban, vagy az már túl fura? És rendeltem a férjemnek egy tök jó kabátot, de nem lett jó a mérete, és nem lett finom idén a birslekvár, lehet, több cukrot kellett volna tenni hozzá, és mi is volt még? Nem lett olyan jó a svéd almatorta, amilyen szokott. Szóval hibát hibára halmozok, de tudjuk, hogy rám valamiért ilyen hatással van a november, mindenki jobban járna, ha barnamedvének születek. 

Cica, alma

2018.11.09. 13:40 - címkék: Címkék: Sopron -

Mire legközelebb Sopronba látogattunk, beköszöntött az ősz, megérett a birs (befőztem), színes faleveleket sodort a szél, reggelente már súlyos ködpamacsok ültek a vén fenyők hónaljában stb, Takeshi "Cirmi" Kovacs pedig bátor férfivá cseperedett.

20181109_092731s.jpg

Képünkön a két házzal odébb lakó kutyákat tartja megfigyelés alatt. Kicsit aggódom értük. 

Amelyben teljesítménytúrázok, képzeletben

2018.11.08. 20:12 - címkék: Címkék: sport nyafogás -

Eredetileg körbe akartam gyalogolni a Fertő-tavat egy hét alatt, nyáron, aztán csodák csodája, nem adódott egy hét időm/lehetőségem erre. Gondolom, le kellett volna szervezni már februárban, mármint a gyermekfelügyeletet, vagy nem is tudom. Aztán vannak az őrült osztrák fiatalemberek, akik az Extreme Burgenland túrát szervezik, ők egy nap alatt gyalogolják körbe. Januárban. 120 km. Hát szerintem épelméjű ember ilyet nem csinál, de végül is, miért ne. Aztán rájöttem (vagyis inkább Maminti rávilágított) hogy valószínűleg egy részén futni kell, nahát én futni ugyan nem fogok, meg gondoltam, hogy minden héten, jó, kéthetente akkor gyalogolok 10-30 km-t felkészülésképpen, de csak nem akar beleférni az életembe ez (sem). 

Ami az otthoni tornámat illeti, volt ugye a 6+1 hetes online torna, amire bejelentkeztem (Anyatest Projekt), és egyrészt meglepően jó volt, másrészt abból se csináltam annyit, amennyit gondoltam, hogy majd fogok. Heti 3 videót küldenek, egy kondíciójavító (azon kicsit liheg az ember, de nem vészes), egy erősítés, meg egy jóga. Ebből heti kettőt csináltam, egy kondit meg egy erősítést (a jógát untam, bocs, a másik kettőt viszont aktívan szerettem). Minden héten terveztem, hogy legalább az erősítést megcsinálom kétszer a héten (30 perc!!!), de nem így lett. Szóval, izé. Fél siker. Most ezt így nyugodtan értékelhetném kudarcnak is, de komolyan nem annak érzem, heti két torna az sokkal-sokkal több, mint nulla torna, a 6. héten ügyesebb voltam, mint az elsőn, és ráadásul attól, hogy néha kicsit mozogtam, több kedvem volt mást mozogni is, mint például elmentem táncolni, meg felmentem Norvégiában mindkét hegyre gyalog, de a nagyobbikra is, mert nem járt a felvonó. Ja, mert voltunk Norvégiában októberben is, Bergenben, a körülmények váratlan együttállásának köszönhetően. Gondoltam, hogy majd most megnézem, milyen az igazi norvég október, dehát gyönyörű, színes-faleveles, napsütéses ősz volt erdei kirándulással, medvecukros jégkrémmel és kilátással a kikötőre. 

Visszatérve az Anyatestre, annyit tett velem, hogy így felrázott a tespedésből, és igazából pont ezzel a céllal jelentkeztem be rá, szóval teljesen megérte, plusz volt benne cica is. Ami az Extreme Burgenlandot illeti, a Tímea meg felvilágosított a könyvesboltban, hogy van 60 km-es táv is, az meg igazán semmiség, hát nem? 

Tenyerembe homokszem tapadt

2018.09.22. 23:58 - címkék: Címkék: kaja cica nyár nyafogás -

Szóval elég jó volt ez a nyár. Kicsit bizonytalanul alakult, hogy mikor hol leszünk (a budapesti lakásunk, anyukámék soproni kertje és anyósom soproni lakása közül), de aztán lett valahogy. Nagyon másfajta életvitel volt ez a nyári gyerekezés, mint a rendes élet, így aztán le is szoktam mindenféle intellektuális tevékenységről és főként almát hámoztam. 

Cica, alma. 

A cica, az úgy volt, hogy a szüleimnek egy macskájuk van, Louis Figo, aki 14 éves és ezért Figo Bácsinak hívjuk, egyébként a méltán híres Dívamacska (Montag Dívamacskája) fiai közül való és nagyon félős, szerintem sohasem heverte ki, hogy kölyökkorában elragadtam a jó kis józsefvárosi körgangból és onnantól a vidéki dzsungelben kellett helytállnia. Ehhez jött tavaly Olga, aki Húgom macskája és brit, de Húgom hazaköltözött Londonból egy budapesti egyszobásba, ahol nem jó macskának lenni, így Olga anyáméknál landolt. Egy ilyen nagyon szép, hosszú szőrű, vélhetően hisztrionikus személyiségzavarral élő, migrénes, kissé lenéző és barátságtalan ifjú hölgy. Ezekhez csatlakozott Cirmi, aki meg úgy lett, hogy a szomszéd Erzsi néniék befogadták és elnevezték Rozinak, de sose náluk volt, ezért egy idő után letettek róla, hogy sajátjuknak tekintsék. Ez egy ilyen kis dzsungelharcos kölyökmacska, tök egyértelműen fiú, és három szomszédos kertes házban "lakik", néha Erzsi néniéknél kajál (ők Rozinak hívják), néha Eszter néniéknél (ők Pálinkának), de többnyire anyukáméknál, főleg, ha gyerekek is vannak, mert azt szereti, ha zajlik az élet. A gyerekek rúgják, húzgálják, homokot szórnak rá, slaggal spriccelik, satöbbi, amit Cirmi kiröhög és már jön is vissza és bebújik a pinceablakon (amit nem szabad) és lábaink között cselezve befut a lakásba (amit nem szabad), ezért természetesen Takeshi Kovacsnak neveztem el, de tudom, hogy a macskának jól hangzó, egyszerű név kell, amit a gyerekek is ki tudnak ejteni, ezért lett fedőneve Cirmi. 

Így néz ki a Cirmi, ősi ellenségével, a piknikpléddel folytatott közelharc tűzszünetében. 

received_271612563658776.jpeg

Amikor elmentünk valahova, játszótérre, városba, néha elkísért 10-20 méter hosszan, aztán visszafordult, de amikor augusztus végén bőröndökkel elindultunk a vasútállomás felé, akkor Cirmi keserves nyávogással három utcahosszat kísért minket, átkelt több, széles úttesten, és csak azért nem jött el a vonatig, mert busszal mentünk az állomásra és a buszra már nem szállt fel. Honnan tudta, hogy kedvenc játszótársai (a gyerekeim) most hosszú időre elutaznak? A bőröndökből? Biztos a Küldött-kondicionálás. 

Ami az almát illeti, gondoltam, összeszedem a hullott almát, és csinálok belőle egy almáspitét, mert nagyon finom, ugyanakkor nem túl sokáig eltartható az anyukám kertjében termő alma (nem almáskert van, csak egy almafa*). Csak aztán másnap ugyanannyi hullott. Végül valami 14 kg-nál jöttünk el, és a fán volt még legalább 4x annyi. Normálisan mennyi alma terem egy fán? Mindenesetre hetekig minden nap hámoztam egy kis almát, meg recepteket keresgéltem meg gasztrokreatívkodtam. 

Szóval regresszióba kerültem végképp, és egyáltalán nem volt könnyű szeptemberben Budapesten újra felpörögni és beüzemelni a játszóterezésért, cicasimogatásért és almahámozásért felelős agyterületeimen kívül eső agyi régiókat, de rajta vagyok a dolgon. 

És még a címben szereplő verset is beteszem ide, mert nem egy ismert darab, noname soproni diákköltő tinédzserkorunkból, dehát olyan kis cuki. 

Siklósi Gyula: Mint a méhek 

tenyerembe 
homokszem tapadt 
két szememben 
még napsugarak 
ereimben 
csillámló patak 
mint a méhek 
kaptármélybe 
elrejtettem 
egy darab nyarat 

*Ha most neked is elkezdődött a fejedben az a dalocska, hogy "egy. egy almafa, kettő, két katica...", akkor itt küldök egy részvétteli, együttérző virtuális ölelést. Ne felejtsd el, hogy this will pass, too, mindez csak egy időszak, és semelyik tinédzser nem fog Kerekmesét hallgatni. 

Most kiderül, tudok-e itthon tornázni

2018.09.14. 11:15 - címkék: Címkék: mozgás acélmilf -

Az van még, hogy elkezdtem az Anyatest Turbó-t (igen, én is hallom, hogy hangzik ez, de emlékszem, amikor Alie pár éve edzeni kezdett, akkor azt AcélMILF Projektnek nevezte, szóval), ez egy ilyen online torna. Online tornát még sose csináltam, de volt időszak az életemben, amikor képes voltam Béres Alexandra dvd-re tornázni itthon heti 4-5x, és olyan is volt (tavaly), amikro egy hónapig minden nap csináltam a Love Your Belly-t (az a szétnyílt hasizom elleni torna, nekem olyanom nincs, de nagyon szép hasat csinál). 

Most meg nem vagyok képes semmire, és nem tudom pontosan, hogy a motivációm vagy az erőforrásaim hiányoznak, valószínűleg mindkettő kicsit, és tavaly kettővel ezelőtti mellékállásom keretében interjúztam a csajjal, aki megdöbbentően értelmes és jófej volt, plusz legalább kétszer használta a testtudat kifejezést, amit táncterapeutaként mindig örömmel hallok, és már akkor kedvet kaptam, hogy na, majd egyszer kipróbálom ezt. 

Viszont az is a lényeg, hogy csináljuk együtt többen és motiváljuk egymást a zárt FB-csoportban, és egyelőre elég nagy a csend ott, szóval gyertek. Hat hétig tart, pénzbe kerül. 

Most fogom még csak megcsinálni a szintfelmérőt, ami hétfő óta kinn van, ez mondjuk nem túl jó jel, de jobb későn, mint soha. 

Ügyintézésekben

2018.09.13. 15:19 - címkék: Címkék: nyafogás -

Pár hete elkezdtem írni egy bejegyzést a nyárról, aztán félbehagyódott logisztikai nehézségek miatt (nincs rá időm). De most nem ezt akarom mesélni, hanem azt, hogy lejárt a gyedem (gyerek kétéves koráig), de nem megyek még vissza a gyárba, még egy kicsit szabadúszom, ezért megigényeltem a gyest (gyerek 2-3 éves koráig), pár héttel később ugyan, mint kellett volna. Az úgy zajlott, hogy én az ügyintézésben nem vagyok egy kifejezett profi, ezért felhívtam a munkahelyemen a szülési szabadságokat kezelő ügyintéző hölgyet, hogy mit kell csinálni, és azóta azon gondolkodom, hogyan hálálhatnám meg neki, amit értem tett. 

Mert már az első gyerekemnél is ő volt a  szüléses ügyintéző, és egész egyszerűen lenyűgöző, amit csinál: ha kérdezel valamit, nem küld el a kurvaanyádba, általában tudja a kérdésre a helyes választ (mihez mit kell csatolni mikor, ebbe a rubrikába mit kell írni és hasonlók), amikor nem tudja, akkor megígéri, hogy megkérdezi a felettes szerveket és visszahív, és utána valóban megkérdezi és visszahív. Egyáltalán le sem cseszett, hogy miért két hét késéssel akarok gyest igényelni és minek mentem oda, hanem elküldte emailben az űrlapot, amit töltsek ki és postázzak aláírva neki, csatolva igazolványaink fénymásolatait, de utóbbival még azt is megtehetem, hogy telefonnal lefotózom és emailben csatolom neki. Mindehhez egyáltalán nem különösen kedves, stílusra semmi extra, kicsit fáradt, halk szavú teremtés. Visszapostáztam az űrlapot és beleírtam egy másik papírra, hogy "Kedves XY, köszönöm a segítséget! K.I.", de nagy volt a kísértés, hogy küldjek egy cserép virágot vagy valami. 

Arra akarok kilyukadni, hogy jaj istenem, annyira gáz, ahogy itt bánnak egymással az emberek. Hogy ennyire kilóg a sorból, ha valaki szimplán normális. Most így sorolhatnám hosszan, hogy csak az elmúlt héten mikor volt köcsög a pénztáros, a másik bolti eladó, a pasi, amelyik majdnem megbotlott a kismotorunkban, meg a többiek. A munkahelyemen az ügyintéző nénikkel egyébként is ez az alapélményem, amikor harminc felett, egyetemi adjunktusként sírtam az ajtóban a mínusz húsz fokban a nejlontáskában vitt bonbonommal, és konkrét könnyeimre volt szükség, hogy alázás helyett szívességet tegyenek nekem és kijavítsák a bürokratikus hibát, amit már eleve ők vétettek.

A múlt héten a gyerekorvosunk megnézte a Lány fogát, és azt mondta, vigyük el a Futrinka utcai (neveket megváltoztattam) gyerekfogászatra, ami a kerületünkben van, és ahol az ő volt osztálytársa dolgozik, dr. Fogas Lajos, és nagyon jó fej és cuki. Fel is hívtam őket, hogy kérjek időpontot Fogas doktorúrhoz, az megvan, amikor már eleve úgy veszik fel a telefont, hogy a "Halló?" hangsúlyában benne van, hogy "mi a faszt hívogatsz?". Le is cseszett az asszisztensnő, hogy mit képzelek magamról, amikor lakhely szerint mi nem vagyunk benne az utcanévjegyzékükben és a mi utcánk egy másik kerületi fogászathoz tartozik, azt nem tudja megmondani, hogy hova, de IDE NEM, és elment-e talán a józan eszem, amikor őket hívom fel időpontért. Megmondtam neki kedves hangon, hogy azért még nem kell ilyen mérgesen beszélnie velem, csupán tájékozatlan voltam, akkor kicsit lejjebb vett a stílusból és duzzogva megnézte nekem valami papíron, hogy hova tartozunk. A gyerekorvosunk meg azt mondta, hogy tavalyig még simán elláttak bárkit kerületen belül, az utcát nem nézték, csak, hogy kerület. 

El is mentünk jól egy magánfogászatra, ahol Peppa malacot lehet nézni, miközben fúrják a fogadat. 

És biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van száz ilyen sztorija. Szóval, hogy kifejezetten meglepő, amikor valahol, főként hivatalokban és az egészségügyben, nem köcsögösködnek és meg se aláznak. Neadjisten köszönnek. Szerintem ez nem normális. Jó, értem, hogy mindenki keveset keres és túl van terhelve és ki van égve, és nem is azt várom, hogy legyenek velem kedvesek meg mosolyogjanak. A magánfogászaton mosolyoghatnak, de a kiégett állami rendszerben nem kell mosolyogni. Bőven elég, ha semlegesen viszonyulnak hozzám és kompetensek a szakterületüket illetően, szemlátomást már ettől elájulok. 

Give me spots on my apples but leave me the birds and the bees

2018.08.21. 22:24 - címkék: Címkék: gyereknevelés nyafogás -

Mostanában mégis Sopronban vagyunk, ezért kertészkedem, meg a gyerekekkel megyünk ide-oda. Sajnos az uszoda kinti részét épp átépítik (a Lány meg is jegyezte bölcsen, hogy reméli, nem parkoló lesz), a kertet kezdik unni, a játszóterezést meg én unom pszichotikus szinten. Vicces, hogy a többi anyuka is szemlátomást az idegei végén van, a játszótéren már délelőtt 10-kor magából kikelve üvöltöz mindegyik, hogy hányszor mondtam már el, hogy nem szórod a szemébe a homokot??!! A játszótéri anyukák viselkedéséből ítélve a vége felé közeledik a nyár. 

Részemről a kullancsok miatt szoktam szorongani mostanában, a Lányba még úgy is belement egy, hogy hosszúnadrágban, betűrt zokniban, ultrahangos riasztóval a nyakában, vegyszerrel lefújva kirándultattam, paranoiás elmebetegnek érezve magam, de a kullancsot ez mind nem hatotta meg. A Fiú meg elesett a lépcsőn és letörött a két első fogából egy-egy darab, engem meg megmart a kutyatej (az egy növény, és nem, nem a gyermekláncfű az). Szóval békeidőben, gyönyörű, egészséges gyerekekkel is mindig van valami para. Gondolkodtam ezen, hogy mégis, mitől kattantam meg ennyire, mármint mitől vagyok a reálisan indokoltnál lényegesebben aggódó anyuka, és arra jutottam, hogy nem én vagyok őrült, hanem igenis az van, hogy nem érzem magam biztonságban a világban és a gyerekeimet meg különösképpen nem érzem biztonságban benne, és ezt vezetem le a hétköznapi betegségeken aggodalmaskodásban. 

Mert igazából a klímaváltozástól, a háborútól, és a belföldi politikai helyzettől féltem őket, ebben a sorrendben, ezek felett pedig, valljuk be, nulla kontrollom van. Ezek azért reális félelmek, mármint nem az, hogy holnap jön egy külföldi és elveszi az almafánkat, mert az övé Afrikában kiszáradt, hanem az, hogy pár évtizeden belül fogalmunk sincs, milyen irányba fog változni a világ éghajlata, erőforrásai és berendezése, és a gyönyörű kis gyerekeimet egy ilyen teljesen kiszámíthatatlan világba engedem bele felkészületlenül. (Ha fogalmad sincs, miről beszélek, itt van pl. egy cikk magyarul vagy ha a 444-ben nem bízol, itt a NY Times cikke.) Egyébként ami az almafát illeti, a hullott almából készítek dolgokat, szedni még nem szedtünk róla, így tartok 8 11 kg almánál (öt adag almáspite, két kecskesajtos-almás tarte*, egy gyömbéres, egy vaníliás, egy fahéjas és egy sima adag almadzsem and counting) (igen, a kisgyermekes életvitel miatt parlagon heverő intellektuális energiámat szorongásba, sütésbe és befőzésbe fordítom). 

Szóval szülőként az megnyugtató gondolat szerintem, hogy a gyerekeidet a körülményekhez képest felkészülten engeded ki a világba, megtanítottad nekik, hogyan szokás viselkedni, mik a veszélyek, mi várható. Mondjuk a múlt században pék vagy, kitanítod a mesterségre úgy nagyjából, vagy úrihölgy vagy, megtanítod zongorázni meg hímezni, és akkor azt hiszed, így már nagy baj nem lehet. Nekem hiányzik ez a megnyugtató gondolat, és mivel a világ folyását nem tudom befolyásolni, ezért inkább olyan dolgokon szorongok, amit tudok: a nyakukba akasztom a kullancsriasztót, megveszem a védőoltást, elviszem a fogorvoshoz, beíratom úszótanfolyamra, bevetetem vele a multivitamint, kifizetem a TSMT-tornát, bekészítem a lázcsillapítót, párásítok Salvus-vízzel. Persze, mindez nem oldja meg a kérdést. 

Amúgy nem nagyon értem, miért foglalkozunk egyáltalán bármi mással a környezetvédelmen kívül, mármint globális, nemzetközi és hazai szinten egyaránt, miért nincs államilag támogatott plakátkampány, hogy gecimeleg van, próbálj már kevesebbet autózni az isten szerelmére és ne vegyél meg minden műanyag szart? Miért nem ezzel foglalkoznak politikusaink és döntéshozóink? Miért nem tiltjuk be, amit kell? Mittudomén, mit kell, nem értek hozzá, de vannak tudósok, akik évtizedek óta ezzel foglalkoznak, gondolom, képben vannak, hogy a szívószálat kell-e betiltani vagy az ilyen-olyan erőműveket meg rovarirtót. Az megvan, hogy idén sikerült kipusztítani Magyarország méhállományának a felét, és hogy a növényeket a méhek porozzák be, és ha nem porozzák be, akkor kevesebb ennivaló lesz? Miért nem vigyázunk jobban a nyomorult méhekre? Amúgy utálom őket, megcsípnek és különben is minden rovar undorítóan néz ki, de ha egyszer szükség van rájuk. Mondjuk az autókat is utálom, de erről majd máskor. 

Be is mentem a kormányablakba és panaszlevelet írtam a jegyzőnek, mert három szúnyogirtó repülő fújta le a játszóteret, amikor pont ott voltunk, és bár emberre nem veszélyes dózist fújnak, de azért nem jó érzés. Fújnál a gyerekedre Chemotoxot, tudva, hogy emberre nem mérgező dózis?** Szerintem ha nem muszáj, akkor inkább nem. Ja, mert egyébként nulla szúnyoggal találkoztunk Sopronban egész nyáron, szóval kicsit feleslegesnek is tűnik a légierőt bevetni. Igen, tudom, hogy egy sablonválaszt fogok kapni a panaszlevelemre, de még sose csináltam ilyet, egyszer ki akartam próbálni. 

Remek öregasszony lesz belőlem, mi? Följelentek mindenkit, aki nem a szelektívbe dobja a sörösdobozt! És a házam előtt szerintem ne nagyon parkoljatok majd. 

 * Nagyon viccesnek tartom, hogy minden étel sokkal menőbbnek hangzik, ha felsorolod a nevében a hozzávalókat meg a munkafolyamatot is. Hagyományos almáspite valódi vajastésztával, házi baracklekvárral sütve. Kecskesajtos tortácskák friss kakukkfűvel, savanykás almával összesütve. Ételeink valódi kerti, hullott almából készültek, amelyből hagyományos, kézműves módszerrel távolítottuk el a kukacokat és fülbemászó-növendékeket. 

** Igazából a deltametrinnel kapcsolatban nem ez a fő para, hanem hogy kipusztítja a hasznos rovarokat is, meg hogy ha nincs elég szúnyog, éhen hal a fecske meg a tápláléklánc, és azt mondtam már, hogy nincs is szúnyoginvázió? Jó, pár kisebb vizsgálat szerint növeli az adhd meg asszem a hererák kockázatát magzati és csecsemőkori kitettség esetén, de ezekhez valóban nem elég egyszer lefújni a játszóteret. 

Working for vacation, walking for meditation

2018.07.22. 19:41 - címkék: Címkék: gyereknevelés erdő nyafogás Sopron -

Ami az életet illeti, azzal meg úgy vagyok, hogy majdnem minden munkámban nyári szünet van, amiben nincs, ott sem jeleskedem, mert hirtelen a gyeses anyukává változtam, azaz kisgyermekekkel vagyok és háztartást vezetek próbálok vezetni 0-24-ben. Nagymamák vidéken elfoglaltak, a férjem meg el volt havazva a munkáival fő- és mellékállásaiban, hétvégén ügyelt, majd munkaügyben külföldre utazott, oviban nyári szünet, a Fiút meg eleve sem sikerült beszoktatnom a bölcsibe, mert ugyan pszichésen remekjól vette, de két hét után hat hétig beteg volt, asztmatikus bronchitistől atípusos tüdőgyulladásig mindenfélében, plusz nátha. 

Úgyhogy azzal telnek a napjaim, hogy játszótérre járok, meg próbálok három részletben elmosogatni, miközben kisgyerekek húzgálnak, vagy kiabálnak, hogy Anya! Anya! Éhes vagyok, szomjas vagyok, a Fiú elvette ezt, a Lány nem engedi azt! Visítás. Mindehhez persze fullon megy a cukiságfegyver, imádnivalóak, okosak, viccesek és szépek. A Fiú megtanult beszélni hirtelen (jó, mondjuk a Kazinczy szépkiejtés versenyre még nem nevezném be), a Lánynak meg vicces és okos szövegei vannak. Jó velük lenni, csak sok, meg frusztrál, hogy meg kell küzdenem azért, hogy reggel felöltözzenek, hogy reggelizzenek, hogy elmosogathassak, hogy fogat moshassak, hogy főzhessek, hogy pelenkát cserélhessek, ésatöbbi. Mintha annyira szeretnék mosogatni meg pelenkázni. Vigasztalásul kiváló sütiket sütök, most épp a mascarponés-áfonyás vonal meg a pavlova volt szezonban, de abba kellene hagynom, mert kezdtem hízni. Vááá! Mondjuk nem csoda, ezekhez a könnyű, nyári, gyümölcsös édességreceptekhez literszám fogy a habtejszín és kilószám a vaj a hűtőből. 

Egy ponton elhívtam hozzánk Kollégámat és cuki családját (3 kisfiú), akiknek elpanaszoltam egy mondatban, hogy "két hete szinte egyedül vagyok a kölykökre", mire tök komolyan azt mondták, hogy "hű, az kemény". Mármint nem a kisfiúk mondták, hanem Kollégám felesége. Na, pont ennyi kellett nekem, eddig azt hittem, hogy mit rinyálok itt, amikor csodás életem van, cuki, egészséges gyermekek, robotporszívó, nincs háború és a pelenkát se kézzel mosom, de egy félmondatos érzelmi legitimizálás elég volt, hogy kitaláljam, hogy nekem mostazonnal el kell mennem egyedül sétálni a soproni erdőbe gyesneurózis + természetmegvonás szindrómából kifolyólag.  

Úgyhogy egy nappal azelőtt, hogy a férjem elutazott, rábíztam a gyerekeket, reggel elvonatoztam Sopronba, gyalogoltam kb. 20 km-t az erdőben, megkávéztam a Kultúrpresszóban, majd fürdetésre hazaértem. Volt két őzike, meg megszámlálhatatlan ciklámen meg pillangó, meg szeder, a Kultúrpresszóban pedig zöldborsóleveleket tesznek a sajtosszendvicsbe. Minden szombaton ezt kéne csinálnom, most nem azért.

20180721_130020kicsi.jpg

Ui. aztán másnap észrevettem magamon egy kullancsot, úgy, hogy rajtam volt az ultrahangos kullancsriasztó, magas szárú bakancsban voltam,  és át is néztem magam este, de ez olyan picike volt, hogy nem vettem észre. Szóval izguljunk, hogy túléljem, és ti ne lógjátok el a kullancsencephalitis emlékeztető oltásokat. 

You can't always get what you want

2018.07.18. 12:09 - címkék: Címkék: nyafogás -

Elhatalmasodott rajtam megint a nature deficit disorder, de legalább már tudom, hogy mi bajom van, az is valami. Olvastam jó pár kutatást az utóbbi időben arról, hogy a természeti környezet hogyan hat a stressztengelyünkre és az immunrendszerünkre, valószínűleg legalábbis részben a fák által termelt ún. fitoncidok révén. Van könyv is. Persze, ezek többnyire kis elemszámú kutatások, de ha az én véleményemet támasztják alá, akkor kit érdekel. Meg biztos van erre is, mint mindenre, egyéni érzékenység, konkrétan ismerek olyat, aki a hatsávos utakat meg a kerozin illatát szereti, ám legyen. Én ideges vagyok, ha túl sokat vagyok Budapesten / házak és autók között, ez van. 

Úgyhogy kimentünk hétvégén a Római Partra, mint természeti környezet, ahol mondjuk több a műanyag szék, mint a fa, az északibb, vadregényesebb helyeken meg annyi, hogy babzsákfotelben hömbölögve lehet hatféle kézműves sört inni a gluténmentes kecskesajtsaláta mellé és befőttesüvegben adják a limonádét, szóval maga a vad, érintetlen természet, de azért jó volt. Meg kimentünk a kertészetbe, azt is szeretem, átültettem az orchideákat, és még mindig szép a hortenziám a teraszon. A balkonparadicsomról nem mondható el ugyanez. Mindez persze pótcselekvés, és tudom, hogy sokak számára érthetetlen rinyálásnak tűnik, de: a római part nem erdő, a balkon nem kert. 

Az anyukám soproni kertje elég jó lett, kicsit foglalkoztam vele tavasszal, hát mondjuk engem konkrétan lenyűgöz, hogy az előző ugyanilyen hisztim során még februárban vettünk egy kis zacskó cukkinimagot a Lánnyal és abból lett egy tonna cukkini, de komolyan nevetségesen sok és gyönyörű. Sárga héjú, mert az finomabb, és nincs az intersparban. Kellett hozzá föld, víz, levegő, meg hogy a Zsolt felássa a kertet, meg hogy kiszedjem a komposztálóból a Lényekkel teli komposztot. (A Lényekről tudom amúgy, hogy cserebogár csimasz, csak hatásvadász vagyok).

20180619_113042_hdr.jpg

Júniusban voltunk két hetet Sopronban, pont lehetett meggyet, málnát meg ribizlit szedni meg befőzni meg gyümölcsös sütiket csinálni, csak aztán a családi dinamika folytán úgy tűnik, nem fogunk további heteket Sopronban kertészkedni. Kár, mert ültettünk a Lánnyal úgy kb. hatféle paradicsomot, aztán meg elmentünk a könyvesboltba Helga Jazz koncertre, ahol kaptunk még négy paradicsompalántát, és ezek még csak most készülnek érni. Hát szóval haragszom a szüleimre, amiért ilyenek, most miért, lehetnének normálisak is, és akkor kertészkedhetnék a kertjükben. Ők nem szeretnek kertészkedni és ezért el is hanyagolják, én meg szeretek. Szeretnék. Meg a gyerekek is szeretik a kertet, mondanom sem kell, úgy vizeznek meg saraznak, hogy Vekerdy sírna örömében. Hát szóval most gyászolom a kölcsönkertemet és szomorú vagyok miatta. Persze, még változhat mindez. 

Meg hát néha azért zavar, hogy akkor most hol fogunk élni? Épp beletörődtem, hogy jó, hát akkor itt fogunk élni, és majd eladom a lakásomat, ha lemegy róla a hitel sohanapján, és veszek belőle egy kis nyaralót Sopron környékén, és ott lesz a kertem és úgy fogunk élni, hogy az év nagy részét Budapesten töltjük, kis részét Sopronban. Erre a férjem kitalálta, hogy á, megpályáz egy ösztöndíjat Bergenbe (Norvégia). Ami klassz és örülök és reménykedem, hátha megkapja. De akkor most folytassam a félbehagyott norvégtanulást? Norvégia megoldást jelentene a természetmegvonás szindrómámra, Osloban simán kevesebb az autó, mint Sopronban. 

Igazából mindegyik lehetőség tetszik. Csak olyan jó lenne, ha ültethetnék egy fát (mostanában hársban gondolkodom), és tudnám, hogy pár év múlva majd lehet az árnyékában üldögélni. Vagy az ilyet úgyse lehet tudni, mert az Élet kiszámíthatatlan és szélfútta papírként sodródunk hosszú folyosókon? 

Megint utazgat

2018.06.02. 22:45 - címkék: Címkék: nyafogás -

Szanaszét utaztuk magunkat májusban, ennyit az ökológiai lábnyomomról meg a félretett pénzünkről. A családi nyaralás volt Máltán, ami úgy kezdődött, hogy a férjem kitalálta, hogy 40. szülinapom alkalmából elvisz engem innen februárban a téli depresszióból Tenerifére gyerekestül. Csak hát addig nézegettük Tenerifét, míg mégse tetszett meg túl drága is, és kitaláltam, hogy akkor menjünk máskor máshova, Máltára előszezonban például, nem, mintha tudnám, mi az a Málta, de megy oda fapados és Európában van, mi baj lehet. 

Valamiért az volt az elképzelésem akkor, hogy Máltán már nyár lesz, itt még hűvös tavasz, de nem számoltam azzal, hogy az időjárást három indiai egyetemista csinálja egy londoni laptopról és május elején Norvégiában melegebb lesz, mint Budapesten, majd május végén Máltán meg valamivel hűvösebb. Így is tűzött a nap ezerrel és lehetett fürödni 27 fokban a nem tudom, hány fokos, de jó hideg tengerben. 

Egy csodálatos airbnb-t béreltünk, a legjobb döntés volt, két kis hálószoba és egy kis amerikaikonyha-nappali plusz erkély, lehetett otthon főzni-mosni, imádtam. Mármint tényleg, két kisgyerekkel sokkal kényelmesebb, mint a hotel. A környékünk egy ilyen semmilyen turistanegyed volt, máshol vannak szép, régi részek is, de most így elég kevés városnézés jutott. Tengerpart, hajókirándulás, akvárium, Cafe del Mar. Kicsit röhögtem azért a gyerekeimen, amikor másfél és 5 évesen napszemcsiben vedelték szívószállal a dinnyés koktélomat a közvetlenül a tengerparton fekvő, feszített tükrű medence szélén a nyugágyban. Ezek bazmeg tudnak élni. Hát én meg Répcelakon nyaraltam a rokonoknál gyerekkoromban, most miért, az is jó volt, voltak tyúkok. 

Málta különben biztos szép, mármint a táj, csak hát Norvégia után bevallom, nem tudtam megfelelően értékelni, meg nem is én vagyok a célcsoport, jó, vannak szép, kopár, sárgásbarna sziklák meg tengerpart. És az egy dolog, hogy sajnálatosan hiányoznak a fenyvesekkel borított hegyek (tudom, minek ment oda), de kb egyáltalán alig vannak növények, van úgy az egész országban érzésre három db poros kaktusz meg két csoffadt leánder, meg gondolom, a fővárosban a botanikus kertben még kettő, csak oda nem jutottunk el. 

Megnéztünk két filmet is, a Get out-ot, ami tetszett, de nem jó érzés utólag rágondolni, meg a Trollhuntert, amit nagyon cukinak találtam és Máltával ellentétben hemzsegnek benne a fenyvesekkel borított hegyek. Meg ettünk egy csomó olajbogyót meg kecskesajtot meg gyümölcsöket, mert találtunk egy tök jó "balkáni élelmiszerek" feliratú boltot, volt benne szőlőlevél meg baklava, meg gulyáskrém, erős pista és negró is. És vettem egy főzőbanánt (plantain), mondta az eladónő, hogy ugye tudom, hogy ez nem banán, mondtam, hogy fogalmam sincs, mondta, hogy az afrikaiak szokták venni, de ő nem tudja, mit kell vele csinálni, mire a mögöttem álló fekete csaj elmagyarázta, mit. Semmi extra, olyan, mint a krumpli. Valamint ettünk egy csomó fagyit meg canollit. Ez a multikulti hangulat mondjuk tetszett, meg nem mondanád, melyik országban vagy, hangulatra talán egy ilyen extra-délolasz városnak érződött, a szemét az utcán hömbölög, mindenki összevissza rohangál, a busz pedig akkor jön, amikor kedve tartja. 

Élménydús, ugyanakkor fárasztó dolog a kisgyerekekkel-nyaralás, részemről most pár napig max a legközelebbi homokozó szélén szeretnék bambulni. Ja, és hazafelé a repülőn az előttünk ülő hölgy megdicsérte a gyerekeimet, milyen jól viselkedtek, biztos sokat repülnek. Az kéne még csak. 

Hirtelen, ahogy a tigris ugrásra lendül, az Élet elénk tornyosul, sötét tarajával kiemelkedve a tengerből

2018.05.23. 08:37 - címkék: Címkék: nyafogás -

Azt mondta a férjem, hogy régen okos és vagány voltam, és ezen gondolkodom azóta, hogy most komolyan, emberek, mikor voltam én vagány? Bele is olvasgattam a régi blogomba kicsit, dehát többnyire a munka- és lakókörülményeim miatt rinyálok, meg állandóan beteg vagyok, mármint meg vagyok fázva. Jobb időszakaimban max viccesebben rinyálok a lakókörülményeim miatt. Milyen jó, hogy ezt elolvastam, máris iszonyú boldog vagyok, hogy nem ott kell lifteznem a gyerekeimmel. Amúgy lényegesen kulturáltabb társasházunkban is megjelenik néha egy-egy ilyen kézzel írt felirat a liftben vagy a kapun, amin lakótársak üzengetnek egymásnak, ezeket mindig azonnal le szoktam szedni, mert úgy döntöttem, nem olyan házban akarok élni, ahol emberek fecniken basztatják a szomszédot. Arra való a társasház levlistája és facebook-csoportja. 

Ami jelen lakókörnyezetünket illeti, társasházunk kertjében van egy úgynevezett tó is, kb. 1 négyzetméter, ma végre beleesett a Fiú, de mivel a Magdi néni szerint minden gyerek beleesik egyszer, így régóta drukkoltam, hogy nyáron essen bele és ne télen. Úgy esett bele, hogy meg akart fogni egy ebihalat. Az ebihalakat az összes házban lakó gyerek vadássza homokozójátékkal. A fejlődés különböző stádiumaiban vannak (mármint az ebihalak, bár a gyerekek is), ma láttunk egyet, aminek már rendes lábai voltak, de még farka is. Erős a kísértés, hogy biológiai megfigyeléseiről laborjegyzőkönyvet vezettessek a Lánnyal, de ellenállok. Aztán belement a Fiúba egy kullancs, aztán belenyúlt egy csigába. Veszélyes és kiszámíthatatlan, vad dzsungel ez az Óbuda. 

Visszatérve a vagányságra, én kérem, kikérem magamnak, én mindig is egy szorongó voltam. Max annyi, hogy manapság a gyermekek egészségi állapota, valamint a klímaváltozás és a politikai helyzet miatt szorongok, régen meg attól szorongtam, hogy, mittudomén. Nem áll jól a hajam. Min is? Nem emlékszem, de biztos mind nagyon fontos és félelmetes volt. 

Igazából okosabb és vagányabb vagyok, mint huszonéves koromban. Szerintem. 

Főleg Norvégia

2018.05.20. 22:43 - címkék: Címkék: utazás -

Előzmények: szétparáztam magam, hogy amíg Norvégiában vagyunk (4 éjszaka), betegek lesznek a gyerekek, és azok is lettek szép sorban. De a nagymamák menedzselték a helyzetet és mindenki túlélte. Mit akar ezzel tanítani nekem az univerzum. 

Szóval kibékávéztunk szépen a reptérre kishátizsákkal és pár zacskó nescafé 3in1-nal, csokival meg zacskóslevessel, pénzváltás és útikönyvolvasás meg egyéb úti előkészületek nélkül, és elrepültünk Osloba. Olyan meleg volt, hogy máris hiányoltam a szoknyámat és a pántos pólómat, valamint úgy másfél hónappal kerültünk korábbra, virágoztak a nárciszok, tulipánok és cseresznyefák. Olsoban mindenhol park van, és a park mellett másik park, a jó norvégok pedig napszaktól függően kisgyerekekkel vagy dobozos sörökkel hömbölögnek a fűben. Állítólag Norvégiában nem egyfolytában huszonhárom fok van és napsütés, de az 5 napunk alatt szinte mindvégig ez volt, szóval személyes élményem csak erről van. Egyszer esett az eső 10 percig. További csodálatos dolog Osloban az autók hiánya és az üvöltözés hiánya, hogy ilyen csend és nyugalom van. Nem túl nagy csend, mert mégiscsak egy nagyváros, villamosok, emberek, csak pont annyira, hogy lehet az utcán beszélgetni és hallod, mit mond a másik. 

Néztünk pár nevezetességet, a botanikus kert elképesztően gyönyörű volt, a viking hajós múzeum és a Kon Tiki-múzeum klassz, az operaházuk meg hát, érdekes. Ettünk medvecukor-ízű fagyit, amit utoljára 2002 nyarán ettem Turkuban (Finnország), amikor egy hónapig ott voltam ösztöndíjjal és többrendbeli szerelmi bánatomat medvecukros édességekkel és -vodkával enyhítettem. Szerettünk volna sört is inni, ami elég hamar egy bohózatba fordult, melynek során gyanútlan magyar házaspár alkoholizálni próbál Norvégiában, a kulturális és társadalmi különbségek azonban.* 

Két éjszakát voltunk Osloban, egy menő környéken béreltünk airbnb-szobát, a lakás többi részében a megdöbbentően rendetlen spanyol csaj és a gyönyörű macskái éltek, így pár napra teljesen jó volt. Ezután elvonatoztunk Bergenbe, ami 6 óra hosszú vonatút és híresen szép, Európa legszebb vonatútja meg ilyenek, és tényleg, valahol itt kezdődött a lenyűgöződésem. Amikor van wifi és mégsem tudsz a képernyőre figyelni, mert a szemed nézni akarja a tájat. Amúgy semmi extra, fenyőerdők, hegyek, tengerpart, de Oslotól (ami kb. tengerszint) pár óra alatt felérünk egy 1000 m tengerszint feletti magasságon lévő fennsíkra, ami természetesen tiszta hó. A legmagasabb ponton lévő állomás 1222 m-en van és itt játszódik ez a könyv. Aztán a havas fennsíkról lassan lejutunk megint tengerszintbe, fenyők, hegyek, fjordok. Imádtam, plusz ingyen kávé. 

Bergenben is két éjszakát töltöttünk, itt airbnb lakást béreltünk, kicsit távolabb a központtól, de nagyon szép helyen. Főként a Móni által javasolt zacskós norvég thai leveseket ettük és az otthonról hozott smack tésztát, de azért persze a halpiacon ettünk hallevest meg bálnasteaket. A bálna nagyon érdekes, állagra olyan, mint az emlős, mondjuk disznóhús, az íze viszont inkább halíz. Vettünk bálnaszalámit is szuvenírbe, a Lány imádja. Egyébként, ha már furcsa dolgok evésénél tartunk, ma ettem életemben először éticsigát, ráadásul tintahaltintán futtatott kézműves csipetkével, mely utóbbit echte falusi nénik szaggattak - egyrészt finom volt, másrészt sajna én szétröhögtem magam ezen az egészen. Konkrétan azt mondta a csávó a Gourmet-fesztiválon a Bori mami standnál, hogy a csipetkében benne van a nénik energiája. De ez mellékszál. 

Bergen arról híres, hogy mindig esik az eső, hoztunk is szélálló vízálló mindent, persze egy csepp sem esett, ragyogó napsütés volt és cseresznyevirágzás. Bergen elképesztően gyönyörű és még annál is szebb. Felmentünk mindkét hegyre, amelyikre szokás, meg voltunk fjordtúrán, abból van hosszú és drága, meg rövid és szintén drága, de nem annyira, mint a hosszú, mi a röviden voltunk. Ittam vizet a vízesésből. A kisebbik hegyre gyalog mentünk fel, a nagyobbikra felvonóval. Itt volt egy kis maradék hó is a 23 fok napsütéshez, építettem belőle egy kisméretű Totoro-t, egy csapat közelkeleti turista azonnal megkérdezte, fotózkodhatnak-e vele. 

Nyilván Bergen nem így néz ki süvítő szélben és szakadó havasesőben, de nem tudom, mondtam-e már, hogy elképesztően gyönyörű. Istennek jó napja volt, amikor Norvégiát teremtette. Oslo-hoz képest Bergen sokkal lazábbnak, szabálytalanabbnak tűnt, mondjuk úgy, hogy azon a skálán, amin Stockholm nulla és Amszterdam 10, ott Bergen több pontot ér el, mint Oslo. Dumálok úgy, hogy másfél-másfél napot töltöttem összesen mindkét helyen, szóval természetesen fogalmam sincs. Ezt a könyvet olvastam az utazás alatt, sajnos kiderült, hogy teljes egészében Magyarországról szól, és hát, odabasz. 

A legjobb pedig az volt, amikor ültünk fenn a hegyen, alattunk csillogó víztükrök. 


20180512_165213_2.jpg

*Első nap bementünk a boltba sörért, mert láttuk, hogy mindenki sörösdobozokkal fetreng a parkban a füvön, és mi is akartunk. Sajnos mindez este 8.05-kor történt, és nyolc után nem adnak el alkoholt. Jó, vettünk alkoholmentes sört. Másnap szemfülesen már sokkal korábban bementünk a boltba sörért, kiderült, hogy valami vallási ünnep van, ma egész nap nem adnak el alkoholt. Azért az Operaház kávézójában már csak lázadásból is venni akartam egy sört, de kb. 4000 Ft volt egy pohár, az alkoholmentes meg sokkal olcsóbb, ezért végül azt vettem. Ugyanitt a férjem pár másodpercig a széken ülve behunyt szemmel hátradőlt, mire azonnal megjelent egy gyanakvó biztonsági őr, hogy jól van-e az úr? Valszeg arra gondolt, hogy ugye nem részeg? LOL. Itt aztán fel is adtuk az alkoholizálást** és áttértünk a fagylaltra, mígnem hazafelé a reptéren a vámmentes boltban megláttam egy dobozos, rebarbarás cidert kb. 500 Ft-ért, hű, még sose ittam ilyet és szeretem a rebarbarát, meg kell kóstolnom. Megvettem, meg is ittam majdnem a felét, mire az eladónő odajött, hogy ezen a reptéren nem szabad alkoholt fogyasztani és kritikátlan összegű bírsággal sújtanak, ha lebukom. Mondom, jó, és elindultam a legközelebbi kuka felé, gondolván, hogy az odavezető 6 méteren még megiszom, ami a dobozban van, aztán kidobom. "Nemnem, el kell vennem Öntől!" - mondta a nő, és elvette! Ezek aztán nem viccelnek basszus. 

**Jogos, azért azt örömmel fogadtuk, amikor a Móni meghívott az ún. "romkocsmában" egy sörre. 

Do more of what makes you happy

2018.05.17. 14:08 - címkék: Címkék: nyafogás -

Voltunk Norvégiában, Norvégia gyönyörű, részemről máris költöznék, max hazajövünk néha berúgni, hát nem? Csodálatos napsütés volt mindvégig, és nevetséges mennyiségű pénzt költöttünk el. Majd mesélek róla bővebben is remélem. Mindenesetre menjetek Norvégiába nyaralni, vigyetek pénzt, naptejet és napszemcsit, és ne is álmodjatok egy jó sörről, ugyanakkor a medvecukros fagyi az alap. 

Egyebekben pedig szomorú dolgok vannak, amikről nem ír az ember az internet nyilvánossága előtt, max megfejthetetlen képekben, szóval tessék, ezt tudom ma nyújtani nektek: lélekben egy fenyőerdőben, a tűlevélszőnyegen fekvő, hosszú hajú lány vagyok, közelebbről az is látszik, hogy a lány sír, és ahol a könnyei a talajba szivárognak, ott nem virágok nőnek, hanem térkő. 

Ma meg elmegyek niára, az egy ilyen női tánc-dolog, tudjátok, a projektem, hogy hiányzik a színes ruhákban táncoló énem, hát ennél olyanabb valószínűleg nem sok van. Csak be kell jelentkezni és nem veszi fel a csaj a telefont, szóval nem tudom, lesz-e egyáltalán, ja, meg azt se, hogy mi az, de majd mesélek. 

Műveljük kertjeinket meg másokét

2018.04.20. 14:10 - címkék: Címkék: nyafogás -

Az összes közül a mostani hétvégére vállaltam túl magam a leginkább, erre nem pont most van könyvfesztivál? És nem pont egy másik városban oktatok, amikor Maja Lunde dedikál? Nem baj, vasárnap azért kimegyek és elverem a pénzem. 

Különben meg kicsit hektikus az élet, most jöttünk vissza Sopronból, ahol elsősorban kertészkedtünk a szüleim kertjében, több éves munkám ért véget, amelynek során leromboltam a kertet kettévágó kb, 25 éves rozsdás és korhadt kerítést - egy részét agyonromboltam egy baltával (Húgom: "fenn van youtube-on?"), a maradék kiáshatatlan kerítésoszlopok eltávolítására ismét megkértem csákánnyal rendelkező sógoromat és sütöttem neki gyümölcskenyeret cserébe. Valamint levágtam a száraz ágakat és elhalt fatörzseket egy láncfűrésszel. Mindenkinek ajánlom a baltával és láncfűrésszel rombolást, pszichoterápiás értékű tevékenység. 

Ültettünk mindenféléket is a Lánnyal, hatalmas kertészt neveltem belőle, középsős korára képben van, hogy mag, virághagyma, palánta, komposzt. A komposztban akkora giliszták meg kukacok voltak, mint egy horrorfilmben, de úgy, hogy az egyiket megmutattam a tapasztalt kertész szomszéd Jóska bácsinak, hogy szerinte ez így jó-e vagy ezt meg kell ölni, különben jövő héten lenyeli a házat. Azt mondta, ilyennek kell lennie, tegyem vissza. 

Elég nagy kár, hogy nincs saját kertünk, mert a szüleim kertje azért nem az én kertem (egyrészt messze lakunk tőle, másrészt semmit sem lehet kidobni, mert apukám a "jó lesz még valamire" álláspontot képviseli, így az egyik része inkább lomtár), de azért átmenetileg szívesen használom. Úgy látszik, van egy ilyen problémám, határtartási nehézségek mások kertjeivel kapcsolatban, a társasházunk kertjében is megmetszettem a hortenziát és ültettünk gerillanapraforgókat, mert a kertészek nem annyira jeleskednek arrafelé. 

A gyerekeim is imádták most a kertet, tíz másodperc alatt válnak rendezett fővárosi gyerekekből homokkal és aszfaltkrétaporral borított, itt-ott vizes vidéki vadállatkölykökké. 

A férjem meg azt mondta, május végén megmondja, hol fogunk élni, izgatottan várom. 

Hulló szőrétől foltos a rétség

2018.03.11. 11:15 - címkék: Címkék: nyafogás -

Itt szeretném bevallani, hogy egyáltalán nem utáltam március elején az egy hét telet. Ilyennek kell lennie a télnek: mínuszok, hó, napsütés, végre nem a rémes novemberi időjárás volt. Mondjuk jobb lett volna, ha ez januárban történik, de így is oké. Ha Norvégia ilyen, mehetünk. Bár gyanítom, hogy ott nem egy hétig tart. 

Különben rémesen depressziós voltam egész január-februárban, a tél meg a gyerekbetegségek és azok miatti tehetetlenség és bezártság miatt, de már jobb. Februárban még wellnesshétvégén is voltam a barátnőimmel: mivel mind a hatan negyven évesek vagyunk idén, ezért már rég elterveztük, hogy nem rendezünk külön bulikat, hanem elutazunk egy hétvégére. Természetesen a kalandos és festői Sopronra esett a választásunk, a Könyvesboltos Lány eléggé röhögött is, amikor beállítottam gurulós bőröndömmel az új Knausgard-ért (ti. nyáron már megcsináltuk ugyanezt a férjemmel, hogy lemondtuk a nyaralást és helyette Sopronba mentünk hotelba nyaralni)(ahol mindketten felnőttünk és amúgy is ott lógtunk a nagymamáknál kb. egész nyáron). 

Dehát Sopron kiváló nyaralóhely, mindjárt a könyvesboltban Harrer málnás sachertortát kaptam a könyv mellé, aztán voltunk Mongooz and the Magnet-koncerten, akik egy ír, egy norvég és egy magyar srác, ittunk, dohányoztunk, kirándultunk az erdőben a Károly-magaslatra, szaunáztunk, és minden nap úgy reggeliztünk és vacsoráztunk, hogy nem kellett egyetlen gyereket sem etetni közben, sem a ledobált kajájukat felszedegetni, csodás volt. 

Tavasztól meg egy csomót dolgozom, ugyan a hivatalos munkahelyemre még nem megyek vissza, de mindenfélét elvállaltam mindenféle területen, szóval nem fogok unatkozni, kicsit parázom is, hogy fog beleférni mindez. Májusban pedig megyünk a férjemmel kettesben Norvégiába négy napra, és végigmegyünk a vonatúton, amit lefilmezett ez a pasas, utána pedig Máltára megyünk családilag, a 40. szülinapomra ugyanis azt kaptam a férjemtől, hogy elmegyünk januárban Tenerifére, csak addig nézegettük Tenerifét, amíg Málta lett belőle májusban. Nem panaszkodom. 

Te is más vagy, te sem vagy más

2018.02.14. 18:50 - címkék: Címkék: gyereknevelés nyafogás -

Lány: - De Anyi, csak olyan van, hogy egy néni meg egy bácsi veszi férjül egymást vagy két néni? Olyan nincs, hogy két bácsi egymásba szerelmes?
isolde: - De, olyan is lehet. 
Lány: - Hát akkor a Sully meg  Mike Wazovski is olyanok! Dolgozósok, felnőttek és együtt laknak és mindkettő fiú. 
isolde: - Ööö.....

A folyón át a fák közé

2018.02.09. 20:38 - címkék: Címkék: nyafogás -

Arról akarok még rinyálni, hogy pszichotikus szintű nature deficit disorder-em van, amit ugyan sem a DSM, sem a BNO nem ismer el betegségként, de mit is várunk azoktól, akik szerint pszichiátriai betegség a rabszolgák szabadságvágya meg a homoszexualitás meg a premenstruációs szindróma. A másik nemlétező pszichiátriai problémám egyébként a binge reading disorder, de utóbbi nem okoz jelentős szenvedést sem nekem, sem másnak, úgyhogy az amúgy sem lenne diagnosztizálható. 

A nature deficit disorder-em, amit most önkényesen NDD-nek rövidítek és természetmegvonás szindrómának fordítok, abban nyilvánul meg, hogy idegbajosan gyűlölöm a Várost, most konkrétan Budapestet, de bármilyen más valós vagy képzeletbeli nagyvárost is szívesen gyűlölök, ha van rá igény. Hát az nem normális dolog, hogy úgy kell sétálnom a gyerekekkel, hogy a séta mérhető része abból áll, hogy kicseszett közlekedési lámpáknál állunk és várjuk, hogy zöld legyen. Minden alkalommal, amikor valamelyik ovis anyuka megjegyzi, hogy "friss levegőre" megyünk, legszívesebben hisztérikusan ordítozni kezdenék, hogy itt a hatsávos út melletti panelházak közötti kis betontéren elkerített játszóteret nevezitek frisslevegőnek, hát mindenkinek elment itt a józan esze? 

A kedvencem a Garden Expo plakát, minden évben ilyentájt teszik ki ugyanazzal az aljas szöveggel, hogy "csillapítsa kertvágyát", ja, bazmeg, mert a kertvágyamat pont az fogja csillapítani, hogy elutazom a közösségi közlekedéssel az influenzás és/vagy depressziós és/vagy hajléktalan városlakótársaim körében egy kiállítás- és vásárra, ahol megnézem, miféle az idei fonottbútor- és metszőollódivat, meg mit tud az okosöntözőkanna, és utána hazabékávézom kert nélküli urbánus lakásunkba. De még ennél is sokkal szomorúbb, hogy valójában igazuk van, és pár napja elbuszoztam a Lánnyal a kertészetbe és vettünk egy zacskó cukkinimagot meg egy leárazott vitorlavirágot, és halál komolyan órákra jobb kedvem lett tőle. 

Meggyőződésem az is, hogy a vidéki gyerekek kevésbé betegek, amiről nincsen semmiféle statisztikám, egy soproni, egy ceglédi és egy veszprémi anyatárs esetéből vonok le messzemenő következtetéseket, ugyanakkor az orvostörténelem során azért tudjuk, hogy a járványok a nagyvárosokat, sűrűn lakott területeket kedvelik, meg azt, ha 24 taknyos ovist zárnak egy szobába és azt 28 fokra befűtik, mert óvodánk szigetelését pályázat keretében felújították, de a fűtés nem lett szabályozható, ezért most a durván jól szigetelt épületben megy ezerrel a radiátor, egyfolytában nyitva van bukóra az ablak és így van nevetségesen meleg. 

És akkor néha felveti a Lány, hogy utálja a telet, akkor mindig elmondjuk, hogy megértjük, de azért jó dolgok is vannak a télben, lehet például szánkózni meg hóembert építeni, ja, hogy a 100 napig tartó télben egy napon át, a többi 99-en meg csak köd van és eső és koszos latyak és az egész kísértetiesen hasonlít a novemberre. 

Kicsit reménykedem Norvégiában, mármint, hogy ha odaköltözünk, akkor ott természetközelibb helyen fogunk lakni, ami szinte biztos, mert még Oslo is természetközelibb ennél a nyomornál, csak hát gyanús, hogy a norvég természet az valójában gecinagy havat jelent hóval és a hó alatt valahol behavazott fák vannak vagy legalább zuzmó, de azt úgyse látod. Épp írt a nő az ügynökségtől, hogy intézzen-e nekem állást a vonzó és népszerű Lillehammerben, csak sajnos pont nézzük a hasonló című sorozatot és már egy csomó minden történt benne, tök sok hónap eltelt a történet szerint, és még mindig tízméteres hó van mindenhol, ja, meg a norvégok is furák. De járok nyelvtanárhoz, már kétszer voltam. 

Csak hát én egy mérsékelt égövi, saját kertet akarok, amiben van pár gyümölcsfa meg fenyő. 

És egyébként Sopronban is röhejesen sok autó van, ott aztán minden családban kell, hogy legyen három, és senki se bír elgyalogolni a szomszéd sarokig se, és nevetséges dugók vannak egyfolytában. Most mondhatnánk, hogy mindez annak köszönhető, hogy az elmúlt évtizedben az ausztriai munkalehetőségek miatt hatvanezer borsodi műkörmössel nőtt a város lakossága, de anyám szomszédai például tősgyökeres soproniakként használnak három autót ketten, és a szemben lakók is, ja, meg az egész utca. 

Szóval a problémámra nincs megoldás, hát majd néha kibuszozom a kertészetbe megszagolni az egynyári mixet vagy nem tudom. 

Cím innen

További kalandok

2018.02.08. 17:11 - címkék: Címkék: gyereknevelés nyafogás -

A betegségekkel meg az történt közben, hogy elromlott a (kb. másfél éves) mosógép, és azt mondta a szerelő, hogy most kiszereli az elektronikát és elviszi, és másfél-két hét múlva hozza ezt megjavítva vagy egy újat. Úgyhogy tegnap délelőtt a nyilvános mosodában két, a telefonját töltő hajléktalan mellett skype-oltam pszichiáter és pszichoterapeuta barátnőmmel a szorongásomról, miközben mosódtak a ruháink. Kint havas eső szakadt. Ha ez Manhattanben történik, akkor egy Woody Allen-hősnő vagyok, hát nem? De Óbudán történt. És több rugdalózó volt a mosásban, mint nejlonharisnya. 

Délután meg hányt és feje fájt a Lánynak, aki előzőleg hülyéskedés közben fejre esett a kanapéról, úgyhogy gyermektraumatológia, agyrázkódás. Most jöttünk haza a 24 órás megfigyelésből, szerencsére úgy tűnik, jól van. Nagyon érdekes, mennyire más kórházi élmény volt most ez, mint ugyanannak a kórháznak a csecsemőosztályán bronchitissel lenni korábban, a sebészek is tájékoztattak néha a maguk rövid és lényegretörő módján, mégis egészen más hangulat uralkodott. Plusz az ügyeletes kórházban két orvos dolgozott, egy az ambulanciát tolta (megtévesztő módon két rendelőajtó mögött, de bent egybenyíltak, így azt hihetted, két orvos dolgozik odabent, miközben), a másik meg az emeleten operált. Amikor végeztek a nagyjával, körbejöttek vizitelni, ez 23.50-kor történt. Amennyit én láttam, senki nem maradt ellátatlan, mindenkit megszögeltek, de azért a Lány (4) felvetette, hogy miért nem dolgozik itt inkább tíz doktorbácsi? De legalább kiderült, hogy a Fiú kibír 24 órát szoptatás nélkül, apjával. 

Valamint szörnyű ennyit aggódni, egy rettegés az életem most már mindig, eh, minek szül az ilyen. 

Hosszú olvasónapló, röviden

2018.02.05. 22:49 - címkék: Címkék: kultúra könyvek -

A múltkor meg (úgy kb. 10 hónappal ezelőtt) megkérdezte a Költőlány, hogy amúgy most, hogy kétgyerekes anya lettem, szoktam-e még olvasni? Mármint hogy így könyveket, kedvtelésből. Mondtam, hogy sajnos nem igazán, aztán elkezdtem gondolkodni, és rájöttem, hogy valójában ahhoz képest, hogy nem olvasok, végül is elég sokat olvasok. Úgyhogy elkezdtem írni legalább egy listát a könyvekről, amiket elolvastam a Fiú születése óta. Ez 28 29 db könyv és 17 hónapos a gyerek, szóval havi egy könyvnél több, havi kettőnél kevesebb, ami, gondolom, világviszonylatban nem vészesen kevés, dehát azért rendes körülmények között heti egy könyvet szoktam elolvasni. 

Az is látszik, hogyan változik az ízlésem, nyilván beesett pár gyereknevelős könyv, néhány ilyen népszerűpszichológiát munka kapcsán olvastam el, beerősödött a skandináv vonal, és kb. semennyi scifi-fantasy-t nem olvastam az egy Ted Chiangon kívül. Ez azért van, mert bevallom, néhány kivétellel (a Neverwhere az) a fantasy-t sose szerettem igazán, jó sci-fi meg valahogy nem került mostanában a kezembe, mindenre fanyalogtam. 

  1. Ted Chiang: Életed története - Novelláskötet, van 2-3 jó és több felejthető, de racionális stílusú, okos és fura sci-fi, inkább szerettem, mint nem
  2. Horst Petri: Testvérek - szeretet és versengés - Ebben egyetlen gondolat volt, amiért volt értelme elolvasni, de az nekem szemléletformáló újdonság, szóval nekem megérte
  3. Sipkovits Erika: Ölelni és ölre menni - Rettentő előítéletes voltam a cím meg a borító miatt, és basszus, ez egy nagyon jó könyv, felnőtt testvérproblémákhoz és testvérek neveléséhez is, tudományos alapok, érdekes esetek, normális szöveg, újra is kéne olvasni
  4. Szily László: Beírás - Hát ez a szokásos túltolt Szily-humor, azért tíz oldalanként felröhögtem hangosan
  5. Takács Hajnal: A bántalmazottak igazsága - A csaj előző könyv etök jó volt, ez ahhoz képest csalódás, nem mondott sok újat. 
  6. Sofi Oksanen: Norma - Imádtam, olvassátok el, az összes Oksanen közül a szubjektív kedvencem, a többinél furább a hajas mágikusrealista szál miatt (szál, értitek), kiolvastam pár óra alatt.
  7. Sarah Naphtali: Buddhizmus anyáknak - Munka miatt olvastam, de gyereknevelős témában ez volt a legjobb, nem kell megtérni a buddhizmusba, de ad egy nagyon jó szemléletet a gyereknevelés okozta negatív érzéseink (aggódás, düh) kezeléséhez, amit semmilyen más könyvben nem találtam
  8. Ruby Wax: Mindfulness-kalauz - Utáltam, a téma érdekes, de ennek a nőnek a stílusát és ún. humorát gyűlöltem végig. 
  9. Susan David: Érzelmi rugalmasság - Ezt egy coach írta, munkából olvastam, és nagyjából a sématerápiás szemléletből meg a mindfulnessből merítette a könyv jó részét, de azokat jól alkalmazza és néhány újdonságot is adott. 
  10. Eline Svel: Ülj figyelmesen, mint egy béka - Ez a gyerek mindfulness-könyv CD-vel, szoktuk hallgatni a Lánnyal, hasznos. 
  11. Sarah Naphtali: Buddhizmus kisgyerekes anyáknak - Ez is jó, az előző folytatása. 
  12. Alessandro Baricco: Mr. Gwyn - Máskor is bosszantott Baricco nagyképűsége, és most is rettentően irritált, de ezt félretéve meg ez egy nagyon érdekes és szokatlan, fura figurákról szóló könyv, összességében szerettem, a villanykörtés bácsit meg külön. 
  13. Sofi Oksanen: Baby Jane - Amikor Oksanen durván tolja, az nagyon fáj, egyébként remek könyv, dehát eléggé... erőteljes. Talán ne ezzel kezdjük az életművet. 
  14. Sofi Oksanen: Eltűntek a galambok - Ez a "szokásos" volt szovjet elnyomás plusz személyes tragédiák, több főhős megőrül, amin nem csodálkozunk. 
  15. Dorthe Norst: Tükör, index, kuplung - Közben eléggé untam, mert nem történik benne semmi, de utána mégis sokszor eszembe jutott a hangulata miatt. 
  16. Anne Holt: 1222 - Igazából ez nem egy túl jó krimi, de az Oslo-Bergen vonaton játszódik és a volt norvég igazságügyminiszter írta, aki amúgy egy meleg csaj, és a nyomozónő egy rém undok, kissé autistagyanús tolószékes asszony, szóval kedveltem. 
  17. Jostein Gaarder: A kártya titka - Fura mese, amit egy filozófus írt, kártyák, rejtélyek, kisfiú. Egynek jó volt. 
  18. Kun Árpád: Boldog Észak - Ez a jó könyve Kun Árpádnak, szerettem. 
  19. Kun Árpád: Megint hazavárunk - Ez meg a nem olyan jó könyve, pedig Sopronban is játszódik egy rész, de ez sem menti meg. 
  20. Karl Ove Knausgard: Harcom 1. - Halál - Nahát ezt az első mintegy 200 oldalon utáltam, de lehet, hogy 300, és csak azért olvastam tovább, mert a Móni megígérte, hogy ha meghal az apja, onnantól jó lesz, és annyira jó lett, hogy a kezdeti 3/10 pontról 10/10-re jött fel. Ugyanaz a túlrészletező írásmód, amit fájdalmasan nehezen szenvedtem végig a szerző gyermek- és kamaszkorában, egyszerre értelmet nyer és csodálatos szövegek és jelenetek alakulnak belőle. Amikor berúgnak a nagymamával? Zseniális. Plusz komolyan kedvet kaptam takarítani. 
  21. Tore Renberg: Mégis van apám - A szöveget nem annyira szerettem itt, de a sztori és a karakter nagyon megfogott, ráadásul úgy, hogy a bántalmazóval azonosultam, sok mindenben hasonlítunk, és ez így elég ütős volt. 
  22. Michael Cunningham: Mire leszáll az éj - Ezt is szerettem, bár nem a fő cselekményszál miatt. Kapcsolatokról szól.  
  23. Bezselics Ildikó: Hüvelyesek - Na jó, ez egy szakácskönyv, de annyira imádtam, hogy muszáj megemlítenem itt is. Legjobb. 
  24. Martin Seligman: Az optimista gyermek - Azért olvastam, hogy megjavítsam a Lányt, aki örök pesszimista, és voltak is benne jó tippek. Elég tudományos nyelvezetet használ ahhoz képest, hogy elvileg laikusoknak szólna. 
  25. Jo Nesbo: Vörösbegy - A norvég történelmi szál miatt érdekes krimi, kilóg az életműből, mert nem perverz pszichopata-gyilkosos. 
  26. Jo Nesbo: Szomjúság - Ez már perverz pszichopata-gyilkosos, ami engem egyáltalán nem érdekel, csak megkaptam karácsonyra, egynek elment, ha valaki szereti az ilyesmit. 
  27. Kathrene Pinkerton: Asszony a vadonban - Ezt feltétel nélkül imádom, önéletrajzi jellegű mű egyébként, és Kathrene Pinkerton akarok lenni. 
  28. Belső Nóra: Szülés utáni depresszió - Ebben egy fejezet szól a szülés utáni depresszióról, ami okos és informatív, a többi része nem jó és nem értem, minek van. 
  29. Szilágyi Erzsébet: Emlékképek Norvégiából - Először kifelejtettem, pedig nagyon szerettem, a két világháború között egy erdélyi énekesnő titkon pénzt gyűjt párizsi társasutazásra, de az nem indul, ezért elmegy luxushajón norvég körútra. Igaz történet, a csaj naplója, maga a csaj is tök érdekes, és a luxushajós társasutazás letűnt világa is. 

Félbehagytam vagy jelenleg olvasom: 

Kuntz Zoltán, Vörös Ákos: Koldulva a szerelmet, szolgálva a tudományt, Margareth Mahler életrajz: ez annyira rettenetes volt, hogy 50 oldal után visszamentem a könyvesboltba és ott csapdostam az asztalt, hogy miért nem szóltak, hogy ne vegyem meg, és hogy lehet ilyen igénytelen és borzalmas merényletet elkövetni, ez arculcsapása Sopronnak, a pszichoanalízisnek, Margareth Mahler emlékének, a magyar nyelvnek, Gutenbergnek és az esőerdőknek. Jézusom. 

Rakovszky Zsuzsa: V. S.  - Sopronban kezdtem olvasni és otthagytam, mert túl vastag volt cipelni, de majd, ha visszamentünk, folytatom. Mondjuk nem nagy kedvvel, mert remekül megírt és érdekes könyv, csak hát nagyon szomorú. 

Jostein Gaardner: Szofi világa - Tényleg a filozófia története, kicsit unom, szóval mindig félreteszem. 

Gárdonyi Géza: Egri csillagok - Volt egy ilyen tervem, hogy elolvasom újra a kötelezőket, de lehet, hogy mégse... de az Egri csillagok egyébként tényleg nem rossz. 

Tuti kifelejtettem valamit, érzem. Ha valaki tudja, mi az, szóljon. 

Betegséges rinyálás

2018.02.05. 08:57 - címkék: Címkék: gyereknevelés nyafogás -

A kis Fiú beteg most épp, hatodik napja, lázas, köhög. Aggódom. 

Egyébként pedig január 11 óta tart a betegségcunami, felváltva lázasak, hányósvírus, köhögősvírus, az egyik jobban lesz, mire a másik rosszabbul. Nagyon rossz, az is, hogy nyilván túlaggódom és mindig a legrosszabb betegségkimenetelek és legsúlyosabb dolgok jutnak eszembe, az is, hogy sajnálom a szegény kis beteg izékéket, az is, hogy ilyenkor még a szokásosnál is rosszabbul alszunk, amelyik épp jobban van, az nem bírja a bezártságot, és természetesen a kiszámíthatatlanság, az állandó újratervezés. Hogy az elmúlt hetekben kb. nyolcszor fordult elő, hogy felsóhajtottam, hogy jó, akkor mindenki jobban van, fellélegezhetünk, és azonnal lázas lett valamelyik. Én is elkaptam, mindet, de viszonylag jól viselem. Az aggódást rosszabbul. 

Durva ez, hogy mennyire meghatározza a gyerek betegsége a mindennapokat, a múltkor megkérdezte a Lam, hogy hogy hogy vagyok, mire kb. azt válaszoltam, hogy a Fiú épp jobban, de a Lány csúnyán köhög. Ebben benne van, hogy hogy vagyok, nem? Egészen meghatódtam, amikor ezután megkérdezte, hogy jó, és én hogy vagyok? Istenem, el is felejtettem már, hogy én is lehetek valahogy. Én valaha egy ember voltam, aki így meg úgy volt? Érdekes. 

Biztos lazábban kéne venni mindezeket, de nem tudom, hogyan. Úgy tudnám lazábban venni, ha legalább nagyjából tudni lehetne előre, mi várható, meddig és mennyire lesznek betegek. Ja, hogy az életet nem lehet tudni előre, bocs.

De legalább már nem csak úgy általánosságban a telet utálom, hanem a fővárosi, urbánus telet, amikor 28 fok van az oviban és napi fél órára mennek ki, és mindenhol autók vannak meg influenzás emberek. Blöe. 

 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította